Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-02-07 / 11. szám

' vitésre. A helyszíni szemlét tegnap délelőtt tartották meg, a melyen a rendőrség kép­viselője a következő propoziciókat tette: A harmadik osztályú váróterem hosszabbittas- sék meg a forgalmi iroda felé mintegy 14 méterrel fából készült, padokkal ellátott és füthető ideiglenes épülettel. A mai főkijárónál rekesszék el a perront, hogy az első, második osztály utasai helyét a harmadik osztályú utasok ne foglalhassák ott el. A második osztályú váróteremmel szemközt egy uj kijárat lenne készítendő, hogy az utazók minél köny- nyebben juthassanak ki a vonatokhoz. A máv. képviselői a kívánalmakat tudomásul vették s ígéretet tettek, hogy illetékes helyen szorgal­mazni fogják az ideiglenes bővítéseket. A kik ismerik (és ki ne ismerné ?) a váci vasúti állomás rettenetes állapotait, azok ennek a kis bővítésnek is örülni fognak, legalább a bővi- ben ismétlődő kellemetlen jelenetek, minden­kor veszélyes tolongások meg fognak szűnni. — Adomány. Kőbl Miklós vendéglős eztisíJakodalma alkalmából öt koronát kül­dött szerkesztőségünkbe, a mely összeget a vöröskereszt által fen tar tot t szogénykonyhának szánta. Az adományt illetékes helyre juttattuk. A fegyintézet uj görög papja Kurjakov Dosziteusz halálával megüresedett a váci kir. orsz. fegyintézetben görög keleti pap állása. Az igazságügyminiszter most Putits Ar­zént, a bezdini görög keleti szerb zárda szer­zetesét nevezte ki Vácra a fegyintézethez gö­rögkeleti szerb lelkésznek. — Gyártelep Készül Vácra! Dr. Tóth Károly budapesti lakos kérvényt nyújtott be a városhoz, melyben kijelenti, hogy fer- nolit gyártására Vácon gyártelepet akar léte­síteni. A fernolit fedő anyag, állítólag jobb, mint a nagyon elterjedt eternit pala. Az uj ta­lálmány kihasználására egy millió korona alap­tőkével részvénytársaság alakult, mely üzemét Vácon szeretné megkezdeni, ha a város a va­sút mellett körülbelül 2000 négyszögölnyi in­gyen telket és adómentességet adna nekik. Az uí gyár egyelőre 60 férfimunkást alkalmazna. A kérvényező kijelenti, hogy azonnal bele­kezdenek a gyártelep megépítésébe, azért sür­gősen kéri a város határozatát, mely ha nem kedvező, hogy más városban nézhessenek te­lek után. — Az iparbanK osztaléKa. Múlt szá­munkban megírtuk, hogy a váci ipar és keres­kedelmi hitelintézet, bár ez idén jelentősebb nyereséggel dolgozott, mint más években, osz­taléka most is 24 korona lesz. Ez az értesü­lésünk téves volt, mert az igazgatóság a va­sárnapi közgyűlésen részvényenkint 27 koro­nának kifizetését fogja javaslatba hozni. Halálozáson. Mihaloviís János ács­mester, a váci' iparosok egyik legrégibb tagja, városi képviselő e hó 5-én éjjel 73 éves ko­rában hosszas szenvedés után jobblétre szén- derült. Az elhunyt, kit felnőtt gyermekei s nagy rokonsága gyászol, temetése holnap megy végbe. — Vaió József, Kobrák egyik szorgal­mas munkása, a gyárban hirtelen rosszul 'ett s mire hazavitték, kiszenvedett. 37 évet élt. Temetése ma lesz. — Ny. b! A vasutas bál. Igen érdekesnek ígérkezik a váci állomásra beosztott személyzet vasutas bálja, mely február 15-én zajlik le majd a Kúrián. A mulatság alkalmából (jöve­delem a vasutas árvaház alapjára megy) beve­zetik a táncterembe a távírdát és a telefont s a mulatság résztvevői a két modern eszközön át fognak érintkezni a termekben. A bál védnökei Latkóczy Pál állomásfőnök, Winkler Rezső osztálymérnök, Wittenbarth Izor főmér­V Á C 1 HÍRLAP nők és osztálymérnök, Antal Géza mérnök, fütőházfőnök, a rendezöbizotfság élén Szom­bati Ernő elnök áll. A belépődíj személyenkint két, családonkint négy korona lesz. — Kalotaszegi Kiállítás a város­házán. A kalotaszegi háziipar szövetkezet népszerűsíteni akarja a gyönyörű erdélyi vise­letét, ezért az anyaország minden jelentősebb városában kiállítást rendez. A kiállítási tár­gyakkal most Vácra érkeztek és szombaton a negyvenötödik tárlatot nálunk nyitják meg a városházán. A kiállítás, mely főleg a nőket fogja erősen érdekelni, több napon át teljesen díjtalanul tekinthető meg délelőtt és délután is. — BezdeK József dr. előadása a moziban. Bezdek József dr. budapesti fő- realiskolai tanár Kelet országairól szóló elő­adását e hó 8-án, csütörtökön este hat óra­kor fogja folytatni s ekkor Kina és Japán ér­dekes népével ismerteti meg hallgatóságát. Az előadás azonban nem a városházán lesz, ha­nem a régi kaszinóépületben levő mozgószin- házban. A múlt előadás meggyőzte a múzeum vezetőit, hogy a városházán igen nagy ne­hézségekbe ütközik a képek vetítése, mire Markovich Sándor mozitulajdonos díjtalanul átengedte helyiségét az előadás megtartására. — Elmarad a jogász=vacsora. E hó 7-ikére, szerdára jogász-vacsorát terveztek a I kaszinóba. Úgy gondolták, hogy előbb vacso­rára, majd később nagyobb mulatságra, aztán komoly vitákra össze lehet gyűjteni Vác jogá­szait s jogvégzetteit. A terv azonban meghiú­sult. Nem sokan jelentkeztek, aztán a sok farsangi mulatság miatt kifogásokat tettek a jogász-vacsora ellen, igy a tervezőknek nem volt mást mit tenni, lemondtak a vacsora rendezéséről. Nem lesz jogász-vacsora. — FelülfizetéseK a sportbálon. A váci sportegyesület február elsejei mulatságán felülfizettek: Dr. Pauer Imre, Tragor János 20 — 20 K, Gindrich József, Lévay József 13—13 K, Ivánka Pál 12 K, Alagi Sportegye­sület, dr. Galcsek György, Hitzigrád Lajos, ifj. Siráky Lajos, Tragor Ernő, gróf Vigyázó Sándor 10 — 10 K, ifj. Intzédy Soma 8 K, dr. lovag Rapcsák Imre kir. tan., Reitter Ödön 7—7 K, dr. Preszly Elemér 6 K, Gosztonyi Tibor, Hornung Béla, Népi Ferencné, Molná­rok testületé, ifj. Ottó József, Tóth András 5—5 K, dr. Magas Árpád, dr. Matisz Dezső, dr. Révész Sándor, Scheffer András 4—4 K, Hornung Gyula, Jelinek Ágoston, ifj. Meiszner Rudolf, Mogyorósy István 3—3 K, N. N., Nikiiits Sándor, Novotny Cornél, dr. Schneller Ferenc és Strasser Rezső 2—2 K. A szives felülfÍ7etőknek ez úton is hálás köszönetét fejezi ki a váci sportegyesület elnöksége. — A váci siKetnémaintézetben női munKafoglalKoztató lesz. Borbély Sándor igazgató kezdeményezésére a közok­tatásügyi miniszter a humanizmust szolgáló tanműhelyt nyit a váci siketnémaintézetben. Még nincs ugyan elegendő számú siketnéma- intézet hazánkban, hogy minden siketnémát befogadhasson nevelésre és tanításra; de meglevő 16 intézetünk után már gondolhatunk azokra is, a kik eddig is kimaradtak az isko­lákból. Kell, hogy most már ezekről a kima­radottakról is gondoskodjék a humanizmus. A korosabb tanulatlan siketnémákon azokat értjük, a kik a 12. életévüket meghaladván, már egyik intézetbe stem voltak felvehetők. Kell valamit már az ő .