Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-07-09 / 52. szám

3 — Iskolabővítés az alsóvároson. | A város elemi iskoláiban az utóbbi évek alatt úgy megnőtt a növendékek száma, hogy napirendre kellett fűzni az iskolák bővítését. Legsürgősebb az alsó és felső­városi iskoláknak uj tantermekkel való el­látása, a hol szűk helyen közel nyolcvan gyermek szorong egy-egy osztályban. Az iskolaszék az idén első sorban az alsó­városi iskolát fogja átépittetni és pedig úgy, hogy a széles Osvald-utcából öt mé­tert elvesznek s ennek helyén két uj tan­terem fog épülni. Az építés költségei húsz­ezer koronát meghaladják s ezt az össze­get a középvárosi fiúiskola eladási árából fedezik. Úgy a terület átadásába, mint az összeg felhasználásába a város legköze­lebbi közgyűlése fog határozni. — Adományok a tanulók, jutalma* zására. A következő sorok közlésére kér­ték fel lapunkat: A váci alsófokű kereske­delmi és iparostanonciskola tanulóinak jutalmazására a következő pénzbeli ado­mányok folytak be: Vác város 40 K, a váci takarékpénztár, Ipar és kereskedelmi hi­telintézet, Reiíter Ödön 10 — 10 K, váci magyar védőegyesíileí 1 drb. 10 koronás aranyat, Miltényi Aurél, lntzédy Soma, Meiszner Rudolf, Tragor Károly, A váci ipartársulat, váci hengermalom rész­vénytársaság és N. N. 5—5 K, kegyesala- piíványi iroda 4 K, dr. Zádor János, dr. Preszly Elemér 3—3 K, Kálmán József, ifj. Ottó József, N. N., Nagy Sándor, A'ioíe- siízky János, dr. Baksay Károly 2—2 K, Podhorányi József 1 koronát adományo­zott. A kegyes jótevők adomámányaikért fogadják az ifjúság háláiéit köszönetét. Vörös Ferenc igazgató. — Hol szolgálnak az önkéntesek ? A héten küldte meg a katonaság a város­hoz, hogy a folyó évben besorozott egy évi önkéntesek hol fogják leszolgálni egy évüket. A kimutatás szerint Korpás Ernő, j Gurszky Rezső és Argai István a m. kir. i honvédségnél, Csányi Gábor, Gajáry György, Szalay Dezső, Szabó Miklós, Szíoianoviís Pál, Horváth Sándor, Schön Elemér, Nagy Kálmán és Jakab Géza pedig a cs. és kir. közöshadseregnél kötelesek egy évi ön­kéntesek lenni. — A csendes vármegye. Hontvár- megye közönsége a faluszerte elharapód­zott éjszakai legénygarázdálkodások meg­szüntetésére szabályrendeletet alkotott, a mely kimondja, hogy a ki a községek bel­területein, utcán, köztéren és nyilvános helyeken éjjeli, vagyis esti 10 órától reg- geli5 óráig lerjedő időben hangosan énekel, kurjongat, kiabál, civakodik, engedély nél­kül zenéi vagy zenéltet, lövöldöz, ablakokat zörget vagy céltalanul olyan zajt okoz, hogy ezáltal közbotrányt idéz elő, vagy az éjjeli nyugalmat megzavarja, — kihágás! követ el és 100 koronáig, behajthatatlanság ese­tén 5 napig terjedő elzárással helyettesí­tendő pénzbüntetéssel sújtandó. — Más vármegyék is követhetnék a szomszédos Hontvármegye példáját. — A vasárnapi meccs. Amig foot- ballistáink bajnoki csapata Győrött küzkö- dött erős ellenfelével, addig itthon a Pokol melletti pályán két gyenge mérkőzés folyt le közepes számú közönség előtt. Először c) csapatunk mérkőzött a budapesti Eppin- ger-cég csapatával 0:4 vereségre, aztán b) csapatunk állt ki a fővárosi Schoppert- cég footballistáival, kiket 0:2-re vertek meg a váciak lanyha, unalmas játékkal Schmidt Tibor bíráskodása mellett. l — SiremléKet KazárnaK. A kisváciak nem felejtik el Kazár Árpádot, a korán el­hunyt ref. rektort. Törődött a nép sorsával s most a nép haló poraiban törődik vezé­rével. Elhatározták, hogy a temetőben dí­szes emlékoszloppal jelölik meg a sírját s a gyűjtést azonnal meg is kezdették. Fillérenkint adták össze adományaikat s ma már közel kétszáz korona van együtt e célra. A gyűjtést még folytatják s ezen az utón kérik, hogy a ki a Kazár-sirem- lékre áldozni akar, az küldje adományát a kisváci gazdakörhöz. — Hornung győzelmei. Hornung Gyula, ki újabban teljesen a vizisportra adta magát, győzelmeinek sorozatát most kütíöldön szerezte meg. Hornung győzel­meiről ezeket olvastuk Az Újságban: A budapesti nagy regattának szépséghi­bája tudvalevőleg junior-csapatainknak és junior-skiffistáinknak feltűnően gyenge szereplése volt és a regatta junior- versenyszámai közül egyetlen egyet sem bírtunk a bécsiek elől megvédeni. A stagnálás, előreláthatólag, csak pilla­natnyi, hiszen több mint bizonyos, hogy a Hungária és a Pannónia junior nyolcasai jövő évre már kitűnő formában lesznek és junior-skiffistáink között is van egy, a ki sokatigérően fejlődik. Ez Hornung Gyula, a Duna Budapesti Evezős-Egylet szép tehetségű tagja, a ki a budapesti regatta óta, a mikor a másodosztályú egyesben csak Hans Katinkától, Heinrich Alfréd dr. dubloparínerétől szenvedett ve­reséget, bámulatosan feljavult. Bécsben el- kormányzása miatt siettek őt a versenyből kizárni, de már Esztergomban - fölényesen győzött a hercegprímás dijában a váci Szaiay és Koós ellen, majd múlt vasárnap a prágai regatta junior-egyesében lett első. A reményteljes evezős szombaton és va­sárnap a lundenburgi nemzetközi regattán I állt a starthoz a junior- és szenior-egyes­I ben s mind a két versenyét, miután szom­baton a két skiffszám előfutamában győzött, nagy fölénnyel nyerte meg. A magyar ver­senyző győzelmeit sok szimpátiával fogadta I lundenburgi regatta nagyszámú és előkelő közönsége. — Vác és vidékének termése. Egy esztendő sikeréről szakértő munkatársunk a következőket jelenti: Majd az egész országból gyenge termésről adnak hirt, végre a váci határ ebbe a híradásba nem foglalható be. Pedig rendesen mi je­lentjük a rossz termést. Vác és környéke a szemes gabonából főleg rozsot produkál, a mi az idén sikerült is, mert katasztrális holdankint tiz métermázsa termést várha­tunk. Búzát nehány nagyobb birtokos ter­mei, átíekintheíőleg szintén megadja a tiz métermázsát. Árpák szalmára alacsonyak, nyolc métermázsa átlagról beszélhetünk. Zabból, ha időben s megfelelő jó földbe vetették, 9—10 méíermázsát csépelhetünk. Az aratás vigan folyna, ha minduntalan nem akasztaná meg az eső. Ebből már sokat is kaptunk, félős, hogy a jó ered­ményre károsan fog kihatni s a munkákkal elkésünk. — Kobrák sorsa. A Kobrak-gyárról a fővárosi lapok majd minden nap tudnak újat mondani, de a valóságot nem igen találják el. Most az üzembeszüntetésről írnak, melyről a Váci Hírlap már régebben megemlékezett. A valóság az, hogy jelenleg a gyárban már csak 200—220 munkás dől = _________VÁCI H I R L A P____ ___ gozik s egyes osztályokat teljesen beszün­tették. Ezek a munkások is csak addig maradnak, mig a megrendelt munkával el­készülnek s ez az időpont körülbelül augusztus első napja lesz. Ezen a napon azután megállanak a gépek, a munkások elhagyják a gyárat. És addig nem is lesz munka a messzeföldön hires gyárban, mig uj gazdája nem akad a Kobráknak. Úgy mondják, hogy reflektáns van elég. Külö­nösen németországi gyárososoknak fáj a foguk a világhírű márkára. Siegle német gyáros, ki a Jesco-cipőket gyártja, már tárgyalásokat kezdett; de neki is, többi konkurenseinek is csak azt mondhatták, hogy a gyár addig nem eladó, mig a vég­leges csődválasztmányt nem választják meg. Ez pedig julius 21-én lesz s csak azután lehet majd alkudni a gyár meg­vételére. — A trafikok fosztogatói. Dunakeszin a napokban Németh Ferencné üzletébe betörtek és nagy mennyiségű dohányt, szi­vart és cigarettát vittek el. A csendőrség nyomozása sikeres volt, mert sikerült el­fogni a tolvajokat Biró Károly és Grasádi Sándor foglalkozás nélkül való csavargók­ban, kik be is ismerték tettüket. A két be­törőt a pestvidéki kir. ügyészség börtönébe szállították. Aminthogy az utóbbi hónapok­ban Vácon is két hasonló üzletkifosztás történt Grosz Józsefnél, majd Kubinyi Gézánál, a mi rendőrségünk valószínűnek tartja, hogy a dunakeszi betörőkben kell keresni a váci tetteseket is. Ezért most ebben az irányban is megindult a vizsgálat. — A váci hengermalom részvény* társaság lisztárai 50 kgként, Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 60 fill. — Asztali dara C szám 16 K 30 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 10 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 10 fill. — Elsőrendű zsemlye- liszt 2. sz. 15 K 80 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 50 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 20 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 14 K 70 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 20 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 13 K 40 fill. — 7Va sz. 12 K 00 fill. — VU 11 K 00 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 40 fill. — F. sz. 6 K 20 fill. — Ocsú 8 K 00 fill. 50 kdo- gramkéní. Nyilt=tér. A Szentgotthárdi Takarékpénztár, mint részvénytársaság igazgatósága, felügyelő bizottsága és tisztviselői kara szomorúan tudatja Radakovich Gyula urnák, az intézet ügyvezető igazgatójának vá­ratlan elhunytál. A megboldogult az intézet vezetése és felvirágoztatása körül hervadhatatlan emlékeket szerzett magának; emlékét hálás kegyelettel őrizzük meg. Szentgotthárd, 1913. julius 4-én. Szentgotthárdi Takarékpénztár, mint részvénytársaság. — Fischer Dezső műfogspecialista Budapestről (Király-utca86.) Vácon Káptalan­utca 5. sz. alatt rendel naponta délelőtt 10—12. Foghúzás, fogtömés, műfogakké- szitése. Mérsékelt árak. Állami és város­tisztviselők tetemes árengedményben ré­szesülnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom