Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-05-07 / 35. szám
Huszonhetedül évfolyam 35. szám Vác, 1913. május 7. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky líároly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. A Pivár-emléktábla leleplezése. Vác, május 6. Zajtalan, de eredményes életnek állítottak emléket vasárnap Csobánkán. Városunkat is érdekli e kegyelet, mert akinek emlékét örökítették meg, munkás életének jelentékeny részét Vácon élte le. Néhai Pivár Ignác mint kegyesrendi tanár egy évtizednél több ideig töltötte be ajkegyes íanitórend váci ujoncnevelőjében az ujonc- mesleri nehéz tisztet, melyet felvált később a siketnémák intézetének hitoktatói állásával, hogy később ugyancsak ez intézetnél igazgatói minőségben teljesen a siketnémák ügyének szentelje emberszeretettől diktált munkálkodását. Életének e része révén érdekel bennünket is. Ezen kívül pedig az emlékállitásban is kivette városunk ré- \ szét, a siketnémák és a piaristarend váci 1 háza révén. Az előbbi kezdeményezte, az utóbbi szives készséggel támogatta. Hozzájárult ezekhez még a rend kormánya, a magyar gyógypedagógiai tanárság, továbbá a magyarországi vakok gyámolitó egyesülete, gyámolitója. Mert hiszen életének végső éveit a vakok oktatásügyének szentelte a paptanár. S ott is megmaradt olyannak, mint a milyennek a siketnémáknál, a rendnél ismerték. Ott is teljes munkaerejét, minden percét, pillanatát, éjjelét csakúgy, mint nappalát a reá bizott szerencsétlenekre fordította. S éppen ezért nem mehetett feledésbe ott sem, a mint a siketnémáknál, meg a rendnél él az emléke. Ezért nem voii nehéz a dolguk az emlékáliiíók- nak, ezért hirdeti már vasárnap óta a csobánkai r. kát. templom homlokfalán nagy és és szép kivitelű fehér márványtábláról arany betű: Ebben a községben született PIVÁR IGNÁC kegyestanítórendí áldozópap, a síketnémék váci s később a vakok budapesti országos királyi intézetének igazgatója: a természet mostoha gyermekeinek atyai gondviselője. Szül. 1843. április 2-án, megh. 1905. május 3-án. Ez emléket a tanítványok hálája, a kartársak kegyelete, a rend nagyrabecsülése és szü- lőkőzségének tisztelő elismerése szentelte az önfeláldozó emberbarát emlékezetének. * Eggyel több az emléktábla. Eggyel több emlékjeleink száma. Csak eggyel több, de ezzel is több. Bár minden községbe jutna legalább egy. S ha rövid időn belül ez sem lehet, legalább minden nemzetiségi helyre egy-egy. Na meg minden olyan helyre, ahol a tudatlansággal csak a közöny képes vetekedni. Egy kicsiny sziget az ilyen kegyhely, ahol elül a vad lárma, ahol a felemelkedettség, a béke, a kegyelet üti fel tanyáját. Különösen ott ilyen ez a kegyhely, ahol a megörökített emléke tiszta, mocsokíalan, ahol a tisztelet általános, ahol nemcsak nevet, hanem ezzel együtt egy örök eszmét is véstek márványba, ahol örökkévalóságra érdemeset tesznek halhatatlanná. A csobánkai márványtábla Pivár Ignác nevét örökíti meg a nyilvánosság számára, de kőbe véste egyszersmind a humanizmus szent és örökbecsű eszméjét. A késő utód, a jelenkor fiával, a mindenkori vándorló, a turista a mikor megállapodik az emléktábla előtt, nemcsak Pivár nevét fogja megismerni, hanem egy-két gondolatot is fog szentelni a szerencsétlenek ügyének, a pártfogásra, az istápolásra szorulóknak. Ahol pedig komoly főből paítant e gondolat, nem messze van már a tett is. Különösen ha az elhatározás szilárd, a kitartás erős. Ebben az esetben pedig egy uj apostolt nyert. Tehát ez emlékkel is többet nyert az eszme, mint az eszmének egy lelkes munkása: néhai Pivár Ignác. De hisz ez nem is várt jutalmat. Elnyerte azt ő már életében. A jól végzett munka nyomán, a jónak gyakorlása közben. S ami jót nem végezhetett el Pivár Ignác élete, tovább folytatja azt jó emlékében jó szelleme. A csobánkai emléktábla is ezt teszi 1 * A leleplezési ünnepély vasárnap délután négy órakor folyt le. A község lakosságán, az oltani nyaralókon és az éppen ott tartózkodó nagyszámú turistákon kívül részt vettek az ünnepségen: a kultuszkormány képviseletében dr. Tóth István miniszteri s. titkár, továbbá Berkes János szaktanácsi előadó, a kegyesíanitórend képviseletében Máíray és Floderer tanárok, Borbély Sándor igazgató vezetésével a siketnémák váci, Klis Lajos igazgató vezetésével a siketnémák budapesti, Herod.ek Károly igazgatóval élén a vakok budapesti intézetének tanári testületé. Az egri intézetet Mlinkó István igazgató képviselte, a kitől származik az emlék felállításának gondolata s első felhívás- az adakozásra. A váci kegyesrendi főgimnázium és ujoncnevelő megbízásából Bán Márton tanár vett részt. Ott volt még Vitán Rezső gondnok vezetésével a vakok foglalkoztatójának küldöttsége, a budapesti gyógypedagógiai intézetek testületéinek és a budapesti siketnéma és vak szervezeteknek kiküldöttei. A leleplező ünnepi beszédet Borbély Sándor igazgató mondotta, akinek egyébként legtöbb érdeme van az emléktábla felállításában. Maga az ünnepi beszéd nagy hatással volt a közönségre. Szinte felelevenedett a meghaltnak az ismerősök előtt is már-már elhomályosodó képe, egyénisége. Az ismeretlenek előtt ismertté lett Pivár működése, a felületesen ismerők előtt pedig nagyrabecsült a néhai emléke E beszédet megelőzőleg a jelenvoltak a Himnuszt énekelték el, melynek elhangzása után a váci származású Neisz Ferenc községi jegyző Almássy Sándor főszolgabíró nevében nyitotta meg az ünnepélyt. A leleplezés után Pillmann Alfonz plébános a község és az egyház nevében gongozásába vette az emléket. Ezután a koszorúkat helyezték el beszédek kíséretében. A rend koszorúját Mátray János k. r. tanár, a váci siketnéma intézet testületének koszorúját Záborszky Árpád tanár, a vakok budapesti és kolozsvári intézetek tanári testületéinek koszorúját Herodek Károly igazgató, a vakokat gyámolitó orsz. egyletét és foglalkoztatóét Viíár Rezső gondnok tette le. A tanítványok kegyeletét a siketnémák nevében Szalay Ottó, a vakok megbízásából egy vak nő tolmácsolták beszéd kíséretében, koszorú lehelyezéssel. Dr. Tóth István s. titkár a közoktatásügyi minisztérium koszorúját letéve, beszédében a kultuszkormány, Nárai-Szabó Sándor dr. államtitkár s a maga kegyeletét rótta le néhai Pivár Ignác emléke előtt. Borbély- Sándor zárószavaival ért véget az ünnnpség. * A leleplező ünnepély után az egész tár- sáság felkereste Pivár szülőházát. Ez a ház arról is nevezetes, hogy a gazdája nem engedte, hogy az emléktábla — amint az eredetileg tervezve volt — a ház falába illeszíessék. Az* mondják: féltette házának tulajdonjogát. „Ha másnak a nevét vésik a házra, már nem az övé.“ Nem érdekes? Ha ilyet hall az ember, hirtelenében azt hiszi, eltévesztették az időszámítást, nem volt, hanem most van az az 1913., amelyikről azt mondják, hogy volt, de Krisztus előtt 11 Különben pedig most már megengedné a gazda, hogy egy kis táblát (ne olyan nagyot, mint a templomon!) a házára illesszenek. Hát ezt meg is lehetne csinálni, bár a gazda nem érdemli meg, de annál inkább Pivár Ignác. * Még néhány szót a község lakosságáról. A nyelvük német és rác. De azért a legtöbb beszél magyarul is. Mégis a Himnuszt és a Szózatot (a köznép!) nem énekelte. Zúgolódtak, hogy egyetlen egy német beszéd se volt, a beszédek nagyrésze alatt a háttérben morogtak. De azért az ünnepély után a kiosztott emléklapokért (amelyre Pivár arcképe s az emléktábla szövege volt nyomtatva) majdnem veredtek. Mert ez, érdekes, ingyen volt. Árulták volna csak egy filléréri darabját! Mindez Pestmegyében, a pomázi járásban, a magyar székesfővárostól néhány kilométernyire történi az Úrnak 1913-ik esztendejében. . . Azt mondják, a magyar sovinizmus magyarosit. Hát igaz ?!
