Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-07-27 / 57. szám

\ \ 2 a mi elválaszthatja egymástól azokat, a kik a megtámadott alkotmány és a felforgatott erkölcsi rend védelmére kelnek. Meg va­gyok győződve afelől, hogy abban a küz­delemben, a melyet folytatunk, hogy a hosszú politikai válság alatt elfásult nem­zeti öntudatot felébresszük és azokra a veszedelmekre figyelmeztessük, a melyek hazánk alkotmányos szabadságát fenyege­tik, nem lehetnek nézeteltérések, a melyek az ellenzéki pártok együttműködését meg­nehezítenék. Kimondhatatlan örömmel tölt el, hogy szerte a hazában mindenfelé egyre fokozódó érdeklődés és szent ügyünk győzelmébe vetett törhetetlen meggyőződés kisér minden lépést, a melyet megtáma­dott alkotmányunk érdekében teszünk. A legszivéiyesebb üdvözletekkel őszinte ba­rátod Andrássy Gyula. Andrássynak azok a kijelentései, a me­lyek az ellenzéki pártok együttműködésére vonatkoznak, bizonyítékai, hogy az ellen­zéki pártok között egységes a felfogás. — Búcsú a piaristáKnál. Tegnap, szent Anna napján volt a piaristák templom- búcsúta. Schandl Miklós igazgató díszes segédlettel ünnepi misét mondott, utána dr. Károsi Sándor, az ujoncnövendékek másodmestere tartott választékos stilű, gondolatokban gazdag szent beszédet. A búcsút ünnepélyes vecsernye zárta be. — GalcseK dr. a — sportegylet élén. A sportegyesület közgyűlés előtt áll s választmányi gyűlésre jöttek össze tagjai, hogy a jövendőről beszélgessenek. Kikül­döttek egy bizottságot, melyet kandidálás jogával ruháztak fel. Ez a bizottság azután gondolt merészet és nagyot, miután az egyesület elnöki széke évek óta üresen áll, felvetette az eszmét, hogy nem lenne-e az egyesület érdekében álló, ha Galcsek György prelátust választanák meg elnök­nek? Az eszme az összes tagok közt nagy lelkesedést keltett, mert látják évek óta, hogy a preláíus-kanonok minden mozgal­mukból tisztán sportszeretetből szívesen kiveszi a részét és lelkesen támogatja az egyesületet. Most tehát Galcsek Györgyön a sor, vállalja-e az elnökséget. És ha vál­lalja, úgy valószínűleg páratlanul fog állni a sport történetében, hogy reverendát vi­selő elnök kerüli egy szép múlttal dicsekvő sportegylet élére. Itt említjük meg, hogy Hübschl Kálmán ügyvezető alelnök erről a tisztéről leköszön és az evezős osztály igazgatását veszi át. Hogyan osztjáK be a választó = Kerületeket ? A belügyminisztériumban az országos statisztikai hivatallal karöltve jelenleg a választókerületek beosztásáról szóló törvényjavaslaton dolgoznak seré­nyen. Terv szerint most most még nem határozzák meg pontosan az egyes kerü­letek nagyságát és határát, csupán kijelölik, hogy melyik megyére hány kerület jut. A közelebbi intézkedéseket a törvényhatósá­gok javaslatára későbben ejtik meg. Annyi azonban már most is kétségtelen, hogy a kerületek nem lesznek megközelítőleg sem egyenlően nagyok. A műveltebb és magya- rabb vidékeken a kerületek kisebbek lesz­nek szemben a hegyvidési nemzetiséglakta vármegyék kerületeivel. Az egy kerületre eső legmagasabb választói számot 2000-ben, az összes kerületek számát 425-ben akarják meghatározni, a mostani 413 helyett. A ter­vezet az ősszel fog törvényjavaslat alak­V A C I HÍRLAP jában a Ház elé kerülni, mikor is a bel­ügyminisztériumban már a közigazgatás reformjának előkészítő munkáival is el­készültek. Hir szerint Váchoz a közvetlen környéket csatolják és Aszód önálló választói kerület lesz. — Látványosság a Dunán. Most jöt­tek haza a huszárok a gyakorlatról, már is újabb gyakorlatra készülnek. Ezúttal nem annyira fárasztó, mint veszedelmes gyakorlatról lesz szó: a Duna átúsztatásá- ról. Minden évben megtartják az úsztatá- sokat, de rendesen a kis Dunát szokták felkeresni s csak a múlt évben mentek ki a nagy Dunára. Akkor azonban kicsi volt a viz, ma a huszárlovakat a nagy vízbe viszik. Az usztatás a szentendrei sziget oldaláról fog történni a váci oldalra s a látványosságot még a hét elején megtartják, mert nemsokára a huszárok újabb gyakor­latra, Tolnavármegyébe mennek. — A Koleraveszedelem és a rend= őrség. A Szerbiában s újabban már ha­zánkban is fellépett kolerajárvány meggát- lása céljából a belügyminisztérium utasí­tása folytán a közegészségügyi hatóság városunkban is dobszó útján szigorúan figyelmezteti a háztulajdonosokat, hogy a pöce- és trágyagödröket hetenkint kétszer mésztejjel fertőtlenítsék és tisztaságra szi­gorúan ügyeljenek. — Ki boldogabb az aratóKnál? A pénzügyi kormány mint minden évben, úgy ezidén is elrendelte, hogy a mezőgazda- sági munkával foglalkozó adózók adója iránt indított végrehajtások egyelőre meg­szüntetendők. Az arató gazdáknak ilyenkor vannak a legtöbb kiadásaik. A legnagyobb pénzszükségben szenvednek. Nem szabad tehát őket zaklatni — végrehajtással. Majd csak aratás után. Mikor már a termést be- hordták a — mezőről. — Pestvármegye Vác és KörnyéKe. Ezzel a címmel indult meg a legújabb újság Vácon Ságh József szerkesztésében, Kohn Mór kiadásában. Az ujlap a munkapárt eszméit óhajtja szolgálni. Kollegiális barát­sággal fogadjuk és szívélyesen üdvözöljük. — Eljegyzés. A helybeli statusquo izr. hitközség tanítója, Neumann Nándor elje­gyezte Ascher Zsófit Aranyosmaróton. — A tüzoltóK nyári mulatsága. Ön­kéntes tüzoltótestületünk augusztus 3-án a Lőházban tartja ezidei nyári mulatságát, a hová délután három órakor vonulnak le a nógrádverőcei önkéntes tüzollók fúvó- és Csuka Gyula helybeli cigányzenekarának kísérete mellett. Belépődíj személyenkint 1 K 20 fillér, családjegy 3 korona. A tiszta jövedelem a temetkezési alap javára for- dittatik. — A váci villamosmű uj műszaki vezetője. Radich-Ollé Károlyt, a váci vil­lamostelep műszaki vezetőjét tudvalevőleg Óbecse jó fizetéssel alkalmazta s Radich- Ollé ott hagyta a Ganzot. Helyét a villamos művet bérlő Ganz-féle villamossági rész­vénytársaság most töltötte be: a váci vil­lamos telephez Braun Jakabot, az orsovai villamos világítási központ műszaki veze­tőjét helyezte ál. — Felülfizetések. A váci szervezett munkások f. hó 13-án megtartott mulatságán a következő felülfize­tések folytak be: Jakab N. 3 K, Kovács Károlyné, Mészáros Kálmán, Józsa Pálné, Illés Mariska, Sági György 1 — 1 K, Bézi Lajos, Balassa Imre, Szilvái András, Resztó Márton 80—80 f, Cseh Margit, Kozma Sándor, Rozmárul J. 63—60 f, N. N. 50 f, mit ezennel megköszön és nyugtáz a vigalmi bizottság. — Hogyan támogat Kultúrát Veres= egyház ? Egy tudósításunk múlt napok­ban arról szólt, hogy Veresegyház község népdalárdája sikerén felbuzdulva, anyagi támogatásban részesíti azt. Korán volt ezt megírni. Újabb tudósítás érkezett hozzánk mely szomorú vereségét jelenti a kultúrá­nak a szinmagyar községben. íme a tudó­sítás: F. hó 19-én tartotta a veresegyházi képviselőtestület közgyűlését, melynek egyik tárgya a „Veresegyházi Dalkörének a fűtési és világítási költségeiről való gon­doskodás volt. A képviselőtestület egyes tagjai a tárgy ismertetése után azzal az érvvel léptek elő, hogy a Dalkör tagjai, ha fűteni akarnak, menjenek az erdőbe s úgy mint a cigányok, szedegessenek fát és hozzák haza a hátukon. A világításra vonatkozólag pedig az egyik községi kép­viselő volt szives megjegyezni, hogy a Dalkör akkor végezze tanulmányait, mikor a holdvilág süt. Erre azután Hazai Miksa állatorvos kioktatta őket, hogy egy józan- gondolkozású képviselő hivatásához mél­tóan vagy elveti, vagy megszavazza az előadottakat, de gúnyt nem űz belőle. Ezek után a dalárda kérelmének teljesíté­sét a képviselőtestület mellőzte. Ebből lát­hatjuk — mondja, tovább a keserű tudó­sítás — hogy a veresegyházi képviselő- testület mily buzgón és önzetlenül támo­gatja az ő Dalkörét. Mikor a Dalkör sikert arat, akko-r büszkélkedtek vele,mikor pedig annak segélyezéséről lett volna szó, gúnyt űznek belőle és azt mondják: „Mi hasznunk van ebből!“ — Minden Kocsira számot raKnaK! A legtöbb vármegye már megcsinálta azt szabályrendeletét, hogy az utakon közle­kedő kocsikat számokkal látják el s ha a kocsi baleset okozója, a hatóság e szám alapján könnyen megtalálja a bűnöst. A Vácra bejáró kocsik mindegyike viseli a maga számját, jeléül, hogy Hont és Nógrád- várgyéknek ez a szabályrendelete régen megvan. Most megszületett Pestvármegyéé is, a belügyminiszter jóváhagyta, e szerint két hónapon belül — a magánfogatok és fiakkerek kivételével — Pesímegye minden városában és községében a kocsiknak jobb oldalára számot raknak. Előzetesen a városokban és a járásban levő kocsikat összeírják s ezentúl ha valaki eladja foga­tát, tartozik azt a rendőrségen, vagy a jegyzőnél bejelenteni. A melyik kocsi nem a számozott táblával közlekedik, annak gazdáját száz koronáig lehet büntetni. Ugyancsak most lép életbe a vármegyében az az uj szabályrendelet is, melynek alapján szintén száz koronával bírságolható meg az a fuvaros, ki éjszakák idején az utón haladó kocsiját nem világítja meg. — Gyömölcs és szőlő. Pencről Írják: Az utolsó két hét időjárása sem kedvezett a gyümölcs- és szőlőgazdaságnak. Viharok és eső váltották fel egymást, ami a gyü­mölcsfák termését megtizedelte. Itt volna a kajszinbarack ideje, de alig néhány késői fajtájú fán találkozik szóra érdemes gyümölcs. Jobb termést adóit az egres és a ribizke, melyből kg.-ként 25—30, illetve 44—52 fillérért adtak el néhány mázsát. Nyári alma és körte is nagyon gyér szám­ban akad úgy, hogy az ismerős gyümölcs­vevők sem keresik fel a vidéket. A szőlőre sem jár jó idő. A tartós viharok a tőkék nagy részét feldönlötték vagy kötelékeit leszaggatták úgy, hogy a harmadik kötözés

Next

/
Oldalképek
Tartalom