Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-05-04 / 34. szám
2 ban a védekezés, mutatja az, hogy kétszer is kigyulladt a Neuwirt-fatelep, de abban a percben a veszedelmes elemet az őrködő tűzoltóság elnyomta. Ez alatt eléggé nem dicsérhető lelkiismeretes buzgalommal a polgárság iparkodott menteni a Pieot-gyárban és a tűz terjedését a gépekhez meggátolni. Máskor nyugodt, csendes emberek önfeláldozóan rohanlak be az igazgatói lakásba és hoztak ki mindent, a mi kihozható. Alásik rész a gépek fölött a háztetőre rohant és bontotta a cserepeket, hogy a tűz terjedésének gátat vessen. Láttunk egy vakmerő tűzoltót, a ki elemi erővel füst és tűz között egy emelésre egész sor cseréptetőt emelt ki s tényleg, a tűzveszedelem éppen a gépek fölött állt meg. Annál nagyobb, irtózatosabb volt a pusztulás az igazgatói lakásban és környékén, A mit kimentettek a szobákból, azt az első huszárezred készültsége vette őrizet alá, de a szobák negyedrészét sem lehetett kihurcolni, mert már a menyezet égett, így aztán ezrekre menő értékek — Farkas igazgató egész ezüstkészlete, ékszerek, pénz, a bútor — pusztultak el a féktelen elemben. A lakás mellett hét waggon mosópor várt az elszállításra — teljesen elpusztult. Rövid két óra alatt a kedves kis hajlék majd teljes berendezésével a tűz martaléka lett, csak a puszta falak meredtek az ég felé s néhány üszők jelezte, hogy itt egy- egy szép berendezés ment teljesen tönkre. A féktelen pusztulásnak rengeteg nézője akadt, akik majd mindegyike, ha nem mentett, beállt könnyű lélekkel kritikusnak. Ötletek, bolondok és okosak, szájról-szájra jártak, mondották, hogy ezreket érő értékpapírok és ékszerek tűntek el a mentés alatt, de ezek nem voltak igazak. A nagy zűrzavarban egyben megegyezett a tömeg: a veszedelem lokalizálásához hiányzott a viz és ezért elkeseredett kifakadások hallatszottak. Mi okozta a tűzveszedelmet ? Aligha fogják kideríthetni. Van egy tanú, a ki rögtön a vész helyén termett s azt állítja, hogy a mosókonyhában látta először a tűzet. Megállapították, hogy katlanház nem is volt abban a helyiségben, ezért aligha ott keletkezett a tűz. Lehet, hogy kéménytűz terjedt át a korhadt, régi épületre, de nem tartják kizártnak, hogy gyújtogatásból keletkezett a pusztulás. Bárhogy is van, ezrekre menő a kár és semmiféle vizsgálat a romok felett nem fogja kideríteni, mi okozta a tűzveszedelmet. Az épület biztosítva volt. HireK. Kobrak-gyár május 15-ig dolgozik? Mint a napilapok híradása istudtul adta: a kií, tábla elfogadta dr. Kelemen Samu ügyvéd érvelését és a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéket a Kobrak-gyár csődügyében uj határozathozatalra utasította. E fordulatra illetékes helyről a következő felvilágosítást nyertük: A Kobrak-gyár ellen három nagy pénzintézet és három árúhiielező kérte meg a csődöt. 1 udvalevő, hogy a csődkérvény beadását a hitelezők közt hosszú tárgyalás előzte s ezek a tárgyalások most sem szűntek meg, mikor a csődeljárás folyamatba tétetett. Kelemen Samu, a gyár ügyésze a kir. táblához fordult s kérvényében felsorolta, hogy az ország egyik legelső vállalatának megmentéséről van szó, lehetséges, hogy a hitelezők megegyeznek, ez esetben egyvirágzó vállalatot elpusztulástól meg lehet menteni. A tábla uj tárgyalásra hívta fel a kereskedelmi és váltótörvényszéket, mely előtt az előbb említett csődkérvény most is fekszik. Ez a tárgyalás valószínűleg két héten belül megtörténik, de addig a csődtömeggondnok lesz az úr a gyárban A törvényszék tár- i gyalásától függ, vájjon a csődöt elrendeli-e vagy megszünteti, addig azonban a helyzet nem változik. A vállalat sorsát újabban már a munkások is kezdik érezni, kik eddig a kínzó bizonytalanságban voltak. Az ideiglenes csődválasztmány ugyanis szerdán elhatározta, hogy a Kobrak-gyár üzemét csak fél napokon át tartja fenn, de csak május 15-ig s ha addig egyezség nincs — az üzemei beszünteti! — Májusi előléptetései* a honvéd= ségnél. A király május 1-vel váci ismerőseink közül kinevezte a honvédségnél a következőket: A lovasságnál alezredesekké lettek Wittenberg Gy., csenkeszethei és bu- nyaiSivó Gyula őrnagyok, őrnagyokká árkosi Benkő Sándor és Bertalan Pál századosok, valamint különös legfelsőbb kegyelemből Síéger Pál nfk. százados, századossá AAa- tisz Pál főhadnagy, főhadnagyokká Szemere Zoltán, rumwerthi Rapaics Dezső, Gindele Sándor, Kocsis György,Trsztyánszky Géza és Teőrös József hadnagyok. A gyalogságnál alezredes lett Schoepflin Ottó őrnagy, századossá Welser Kornél főhadnagy. A dragonyosoknál hadnagy lett Hajnal Alajos