Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-06-25 / 48. szám
ttuszonhetedih évfolyam 48. szám. Vác. 1913 junius 25. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csákv Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora öO fillér. Telefon-szám 17. Egy győzelem—egy vereség. (Az esztergomi evezős napon.) A váci evezősök vasárnap az esztergomi országos regattán jártak s mig idehaza majd a biztos vereséggel számoltak, addig a primási városban délután négy és hat óra között kevés hijja, hogy mindkét dijat el nem nyerte a V. S. E. evezős csapata. Igen sok evezős volt fenn Esztergomban, de a legszebb számok is unalmasakká váltak, mert egy, legfeljebb két hajó indult. A sok szép esztergomi leányt és aszonyt az érdekelte, hogy az esztergomi hölgyek diját ki viszi el. Meg kell vallani, Fogy Vác- nak „drukkoltak“. Bárha a nagybecskereki Toroníál evezős egylet csapata (az ellenfél) már csütörtök óta fenn volt Esztergomban és bámulatos kitartással „dolgozott“ délelőtt, délután a vizen, nekik rokonszenvesebb volt a váci csapat, a melyet már régebben ismertek. Vác Torontállal Mihálkovics Tivadar dijában (remek ezüst serleg, márvány talpazaton) került össze. Ezt a versenyt Cser- noch hercegprímás is végignézte. A kis váci kolónia, mely evezőseinket felkisérte, nem mert bízni a győzelemben és jó előre a vereség okait vitatta. De ni, mi történik ? A végig látható pályán indításkor a váciak lemaradnak, a Torontál vígan halad majd három hosszal előre! Vác nyugodt, erős csapásokkal ezer méternél beéri ellenfelét és kezdi az előnyét megszerezni! A cél előtt kétszáz méterre már Vác vezet három hajóhosszal, vezet, mire csengetés jelzi a küzdelem végét: öt hajóhosszal győztes a váci csapat! (Vezérevezős Roller Mani, 3-as Bárdos Ernő, 2 es Pethő Bertalan, 1-es dr. Mandola Elemér, kormányos Horváth Kálmán.) Képzelhető, a váratlan győzelem mily örömet keltett s nemcsak a váci társaság, de az esztergomiak is siettek evezőseink üdvözlésére. Most azután már holt bizonyosra vették, hogy az esti hajóval a Mihálkovics-serleg mellett hozzák az esztergomi hölgyek diját is! Egy óra múlva következett el ez a verseny. Közben volt a skiffverseny a hercegprímás dijáért, a mely minket azért érdekel, mert két váci fiú: Hornung Gyula és Szalay Dezső versenyzése közt dőlt el. A győztes Hornung a ki igen szépen nyerte a versenyt, Szalay második helyével legyőzte a neves skiffisíát, Kosa Imrét, ki harmadik lett. (Hornungot a hercegprímásnak bemutatták, a ki szívélyesen gratulált az általa felajánlott dij nyerőjének.) A nagybecskerekieket kocsi vitte fel a starthoz, a mi evezőseink palánkos négyes hajóba ültek és újra felevezték a két kilométert. Indításkor éppen egy nyolc uszályos gőzös járt arra s a közelebb álló váci hajót döntötték a hullámok. A tart szépen sikerült, Vác és Nagybecskerek ezer méteren is túl egymás mellett haladnak, ezerkétszáznál azonban a figyelmes néző észreveszi, hogy a váciak fáradtak s kezdenek visszaesni. A cél előtt kétszázméternél Torontálinak majd két hajóhossz az előnye s akkor felzúg a part közönsége, biztat és lelkesít: Vác! Vác! Hátam mögött egy fiatal szakértő nagy buzgalommal magyarázza hölgy-társaságának! — Nézzék csak, mint fog most Vác elhúzni a nagybecskerekiek előtt! Hát ezt a szívességet nem tette meg Vác és mi jól láttuk, hogy nem is teheti meg, mert már nem volt erő a csapatban. A cél előtt fel is hagynak az evezéssel és az az evezőscsapat, melyet egy órával előbb öt hajóhosszal, könnyen vertek a váciak, most revánsot vett és három hajóhosszal elsőnek haladt el a cél előtt! Az esztergomiaknak, de az összes evezős egyleteknek nem volt inyjére a győzelem. Biztosan Vácot várták elsőnek. Hát még az a váci kis. társaság, mely lelkesen hitt az újabb győzelemben! Keresték, vitatták az okokat, hogy egy óra alatt hogyan történhetett ekkora formaváltozás és mindenki más és másban találta meg. De előbb a biztos győzelem tudata, most rá a váratlan vereség zuhanyként hatott. Egy bizonyos: ha az uj küzdelemre két friss erőt ültetnek a hajóba, a mire joga lett volna a V. S. E.-nek, ma az esztergomi hölgyek dijával is Vácon pompáznánk. Volt még egy érdekes mérkőzés: Vác város vándordíjáért, melyet 1908-ban alapított a képviselőtestület és háromszori győzelemhez kötötte a végleges nyerést. A Pannónia és a Műegyetemiek küzdöttek érte, az előbbinek volt már két győzelme. Természetesen a Műegyetemnek drukkoltunk, mert ha ez nyer, a Pannónia most sem viheti végleg haza Vác diját. A versenyt a Pannónia remek küzdelem után egy negyed hosszal nyerte s igy a váci dij gyűjteményébe vándorolt. Evezőseink kísérőikkel az esti kiránduló hajóval tértek haza. Miért rossz nálunk a marhahús? A Váci Hírlap legutóbbi számában e címen cikk látott napvilágot, melynek Írója, Kalamus ur, úgy látszik, ezáttal nem jókor ütötte tollát a kalamárisba. Annyi hetet- havat, tücsköt-bogarat firkantott összevissza, hogy csudálkozom, miért nem veszítette el türelmét az a szegény papiros. Amellett még eldicsekszik, hogy a mészáros-ipar terén régóta tevékenykedő polgárnak a szakvélekedése ez az elmefuttatás, ezzel óhajtva a nagyközönség előtt is cikke hitelességét bizonyítgatni. E sorok közlője nem bújik a névtelenség misztikus homályába, ezzel is dokumentálja azt, hogy soraiért helyt áll. Azt írja a tisztelt Kalamáris úr, hogy a vidéki közönség maga az oka a hus- mizériának, mert módjában volna rajta változtatni. Szerinte a vidéki vágóhidakra a budapesti vágóállatvásárról a legsilányabb, szavatosság nélkül eladott, beteg marhák kerülnek, a melyeket a mészáros olcsón vesz meg, velük va-banque-ot játszik, az állatorvos vagy elkobozza, vagy nem, sőt rendszerint nem és soha igen, a szerint azután a mészáros-iparos búsás haszonhoz jut Erre azután azt ajánlja a „mészáros-ipar berkeiben járatos“ polgártársunk, hogy tartsák nyilván ezeket az olcsó húsú, de hig levű mészárosokat és akkor a baj orvosolva lesz. Nem méltatnám e cikket válaszra sem, ha a sorok között egy csúnya meggyanúsitás nem húzódna meg, a melyet eleve a leghatározottabban visszautasítok. Sem Vácon, de szent a meggyőződésem, hogy sehol az országban nem akad sem állatorvos, sem husvizsgáló, a ki beteg állat húsának kimérését engedélyezné csak azért, hogy ez által a szavatosság nélkül vásárló mészárosnak hasznot juttasson. Ez csúnya meggyanusi- tás, a mely azután érthetővé is teszi, miért bújik a kalamáris mögé a tiszteit „vélekedő“ úr. Bárkinek rendelkezésére bocsátom a vágólajsíromomat, mely pontosan igazolja, hogy pl. a váci vágóhídon levágott szarvasmarhák alig 25°/o-a kerül ide a budapesti marhavásárról, mert a többit falvakon és a környéki országos vásárokon kis- tenyésztőktől szerzik be mészárosaink. A budapesti komzumvásárra csakis állator vosüag megvizsgált, tehát egészséges szarvasmarhák hajthatók fel. Azt szintén hitelesen igazolom, hogy a legegészségesebb marhák éppen a budapesti állatvásarról kerülnek levágásra. Azt pedig, hogy a budapesti vásárokon olyan üzleti szokás divatozna, hogy ott marhákat szavatosság nélkül eladnak, azt csak olyannal hitesse el a tisztelt Kalamus úr, a ki abrakos tarisznyából étkezik és a vizet hozzá vályúból vagy pitliből issza. Intézzen bárki is a budapesti állatvásár pénztárához kérdést ez irányban, megkaphatja rá a választ, a mely soraimat fedni fogja. Sőt a váci mészárosokkal igazolhatom, hogy az eladó legtöbbször még a vemhesség fenn nem forgásáért is szavatol és ha a levágásnál borjú volt az állatban, a méhsulyt az eladó rendszerint visszatéríti A mi pedig a városi vágóhídon levágott állatok húsának minőségét illeti, elmondhatom, hogy az messze fölülmúlja a néhány év előtt vágott marhák húsminőségét, melynek okát én az utóbbi két év takarmánybőségében találom. A mélyen tisztelt Kalamus úrnak egyébként kivételesen (idegeneknek ugyanis a vágóhídon tilos a tartózkodás) bármikor megengedem, hogy a vágóhídon meggyőződést szerezhessen állításaim valóságáról. Haraszti Ernő városi állatorvos. Vidéki hátrálékos előfizetőinket kérjük, hogy járandóságukat mielőbb beküldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldését be kelljen szüntetnünk.
