Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-07-16 / 54. szám
Huszonhetedül évfolyam 54. szám. Vác, 1913. julius 16. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Szakadjon a kötél! Doktor úr, hol a diploma ? Vác, julius 14. A magyar szabadságnak örök kincse az 1848-iki törvény, mely lapidáris egyszerűséggel kimondja : gondolatát mindenki szabadon terjesztheti. Egy ország sem adta meg ezt a hatalmat, kincset népének s akkor Magyarország előljárt a sajtó felszabadításában. A külföld sajtótörvényei ma sem liberálisabbak Magyarországénál, a hol ma beszélni kezdenek a sajtó meg- rendszabályozásáról. Nem gondoltak, mondják, a törvény ideális gondolkodású alkotói arra, hogy a becsület fél évszázad múlva vásári portéka lesz, melybe szabadon gázolhat az, a ki fehérre fekete betűt nyomat, mert a sajtóbiróság eljárása lassú, ezért az alaptalanul vádolt becsület hosszú időkig, mig elégtételt nyert, golgotái keresztet kénytelen cipelni. Nem a magyar sajtó a bűnös, hanem bűnösek azok, kik megengedik, hogy tollat foghassanak kezükbe olyan emberek, a kik előtt nincs már szent, a mijök volt, azt is elvesztették és abban a sárban, piszokban szeretnék látni a magyar társadalmat, a melybe ők önmagukat taszították! * De hát mindez csak elmélkedés, menjünk az aktualitáshoz, a mit szolgálnia kell minden lapnak közönsége érdekében. Mi történik Vácon ? Az emberek fogcsikorgatva járnak és a hét egy napján legalább is egy újságról beszélnek. Hamvai Ödön István hét hét előtt lapot indított s merészen „Közérdek“ címet adott újságjának. És a hét hetes csecsemőnek kinőttek az első héten a fogai: másról nem tud csak panamáról és becsületrágásról. A görög istenek lehettek olyan urak és hatalmasok, mint Hamvai Ödön István, kinek olimpuszi villámjait ma már — nevetik. Hét hétig figyeltük: mit tud ez az ember, a ki azt hirdette, hogy egy esztendőre el van látva témával s miután a negyedik hét is lejárt, már nem tud mást, mint variálja a Véghelyi-árvák ügyét más és más szószban. És itt álljunk meg egy pillanatra. Sem tervünk, sem kedvünk megvédeni a bűnösöket, felel mindenki magáért felsőbb hatósága és a bíróság, vagy a sajtóbiróság előtt, de e város közönségének jogos kívánsága tudni: ki a mi erkölcshiránk ? Hát mi megmondjuk. Igaz, talán hetek telnek bele, de pőrére vetkőztetjük a nagyhangú purifikátort, a sajtó önzetlen munkását. Annyi az adatunk és oly szörnyűek, hogy egy-egy adag elég lesz belőle egy-egy számra, hogy megismerjék teljesen itt és Kárpátoktól az Adriáig. Hát szakadjon a kötél! Okmányokra* hiteles tanukra, el ríem tűnhető aktákra és azok számaira fogunk hivatkozni, nem számítunk az olvasó naivitására, hogy hitét a nyomtatott betűbe vesse, de megkérdezzük a végén: mindez igaz, Hamvai Ödön István ? * A mi közéleti purifikáíorunk a váci államfogházból maradt itt. Ismerkedett és ismertette magát. Nagy vagyonról tartott előadásokat, a lovagiasság szabályaira oktatta a fiatalságot — Bayard lovag volt. És mikor ezekről és ezekben nem tudott újat mondani, hogy beszéljen és beszéltessen ! magáról, megcsinálta a Közérdeket. Hét hétig jól épített a naiv hiszékenységre, a vakmerőén bátor hangra, az újságíró hivatását mindenek felett tisztelő kollégákra. Elég volt. * Hamvai Ödön István néhány évvel ezelőtt az iparművészeit muzeum hivatalnoka volt. Már akkor megírta róla egy újságíró nagy budapesti lapban, hogy a tekintélyt úgy követeli magának, hogy nevét y-nai Írja és névjegyein öt ágú koronát visel, holott ehhez nincs joga. Mintha bizony hasonló kis csalafintaságokat nem látnánk úton, útfélen ebben a hiuságos országban! És sajtópert kapott az újságíró, az újságírót felmentették. Hamvai Ödön István pedig gondolt merészet és nagyot: az y elé, az öt ágú korona alá odaillesztette: doktor! Most pedig mi jövünk: ez a közéleti purifikáíor Hamvai Ödön István és semmi más. Nincs joga ép úgy az y-hoz, mint az öt ágú koronához, mint a doktori cimhez! Hamvai Ödön István soha sem szerezte meg a doktorátust, öt sem a budapesti tudományegyetemen, sem a kolozsvári tudományegyetemen soha sem avatták bölcsész-doktorrá! Ö maga magát avatta doktorrá, miként maga, önkényűleg lett nemes és y-os Hamvay. Nem mondta neki egyetlen tudós egyetemi professzor: Doktorrá fogadom! Ő önmagát fogadta doktorrá, hogy port hintsen a naiv, becsületes, hiszékeny emberek szemébe. Igaz-e ez Hamvai Ödön István? Hanem igaz: elő a diplomával, elő gyorsan, itt nem kell sajtópör hosszadalmas eljárását bevárni, elég a rendőrkapitány előtt felmutatni és nem kell szégyenszemre leszedni az imponáló doktori címet az öt ágú koronával díszített névjegyről, a büszke Dr-t az újság cimfejéről s minden írásról, mely .nem pirult el eddig. Mert szent volt a hite, hogy az emberi lustaság nem fog hitelesen meggyőződést szerezni arról, hogy doktor-e Hamvai Ödön István, vagy nem, hanem megnyugszik a pletykában, mely előbb, utóbb mégis csak elül. Egy budapesti újságíró azt irta Hamvai Ödön Istvánról: „Látni való, hogy Hamvainak nincs veszteni valója . . . azért említjük, hogy felhívjuk a rendőrség figyelmét, nehogy Hamvai megszökjék. Amúgy is örök szégyene marad a magyar zsurnalisztikának, hogy ily egyének oly irányú működést fejthetnek ki, a mely egy küzdelmes emberi élet minden munkásságát és gyümölcsét gyalázatos módon elpusztíthatja s valóban kár volna, ha más szenvedné el a büntetést Hamvai helyett!“ Ezek a sorok mintha ide találnának. És mi azt mondjuk, hogy ne erre hallgasson. Hanem elő, gyorsan a diplomával! A ki meg akarja javítani romlott, panamás, bűzös közéletünket, annak tetőtől talpig intakt embernek kell lennie s már lapja első sorának: Szerkeszti Hamvay Ödön Dr. nem szabad panamát kiáltani! Ismételjük a nyilvánosság előtt: elő a diplomával! De csak vasárnapig várunk s azután — folytatjuk. HireK. UGORKA III. (CSONGOR VERSE.) (Ez se* Jó.) Mármarosí katastrófa Erről szól máj d egy két strófa, Szívünk lelkünk általjárta Irtó rémhírt ki sem várta. Mázsás jegek hulltak alá, Kilencven fő állott alá At is ment a másvilágra Nem vergődött zöldszínágra. De minket sem feledtek el, Nesze, nesze, farszín tekel, Esett eső, mennyi csak kell Parapíékcsak úgy vesztekel. Elvesztek az esőernyők, Vesztették az urak és nők, Vesztették a kalucsníkat, Sokat, jókat s lyukasokat. Hűm, kérem már az furcsa (benn’, E világon, nagy széliében, Nem találtak olyan embert, A ki talált vón egy ilyent. Se kalucsní, se esernyő, Se kertvárost építtető, Nincs gőzfürdő, parcellázás, Semmi újság, csupa pangás. De lesz az most, mi nem [volt még, Le lesz főzve mármaros' jég, Volt, már Lidérc, legyen [V a m p í r Szerkesztiegy vácíSakszpír. Van pénz, nincs pénz, van [pír, nincs pír Hazaffy, meg Vilmos [Sekszpír Nyomán fakad a hajnalpír : Vícceketontmajd a Vámpír. Jó lesz, jó lesz most félnetek, Esnek tüzek, jegek, kővek, Majd a Vámpír sújt mint [az érc, Le lesz főzve öreg Lidérc. (Olvasó : érc ? Nem ércek : szerkesztő.) — JanKovich miniszter a püspöK= nél. Jankovich közoktatásügyi miniszter titkára kíséretében a grófpüspök látogatására érkezett kedden a délutáni gyorsvonattal. A vasútnál Gossmann Ferenc segédpüspök és Kestler István dr. pápai kamarás fogadták, a város nevében pedig Zádor János dr. polgármester. A miniszter aulába való érkezése után a főpásztorral visszavonult beszélgetni, majd a Ka- rolina-zárda és templom megtekintésére indultak. Később a püspök Althán-hegyi szőlőjébe mentek ki, a hol uzsonna volt Este a miniszter tiszteletére vacsorát adott a grófpüspök. A rendes környezetén kívül a nagyprépost, a polgármester volt arra hivatalos. A miniszter, ki a zsolnai gyorsvonattal tért vissza Budapestre, megígérte, hogy az iskolai szezon kezdetén visszajön s megtekinti Vác iskoláit.
