Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-02-18 / 14. szám

VÁCI H 1RL A P o — A tizediK liceum=est. A szerdai liceum-elöadás ismét nagy közönséget vonzott a Kúriára. Érdekelte a közönséget Lencsó Mariska és Kisparti János előadása. A hölgy­felolvasó a zenéről bájos, nemes egyszerűség­gel, lebilincselő előadásban szólt. A kimerít­hetetlen területen mindig talált újat, mellyel hallgatóságának kedveskedhetett. Igen élvezetes, kedves előadás volt, melyet hosszú tapssal, melegen fogadtak. Kisparti János előadását Krakker Béla és Nagy László megkapó szaval­ata vezette be: Marót bán egy részletét mu­tatták be. Ezután Kisparti ismert nagy tudá­sával Vörösmarty drámai alakjairól szólt. Szives hallgatósága az előadás végén meleg, őszinte ovációkban részesítette a rokonszenves tanárt. — A tűzoltók mulatsága. Múlt szom­baton tartotta a Váci Önkéntes Tüzoltótestiilet farsangi 'mulatságát a Korona vendéglő ter­meiben. A mulatság mint minden évben, úgy az idén is igen szépen sikerült, úgy hogy a táncoló párok alig fértek el a nagy teremben. A négyest több mint 50 pár táncolta. A mu­latság tiszta jövedelme a tűzoltók temetkezési alapja javara fordittatik. Felülfizettek: Lobi Ármin 20 K, dr. Forgó Kálmán 15 K, Hanusz Béla, Lövinger testvérek, Miltényi Aurél, Reitter Ödön, Szaxlehner András 10—10 K, Torday Jenő, Depoy János, György Mihály, Hornung Béla, Jeremiás Pál, Mischler Kornél, Korpás József, Kovács József, dr. Révész Sándor, Ivánka Pál, Jäger Gyula, Hainisch Rikárd, Gábriel János, Gindrich József, Csuka János, Reiszman cég, Ipartársulati filkózó társaság 5—5 K, Fleischmann Nándor 4.80 K, Solyway László, Váró Károly, Bunyata Vince, Kubinyi Géza, Borbély István, Preszburger és Társa, Balás Gyula 4—4 K, Ivanovics János, Medve József, N. N. 3.80—3.80 K, Engelmayer József 3.20 K, Jelinek Ágoston, Csányi István, Schmidt Tibor, Schumacher Károly, Spolvind János, Fazekas Károly, Bajkó Vilmos, Kolmann Lipót, N. N., dr. Meiszner János, Schworcz Pál, Molnár Máté, Ricsovics János 3 —3 K, Gasparik N. 2.60 K, Simrák Sándor, Benes Károly 2.20—2.20 K, Kövesy Gyula, Vogl József, Raffa György, Polák Teréz, Bunyata László, Zsubriczky Józsefné, Pajor János, Hatala István, Bajer Lajos, Hevér István, Csitneky Antal, Szakszik Mihály, Tóth Ferenc, Hlava- csek János, Cservenák Lajos, Póts Sándor, Bárdos Ernő, G. S., Dibusz Antal, Kopunecz József 2—2 K, N. N.-né, Dercsényi Dezső, Zelenka János 1.80 — 1.80 K, Pajor Jánosné 1.40 K, Malik Ferenc 1.20 K, S. Kurdy Kálmán, Csanki Sándor, Kleiner Pálné, Virág István, Szeidl József, Bach Antal, Puskás János, Hor­váth Sándor, Krisztián Ferenc, ifj. Prohászka Ágoston, Vogl János, özv. Minich Jáiíosné, Herzfeld Izidor, Mészáros Vince, Lissa Lajos, Köbl Miklós, Tóth Lajos, Lopos, Emma, Bakk Domonkos 1—1 K, Prukker Mihály, Csizmarik Ferenc, Kajtár Gyula, Karácsonyi János, Gábor József, Konrád Sándor 80—80 f,-Wurzl Ferenc 60 f, ifj. Kovács József, Pápay Ágostonné 40—40 f, Rozmán Ferenc, Mároky József 20—20 fillér. — A szives felülfizetők- nek és Paczolt Margitkának a díszes szalagok ingyenes elkészitéseért ez úton mond hálás köszönetét a Váci önk. tüzoltótestiilet. — Nyugalomba vonult plébános. Véber István kiskúnhalasi plébános, a váci egyházmegye papságának egyik legidősebb tagja, nyugalomba vonult. A plébánia vezetését a megyés főpásztor Lantos Lajos mindszenti káplánra bizta ideiglenesen. Eljegyzés. Ifj. Heinisch Richard f. hó 17-én házasságot kötött Göndrich Mariska kis­asszonnyal Barcson. (Külön értesítés helyett.) — EsKüvő. Gróf Serényi János vácdukai nagybirtokos gyermekeinek nevelője Biró Béla tegnap esküdött örök hűséget Bécsben a vác­dukai gróf Serényi család nevelt leányának, Barcsik Gizellának. Az ifjú pár továbbra is Vácdukán marad a grófi családnál. —=- Uj utca. A református temetőbe vivő ut mellett több uj ház épült s ma már ott egész utcasor van. A névtelen utca lakói most befolyamodtak a város képviselőtestületéhez, hogy keresztelje el utcájukat. Egyúttal meg is mondják, hogy mindannyian azt szeretnék, ha „Hársfa-utca“ lenne az utcájuk neve. A tanács nem tett kifogást s a közgyűlés elé a kérelmet azzal terjeszti, hogy Hársfa-utcának nevezzék el Vác legfiatalabb utcáját. — Vác-hatvani vasúti összeKötte= tés. Az országban mind sűrűbben hangzik fel a régi kívánság: Vácot vasúti sínpár kösse össze Hatvannal s akkor az ország nagy részéből lehet Budapest elkerülésével Ausztria és a külföld felé szállítani, egyúttal a buda­pesti pályaudvarok túlterhelése elkerülhető lesz. Most legutóbb a tekintélyes miskolci ipar- és kereskedelmi kamara fordult felter­jesztésével a kereskedelmi miniszterhez és s vác—hatvani vasúti összeköttetést sürgette meg. Vájjon, mikor hallgatják meg az országra nézve oly fontos kérelmet és mikor megy tel­jesedésbe a régen hangoztatott kívánság? — CsaK Mautner=féle magvakat vásárol­nak helyesen gondolkodó, számitó gazdák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására és a vevők kárára lehetséges. — A m. Kir. Curia újabb Ítélete az osztrák „állomási illeték“ iránti perekben. Az osztrák államvasutak állomásain beszedésre kerülő állomási illeték (Stationsgebühr) vissza­fizetése iránt a magyar királyi államvasutak ellen nagyszámú per indíttatott. Egyes bírósá­gok a vasutat ezen illeték visszafizetésre köte­lezték; a budapesti királyi Ítélőtábla és a m. kir. Curia azonban egy 1911. évben döntés alá került ügyben, a vasút álláspontját elfo­gadva, az állomási illeték beszedését jogosnak mondották ki. Minthogy azonban annak idején a Curia Ítélete nem terjedt ki, a jogvita min­den részletére, egyes alsóbb bíróságok a hatáskörükbe tartozó és feljebb nem vihető perekben a Curia ítélete után is marasztaló Ítéleteket hoztak. A Curiának f. hó 13-án a 83/1912. számú perben akalma volt a vitás kérdés egész complexumával foglalkozni és és ebben az ügyben a m. kir. államvasutak védekezését minden irányban elfogadva, a ke­resetet elutasította és az állomási illeték ese- dékét úgy anyagi, mint alaki szempontból jog­szerűnek mondotta ki. — Felülfizetés. A váci sport-egyesület mulatságán Fóti Gyula 3 K-ás felülfizetésének nyugtázása tévedésből kimaradt. — FarhasoKat láttaK. Rég volt az idei­hez hasonló kemény tél. Tiz fokos hideg nem ritka, a hó pedig már annyi, hogy a tavasz- szal biztos árvíz lesz belőle. A fővárosi lapok azt írták, hogy ebben a nagy télben Budapes­ten a Tököly-úton farkasok jelentek meg. Mi se maradjunk el a fővárostól, hát megírjuk, hogy a villamos mentén, Váchartyánban, Rudnay-kert állofnásnál hétfőn két ordas je­lent meg, de mire puskások jöttek^ a farka­sok eltűntek. — Meglopott KeresKedo. Benedikt Sámuel, kinek a Csáky-úton van kereskedése, észrevette, hogy egy csomó selyemkendője a nélkül, hogy eladta volna, eltűnt az üzletéből. Megállapította, hogy nem kevesebb, mint negyven darab selyemkendö tűnt el s a kára közel 200 korona. Feljelentést tett a rendőr­ségen, mely most kinyomozta a tolvajt. Kramer Manónak hívják a jeles alakot, a ki Buda­pestre Kerekes Rezsőnek, kinek az István-úton van az üzlete, adta el a selyemkendőket. A rendőrség az ellopott kendőket meg is találta és lefoglalta. Kramer ügye törvényszék elé kerül. — Elgázolta a vonat. Szerdán este vé­res vasúti szerencsétlenség történt Kismaros és Nagymaros között. Zoller András kismarosi szobafestő -a síneken át akart menni, de nem vette észre, hogy a 110. sz. vonat közeledik. A mozdony elütötte a szerencsétlen embert és darabokra tépte. Holttestét csütörtökön temet­ték el Kismaroson nagy rokonság jelenlétében. A váci hengermalom részvény­társaság lisztári 50 KgrmoKént. Buza= őrlemény. Asztali dara AB szám 17 K 20 fill. — Asztali dara C szám 16 K 90 fill. — Király liszt 0 sz. 17 K 00 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 70 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 16 K 40 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 20 fül. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 00 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 70 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 30 fill. — Barna- kenyérliszí 7. sz. 14 K 20 fül. — 7 V2 sz. 12 K 80 fül. - 7 3Á. sz. UK 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 09 K 80 fül. — Korpa finom F. sz. 8 K 40 fill. Ocsú 8 K. Születés házasság—halál. 1912. febr, 6-tól febr. 13-ig. Születtek: Lang István földmives fia János rk. —, Oláh Antal szegkovács leánya Franciska rk. — , Renner Simon cipészmester leánya Helén izr. —, Tenki Julianna leánya Margit rk. —, Kármán István bérkocsitulajdonos fia Ferenc rk. —, Molnár János földmives leánya Erzsébet rk. —, Nagy József szövögyári munkás fia István rk. —, Péterfy József sütő segéd fia Tivadar, József rk. —, Jakab György kőműves segéd fia György rk. —, Molnár Lajos önálló mű­kertész leánya Anna rk. —, Borkő András urasági béres fia András rk. —, Pahocsa Ignác máv. kocsirendező leánya Ilona izr. —, Földvári János földmives fia József rk. —, Csizmarik József asztalos fia Lajos, József rk. —, Jantol János urasági igáskocsis leánya Erzsébet ág. h. ev. —, Schwarcz János kőmű­ves fia József rk. Meghallak: Való József cipész 36. éves, rk. —, (tüdő­vizenyő) —, Mihalovics János ácsmester 73 éves, rk. (hólyagrák) —, Barolits Irén, Ágnes 18 napos, rk. (agyhártyalob) —, Joó Ferenc asztalosmester 40 éves, rk. (tüdőgtimőkór) —, Agárdi Pál földmives 55 éves, rk. (gerinc­agybénulás) —, özv. Hotíner Ferencné, Lay- kanf Paulina 74 éves, rk. (aggkór) —, özv. Gyikos Jánosné, Balázs Rozália 84 éves, rk. (aggkór) —, Szilágyi Nagy Elek 12 hónapos, rk. (agyhártyalob) —, özv.. Pásztor Józsefné, Zab Rozália 76 éves, rk. (aggkór). Házasságot kötöttek: Ludányi György fuvaros rk. és Pajor Mária rk. —, dr. Kuharik Ferenc gyakorló orvos rk. és Horváth Kornélia, Mária rk. —, Hege­dűs Mihály földmives rk. és Obzovik Julianna rk. —, Labai István cipőgyári munkás rk. és Augusztin Rozália rk. —, Parti János föld­mives rk. és Tesánszky Julianna rk. —, Kon­rád János csizmadiamester rk. és Kovács Mária rk. — Branda József (özv.) ácsmester rk. és özv. Reznicsek Józsefné,- Furulyás Borbála rk. —, Oravecz István földmives rk. és Bene- sovics Teréz rk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom