Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-10-29 / 83. szám

HuszonheiediK évfolyam

83. szám.

Vác 1913. oKtóber 29,

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17.

Botrányok

a váci telefon körül.

Egész Magyarország nincs elkényeztetve attól az idegességet okozó intézménytől, melyet telefonnak gúnyolnak. Nekünk váciaknak még egygyel több az okunk a panaszra: minálunk gyönyörűen elterjedt ez az intézmény és annak dacára, hogy drágábban fizetjük, mint Budapesten, a hol 15—20-szor többet használják, mint Vácon, még sem tudunk Budapesttel, vagy a közeli környékkel összeköttetést kapni. Csekély túlzással igaza van annak az úri embernek, a ki azt mondja, minek vezettessem be a telefont, mikor előbb járom meg Budapestet, mint Vácon telefonos ösz- szeköttetés nyerek a fővárossal. Az igazság pedig az, hogy a derék postakincstár hűségesen és pontosan beszedi a havi 30 koronákat az előfizetőktől, de uj vonalat, a melyen beszélhetnének, azt nem épít. Magánkézben lenne a telefon, már régen meglincselték volna azt a bátor tulajdonost, a ki elveszi koronáinkat, de érte egy csomó rossz gépet, folytonos csengetést, vonalszakadást, huzalérintkezést, minden mást, belondok házát adja, csak azt a számot nem, a melyiket kérted, jámbor telefonfi- zefő-társam. De az állam más, az egy erkölcsi valami, a mi dehogy nyerészkedne ezer és ezer adófizetőjén, ha nem tudja megszolgálni a lefizetett taksát . . .

Ne is siránkozzunk tehát ilyeneken, de zúduljunk fel azon és méltán, hogy már nemcsak a budapesti és környékbeli telefonunk rossz, hanem az is, a melyik itt, a városban „működik.“

A múlt hétfői Lőwinger-féle gyár tűzesete alkalmából hallottuk azt a panaszt, hogy lehetetlen volt a tűzoltósággal összeköttetést kapni.

Mikor a Váci Hírlap egy évtized előtt megindította a mozgalmat, házról-házra járva telefonelőfizetőket gyűjtött, az volt az argumentumok között is a legelső, hogy mindenféle veszedelem idején nagy biztonság, ha telefonon érintkezhetünk egymással. És ma már a drótokat mind elfoglalták, a váci telefonközpontból ketten is alig tudják a nagyszámú előfizetőket kiszolgálni. Száznál többen megtettük a kötelességünket, csak éppen a postakincstár nem.

Mert mi történt a legutóbb is ? Ég a Lőwinger-gyár, a mi magában is ér egy-két százezer koronát. De egész bizonyosan milliókat a vele majdnem teljesen összeépített szövőgyárral. A veszedelem idején nagy nehezen felverklizik a központot, a központ pedig mindent elkövet, hogy a tűzőrségeí feleletre bírja. És egy félórai munka után kiderül, hogy a íűzőrség telefonja rossz! Rossz, Isten tudja, talán napok óta! Akkor hívják a rendőrséget, hogy tudassa a veszedelmes tüzet a tűzőrséggel,

onnan se kapnak válpszf. Közben egy gye reket fogadnak meg a postán, mondja meg a tűzoltóknak ég a gyár. De biztonság okáért még a csendőrségnek is telefonálnak, az égre, tegyen valamit! Most aztán a képzelőtehetségre bízzuk, mit csinálhat ez idő alatt a rettenetes elem, ha egy faárú- gyárban fészkeli be magát, közvetlen közelében egy oly gyárnak, mely fonalas árúban százezreket tart raktáron!

Véletlen szerencse tisztán, hogy csak tíz egynéhány ezer korona kárt csinált. Milliót is pusztíthatott volna a posíakincstár nemtörődömségéből. Mert azért, hogy egy 6—700 forintos telefonfelvigyázót megtakarítson, képes napokig eltűrni, hogy olyan fontos vonalról, minő egy íűzőrségé, éppen a íűz- veszedelem pillanatában derüljön ki, hogy az használhatatlan.

Nincs az a telefonelőfizető, a kit meg nem keseriíeít volna a postakincstár és őszintén nem kívánná, vajha akadna egy károsult és vele egy körmönfont fiskális, a kik végre valahára megtanítaná, hogy miként a rendes polgári életben a kétoldalú szerződés kötelez, úgy kártérítéssel tartozik a hatalmas posíakincstár, ha szerződő felein, a nagy összeget fizető telefon- bérlőin való jogtalan nyerészkedésével okoz mérhetlen károkat. Bizonyos, hogy akkor nem beszélnénk telefon-mizeriákról, de legalább mi, íelefonelőfizetők, jogainkhoz jutnánk végre, valahára.