érdekükben is tenni, hogy az emberi méltóság visszaüljön arcukra, hogy a társadalomnak ne kelljen szégyenkeznie és hogy miattuk ne fogyjon, de általuk növe­kedjék a nemzeti vagyon. Egy pár év óta vajúdó gondolat az, hogy e korosabb, tanulat­lan siketnémáknak valamelyes foglalkoztató volna létesítendő, a mellyel a jelzett bajok szűnnének, kevesbednének, a közjó pedig nagyobbodnék. Borbély Sándornak, a váci siketnémaintézet igazgatójának kezdeményezé­sére és javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter helyeslő választ és értékes biztatást advan : abban a helyzetben vagyunk, hogy a kezzet fogható kezdetnek komoly jeleiről is szólhatunk már most. Arról van szó ugyanis, hogy a váci intézetnek anyagi aldozata mellett s a társadalomnak remélhető hozzájárulásával egy könnyebb tanulmányú női -kézi munka foglalkoztatója nyílik meg, a hol a tanulásban eddig nem részesült korosabb siketnéma leá­nyok állandó munkát, állandó megélhetést és e közben némi nevelödést is nyerhetnek. — A magyarországi munKásoK rokkant- es nyugdijegyletenek váci 149-ik fiókja áltál rendezett jótekonycélú jelmezestén a következő adományok érkeztek : Gutentag Leo, özv. Schrott Janosné 20 -20 K, Löwinger József cég, Geiger és tarsa 10—10 K, Scheffer András 6 K, Kubinyi Géza, Török Samu, dr. Preszly Elemér, Sterner Hermann, N. N. 5—5 K, dr. Forgo Kannán, Solymosi László 4—4 K, Jávorszky és Polacsek, Fazekas Imre, Jäger Gyula, László Marton 3—3 K, Misler Kornél, Meiszner Rudolf, Váci Takarékpénztár, Böször­ményi János, Goldmann Izidor, Steiner N., Rentes Károly, Janus József, özv. Simon Jánosné, Csányi Dezső, Poross Ó., Straszer Jenő, Fekete József, Milczé K. 2—2 K, Kiss József, Pál 1.80 K, Luka N. 1.40 K, Vavrik József, Somogyi Sándor, Havasy B., Szokol János, Henczki Endre, Szalay András, özv. Szebekné, dr. Erdős Bernát, N. N. 1 — 1 K, Cseresznyák József, Császni Pál 80—80 fii., Prukker Lajos, B. S., Neisz N., Szényei Ferenc, Kakó Gyula, N. N., Szász Károly, Szász János, Gubacsek György, Prukker N., N. N.f Szentpéteri Géza, Böszörményi Ferenc 40--40 fii., Czemmer N. 20 fillér. A szives adományo­kért hálás köszönetét mond az egyesület elnöksége. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztári 50 KgrmoKént. Buza= őrlemény: Asztali dara AB szám 17 K 20 fill. — Asztali dara C szám 16 K 90 fill. — Király liszt 0 sz. 17 K 00 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 70 fill. — Eisőrendü zsemlyeliszt 2. sz. 16 K 40 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 23 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 00 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 70 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 30 fill. —■ Barna- kenyérliszt 7. sz. 14 K 20 fill. — 7 72 sz 12 K 80 fill. - 7 3/7 sz. UK 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 09 K 80 fill. — Korpa finom F. sz. 8 K 40 fill. Ocsú 8 K. Nyilt=tér. Igen alkairmas utazásoknál. íovii ná-izriálat, után -néilkú 1 ozii<= teC.er.._ Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghűson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és autiszeptikusan ható ogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodontu már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom