Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-03-20 / 23. szám
2 váci hírlap — Vármegyénk az alkotmányvédelemben. A kormányválságban egymás után emelik fel szavukat az ország törvényhatóságai. Szombatra, e hó 23-ikára Pestvármegye t rvényhatóságát rendkívüli közgyűlésre hívta egybe gróf Ráday Gedeon főispán, hogy állást foglajon az alkotmány mellett. A megyebizott- sagi tagok több értekezletet tartottak, hogy egyhangú határozatot hozzon az ország első vármegyéje. A váci takarék kultúrpalotát építtet Vácnak. A váci takarékpénztár két év múlva ünnepeli fennállásának félévszázados évfordulóját. Ezt a nevezetes dátumot, a mint értesülünk, nem engedi a nélkül elmúlni, hogy annak a városnak, melyből hatalmas megnövekedését látta, viszonzásul szolgálatot ne tegyen. Erről a jubiláns időről már most szó van a takarékban s egyúttal gondolkodnak arról is, hogy a hála kifejezése mily módon nyilvánuljon meg Vác városa iránt. Nem ártunk a nemes gondolatnak, ha kipattanjuk, hogy mily tervek foglalkoztatják ma mái a takarékot jubileumára, ügy tudjuk, hogy kultúrpalotát óhajt emeltetni, a szeminárium és a püspöki könyvtár között levő főutcai telken, melyen néhány év előtt a kántor-lak állott s ma ürességével dísztelenül éktelenkedik a város közepén. Eszünkbe kell, hogy jusson Csá- volszky József, a ki ugyancsak ezen a helyen az állam, a vármegye adományaival szintén hatalmas kultúrpalotát tervezett s a halál gátolta meg abban, hogy nagy szabású nemes tervét megvalósíthassa. Ha ezt az eszmét a váci takarékpénztár magáévá tette, minden dicséret kijár érte, mert hiszen szeretett városának s egyúttal a magyar kultúrának is nagy és maradandó emléket állít. Az az értesülésünk, hogy a takarék igazgatósága a szép eszmét, melyet dr. Tragor Ignác igazgató vetett fel, lelkesedéssel fogadta, csupán a teleknek az a lekötöttsége, hogy az kántoriak céljaira használható fel, okoz gondot. De azt is tudjuk, hogy illetékes helyen, a megyés föpásztornál a takarék kultur munkássága örömet keltett s igy alig lesz akadálya, hogy a tervnek gátat vessenek. Őszintén kívánja a város minden lakója, hogy egy monumentális épülettel gazdagodjék városunk s a kultúra érdekében is a takarékpénztár szép tervét meg ne változtassa, hogy az mielőbb hirdesse haladásunkat! — Egy orvos ünneplése. A szobi járás intelligenciája Nagy Lajos dr. szobi járásorvosnak tiszteletére azon alkalomból, hogy a vármegye főispánja őt tiszteletbeli főorvossá kinevezte, bankettet rendezett, Az ünnepi szónok Nagy István szokolyai ref. lelkész volt. Kora tavasz — Késő fagy. Egyik kiváló meteorológusunk irja a következőket az enyhe időjárásról. A pompás napok, a melyek enyhe levegővel és napsütéssel köszöntöttek reánk az utóbbi hetekben, nem tekinthetők még a tavasz kezdetének és nincs kizárva, hogy a téli zord időjárás még visszatér egy kis búcsúzkodóra. Egészen valószínű ugyanis, hogy hideg napok következnek reánk március folyamán. A korábbi évek följegyzései szerint -f- 13 foknál melegebb idők is jártak már februárban, egy pár évvel ezelőtt egy ízben ~|- 17 fokra emelkedett a meleg. És e tavaszias napok dacára is nagy hidegek következtek márciusban. Volt olyan idő is, mikor nulla alá sülyedt a higany és följegyezték azt is, hogy évekkel ezelőtt egy ízben — 10 fokot mutatott a hőmérő. Mintegy tiz évvel ezelőtt egy szép májusi napon — 25 foknyi hideg volt. A melegebb napok azért vannak mostanában, mert a nap már magasabban áll fölöttünk és a sugarai is erősebbek. Középeurópá- ban és Oroszország fölött légnyomás van. A minimum Angolország fölött székel és a meddig ezt az egyensúlyt nem zavarják meg az északnyugati szelek, addig szép idők várhatók. — RáKospalotaiaK a megyés püs= pöKhöz. Rákospalotán, mely most alakul át rendezett tanácsú várossá s az ellenzők ezer beavatkozása miatt nagy a viszály és a felfordulás. A viszonyok zülléséhez újabban már nagy elégedetlenség is járult. A katolikus hívőkre tiz százalékos iskolai pótadót vetettek ki, mely ellen páratlanul nagy ellenkezés tört ki. Ezért el is határozták, hogy gr. Csáky Károly megyés püspökünkhöz feliratot intéznek és ezt száz tagú küldöttség hozza a főpásztorhoz. Tudósítónk értesítése után módunkban áll ennek a kérvénynek szövegét már most, a küldöttség megjelenése előtt, ismertetni. Panaszolják, hogy két iskolát beszüntettek s még is valláskülömbség nélkül kivetik az öt százalékos iskolai adót. Ezenfelül a katolikusok még tiz százalékos adóval rovatnak meg a párbér után, bár nem ehhez az összeghez tartják magukat a párbér behajtói. Kijelentik a rákos- palotai hívek, hogy ez sérelmes reájuk nézve s ennek az adónak fizetését megtagadják és közigazgatási utón is panasszal élnek ellene. Tegnap este nagy népgyűlést is rendeztek, melyen a küldöttség tagjait kijelölték. Eddig rendben volna minden, csak a mi ezután következik, az a csúnya. A rákospalotai lapok szerint Chobot Ferenc volt plébánost, jelenleg romhányi plébánost azzal vádolták meg az egyházi adókivetők, hogy Chobot annyi adó- ságot hagyott hátra, hogy más ut nincs a kibontakozásra, mint az uj iskolaadó. Az egész községben nagy a felháborodás e miatt a rágalom miatt, mely Chobot plébános fülébe is eljutott s ezért port is indít a rágalmazók ellen. — Medgyaszay István ismét dijat nyert. Besztercebánya város uj színházának terveire, mely magába foglalja a városi vigadót is, pályázatot hirdetett. A pályázaton az első dijat Medgyaszay István építész, kit nem régen a Kaivin-tér szabályozási terveiért jutalmaztak, nyerte el. A neves építész tudvalevőleg a váci kertváros tervezője. — KezdődiK a váci állomás bővítése. Immáron hivatalosan is tudtul adják a reánk nézve kedves hirt: A Máv. budapest- marcheggi vonalának midinkább emelkedő forgalma, valamint a duna-ipolyvölgyi és a buda- pest—vác—gödöllői h. é. vasutaknak Vác állomásba való beágazása következtében az állomás vágányhálozata és egyéb berendezése a szolgálat biztos és rendszeres ellátására már nem elégséges és a helyzet gyökeres orvoslása érdekében immár sürgősen szükséges, hogy ez az állomás megfelelően kibővittessék. Az erre vonatkozó tervbe az igazgatóság első sorban a felvételi épület teljes újjáépítését foglalta be, mert a meglevő felvételi épület, a mely különben egyike a legrégibbeknek, kezdetleges berendezése és szűk, célszerűtlen beosztása miatt az igényeknek nem felel meg. A bővítési terveket a kereskedelemügyi miniszter által elrendelt közigazgatási bejáráson, amelyet március 21-én tartanak meg, fogják tárgyalni s ez alkalommal szőnyegre kerül a Vác város közönsége által a szőri vámnál kérelmezett aluljárónak és a váci magánérdekeitek által (deákváriak) a váci állomáson kért felüljáró kérdése is. — Biróválasztás Nagyorosziban. Nagyoroszi választóközönsége Podhragyay Mihály ottani földbirtokost választotta meg birájává. — Ki használhatja az ön telefon” ját ? Vácon, hol oly nehéz a vonalak elfoglalása miatt telefonösszeköttetést kapni, nagyon is aktuális a kereskedelemügyi miniszter újabb rendelete, melyben meghatározza, ki használhatja a telefont? A rendelet szerint az összes távbeszélővel egyesitett postahivatalok figyelmeztettek, hogy az előfizető állomásokról az állomás díjtalan használatra nem jogosult egyének (idegenek) abban az esetben sem folytathatnak beszélgetéseket, ha ezen beszélgetések után a tarifaszerű dijakat esetenkint megfizetni hajlandók, mert az előfizető állomás használatát másoknak a távolsági forgalomban egyáltalán nem engedheti meg. A nem előfizetők tehát beszélgetéseket kizárólag a posta- hivatalokban berendezett nyilvános távbeszélő állomásoknál bonyolíthatják le a szabályszerű dijak lefizetése mellett. Ugyancsak a fenti rendelett intézkedik arra nézve is, hogy az előfizető hozzátartozói is használhatják, csakis az előfizetővel közös háztartásban élő családtagokra terjed ki. A nem közös háztartásban élő hozzátartozók tehát abból a szempontból idegeneknek tekinthetők. Az előfizetői állomásokról idegenektől nem idegenek részére kért összeköttetések tehát a távolsági (környékbeli, törvényhatósági forgalomban) semmi körül- I mények között sem létesíthetők, illetve az esetleg már létesített összeköttetések még azon esetben is tnegszakitandók, ha az illető az esedékes dij megfizetésére is hajlandó., — Épülhet a tahitótfalui hid. Ismeretes lapunkból, hogy a szigetség községei nagyobb összeget szavaztak meg arra, hogy Ta- hitótfalunál vashidat építsenek a kis Dunán. A vármegye is százezer koronát adott e célra, de az összeg még mindig kevés volt a hídépítésre, ezért Beöthy László kereskedelem • ügyi miniszterhez fordultak küldöttségileg, hogy a miniszter pótolja a szükséges összeget. A miniszter Ígéretet is tett erre nézve s tegnap értesítette is már a vármegyét, hogy a tahitótfalui dunai vasfűd építési költségeire a még hiányzó 220,000 koronát kiutalványozta. — Nagy hernyó és cserebogán invázió. Az egész országban nagy veszedelem vár a gyümölcsfákra ezen év tavaszán. Bizonyos, hogy a hernyók és cserebogarak hihetetlen mértékben fognak fellépni, ha csak a végletekig menő gondos irtás és pusztítás el nem hárítja. Előre is figyelmeztetjük a gazdaközönséget a közelgő veszedelemre. A hatóságok szigorú rendeletben utasítják a népet az irtásra és a rendelet batartására ügyelve, a mulasztást elkövetők ellen a legszigorúbb megtorló intézkedéseket alkalmazzák. — A váci művezetöK feleségeineK jótéKonysága. A váci művezetők egyesülete vasárnap gyűlést tartott a nagysörházban, a hol is a művezetők feleségeik elhatározták, hogy naponta egy-egy fillért félre tesznek s az igy évente összegyűlt összeget egy summában minden év karácsony napjára átadják egy művezető özvegyének és árváinak. A jótékony és szép indítványt egyhangúlag fogadta el a művezetők köre. — Országos lóöSszeirás is lesz. A hadügyminisztérium legújabb rendelete alapján az egész ország löállományát össze kell írni. De nemcsak a finom paripákra terjed ki az összeírás, hanem a málhás lovakra, sőt az öszvérekre és öszvérszamarakra is. Azonkívül a kimutatás magában fogja foglalni a kocsik, szekerek és mindenféle motoros közlekedő eszközök összeírását. Tudjuk, hogy egyszerű tájékozásról van szó, de a jámbor közönség ugyancsak fog ijedezni és gyanakodni, hogy