Anti.

Irta : Castiglione Henrik, 2.

Az asszony a rendes helyen ült, mellette egy férfi, kit már mintha látott volna, bár. hátulról nem szemlélhette kielégítően. Oly mozdulatlanul ültek egymás melleit, hogy Anti szinte kételkedni kezdett önmagában.

— Eh — mondta csendesen — talán káprázott a szemem, hisz itt oly hőség van, hogy az rettenetes.

Da a zöld szemű szörnyeteg nem hagyta lecsitíulni idegeit. S alig pergett a következő kép egy percig, a villanyos lámpák megint kivilágosodíak, de ebben már Antinak volt szerepe.

Bárcsak fél pillanatig láthatta, mégis észrevette, hogy a felesége keze ismét szomszédjának a kezében pihent.

Csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta nyugodtságát fentaríani. A gépet — melyet a látszat kedvéért, mintha defektus érte volna, hirtelen elállitolt — újból megindította, de a gallérját szinte letépte a nyakáról: azt gondolta, meg kell fulladnia.

Az előadás végén együtt mentek haza. Az asszony szóllan volt, a saját gondolatai foglalkoztatták, igy észre sem vette, hogy a férfi is hangtalanul jár mellette.

A következő napok lázas detektív szerephez juttatták Antit. A szerelő üzletben egy heti szabadságot kért s ezt az időt

I arra használta fel, hogy családi életének ! megrontójáí kilesse.

Épp utolsó szabadnapján ért célhoz.

Az asszony reggel a piacra ment s Anti utána lopódzott. Hetivásár volt, rengeteg ember gyűlt össze a sátrak közötti szűk úton, igy Anti meglehetős közelségből követhette feleségét. Egyszerre, maga sem tudta honnéf termett elő, már az asszony mellett látta állandó mozipartnerét. A férj merész elhatározással közvetlen mögéjük került s minthogy a piaci lárma miatt kissé hangosabban beszéltek, épp meghallotta a legfontosabb szavakat. Az asszony mondja :

— Holnap este nem megyek el, majd mondok neki valami kifogást, aztán jöhetsz. De ma gyere el azért az előadásra.

Anti úgy jött haza délben, mintha az üzletből jött volna. Kicsit rekedt volt a hangja, de azt mondta a feleségének, hogy meghűlt.

Már készülődtek az előadásra, mikor öltözködés közben a férj odaszólt az asz- szonyhoz:

— Te Anna, ma este feljösz a gépházba.

— A gépházba ? Miért — kérdi a nő — hisz azt mondtad, hogy ott oly szűk a hely, hogy magad is alig férsz el. ,

— Nem baj, csak gyere, majd mutatok neked valamit, a mit én találtam ki.

Az asszony tovább kíváncsiskodott, de a férj nem adott bővebb felvilágosítást. Kénytelen volt tehát belenyugodni a megmásit- haíatlanba s titokban örült, hogy találkozóját már délelőtt megbeszélte.

Még háromnegyed öt sem volt, mikor a férj és az asszony a moziba jöttek. Direkt felmentek a gépházba, hol a férj az asz- asszonyí a figyelő nyíláshoz állította, mig maga közvetlen az ajtóhoz támaszkodott.

Az asszony örült, hogy a figyelő nyíláshoz állhatott, mert legalább leláthatott barátjához, ki már ott állt a rendes szék mellett s épp körültekintett a tágas teremben: bizonyára öl kereste.

Vasárnap este volt, a mozi utcai plakátjai egy rémdrámáf hirdettek s az emberek szintűiig megtöltötték a mozi padsorait. Az élelmes tulajdonos még egy pár pótszéket is becsempészett a rendes helyek mellé.

Az első kép, a Pathé-ujság hamar lejátszódott, majd egy hosszabb bohózatra került a sor. Az asszony hátrafordult:

— Mi lesz Anti, hisz itt alig lehet állni.

— Várj mindjárt, majd a dráma alatt.

A dráma is sorra került, Psylander és Ásta Nielsen voltak a főszereplők s a mozi közönsége visszafojtott lélegzettel nézte a fehér vásznon történő eseményeket.

Az asszony is elmerüli a kép szemléié sebe s nem vette észre, hogy Anti a kapcsolótáblához megy s valamit igazgat rajta. Csak arra eszmélt, hogy mögötte valami