Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-04-09 / 27. szám
Vádaskodó sirhalom. Mi történt a Kórházban ? (A szerelmes fiú halála.) A város közönsége jóakarattá figyelemmel kiséri, mint nő évről-évre a városi kórház alapja. Sőt még nem régen is szokás volt az év végén gyűjteni a kórházalapra. A mulatozások engedélyes dijai mind ezt az alapot növelik s a rendőrkapitány, mióta Vácon működik, sok ezer koronával szaporitotta büntetés pénzekből, a kórház alapját. Az idegen, ha nyilvános mutatványaival, szórakoztatásaival Vácon keresni akar, a kórháznak ajánl fel egy összeget, a bíróságok előtt haragosok azzal békédnek, hogy a kórháznak adnak koronákat. Benne van a közönség vérében, hogy a kórházon segíteni kell, ezért a jóakarat és jóindulat minden oldalon, ezért van már félszázezer koronánál is több együtt. A város közönsége megelégszik a jóakarattal, de tovább már nem megy. Érdeklődése a minimális az iránt, hogy halad-e ez az intézmény. Bizony nem halad. Egy negyedszázad előtt éppen az volt, a mi ma : ócska, ósdi, nem higiénikus épület, mely rendőri beavatkozásért kiált. Abban a régi kórházépületben nem tudnak a modern kórházápolásról, olt még minden megy a régi sablonban. Az olyan eset, mint a legutóbbi, fel fogja rázni a közönséget, a kórházra fogja irányítani a felső hatóság figyelmét s talán a szomorú tragédia sietteti az uj, modern kórház építését, melynek ellenőrzése majd a nagyobb nyilványosság és a kormányhatalom közbelépésével fog megtörténni. Vissza kell térni arra a szerelmi tragédiára, mely múlt hét elején történt. Gerber Imre, egy tizenkilencéves fényképész-segéd és Peták Ilona egy tizenötéves polgári iskolai növendék ciankálival megmérgezték magukat. Az öngyilkossági kísérletet gyorsan észrevették, az orvosi segítség közel volt, nagy valószínűség szerint a fiatalok életét megmenthetik. A fiút és a leányt bevitték a kórházba ápolásra. A leány családja kétségbe esve látta, hogy a tizenöt éves gyermek jövője mint megy veszendőbe. Gerber szerette a leányt, tehát úgy gondolták, hogy a kórházban megkötik a házasságot s mikor felépülve elhagyják Vácot, a tragédiából egy kis öröm lesz : a férj fog távozni fiatal nejével a karján. Elmentek Borbély István anyakönyvvezetőhöz és kérték : adná össze a gyerekeket. Az anyakönyvvezető megmagyarázta, hogy kihirdetés nélkül csak halálos ágyon kötheti meg a házasságot. Elmentek dr. Hörl Péterhez, a kinek felügyelete alá tartozik a kórház. Megtagadta a bizonyítvány kiadását, a mi nélkül nincs házasságkötés! Petákék már azzal a gondolattal kezdtek megbarátkozni, hogy a fiatalok nem kerülnek össze A formák akadályozzák meg. És minden idejüket a kórházban szerették volna tölteni a leány mellett, hogy segítségére lehessenek. Mert az az abszurd állapot van még a váci kórházban, hogy ott a nőket ma is férfi ápolja. Hőrl főorvos a Peták- család gondoskodását erősen korlátozta. Csak nappal lehellek a beteg gyermek mellett. Múlt pénteken délután az egyre javuló Gerber Imre hirtelen rosszul lelt. Peták Irén, a leány idősebb nővére rohant Hörl doktorhoz. — Főorvos úr — könyörgötí az intelligens leány adja ki a bizonyítványt, Imre nagyon rosszul van! — Maga sokat avatkozik, lelkem, az én dolgomba. Nem olyan beteg az Imre, hogy sietni kellene a házasságkötéssel. — De főorvos úr, a beteget elfogta a csuklás, én most végeztem el az ápolónőt tanfolyamot, tudóin mit jelent az: a vég kezdetét. — Maga nagyon fiatal 1 vetett véget a főorvos úr a diskurzusnak. És a mit az a nagyon fiatal leány konstatált, bekövetkezett: szombaton Gerber Imre kiadta a lelkét. Azt mondják, hogy halálát az okozta, mert bablevest evett. Állítólag néhány órával halála előtt Peták Irénnek meg is mondotta, hogy a vérhányás akkor fogta el, mikor néhány kanál babot megevett. Ha igy is van, kérdjük, Korpás János gondnok honnan tudta volna, hogy mit szabad adni a betegnek és mit nem ? Végzett-e valamelyes tanfolyamot? Nem volt rá szükség, mert teljesen a főorvos felügyelete alatt áll, csak az ő utasításai szerint cselekedhet. Ha pedig ez igy van, kérdjük, elő volt-e írva orvosilag, hogy hogyan és mily ételekkel kell táplálni, Gerber Imrét? Gerber Imre tehát tizenkilenc éves korában itt hagyta az árnyék világot. Felbon- colíák, gyomrában megtalálták a sárgás barna pépet (ez lehet az elemeire bomló ételmaradék,) de halála okául szivszélhűdést állapitottakmeg. Neki már egészen mindegy. De nem mindegy a városra, annak a közönségére. A napilapok már foglalkoznak a szomorú esettel s már emlegetik, hogy a váci fegyháztól, meg a váci kórháztól óvakodni kell! A város közönsége, mely jóindulatú támogatásába fogadta kórházát, a gúnyolódást, a kórház rossz hírének terjesztését zokon veszi. Majd ritkábban jönnek a koronák. Vegyék elő a városházán az uj kórház ügyét és építsék meg azt, hogy állami ellenőrzés szigorú kritikája némitsa el a rosszakaratot. Az az egyszerű uj sirdomb ott az izraliták temetőjében ne vádaskod- hassék némán! fiirefr. — PARDON! — mondja az úri ember és a rendőr letartóztatja. Az eset teljesen ismert: A rendőr valamelyes pletykából azt a hirt veszi, hogy egy úri ember azt állította volna, hogy legelső alkalommal megpofozza őt. A rendőr megmutatja: ez teljesen lehetetlen, sőt ö a nagyobb úr, mert az állítólag pofont Ígérő úriembert legelső találkozásukkor letartóztatja. Azt méltóztatik kérdezni, hogy a Balkánon ? Nem : Vácon 1 Kinos szenzációi vannak a hétnek. Más helyen szólunk a kórház halottjáról, itt a bosszúálló, úri embert gyűlölő rendőrnek a hivatalos hatalmával való visszaélését, melyről oly felháborodással nyilatkoznak városszerte, kell megírnunk s a legszigorúbb vizsgálatot, példaadó büntetési követelnünk. Az egész város ismeri a botrányos esetet. Kakucska János rendőr éjnek idején letartóztatta Nikitits Sándort, még azt sem engedte meg neki, hogy kalapot s felöltőt vegyen magára, bekísérte a rendőrőrszobára és egy óra hosszat fogva tartotta. Nikitits Sándor hétfőn feljelentést tett a rendőrségen s a rendőrkapitány előtt a következőket mondotta toJba: — Éjfél után egy óra tájon néhány percre teljesen józanul kijöttem a Hornung-kávé- házból az utcára. Úgy hallottam, hogy valaki köszönt volna, de nem láttam, hogy ki. A szomszédos házhoz mentem, a hol két rendőrt pillantottam meg. — Maguk köszöntek? szólítottam meg őket. — Annak köszönök és akkor köszönök, a mikor én akarok — válaszolt az egyik rendőr, mire a másikhoz fordultam kérdésemmel. Ez azt a választ adta, hogy nem ők köszöntek. Már menni akartam, mikor az előbbi rendőr, a ki most már tudom, hogy Kakucska János volt, rámszólt, hogy kotródjam előle. Én a fához támaszkodtam és azt kérdeztem tőle. hogy mer ilyen hangon beszélni. - Én vagyok a törvény és én parancsolok — folytatta Kakucska s ha el nem hordja magát, rögtön letartóztatom! — Szeretném látni! mondottam neki, mire hozzám lépett, kezét a vállamra téve kijelentette, hogy letartóztat s ellenszegülés nélkül kövessem. A másik rendőr: Bodonyi József hozzám nem nyúlt, csak Kakucska. Bevitték az. őrszobára. Az úton találkoztunk két ismerősömmel, a kiket kértem, értesítsék a rendőrkapitány urat a rendőrbrutalitásról, mire Kakucska rájuk szólt: ha a rendőr- kapitány úrhoz mernek menni, magukat is letartóztatom. Egy óráig voltam az őrszobán fogva s bizony ez idő alatt hangosan és erélyes szavakkal adtam kifejezést annak a megbotránykozásomnak, hogy egy rendőr ennyire visszaélhet hatalmával. Ka- kucskáí biztattam is, hogy ha már letartóztatott, zárjon börtönbe, hagy lássa a rendőr- kapitány úr milyen bátor és erélyes rendőre van. De ezt már még sem merte megtenni. Ez a felháborító eset. Ehhez még csak a következőket kell hozzátenni kiegészítésül: A kávéházban feltűnt Nikitits elmaradása. Keresni kezdték, akkor hozták hírül az utcáról, hogy egy rendőr letartóztatta. Kre- nediís Ferenc városi pénztáros, Horváth Kálmán fegyintézeti tiszt az egész társasággal felkerekedtek és sietve Kálló Antal rendőrkapitány lakására tartottak. A rendőrkapitányt felverték s követelték, hogy azonnal bocsássa szabadon a rendőri brutalitás áldozatát. Kálló Antal felment a városházára, de már akkor Nikitits Sándort nem találta ott: Kakucska János elbocsátotta. A rendőrkapitány kedden délelőtt kihallgatta a két rendőrt. Bodonyi rendőr vallomása nem lényeges, de érdekes Kakucska Jánosé. Nikitits Sándor előadásával nagyjában megegyezik, csak két momentummal bővül az. Kakucska szerint Nikitits hozzájuk ment s megkérdezte, hogy ők köszöntek-e jó estét ? Mikor azt válaszolták rá, hogy nem, Nikitits éles, sértő hangon (?) szólt: pardon! Ezt nem hagyta szó nélkül Kakucska, ebből lett a szóváltás, végül letartóztatás. Azt is elmondja a rendőr, hogy egyik rendőrtársától hallotta: Nikitits őt (Kakucskát) megakarja pofozni. Azt hitte, azért ment utánuk, hogy „Ígéretét beváltsa.“ Ki az a Kakucska ? kérdezheti mindenki Nem akarjuk jellemezni, elég legyen az olvasó szives figyelmét felhívni alábbi hírünkre, mely „Mikor rendőrök brutálisak“
