Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-05-11 / 36. szám
2 VÁCI HÍRLAP markába, — ettől elég friss tapasztalatok, sőt sebek, eléggé óva intenek. Láttunk mi nemrég vérlázitó anarkiát Budapesten az államrendőrség védő ápolása alatt. Igenis, meghalljuk azoknak óvó figyelmeztetését, kik aggódva intenek, hogy a faló becipelhetése végett ne bontsuk meg esztelenül mimagunk városunk kőfalát, kapuját, mert attól lehet tartani, az ellenség csak szinből vitorlázott haza, de még visz- szatérhet egy éjszaka és torkunkra forraszthatja a nagyhangú diadalmi ujjongást. igaz ugyan, hogy ha a legnagyobb fegyveres erők, a katonaság, a csendőrség nincsen a mi kezünkben, sőt ellenünk rendelheti egykor valamely darabont-kormány : akkor úgyse érünk sokat a mi pléh- kardos kis rendőrségünkkel, de azért ezt a gyönge polgári fegyvert is mégse keli a bármikori kormánynak kiszolgáltatnunk. Sőt minél fegyertelenebbek vagyunk, annál kevésbbé. De hát elkerülheteílen-e a rendőrség ilyenképeni teljes államosítása? A református papságot, . l int az államnak is fen- íartó szerveit, részben az állam fizeti, azért mégsem tették őket állami papsággá. Ép igy köteles legyen az állam a rendőrség fenntartásában segíteni a városokat, mert ez állami ügy, de azért nem helyes, sőt rut kapzsiság, hatalmi túlfengés, nemzetellenes vétek volna magát az erőt kicsikarni e pénzért a magyar városok kezéből. Teljesen elég, ha annyit megkövetel, hogy a részben vagy teljesen állampénzen föntartott intézmény az állam ellen fordítható ne lehessen, a mire bizonyára sohase gondolnának a városok. A városok igy szervezendő rendőrségük fölött elfogadhatnak aztán némi állami ellenőrzést, de ennél többet a kormány ne követeljen, mert azt mondjuk, hogy a városok kétségtelenül mindig megbízhatók és magyarok lesznek, ellenben láttunk mi nemrég is és ép igy el kell rá készülnünk, hogy láthatunk még vajmi megbízhatatlan és magyartalan kormányokat. A kormánynak a jövőt kell szolgálnia s nem a jövő erőivel önmagát. Városaink többet érnek, sokkal többet (és biztosabbat) tudnak ígérni és haszonra váltani mint a legnagyobb kormány. Talán az uj millió, melyből Vác rendőrségének csali ötezer korona jutott, a városok erősödését szolgálja. De ez kevés, a kormánynak többet kell értük áldoznia! B. KIKELET NYÍLÁSA. (Wolfcóber János zeneszerző barátomnak, meleg szeretettel.) Rügyet fakasztó tavaszi napsugár, Illatod minden * hegy et-völgyet bej ár. Tüzcsókod élted, nincsen annak párja. Jőttödet boldog, boldogtalan várja. Elűzöd álmát a dermesztő télnek, Hímes palástod tükröt ád az égnek. Gyöngyharmat ragyog sok kicsi virágon, Szerelmet hintesz széjjel a világon. Kikelet nyílása, Tavasz vírulásá, Oh be régen várlak . . . Tárva van a szívem, Légy őrökre hívem S a lelkembe zárlak! Raj Nándor. Kosdi gyerekek Budapesten. A kis kosdi iskolások minap a fővárosban járlak állatkertet nézni. Erre a nagy útra nagyon kevés pénzük volt, hát takarékoskodni kellett, nehogy baj legyen. A kis pénzt is azonban elvette tőlük — Budapest székesfőváros. A bürokratizmust gúnyolja az alábbi cikk ötletesen, melyet az Esti Újságból vettük át okulásra. A vidékiek leikéből nem lehet kiirtani a Budapest iránt való rajongást. A mikor az aprócska parasztgyerek kezd megbarátkozni a betűvetés titkaival, ugyanekkor kezdi dicsérgeíni előtte a tanító Budapestet, a pompa, a ragyogás, a mesés kincsek fészkét. Mikorra a harmadik, negyedik osztályba kerül a kis nebuló, már valamennyi szerelmes falusi, ép és erős szenvedelemmel vágyakozik az ország várostündére: Budapest felé. És kezdődik a íervezgetés: az egész osztály, vagy az egész iskola felrándu! a fővárosba, ha többre nem, legalább is huszonnégy órára. Ámde az ilyesmi pénzbe kerül. Szegény, egészen szegény falusi zsellér, alig tengődő napszámos, a kinek esetleg négy-öt gyereke is iskolás, hogyan adhatna komoly pénzt az ilyesmire? Csak akitor lehet szó az utazásról, ha az egész nem kerül többe néhány fillérnél. Ilyenformán tervezgettek Kosdnak a tanítói és iskolás gyerekei is. A szülők zsebének tanulmányozása után kiderült, hogy ha a református és katolikus iskola növendékeinek a nagyobb részét részeltetni akarják egy pesti ut gyönyörűségeiben, az út nem kerülhet többe egy koronánál. Utazással, étkezéssel, szórakozással együtt. A két iskola tanítói tehát levelezni kezdettek. Először az államvasutak igazgatóságával. Vasúti kedvezést kértek és kaptak is. Elengedték nekik az útiköltség felét. Vagyis Vácról Budapestre és vissza 65 fillérért a tiz évesnél fiatalabb gyerekek, az idősebbeknek 96 fillérbe került az út. A koronából tehát 35, illetve négy fillér maradt egy-egy gyerek zsebében. Borzasztóan kevés. Épen azért a derék és lelkes tanítók tovább is leveleztek. Mindenekelőtt a fővárost akarták gavallér cselekedetre ragadtatni. Megírták, hogy száznegyven kicsi kosdi polgárnak és leányzónak, hat évestől tizenhárom évesig, az a legfőbb vágyakozása, hogy megszemlélhesse a világegyelem legnagyobb csodáinak egyikét, a budapesti állatkertet. És mert a kosdi tanítók tudják, hogy az állatkerí a főváros tulajdona, szépen instálják, engedje el a főváros a kis kosdiaknak a belépődíjat: fejenként 20 fillért. A város azonban — kell e mondani ? — elutasította ezt a vakmerő kérést. A kicsi kosdiak egész napra való 35 fillérjéből ily- formán a pars leonina, 20 fillér a főváros pénztárába került. Gyümölcsöztessék a jó urak egészséggel és használják ez a pénzt okosan. Minthogy tehát a koronából az állam és a főváros részesedése után már csak tizenöt fillér maradt egy-egy kis kosdinál, a szegény tanítók újabb bélyegkölíségbe verték magukat. Mert gondolták, a szem jóllakik a főváros szépségeivel, de a gyomor nem. A kicsi népnek ennie is kell. írtak tehát a kedves és naiv tanító urak a fővárosi Állatkert vendéglőseinek, Spo- larits és Maloschik uraknak, a kik csak nemrég nyerték el nagy harc után az állatkerti vendéglő és kávéház bérletét. Az alku tárgya egvegy pár virsli volt, egy-egy darabka kenyérrel. Ez lett volna a kis kosdiak ünnepi ebédje a mesék városában, Budapesten. íme a levél, a melyet a tanító urak válaszképpen kaptak : Becses levelüket, melyben május hónap 2-án az állatkertbe ránduló tanulók részére 1 — 1 pár virslit és 1—1 darab kenyeret szándékoznak rendelni, örömmel vettük. Szives tudomásukra adjuk, hogy ezen virslit kenyérrel a legolcsóbban 30 — azaz harminc fillérért fogjuk számítani. Pártfogását kérve, szolgálatára készen maradtam kiváló tisztelettel Spolárits és Maloschik nevében Spolárits Károly. A levél a melyből a helyesírási hibákat itt kihagytuk, nagy szomorúságot keltett Kosdon. Tizenöt fillérből nem lehet kiadni harmincat, tehát le kellett mondani a kis kosdiak ünnepének egyik disz-számáról, a bankettről. Az egypár meleg virsliről. De, Istenem, miről le nem mondana a kis gyerek, hogy Budapestet láthassa! . . . Ám a kosdi tanító urak igen lelkes emberek és főképp nagy bizakodással áldotta meg őket a Gondviselés. Gondolták, ha már nem lesz virsli délben, legyen tehát legalább egy kevés tej uzsonnára. És vették a kalamárist, mártották a pennát és újra írtak. Ezúttal a Budapesti Középponti Tejcsarnok Szövetkezet vezetőségéhez fordultak s megkérdezték, mennyiért kaphatnának az aprócskák egy-egy kis tejet és egy-egy zsömlét? A válasz ezúttal is lesújtó volt: E hónap 24-én kelt becses levelüket megkaptuk és van szerencsénk közölni, hogy 140 tanítványuk számára az állatkerti tejivócsarnokunkban, lezárt palackokban, félliter tejet zsömlével együtt az árjegyzéken feltünteti 42 fillér helyett 26 fillérért fogjuk számítani, a mennyiben legalább egy nappal előbb értesítést kapunk arról, hogy hány féliter tej és mikor lesz kiszolgáltatandó. Teljes tisztelettel Budapesti Középponti Tejcsarnok Szövetkezet. Ilyenformán mondani is fölösleges, a tej- kurából sem lett valóság. A kis kosdiak, a mikor öt óra tájban átutaztak a váci állomáson, ott vásároltak egy-egy pár virslit tiz fillérjével, a drága csemegéi beletették az otthonról hozott kis bugyorba és azután nyolcadtól órával később jó étvággyal elfogyasztották az Állatkert egyik tisztásán. Tej helyett pedig ittak hozzá vizet ugyanabból a lódból, a melyikből az állatkert szép magyar ökreit szokták itatni. De a viz is, a virsli is, Budapest is igen jól Ízlett a kis kosdiaknak. Olyan jó gyomrot adott nekik a végzet . . . És még is megjárták a gyönyörű Budapestet! . . . Egy gazdakör munkája. (Csővár községi gazdakör házi ipari tanfolyama.) A községi gazdakörök nagy ügybuzgalommal szoktak megalakulni, de az ügyszeretettel később kisebb-nagyobb mértékben alább szállnak. Nem is könnyű egy gazdakör életképességét fentartani, nehéz volt különösen a múltban, a mikor csupán ideális alapokon nyugodott. A lakosság idegenkedett az uj intézménnyel szemben, főleg hogy tagsági díjról is kellett beszélni. így alakult meg kis gazdakörünk is Csőváron 1904. őszén. Annak megalkotói ró-
