Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-10-19 / 80. szám
Huszonhetedül évfolyam 80. szám. Vác, 1913. oKtóber 19. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy evre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Járvány kórházat! Vác, október 18. Öt hónapja immár, hogy városunkban fellépett a gyermekbetegségek legréme- sebbje, a vörheny (sarlach). Öt hónapja él rettegésben e városban minden szülő, megborzadva még a gondolatától is annak, hátha betalál kopogtatni hozzá a csontos ujjú, sárga szörnyeteg. Az utóbbi napokban már mindennaposak a halálesetek. A járvány kezd súlyos alakot ölteni. Pirospozsgás arcú gyermekek, kik gondtalanul, pajzánul játszadoztak még tegnap, ma már ott fekszenek sárgán, el kékült ajkakkal szüleik őrjítő fájdalmára kis halotti ágyukban. Néhány hónappal ezelőtt még csak a végeken, a nyomorúság, szegénység viskóiba húzódott meg, ma már megerősödve, falánkan veti rá magát e szörnyeteg a város szivére, a tükörablakos, sokszobás rangos családokra is, hogy kiragadja belőlük a család szeme- fényét, a szülők boldogságát, talán az egyetlen egy gyermekét. . . Nincs kedvem magáról a betegség természetéről itt hasábokat Írni. Ha az arra illetékesek nem tesznek, vagy tettek meg minden lehetőt a nagyközönség tájékoztatására, illetve kioktatására, én nem tehetem, mert még hatásköri beavatkozást látnának benne különösen azok, a kiknek a tollából kellett volna e cikknek napvilágot látnia. Mert igenis hangsúlyozom, itt mulasztásról, még pedig vétkes mulasztásról van szó. Tíz évvel ezelőtt ugyancsak grasszált városunkban a vörheny. Alig van ma Vácon család, a melyik ne emlékezne vérző szívvel, könnyes szemmel egy-egy koporsóra. Alig van család, a melyet ne tartott volna halálos rettegésben a hetekig húzódó lázas betegség, mely oda ült ki a gyerekek cserepes ajkára. Több mint 150 gyermek halt meg, majdnem 1500 volt a betegek száma. Az a súlyos járvány gondolkodóba ejthette volna az arra illetékes szakkoponyákat, gyors cselekvésre ösztönözhette volna azokat, a kiknek nemcsak érdekük, de kötelességük is a város közegészsége fölött őrködni. Nem folytatok személyi harcot senki ellen. Én nem tartom bűnösnek a város tisztiorvosát, mert nem járt el kellő szigorral és mert tervei megvalósításához az anyagi kérdés elintézését nem tudta keresztülerőszakolni. Hibáztatom azonban a város képviselőtestületét és főleg annak közegészségügyi bizottságát, mely már akkor, — tiz évvel ezelőtt — nem okult a szomorú tapasztalatokon és alig tett valamit egy újabb vörhenyjárvány megakadályozására. A modern orvosi tudomány ma már a járványos betegségek ellen a világszerte kitűnőnek bizonyult elkülönítő rendszerrel védekezik. Ez pedig a járványos betegeknek azonnali kórházi elkülönítésében áll. Ha a helyett a félmilliós kórház helyett, a melyhez a telek és tán kétszázezer korona is együtt van, egyelőre egy 25—30 ágyas modern járványkórházat felépítettünk volna, ha a város képviselőtestületében oly gyakran felhangzó, személyes vonatkozású interpellációk helyett ugyanazon városatyák egy járványkórház építése tárgyában interpelláltak volna, ha a mi lomha testű, lassú gondolkozású, minden iránt közömbös, széttagolt társadalmunk még akkor — tiz évvel ezelőtt — erős mozgalmat indított volna, akkor ma nem rettegne itt Vácon minden szülő a gyermekéért, minden testvér a testvéréért, minden nagyszülő az unokáiért. Mert azt ma már a közegészség berkeiben analfabéta ember is tudja, hogy ha az első, második, harmadik járványos beteget, a betegség megállapítása után, haladéktalanul kórházba elkülönítjük, lakását alaposan feríőtelenitjük, a járványt még csirájában és biztosan elfojthatjuk, a mikor pedig már százával vannak betegek, akkor meg* már a kórházi elkülönítés, mint most történik, már fájdalmasan komikussá válik. Szomorú e város lakóinak perspektívája a mellyel a tél elé néz, még szomorúbb lesz majd a tavasz, a melyen tudvalevőleg a téli járványok nyílt erővel szoktak lábra- kapni. Az egyedüli vigasztalásunk csak az marad, hogy majd ha a halál elvégezte bőséges aratását gyermekeink között, akkor tiz évig talán megint nyugtunk lesz. És ez is valami. Haraszti Ernő. Utolsó est a zálogházban. Rosszak a pénzügyi viszonyok. A kinek tőkéje van, óriási kamatot kap utána. A zálogházasok azonban csak a törvényesen előirt kamatot szedhetik Grósz M. Miksa tehát becsukta a zálogházát s lemondott iparáról. Ez volt Vácon az utolsó zálogház. Színhely: Grósz M. Miksa Attila-utcai zálogháza. Idő: Jelenkor, Esti kilenc óra van, a tulajdonos épp most zárta be a „zaci“-t; hogy többé ki se nyissa. Néma csend honol a zálogtárgyak között. Egyszerre csak megszólal egy nagy opálköves kőműves gyűrű ;- No, sorstársak, tudják-e mi az újság ? Az öreg becsukta a boltját, ma alszunk itt utoljára, holnap már kiteszik a szűrünket! — Borzasztó eset, feteli egy közigazgatási frakk, mi lesz belőlem, megfagyok a télen. Szegény gazdám nem válthat ki s bizonyosan valami pesti kölcsönző intézet veszi majd meg ! — Ugyan ne jajgasson ön, vágja közbe egy öreg, Zenész-utcai vörös dunyha, hiszen ön csak hamvazó szerda óta van köztünk s úgy tudom, hogy Lukács Pista visszaiparkodik Vácra, a mikor majd megkezdődnek a mulatságok s önt feltétlenül kiváltja a gazdája! — És mit akar ezzel mondani ? — Csak azt, hogy nem önnek, de nekem van igazi okom a sírásra. Három évé, hogy elhagytam a derék Csámpai-családot s úgy megszoktam már itt a békés nyugalmat. Most mehetek vissza a rajkók közé! — Bizony igaza van sorstárs, szól bele egy minisz. teriumi téli bunda, nekünk ugyancsak kijut mostan. Én is oly nyugodtan voltam önök között, nem féltem a kormány fizetésjavitásától, hogy majd talán kivált a gazdám! — JaJ> jaj, jaj Istenkém, hát velünk mi iesz, sírnak egyszerre a molyok, miből fogunk megélni, ha önök is itt hagynak ? — Miből?! zúgolódik egy szimpla fedelű dijnoki ezüst óra, hát egyszerűen átteszik az illetőségüket a püspöki könyvtárba, vagy ott mindjárt abba a házba, a Váci Múzeumba! — igen, toldja meg egy katonatiszti ezüst cigaretta tárca, ha nem bírják ki a könyvek között, várják meg a nyarat és ránduljanak ki a szőlőkbe! Úgy tudom, hogy a szőlő-molyoknak igen jól megy a soruk mostanában, igen keresettek ! — No meglátszik, hogy katona, ehhez sem ért! — szólt közbe egy kaszirnői kis arany gyűrű. — De önök csak örülnek a zaci-becsukásnak, kérdi egy jogász überciher a hat személyre szóló ezüst evőeszközöktől.- Szépen örülünk, feleli a merő kanál, hisz alig hogy a lakodalom után való napon behozott a nagysága, már a következő héten mind a két jegygyűrű is jött utánunk s még most is itt vannak! Csak nem gondolja, hogy a régi gazdánk fog kiváltani? — Bizony, tudja Isten, engem is miféle kúfár kereskedő fog a jövő héten a zsebében hordani, panaszkodik egy dzsentri, dupla fedelű arany óra. Erre aztán sírva fakadnak a remek női kelengyék is s megszólal köziiiük egy drága csipkékkel ellátott darab : — Látták az urak délelőtt azt a kövér hentesnét, két teljes óráig rajtam volt a szeme, biztos, hogy holnap már én leszek ő rajta. Pedig ha tudnák, hogy kinek a szekrényét díszítettem én?! — Úgy kell, le a mágnás osztállyal! kiáltják kárörvendve a tarka-barka, ács és kőműves-vánkosok. — Könnyen beszélnek önök mindannyian, szólal meg egy nagy, földbirtokos pecsétgyűrű. Önöknek csair van valami jövőjük, de hová leszek én ? Több mint tiz éve, hogy itt pihenek. Bárdosnak, mint iparhatósági biztosnak még dús haja volt, a mikor engem már fel-fel kínált az árverezőknek, de sohasem kellettem senkinek se, mert monogram van bennem. S most meg fog venni valami bütykös ujjú disznókereskedő ! Ez lesz a sorsom! — Még az is elviselhető, siránkozik egy rossz szabású járásbirósági Ferenc József-kabát, de mi — úgy-e kolléga úr — mehetünk egyenesen a Dunának, szól a szalon kabát egy kiment divatú filozopter cilinderhez — Pardon uram! Mi címen vagyunk mi kollégák? — Hát nem egy napon kerültünk ide, még a boldogult Pápa Lipót ideje alatt, a 80-as években ? És igy beszélgetnek szomorúan, bánatosan, tovább s tovább a zálogtárgyak, a mig csak reggel nem lesz. Utoljára nyílik most a zaci ajtaja, megjelennek a hivatalos személyiségek, megperdül a városházi dob, ott állanak már az árverési hiénák, a siránkozó cigányasszonyok s a tárgyak egyre jobban fogynak és fogynak. Már kivitték az utolsó, szerény diákhegedűt is s legvégül hagyják el ősi helyüket a jól táplált molyok. Nincs többé Vácon zálogház! Vidéki háirálékos előfizetőinket kérjük, hogy járandóságukat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldését be kelljen szüntetnünk.