zászlós. A csendőrségnél főhadnagy lett AAarschall Kálmán hadnagy. — Előléptetés a mávnál. A magyar kir. államvasutak igazgatóságának elnöke Tárnái János főellenőrt a VII. fiz. osztály első fizetési fokozatából a VI. fiz. osztály 3-ik fiz. fokozatába léptette elő. — Az úri Község és vezetői. Nemcsak a járásban, de Pestmegyében, sőt az egész országban páratlanul áll a magyar New-Markeí, a rohanva fejlődő Alag, melynek minden elöljárója, minden községi képviselője a nadrágos emberek sorából került ki. Az elmúlt napokban Polt a községi képviselőtestület és elöljáróság választása, a melyek ritka egyetértéssel egyhangúlag mentek végbe. Biró lett Molnár Gyula, íörvénybiró Kleiszer Rezső, pénztáros Márkus János, Közgyám Plachy Lajos, elöljárók : gróf Szapáry Iván, Galló György, Pirk Géza és Puskás János. Képviselőknek megválasztattak: Farkas István, dr. Ludwig Rezső, id. Mravik Pál, Reichen- berger József és Ulreich Nándor. — A munKásbiztositó pénztár választásai. Mull heti számunkban irtunk a munkásbizíosiíó pénztár küldötteinek választásáról. A választások vasárnap folytak le. Szavazatszedő bizottságok működtek Vácon és a kerületben még 15 községben. Beadtak a munkaadó érdekeltség részéről összesen 230 szavazatot, a mun- kásérdekeltség részéről 796 szavazatot. Vácon leszavazott 64 munkaadó és 584 munkás, a vidéken 166 munkaadó és 212 munkás. Ezek a számok élénken illusztráljak, a mire vasárnapi vezetőcikkünkben ____________VÁCI Hl RLA P reámutattunk: az általános nemtörődömséget. A váci pénztár körzetébe mintegy 2000 munkaadó és 7800 munkás tartozik igy nyilvánvaló, hogy a szavazásra jogosultaknak alig 10°/0-a élt ezen jogával. A szavazatszedő bizottság szerdán tartotta ülését és konstatálta, hogy úgy munkaadó mint a munkás részről a hivatalos szavazó lista nagy szótöbbséggel ment keresztül A megválasztott közgyűlési küldöttek első közgyűlésüket május 18-án d. e. 10 órakor tartják a városháza tanácskozó termében. ! Ekkor a közgyűlési küldöttek sorából az uj igazgatóság, felügyelő bizottság tagjait és a választott bíróság ülnökeit fogják majd megválasztani. Halálozások. Hoffmann Ferencné, szül. Csincsara Mariska élete 52 évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése nagy részvét mellett e hó 2-án ment végbe. — Kis Lajosné, a város egyik leggazdagabb polgárának felesége élete 62 ik évében meghalt. Ma lesz a temetése. Ny. b.! — Egy egyetemi tanár balesete. Dr. lauszk Ferenc egyetemi magántanárt, az ismert tüdőbeteg specialistát, ki oly sokszor szokott Vácon megfordulni, három nappal ezelőtt sürgősen hívták egyik súlyos betegéhez, Vácra. A mikor Dunakeszin haladt át automobilja, éles kő röpült a kocsi felé, bezúzta az üvegablakot és az orvost jobbkezén megsebesítette. Az autó megállóit, jelentést tettek a csendőröknek, a kik megállapították, hogy a követ parity- tyából dobták az automobil felé, mert a kő az orvos kezéről visszapattanva is olyan űrt vágott az autó oldalán, aminőre emberi kéz nem képes. Kiderült, hogy László János dunakeszi fűszeres fia dobálta meg az autót. — Az utolsó előtti bajnoKi mér= Kőzés. Ma délután fogja a V. S. E. az utolsó előtti bajnoki mérkőzést megjátszani a Pestszentlőrinci Fotball-Klub csapatával. Erről a csapatról annyit tudunk, hogy igen erőszakosan s nem a legfaireb- bül játszanak. Tavaly ősszel is Vácon volt a bajnoki mérkőzésük, mert az ő pályájukat a szövetség nem hitelesítette. Az őszi fordulón 4:3-ra verte a V. S. E., de már akkor is azt mondták a mi játékosaink, hogy a pestújhelyiek adtak nekik legtöbb dolgot csak úgy győzhettek, hogy minden erejüket és tudásukat beleadták a küzdelembe. Érdekes még az is, hogy a pestszentlőrincieket eddig csak a váci csapat tudta legyőzni, de azért pontjuk még sincs, mert mindig igazolatlan játékosokkal játszottak. Ma különben három mécs lesz, fél 3-kor játszanak gimnázistáink a budapesti Markó-utcai gimnázisíák igen erős csapatával, fél 4-kor a váci b) csapat a váci c) csapattal és fél 5-kor lesz a bajnoki mérkőzés. — Dalverseny Atagon, Érdekes tervvel foglalkozik a Váci Járási Közművelődési Egylet. A váci járás területén levő népdalárdákkal dalversenyt rendez ez év júniusában. A verseny előkészületei már javában folynak. E verseny a szokoií dalversenyek külsőségeitől eltérő lesz, mert itt egyszerű népből kikerült énekesek mulatják majd be tudásukat s jóakarata szemmel kell nézni törekvéseiket. A verseny költségeihez az Országos Magyar Iskola egyesület hozzájárult 150 koronával, lvánka- Pálné pedig nemzeti színű zászlót ajánlott ajánlott fel versenydijul.