Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-01-22 / 6. szám

V A C I HÍRLAP az intézet dísztermét engedje át. Borbély igazgató az engedélyt megadta e sze­rint a felolvasás január 28-án este fél nyolc órakor meg lesz tartható. Jankovichné a vakok oktatásáról, taneszközeikről, a leg­veszélyesebb és leggyakrabban előforduló szembetegségekről fog előadást tartani, ez­után a vakok hangversenyt rendeznek. Be­lépő dij egy korona, állóhelyért negyven fillért kell fizetni. — IsKolaadó és a deákvári iskola. A váci róm. kát. iskolaszék vasárnap gyű­lést tartott, mely alkalommal kimondotta, hogy a felsővárosi iskolaépülethez két tantermet, az alsóvárosi iskolaépületben egy tantermet fog építtetni, a termek el­készíttetését bizottságra bízta. Paul Béla gondnok jelentést tett a szegény gyerme­kek felruházásáról és hogy az alsóvárosi temetőben elárverelt fákért befolyt 2222 korona. E bevételből íiszíeleldijat adtak az árverésen eljáróknak. Jelentetett továbbá, hogy az 1913. évi kivetett adólajstrom ja­nuár 20-tól február 5-ig közszemlére lesz kitéve a felsővárosi plébánián. Podhorá- nyi József elnök bemutatta Deákvár lakos­lakosságának kérvényét, mely szerint a folyamodók egy tantermű kát. iskola fel­állítását kérelmezik, mert a közeilevő pusz­tán és a szőiőbeli tankötelesekkel együtt Deákvárban 56 növendék van. Az iskola­szék méltányolta a folyamodó szülők ké­relmét, hajlandó velük tárgyalásba bocsát­kozni, ha az érdekeltek kijelentik, hogy mi­vel és mily összeggel járulnak a terv meg­valósításához. Több kisebb ügyet és kér­vényeket intéztek el még s a gyűlés vé­get ért. •— Mi a takarék haszna? A váci ta­karékpénztár elkészítette múlt évről szóló számadásait s jövő héten már meg is tartja közgyűlését. Az esztendő, dacára a páratla­nul rossz pénzviszonyoknak, még sem volt rósz a nagytakarékra. Igaz, hogy több milliós értékpapír-állományánál közel ötvenezer koronás vesztesége volt, mégis a tiszta jövedelem, mely felosztásra kerül, a 130 ezer koronát eléri. A részvényesek, mint múlt évben, 70 korona osztalékot fognak kapni. — Pintéréi! estélye. Teli ház, végig kacagás, zajos taps : ez volt Pintér Imre és kis gárdájának szombati szereplése. Pinté­rék jóhirnevűket régen megalapozták, ezért is igazán már nem csodálatos, még ebben a csendes farsangban sem, hogy teli házat, gyönyörű úri közönséget kaptak s a teli ház művészi nívón álló előadást. Nem rontja le az est élvezetes perceit, hogy a műsor javarészt Nagy Endre kabaréjából való s közönségünk, hogy úgy mondjam, a helyszínen már megélvezíe azt. De Pin- férék javára kell Írni, hogy a kabaréban sem kaptuk jobb előadásban ezeket a fi­nom, szövegben, zenében egyaránt modern kis számokat, mint a szombati estén. Par­lagi Kornélia most is a fényes hangú éne­kesnő és kiváló előadó művésznő, a ki iga­zán elemében volt. Amennyi szám, annyi frenetikus taps. Mind mind tetszett, de ha nekem beleszólásom lett volna, az utolsói, a csipkefinomságú Zserbót elhagyatom vele. Pintér Imrét még inkább ismerjük, szerel­jük s ő Vác iránt mindig hálás. Kedves beköszöntője, melyei vasárnapi számunk­ban adtunk ki, megalapozta a jókedvei. Azután gyönyörűen előadott énekszámaival, ötletes komikumával hallgatóságának tel­jes elismerését nyerte el. Szemere Gyulára múlt évről jó emlékkel gondol közönsé­günk, beigazolódott az estén, hogy a kis művészgárdának univerzális tehetségű erő­sége. Ne feledkezzünk meg a fiatal Ke- reszthy Béláról, a ki az énekszámok zon- gorakiséretéí szolgáltatta. Mint zeneszerző is bemutatkozóit: szép jövő áll a szerény, fiatal muzsikus előtt. Olyan est volt a szom­bati, a mellyel a közönség, az előadó mű­vészek teljesen meg voltak elégedve. Nem sablon tehát, ha a végére azt írjuk, hogy a Pintér-estéről mindenki kellemes emlé­kekkel távozott.- A legényegylet farsangja. A kát. legényegylet február 2-án rendezi farsangi táncvigalmáí a Kúrián. Személy jegy 2, csa- ládjegy 5 K lesz. A táncot hangverseny előzi meg, melynek ez lesz a műsora: 1. Dal­egyveleg. Előadja az egyesületi vegyes ének­kar Furdanich Aladár karnagy vezetése alatt. 2. A bagoly. Előadja Borovi Jenő. 3. Ámor, mint végrehajtó. Előadja Törzsök Ilonka és Takács Lajos. 4. Dalok. Előadja Érti Gábor székesegyházi karnagy. 5. Tré­fás magánjelenet. Előadja Közel Lujza. 6. Cselló-szóló. Előadja Wolkóber János. 7 Évforduló. Dialog. Előadja Márik Ilonka és Csemniczky József. 8. Cimbalom-szóló. Előadja az egyesületi vegyes énekkar. Kon- ferencier Raucsik Nándor lesz. — Elmarad NovomeczKy előadása- A muzeum-egyesület e hó 24-ére, péntekre ígérte Novomeczky Imrének a fényképezés művészetéről szóló felolvasás-folytatását. Ez a felolvasás azonban, mint hivatalosan értesítik lapunkat, elmarad, mert a szükséges képek és lemezek nem érkeztek meg. — Disznótoros vacsora a sportban. A sportegyesület téli helyiségében e hó 23-án (csütörtökön) este disznótoros vacso­rát rendez, melyen tagjain kívül vendége­ket is szívesen lát. Megelőzőleg a február elsejei hangversenyt és láncmulatságot be­szélik meg. — 30 pályályázó — egyhangú vá­lasztás. A fóti református papválasztás nagy érdeklődés mellett vasárnap ment végbe. Múlt évben tudvalevőleg Kacsóh Lajos gyóni papot választották meg a hívők, de mert a választások körül nagymérvű szabálytalanságok fordultak elő, azt az egy­házkerület megsemmisítette és uj pályá­zatot hirdetett. Nem kevesebb, mint har­minc pályázó volt a fóti papságra. A vá­lasztás vezetésére Bárdi Pál gödöllői ref. lelkészt küldték ki s a kandidáló bizottság mind a harminc pályázót jelölte. A válasz­tás mégis egyhangú volt: a szavazatokat Balogh Ferenc mocsoládi rel lelkész nyerte el s igy ő lett a fóti reformátusok papja. — SzegénykonyhánaK A vöröske­reszt egylet által fentaríoít szegénykonyha jótékony céljára Solty Gusztáváé és Ádám Emma tiz-tiz koronát ajándékoztak, miért ez utón is köszönetét mond az egylet elnöksége. — Az ország állatállománya. A múlt évi tavaszi állatösszeirás végeredménye a következő : A összeírás alkalmával volt Magyarországon : 1. szarvasmarha : magyar­fajta 1.707,741: pirostarka: 2.566,088; borz­deres 171,515; egyéb színes 435,840: bivaly 156,771 drb., tehát szarvasmarha összesen 6.409,945. 2. ló : 1.960,000: 3. sertés : 7.409,801 : 4. juh: 7.167,054; 5. szamár: 15989: 6.ösz­vér: 986; 7. kecske: 312,849 drb. összes haszonállat kitett tavassza!22.995,603 darabol. *** Uj cipőüzlet nyílt meg a napok­ban Csáky-uton, a Perlusz-féle házban. Schüler Sándor a modern üzlet tulajdo­nosa, ki szakképzettségével igazán hézag­pótló vállalkozásba kezdett. Érdemes kira­katát és szép munkáit megtekinteni. Ugya­nott mérték szerint való női fűzőket is le­het megrendelni. — A váci hengermalom részvény= társaság iisztárai 50 Kgllént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 90 fill. — Asztali dara C szám 16 K 90 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 70 fill. — Lángliszl 1. sz. 16 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 16 K 10 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K 80 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 50 fill. —Középkenyérliszí 5. sz. 15 K 10 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 15 K 60 fill. — 77-2 sz. 11 K 80 fül. - 73/4 11 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fill. — F. sz. 6 K 80 fill. — Ocsú 8 K 00 fül. 50 kilo- gramként. _____ 3 Születés —házasság—halál. 1912. dec. 21-től dec. 31-ig. Születtek: Egytid Pál kisbirtokos fia István ref. —, Kajtár Gyula m. kir. honv. huszárőrmes­ter, ezredtrombiíás leánya Erzsébet ref. —, Keller István földmives fia István r. k. —, Pápa Sándor gabonakereskedő leánya Irén izr. —, Rosenberg Salamon férfiruha­kereskedő leánya Klára izr. —, Néma Jó­zsef munkásbiztositó pénztári tisztviselő le­ánya írén ref. —-, Turcsányi Viktor cipő­gyári csomagoló fia László, József rk. —, Szabó János cipészmester fia Gyula rk. —, Fehér György bútorgyári munkás leánya Mária rk. —, Ludányi György fuvaros fia István rk. —, Csepregi Nina leánya Mária rk. —, Danielisz Ilona fia István ág. h. ev. —, Hegedűs Mihály ács fia László rk. —, Varga János földmives leánya Julianna rk. —, Dián Ferenc kovács leánya Rózsa rk. —, Drozgyik János földmives leánya Rozália rk. —, Cseh Bertalan pincemester fia Vil­mos izr. —, ifj. Farkas István kisbirtokos leánya Mária rk. —, Varjú István földmives leánya Julianna rk. —, Magyar Pál henger­malmi munkás fia István rk. —, Mezei Ve­rona fia János rk. Meghaltak : Pajor Julianna három éves, rk. (torok­gyík) —, Belánszky Julianna 14 napos, rk. (veleszületett gyengeség) —, özv. Varga Ferencné, Zajacz Teréz 81 éves, rk. (agg­kór) —, Csízek Margit Márta három hóna­pos, rk. (fulladás) —, Tanács Anna 83 éves, rk. (tüdőlob) —, özv Éberl Bertalanné, Sztojkovics Mária 58 éves, g. kel. (gtimős hashártyalob) —, özv. Koplardi Jánosné, Meszes Tóth Verona 87 éves, rk. (aggkór) —, Varga Julianna egy napos, rk. (veleszüle­tett gyengeség) —, Krupp Mária két hó­napos, rk. (agyhártyalob) —, Kajtár Er­zsébet ref. 13 napos, (veleszületett gyen­geség.) Házasságot kötöttek: Apfelbaum Benjamin m. kir. 3. honvéd gyalogezredbeli honvéd izr. és f§|Práger Rózsa izr. s A legjobb alpesi tejet tartalmazza. , L Gyermekápolásról ismertető iratokat ingyen küld NESTLÉ- — Bécs. I..Biberstnasse 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom