Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-06-18 / 46. szám
rtuszonheiedih évfolyam 46. szám. Vác, 1913. junius 18. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora őO fillér. Telefon-szám 17. A leányzó ébredezik . . . (A Kertváros épül.) Vác, jun. 16. Nem kicsinylendő Vác város történetében az az egyszerű kapavágás, mely az új Kertváros első épületének emeléséhez történik. A közel negyven holdnyi terület, melyen majd négyszáz kertbe épült családi házra van hely, ezzel a kapavágással avattatik fel otthonná, kultúra helyévé. Nyolc-kilenc esztendeje már, hogy a vasúton utazók egykedvűen nézik a megrendezett területet és sóhajtva mondják, hogy csak Vácon nem képes kibontakozni egy modern nyaralótelep. Gödök és Dunakeszik egyszerre teremtek elő (sivár homokon, víztől távol) csak ez az építésre váró terület áll némán és változatlanul. Az elszomorító állapot most, néhány napja változott meg. Csuka János építőmester nem régen közölte a Váci Hírlapban, hogy rövid idő alatt kik vásároltak telkeket a Kertvárosban. És elcsodálkozva olvasták mindenfelé: hát még itt is van élet! Van és lesz, a jövő pedig igazán a megérdemelt fellendülést Ígéri. Ismeretes, hogy a nagy területen Csuka János építőmester és Medgyaszay István, a hires építészmérnök osztoztak el néhány év előtt. Csuka a maga területét jórészt értékesítette. Med- gyaszay azonban meg sem mozdult. Nagyobb koncepciók, minők az új nemzeti színház, a Kalvin-tér rendezése, foglalták le az idejét, a váci Kertvárosra nem is gondolhatott. Ezért azután, hogy a fejlődésben ne legyen megállás, Csuka János megállapodásra jutott Medgyaszayval s ezt a megállapodást junius 14-én Írták alá az érdekeltek. E szerint az építész saját telkeit átengedi Csuka Jánosnak, a ki néhány esztendőre átveszi azokat. Köteles esetleg a saját áron alul is, minden üzleti haszon nélkül értékesíteni a telkeket, az el nem adott területeken néhány év múlva az érték- emelkedésben úgy is megtalálja számítását Medgyaszay. Erre a megegyezésre aztán indult meg a vételkedv, de nemcsak a vásárlás, hanem a békésebb idők beálltával az építkezési vágy s lehet, hogy néhány év múlva már nem beszélhetünk Vácon lakásmizériákról. Junius hónapban kezdik meg az első épületek emelését s valószínűleg hét ház fog már az őszre tető alatt állani. Egy pár vaggon műpala is most érkezett az építéshez, mert az a terv, hogy az összes épületek egyformán fedessenek palával és és olcsóbb legyen a cserépnél. Szó van arról, hogy tömeges építkezés esetén a Rostetter-téglagyár egész termését lefoglalják, mert a gyártulajdonos a legkedvezőbb ajánlatot tette. Szóval komolyan meg kell állapítani, hogy a váci Kertvárosnak felvirradt. És ezután pedig mindenki kívánhatja, hogy a kezdő építkezők sikere megelégedést keltsen, rövid néhány év alatt modern és szép városrésszel nőjjön meg a mi ősi városunk! Antal Gézáné: „TÚL A PALOTÁKON" könyvéről. Egyszer, valamikor 1908 nyarán — végre — hozzájutottam egy titkos vágyamhoz, egy mélységes mély titokhoz. Egy budapesti rendőrfogalmazó barátom súgta meg, hogy „ma este razzia lesz.“ Izgatottan vártam az alkonyodásí, de bizony a razziának alkonyodott be. Elmaradt. Pedig akkor nagyon szerettem volna a városligetben behajtatni magam a „kör“-be, hogy lássak egy éjszakán keresztül valamit abból a kiáltó nyomorúságból, abból a sötétségből, ahol az „ember“ már igazán átmeneti lény a lekuvaszodott, a lecsenevészesedett, a leunkulturálaílanódott állat felé. Aztán nem volt többé módomban a mások nyomorúságát „igy“ megláthatni, törődnöm kellett a j magaméval. Sok, sok mindent hallottam pedig az éjjeli menedékhelyek kenyérkeresőiről, hallottam olyat is, a mit még az újságok sem tudnak meg, hallottam, hogy a razzia köréből kisiklott jász képes volt órák hosszat kilógatni magát a 4-ik emelet vasrácsán, mig a rendőrség házkutatást tartott, — hallottam azt a szemkápráztató vakmerőségét ezeknek a páriáknak, hogy képesek voltak az ügyefogyotí rendőrség aszisztenciáját igényben venni a fényes nappal elkövetett betöréseikhez, hogy mardosó lelkiismeretük szerezte véres kenyerét vihessék az örökös rettegés között égő, száraz szájukhoz, — hallottam hihetetlen nyomorúságról, amelyet meg sem szabad Írni, mert a primitiv olvasók között termelné a mania- kusokat. Láttam is ezeket, itt, ott, egy-egy pillanatra. Bekukkantottam a gyilkos sors kimondhatlan bűzében feírengő rongyemberszerűségekre — de még igazibb valóságban az Antal Gézáné könyvének elolvasása után láttam. Láttam magam előtt, mint experimentál- gat kesztyűtlen; tolinál nehezebb tárgyat nem érintő kezével, láttam, hogy kísérletezik az emberek brutalizmusával, hogy teszi kockára egészségét életét, vagy még ennél is többet, pedig talán jussa sem volna hozzá, még tán akkor sem, ha férfi lenne is. írásait még e nélkül is tudtuk volna becsülni. De ő irgalmatlan volt magához és felszínre hozta a nagy „paloták“ ijesztő ellentéteit — sokszor úgy, hogy beleremegünk. De irgalmatlan volt témájához a tolla is, mert témáit az irgalmatlan verizmus Lethe vizébe mártott klasszikus tollával irta meg, a mik talán nem is riportok, hanem megannyi vádak a paloták ellen... „ti tegyetek róla!“. . . Sokszor elgondolkoztam azon, hogy miért írnak, miért írunk? Hiúságból? Ez az első kérdés az első vád. Az első felelet rá a felmentés: a hiúságból irók nem irók. Hiszen akkor valami szépet nagyot, akarnánk Írni — másokért másoknak, nem magunkért, nem magunknak, — ez hazugság volna, ezt nem mi írnánk. Tán a halhatatlanság kapujáért ? Ah! mi, a természettudományi alapon állók ilyen illuziórikus sötétségeket nem kergetünk. Önbecsülésünk fokozásáért ? Ez sem. Hiszen ezért a tudásunk legyen igazságosan felelős. Pénzért? Hiszen akkor a szellemi értéket váltanánk fel arra az eszközre, amely- lyel az emberiség kevés kivétellel vegetál, amelyért lehet venni cifra ruhát, világos szobát és gyógyító szert, mellyel az egészséges ember a delirium felé gyógyúl. Azért írunk, hogy agyunk által kiválasztott gondolatainkat elküldjük ások, a nagyvilágba küldött Fichte-féle eszmék örökké forrongó iskolájába, hogy ennek tüzénél ! melegedjenek a megértők, valahogy . . . tán . . . azért: tanítani. Vagy azért Írunk, mert szükségünk van rá. Hiszen nem azt szoktuk megírni, amire szükségünk van, hanem arra van szükségünk, a mit megírunk. S minél több ember s minél több értékű ember vallja szükségesnek, annál inkább meg kellett Írni — azt. Lám ! szükségem van arra, hogy megírjam a Túl a palotákon című könyvről azt, hogy szükség volt a megírására, . . . mert egyszer meg kell tudni bent a palotákban, hogy el kell jönni az időnek, mikor az emberek szive egyel fog dobbanni, a mikor az irtózatos ellentétek, ha csak egy pillanatra is, kiegyenlítődnek, hogy az örökké forrongó világ újabb ellentéteket hozzon, hogy az emberiségre uj küzdelmek várjanak, hogy az örök nagy harcot újra kezdjük, hogy újból és ezerszer újból alakuljanak a nagy ellentétek, melyek együttvéve teszik az emberiség sorsát. Csak az tudja, mi a csendes boldogság, a ki hallotta az égbekiáltó nyomor szívfacsaró üvöltését. Az Antal Gézáné könyvéi nem bírálni, azt olvasni kell. Dr. Csongor Gergely. HireK. — Kossuth Ferenc OrszentmiRló= son. Kossuth Ferenc, a függetlenségi és 48-aspárí elnöke hétfőn Gödöllőről Őr- szentmiklósra érkezett rokona, Kvassay Márta látogatására. Kossuth az egész hetet Őrszentmiklóson tölti s valószínűleg, ha a politikai helyzet nem változik, onnan Vácon át egyenesen Nauheimbe utazik több heti rendes nyári kúrájára.
