Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-03-20 / 23. szám

HuszonhatodiK évfolyam 23. szám. Vác, 1912 március. 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Néhány észrevétel Lukács István t. barátom „Kaszinónk jövőjéért“ cimü s a Váci Hírlap márc. 13-iki számában megjelent cikkére. Vác, márc. 19. A „Kaszinónk jövőjéért" cimü cikk tartalma — melynek jóhiszeműségében a közérdeket elősegíteni való céljában egy percig sem ké­telkedtem s nem is kételkedem — program a lemondott vezetőségnek is. Megmondja a cikk, hogy mit kellene tennie az újonnan megvá­lasztott igazgatónak a kaszinó, a köz érdeké­ben, de ezzel egyszersmind — akarva nem akarva — azt is mondja, hogy az előbbi el­nökségnek mit kellett volna csinálnia. Mint a kaszinó pennája és semmi egyébb, a lemon­dott elnöksége teljes elfogultság nélkül, semmi­féle személyi tekintettől sem vezéreltetve, vé­delmembe vehetem. A ki a régi vezetőség munkásságát a kez­det kezdetétől fogva ismeri, nem vádolhatja meg azt semmivel. Hogy még sem kielégítők az eredmények, az tisztán a tagokon múlott s most is csak azokon múlik. Ha valaki való­ban érdemleges és tárgvilagos kritikát akar gyakorolni, annak nem szabad sajnálni a fá­radságot az illető ügynek teljes megismerésé­től. Ha forgatjuk a lemondott vezetőség mű­ködését feltüntető jegyzőkönyveket, meggyő­ződhetünk róla, hogy majd minden mód fel­használtatott a kaszinó-élet fejlesztésére, a kaszinó céljainak előbbre vitelére, kulturális feladatainak megvalósítására. Rendeztek ugyanis a legutóbbi ciklusban hazafias ünnepélyt, fel­olvasást, előadásokat, dalestélyt, kártya és tea-estélyt, tekézőversenyt, vacsorákat, tom­bolát. Hogy egyebet ne említsek : rendezett a kaszinó néhány éve oly sorozatos társadalom- tudományi előadásokat, melyek keretein belül országos hirű férfiak szerepeltek a. váci ka­szinóban s mégis teljes közöny, lanyha, érdek­lődés, jóformán semmi támogatás volt a ju­talma. Ha néhány kisváci gazdálkodó ember nem hallgatta volna a magyar szociológiai kérdések legaktuálisabbjait, jóformán üres szék­sorok előtt beszélt volna Gieswein Sándor dr., Farkas Pál dr., Jancsó Benedek és mások. Az ily és hason ó sikertelen fáradozások termé­szetesen igen sok nemes kezdeményezést, szép tervet már csiráikban elfojtottak. Meg volt a jóakarat, de nem értették meg i a jószándékot. Minden újabb kísérlet pusztá­ban elhangzott szó, vagy ha úgy tetszik : falra hányt borsó volt. Ezért akart a volt vezető­ség már régebben is megválni állásától. Ezért kellett gazdát cserélni a kaszinónak. Az uj igazgató is azért gondolkozott a tisztség el­fogadásáról s azért nem foglalta el azt a bi­zalom legelső megnyilvánulásakor. Azért nem lehet oly könnyen marasztalni, azért nem köny- nyű „fogni“ vezetőséget, mert kellő támoga­tás nélkül a kaszinó céljait nem valósíthatják meg. Ezt különben újabban már Lukács István t. barátom is elismeri, hiszen március 15-én íste a kaszinó vacsoráján felköszöntőjében akként búcsúztatta a volt igazgatót, Preszly Elemér dr.-t, hogy sajnálja, mert ez a kellő támogatás hijján nem vihette diadalra ideális lelkének törekvéseit, Borbély Sándornak az uj igazgatónak pedig kívánja, hogy a kaszinó jö­vőjét szolgálni akaró terveiben a tagokat min­denkor háta mögött érezhesse. Azt mondja Lukács István barátom cikke további részében : „Az én egyéni meggyőző­désem azt hogy nem a társadalmi élet javulá­sától kell várni és függővé tenni kaszinónk óhajtott fellendülését. Éppen ellenkezőleg: kaszi­nónk működésével kell megteremteni a minden közérdekű eszmének termő talajul szolgáló tár­sadalmi bensőséget." Ezzel szemben is fenntar­tom az előző cikkemben foglalt állításomat. „Olyan a kaszinói életünk, mint a milyen vá­rosunk társadalmi élete“ és ez már városban is igy van. Sőt egész országokra is vonatkoz­tatható. A társadalmi egyesületek belső világa, fokmérője magának a társadalomnak. Egy 20000 lelket számláló városban az intelligens 1—2 ezerből bármely tekintetben is kiválasztott másfélszáz tagot számláló kaszinói egyesület lehet annak a városnak értelmiségi elitje, de még mindig nem 150 apostol, a ki az egész városi társadalmat krisztusi türelemmel meg­reformálja, megjavítsa. 1—2 tag kifejthet átlag emberen felüli, munkálkodást, de a legtöbbnél elégedjünk meg, ha eleget tesz legegyszerűbb társadalmi kötelezettségének. Olyan feladatot tehát nem akarhatunk kaszinónkra róni, hogy társadalmi életünket meg akarja változtatni. A tanításnak és nevelésnek kell még minden té­ren óriási eredményeket elérnie, hogy a zajo­sabb mulatás helyett csendes szórakozással is. megelégedjünk s hogy megszeressük az élő betűt, a tanulságos könyvet és a barátságos eszmecserét. Ha a mai kevesek helyett ilyen sokak lesz­nek, lesz Kaszinó-életünk is. A vezérek akkor tudnak valamely eszméért a biztos siker re­ményében megküzdeni, ha eltalálják a közka­tonák, a tömeg vágyakozását, igényeit, törek­véseit. Ha a kaszinó tagok úgy megjelenésük alkalmával, akár pedig Írásban, vagyis indítvá­nyok alakjában, akár pedig a nyílt fórumon, a gyűléseken kifejezik óhajaikat, nem tudok el­képzelni oly vezetőséget, a mely mindenkoron végre ne hajtsa azokat, de csakis a tagok tá­mogatásával. Az egészséges társadalmi élet megfogja szülni az életképes kaszinót. De hogy egy kaszinó egész társadalmat át tudjon gyúrni s a fejlődésnek magasabb fokára bírjon emelni — ismétlem — nem hiszem. Hiszen ha ez így volna, a vad népeket is ilyen formán lehetne kiemelni az állati sorból. A vad Afrika .vagy a sötét Ausztrália műveletlen tömegeit is kaszinók felállításával igyekeznének a magasabb műveltségnek megnyerni. Ilyenről ez ideig nem hallottunk. Hanem igenis meg­hódítják őket csecsebecsével, pálinkával, puska­porral, a kereszt jegyével, a hittel és maga­sabb kultúrával. S ha mindezek elvégezték a feladatukat, felállítják a kaszinót. Mi már túl vagyunk az előbb említett fokozatok egy ré­szén s most a magasabb kultúra vetegeti a lábát. A kultúrának kell át meg át gyúrnia az embert, ennek lelkét, hogy ez valóban társa­dalmi ténnyé fejlődjék. Az ilyen ember ismerni fogja már az együttélésből származó erejét s keresni fogja az emberi társaságot. Ez már nem csupán a testek együttélése, az érzéki igények közös kielégítése, hanem a szellemek közös társasága lesz, de valószínű, hogy többre is fogják akkor becsülni a szellemek összecsendülését, a poharak koccintásának ze­néjénél. A tudománynak és a művészetnek kell még talajelőkészitő munkát végeznie, hogy a testi vágyak, a csapszék s a korcsma helyébe bővebb szellemi táplálék utáni vágy s az élet­képes kulturális egyesületek léphessenek. Városunk fejlődésének előmozdítása minden váci polgárnak kötelessége. Mint mindenütt, a kaszinóban is beszélhetünk erről, felolvasást, előadást is tarthatunk az éppen aktuális kér­désekről, hivatalosan programunkba azonban nem vehetjük fel. Erre hivatott a városi kép­viselőtestület és az ennek kebeléből s egyéb városi polgárokból alakult városi, vagy köz­ségi párt. Teljes meggyőződéssel állítom végül azt is, hogy a váci kaszinó személyi kultuszt eddig sem űzött s reméljük, hogy ez a jövőben is úgy lesz. Sem előző cikkemben, sem fentebbi beszédem nem zárja ki azonban azt, hogy a Kaszinó saját céljait és kulturális feladatait úgy a tagok, mint társadalmi életünk javáraaszükségesés nélkülöz­hetetlen érdeklődés, buzdítás és támogatás nélkül ne teljesíthesse. Amig azonban nem törődömségünk meg nem szűnik, Kaszinónk sivárságának az okát ne másban, hanem magunkban szeressük . . . „mert akkor meg is találjuk azt.“ Én is! Te is ! És . . . majd nem valamennyien! Szentgyörgyi Gusztáv. HireK. A tavasz hívása. 1 avasz, te édes, rózsás testű, Illatos keblű, szép Tavasz, Még nem susog könnyű ruhád, Még nem mosolyog csókos szád. Olyan nehéz már a szürkeség, Oly színtelen minden napunk, S mily rég’ égett csók ajkamon ; Tavasz, csókodra szomjazom. A szivem tüze alig csillog, A szemem soha sem ragyog ; ügy várom már mosolyod S az ajkam mosolyogni fog, Úgy várjuk már a mosolygásod, Mind, mi szegények, szomorúk, Téged mindenki hiv, szeret S ha jösz, minden örül, nevet. Mért nem susog könnyű ruhád, Mért nem mosolyog csókos szád Tavasz, te édes, rózsás testű, Illatos keblű, szép tavasz ? Pukk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom