Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-05-18 / 37. szám
2 VÁCI HÍRLAP Ezzel kapcsolatban bomlási processus indul meg a nőegyletben is. Százhúsz tag jótékonyságából tartja fenn magát az egyesület, melyet a kilépések most erősen meg fognak bénítani. Tegnap estig hatvanhat nőegyleti tag irta alá a kilépési nyilatkozatot! Az egész városban legnagyobb érdeklődés nyilvánul meg a vasárnapi rendkívüli közgyűlés iránt, mely igen heves lesz, ha addig valamelyes kompromisszumot nem sikerül kötni a harcos felek között. A leányegylet és nőegylet zavartalan, humánus működése érdekében erre szükség is lenne. A hitközség tagjainak itt kell | megmutatni jóérzésüket két jótékony egy- j létük iránt, mert ha ez nem sikerül, nem j kell jós hozzá, a ki előre megmondhatja, j hogy a síatusquo hitközségben vasárnap j égszakadás és földindulás lesz, melynek utóhatása évekig is érezhető lesz. Farkas-bácsi. Irta: Castiglione Henrik. Dombosról a város északi részében fe- j küdt s arról volt nevezetes, hogy mint a j város egyik temetőhelye, a legdíszesebb | sírhelyekkel birt. Ezt a hírességét annak köszönhette, hogy a magisztrátus annak idején oly magas áron vásárolta meg az egész telektömböt egy „kebelbelitől“, hogy maga is kénytelen volt drágán vesztegetni azokat a párrőfös sirparceilákat. Hogy a temetőnek nagyobb forgalma legyen, a villanyost is kivezették. Ezen a végállomáson volt kocsirendező Farkas, a villanyostársaság kiérdemült öreg ellenőre. Könyörületből tették oda, aztán meg arra is gondoltak, hogy úgyse viszi már soká! Pedig csalódtak! Az a roskatag térdű, rezgő fejű kis öreg napról-napra erősbödötí. Az első napokban a temetési menetekben résztvevők minden személyes fájdalmuk mellett is észrevették és megsajnálták ezt a harmonikanadrágú, sovány, kis ősz embert, de már néhány nappal később, hogy látogatóba mentek az örök pihenőre tért hozzátartozójukhoz, csodálkozva nézték, hogy annak a nyugállományra érdemesült ellenőrnek pápista színébe már egy kis pirosság is vegyül. Egykét hónappal később pedig az öreg sem ismert magamagára. Mintha újjá született volna, olyan erősnek érezte magát. Mikor kihelyezték, el volt keseredve; saját íöpörödöttségére gondolt s nem mert a temetésekre nézni: azt gondolta, hogy a közeli napokban ő is odakerül, a hova csak eljutni lehet, de visszatérni soha. Hogy mindjobban magához tért, sokszor órákig elnézett a sirkertek felé s ha temetés ment posztja előtt, még meg is emelte a rongyosszélű sapkáját. Csak a lélekharang siralmas kongásával nem tudott megbarátkozni. Rettenetes volt számára ez a jajveszékelő hang, pedig vén füleivel kicsit nehezen is hallott. Mikor az öreg először indította a főleg vasár- és ünnepnap megtelt kocsikat, a temető szomorú látogatói részvétből beszédbe ereszkedtek a „Farkas-bácsival.“ Könyörületből érdeklődni kezdtek apró, privát dolgai iránt. Így megiskerkedetl a temető lörzslátogatóival. Természetesen egyikről sem tudta, hogy kicsoda, de azért maga elölt mindenkinek adott nevet. Nagyon jól tudta, hogy a sovány Hollóné (a fekete hajáról nevezte el Sárközy táblabiró özvegyét) minden szerdán szokott kijönni s bizonyára a temető elején fekszik a hozzátartozója bizton az urai szegény, pedig még oly fiatal képe van —, mert egy negyedóra múlva már a visszafelé menő villanyosra várakozik. A Virágné — dr. Erős ügyvéd fiatal özvegye, ki örökké virággal a karján szokott kijárni — minden szombaton, szinte órapontossággal látogatja meg az ittkintlevőjét — bizton ez is az urát gyászolja, mert olyan nagyon kivan sirva a szeme, ha visszatér. — Az ezredes úr, egy szürke, harcsabajuszű epés kinézésű, katonatartású magas öreg ember, — egyébként pedig nyugalmazott propellerkapitány ki vasárnap délelőítönkint keresi fel bizonyára hitesíarsának sirhal- mát, hogy egy félórán belül csak felső végében összefogott s hóna alá szorított ernyőjével már a szemközti „Vigasztalódjunk“ című kocsma felé tipegjen. A doktor úr — egy jóképű telt arcú nyugalmazott anyakönyvvezetőségi Írnok —, a pósta- főnökné, — mert bizonyára az, hogy a múltkor egy póstástemeiésen egy csomó szolga megsüvegelte —, a pékné, kinek minden hó 17-én egy pékinas cipeli ki bőrlevélkoszorűját és még egynéhány, főleg az asszonyok sorából kikerült ismerős-ismeretlenek voltak az elsők, kik vele barátságosan elbeszélgettek. Ezek révén jutott a többi ismerőséhez, kiknek mindenkor volt egy barátságos szavuk, vagy bizalmas intésük az öreg Farkas-bácsihoz. Ismét temetés tűnt fel az út kanyarodóján, a harangozó sietett felvenni a nap irtó hősége miatt ledobott feketeszürke poszlókabátját, hogy időre jelezze a pihenni térő halott érkezését, mikor az öreg Farkas épp odatogyogott hozzá: — Pista öcsém, adjék egy szál gyújtót, elaludt a pépám! — Mindjárt, Farkas-bácsi, de nézze, temetés jön, harangozni kell, azonnal kerítek. A harangozó elsietett, az öreg pedig ottmaradt a kapu mellett állva, mikor a gyászos menet lassan betért a temetőbe. A halottaskocsi előtt levette sapkáját s kissé összehunyoritva szemét, elolvasta a koporsó feliratát: Dürögi József, élt 58 évet. Dürögi, gondolkodott az öreg, hisz ez..., de még ideje sem volt eszmélni, már észrevette, hogy egynéhány viílanyoskalauz, kocsivezető, sőt egy-kéí kollegája, két rozoga íemeíésomnibuszkocsin követi a halódat. Tehát igen, ez a Józsi, az ö kenyeres pajtása, a kivel egy napon került a villanyostársasághoz, kivel egy napon véglegesítették, kivel egy napon nősült — azt most látja utolsó útján. Minlha fejbeütötték volna, szinte megíán- torodott. Nem is vette észre, hogy az omnibuszkocsikból feléje köszöntöttek, földbe gyökerezett lábbal bámult maga elé. — A Józsi! — nyögte ki tompán, alig hallhatóan. A következő percben már mellette termett a harangozó — szegény temetésért nem jár sok harangszó —: — Itt van Farkas-bácsi a gyújtó! Az öreg észre sem vette, hogy hozzászóllak. — Mi lelte Farkas-bácsi, mi van magával egyszerre? — kérdi újból a harangozó. Az öreg összerázkódott, ránézett a lelógó bajuszos fiatal emberre, aztán egy könycsepp szaladt végig barázdás arcán: — A Józsi volt... a Józsi — rebegte. — Ki az a Józsi ? — kérdi a harangozó s hogy egy pillanatig utána nézett a menetnek, mindjárt megértette: — Biztosan egy kollega, ugye? — Igen... — válaszolt az öreg s hosszú léptekkel elindult anélkül, hogy a pipájára rágyújtott volna. A harangozó egy ideig utána bámult, majd fejét csóválva dörmögte : — Csak nem ivott az öreg ? De hisz nem is szokott. Másnap szombat volt s Virágné megütközéssel vette észre, hogy már más aranysapkás, sokkal fiatalabb ellenőr indítja a kocsikat. Mikor visszatért a temetőből, nem állhatta meg, hogy kérdést ne intézzen az öregre vonatkozólag. — Nem tudom, kérem alássan — adta meg a felvilágosítást az uj rendező —, pedig többen kérdezték már. A rákövetkező szombaton délután nagy vihar volt. A harangozó, nehogy az esőbc-n kelljen posztjára szaladnia, a fedett harangállványhoz támaszkodva várta a temetéseket. Épp nagy cseppekben megeredt az eső, mikor egy temetés fordult be a sir- város kapuján. A harangozó félkézzel belekapaszkodott a nyelvszijba s egykedvűen, inkább az esőt bámulva, harangozni kezdett. De a hogy a halottas kocsi előtte haladt, már megszokásból betűzte ki a koporsó feliratát: Farkas István, élt 58 évet. Önkéntelen az öreg, immár több mint egy hete hiányzó ellenőrre gondolt s a kísérőkre pillantott. És tényleg — ott látta az új kocsirendezőt közöttük. Szeme ösz- szevillafít az utóddal s valószínűleg kérdő kifejezéssel nézhette, mert az uj ellenőr szomorúan bólintott a fejével. HireK. A székesfehérvári színtársulat bemutatkozása, Cigányprímás. — Farkas. — Drótostót. Nagy érdeklődés mellett, szerdán tartotta meg első előadását a székesfehérvári színtársulat a Kúrián. Megnyitóul Kálmán Imre diadalmas, szép zenéjű operettejét: a Cigányprímást adták teljes sikerrel. Már az első előadásnál is kitűnt, hogy az uj társulat minden eddig nálunk járt társulatnál jobb. Gördülékeny, összevágó és nívós előadásban mutatták be a darabot, amit a többi társulatokról sohasem mondhattunk el. A Cigányprímás címszerepét Érckövy Károly adta, a ki különösen a második és harmadik felvonásban nyújtott igazán kiválót. Úgy játékban, mini énekben teljesen megfelelt szerepének. A cigá- nyos modort, különben, ő érzékitette meg leginkább, mig a többiek jobban paraszíi- kusok, vagy urak voltak. Sárit Kovács Lili, a társulat primadonnája játszotta eleven, izzó temperamentummal, sok természetes bájjal és közvetlenséggel. A primadonnák minden kellékével rendelkezik. Gyönyörűen táncol és énekel, a toalettjei pedig egyenesen szenzációsak. Méltó partnere, Gaston gróf, ivánfy Jenő volt. Szimpatikus és vonzó előadása nagyon tetszett. Kovács Lilivel való duettjeiket mind megismételtették. Lakatos Ilonka, Juliska szerepét ruházta fel kedves naivitással, sok ízléssel és énekelte kellemesen csengő hanggal. Zilahy János, mint Rác Pali fia, komoly színészi tehetségről tett tanúságot. Igen értelmesen beszél és a középfekvésű énekhangja is szépen érvényesült. Irinoy grófné
