Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-03-03 / 18. szám
Huszonhatodih évfolyam 18. szám. Vác, 1912. március 3. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K, Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A Kaszinónkról. Vác, márc. 2. Sivár kaszinói életünknek tulajdonképeni okát a helyiségben, tehát külsőségekben keresni s megtalálni akarni eredménytelen kutatás. Mélyebbre kell ereszkednünk, ha eredményes munkát akarunk folytatni. Olyan a kaszinói életünk, mint a milyen városunk társadalmi élete. Tükör a Kaszinó és semmi egyéb. Sivár kép, de — sajnos — hűét mutat. Olyan a Kaszinónk, mint a milyent Vác városa megérdemel. A Kaszinóról pedig még egységes vélemény sincs, nagy káosz ez összegyűjtve. A régi helyiség idejében a meníőok az volt: „modern kaszinó kell nekünk.“ Ma a lehetőség szerint kényelemmel, ízlésesen van berendezve s mégis ... ?! „meg kell venni a házat!“ A mikor elő állottunk a tervvel, néhány szó ellenében túlnyomó többséggel leszavazták, talán csak azért, hogy hallhassuk : „bezzeg ha megvettük volna a régi helyiséget.“ „A költözködés a sírja a Kaszinónak!“ Tessék eligazodni! Egyes tagok a vezetőségben keresik a hibát, a vezetők a kiskatonákat okolhatják. A bejáró tagok szidják a künnlevőket, a kik nem látogatják a Kaszinót, emezek azt mondják, hogy amazok miatt nem keresik fel azt. Az olvasó vendégek duruzsolnak a hangosan vitázó kártyásokra, ezek azt mondják: mi tartjuk fenn a Kaszinót. Vannak, a kik azt beszélik „nem elég, hogy pontosan fizetem a tagdijat ?“ Tehát a legtöbben elégedetlenkednek, mást okolnak. Ez a sokféle, ellentmondó beszéd a tünet maga. Ez a baj. Ezt kellene meggyógyítani, ezt a speciális társadalmi betegségünket, a melynél más városokban van rosszabb, van jobb is, de ilyen különleges sehol másutt. Nem csak a Kaszinóról, sok más váci egyesületről is el lehet mondani majdnem ugyan azokat. Csakhogy a mi ott csak egyes gyűléseken fejeződik ki, mert ott találkoznak —• jobban mondva „nem“ találkoznak — össze a tagok, a Kaszinóban naponként jut ez kifejezésre. S mert társadalmi egyesület, itt csúcsosodnak ki legjobban hibáink. Mik hát azok a hibák? Hiszen másutt is vannak elégedetlen emberek, másutt is szidják a vezéreket, egyebütt is hangos szóval vitáznak a kártyások. Valóban, igen. De, ha kevésbbé ismerik is egymást az emberek másutt, mégis jobban megbecsülik önmagukat és egymást. A félváros te- geződik itt egymással, de jó barát, önzetlen pajtás nem sok akad. Nem egy barátunk van, a kit az utcán „szervusz“-szal szívélyesen üdvözölünk s ismét fél esztendeig nem is látunk. De nem is kívánjuk látni. Mert csak a külsőség szerint vagyunk barátok, csak igy ismerjük egymást. Nem is vagyunk kiváncsiak a belsőre. Mert hát ha értékesebb ez az enyimé- nél! Nem szeretjük egymást! Tartunk mindenkitől ! Valóban nyugodtan — esetleg — csak saját otthonunkban érezzük magunkat. Ha átléptük küszöbünket, máris más mezt öltünk, másként járunk, máskép beszélünk, mert már annak megfelelően kell viselkednünk, hogy mit tartanak rólunk, mikép vélekednek felőlünk. Mást mutatunk, mint amik valóban vagyunk. Ezért nem vagyunk természetesek, aminek ellenkezőjét pedig megszeretni képtelenség. Ezért nem vonzódunk egymáshoz, ezért kerüljük egymást s a Kaszinót. Állandóan félünk a leálcázástól s ezért úgy érezzük magunkat, mintha folyton ellenséges területen járnánk. Több természetesség, több közvetlenség, egy kis nyíltság, tárgyilagos gondolkozás, jóval kevesebb személyeskedés, a közügynek önzetlen szeretete s minden máskép lesz, lesz mindenünk, még Kaszinónk is. Mert ez esetben, egymást keresni s nem kerülni fogjuk. Ha pedig ezen túl vagyunk, természetes, hogy leginkább a Kaszinóban fogunk találkozhatni, hiszen ott szórakozhatunk, olvashatunk. művelődhetünk, sőt okulhatunk. Ezt azért jegyzem meg, mert bizony egy kis részben azért is pang a kaszinói élet, mert mások az igények, a másfajta, zajosabb mulatozást sokkal inkább kívánjuk. Könnyű beszélni, tessék cselekedni ! Ha én teszek valamit, szerintem az feltétlenül jól van, ám ha Ugyan ezt más teszi, ezer kifogást tudok ellene. Hát ha még személyes ellenfél az a szerencsétlen! Képesek vagyunk magát az intézményt is tönkre tenni, csak hogy a világ előtt hírnevén csorbát ejthessünk. Pedig eny- nyire nem szabad az indulatnak nőnie. A harag, a gyülöltség emberi természet. Eddig rendben van. De ha ennek a közügy érezheti kárát, el kell enyésznie, mert nem is olyan régen mondták még: „A közügy mindenek felett.“ Valóban sok városunkban az egyesület. Ez még magában nem baj. Hiszen az bizonyos irányú tevékenységre mutat. Még az sem baj, hogy ki-ki a maga eszméjét, a maga egyesületében, a hozzá legközelebbiben igyekszik megvalósítani. Az azonban már kicsinyes felfogás, a másik, vagy harmadik egyesület munkáját csak azért nem támogatni, sőt támadni nehogy az felülmúlja az egyiket, a miénket. Sőt a kedvező kölcsönhatás nem maradna el, ha a többit is segítjük, pártoljuk. Hisz majd valamennyi egyesület tagjai közé ugyan azt a 2—300 tagot számlálja. Az egyesületek közötti szolidaritás, valamennyire csakis jó hatással lehetne. Nézzük mindig a célt, nem pedig azt, j hogy az egyesületnek X. Y. vagy Z-e az elnöke? Ne iizziink személyi kultuszt 1 Beszélnek a Kaszinóval kapcsolatosan öregekről és fiatalokról, e két korhatárú tagok abnormális viszonyáról. Ha az ifjabb megbecsüli, megtiszteli a kort, az idősb az ifjúban, a jelenben a jövő zálogát látja kölcsönös tisztelet mellett, ez sem lehet ütközőpont, stagnálási, sőt visszafejlődé.si indok. Különben ezt az okot is csak azok tartják állandóan tarsolyukban, a kik vagy nem látják, vagy nem akarják látni a lényeget. A meglévő Kaszinót elsenyvedni hagyni s aztán a semmiből egy újat létesíteni, nem praktikus gondolat. Könnyebb a valamiből, a kicsinyből csinálni, kisebb feladat fejleszteni, mint újat alkotni, úgy szólván teremteni. Ez a beszéd is különben csak az általános bajból, a megrajzolt tünetből fakad. Más úton- módon kell az orvosláshoz fogni, ami valóban óriási feladat s mely nagy átalakulást kíván. A szociális érzéknek és érzésnek kell kifejlődnie ! Jogunk van állandóan saját boldogulásunkon munkálkodni, de sohasem az embertárs és főleg a köz rovására. Ehhez persze nem kis önmegtagadás és önfegyelmezés keli, nem kevésbbé humánus érzés, szív s józan belátás. Nagyot kell tehát változnunk még pedig sok irányban, ha a társadalmi életünket megjavítva akarjuk látni. S ha ez megjavult, a Kaszinónk is olyan lesz, mint a milyennek lennie kell. Befejezőül még csak ennyit: Ne feltétlenül másban keressük a h'bát! Szálljunk magunkba, vessük magunkra is egy kicsit ! Magunkban keressük a hibát . . . mert akkor meg is találjuk azt! Szentgyörgyi Gusztáv. VÁC. (Ezt a prológust irta és elénekelte a szombati müvész- estélyén Pintér Imre, a ki egy személyben iró és művész is.) Lassan két éve lesz augusztusban épen, hogy a talyigámmal erre felé tértem ; sok vidéken jártam, sok szép helyre leltem, mégis, tudja Isten, ide húz a lelkem. Hívhat engem alföld csodás délibábja, Erdély bérceinek ezüst koronája; kínálhatja vizét a kanyargó Maros, Tisza, Dráva, Száva, Bodrog, Hernád, Szamos. Hogyha szomjas ajkam hűs italra vágyik, elzarándokolok a hétkápolnáig. Ott a szent forrásnál gondolkodom rajta, ezt a csodás vizet milyen erő hajtja? . . . Hány száz éve buzog haszontalan folyva, pedig szénsavazva milyen közkincs volna, lefözné a kristályt, szent Ilona vizet, ez lenne pótadó, mely búsásan fizet. Felfrissülve innen a korzóra térek, a hol a sport klubban pezseg, zajgaz élet; a hol bájos lánykák muzsikaszó mellett a Sandi gyerekkel nótát énekelnek s fent a vaskorlátnál, mint a Népszínházban kiváncsi nép tolong, vannak vagy ötszázan. Lármáznak, vihognak, rossz viccet csinálnak s ha megunják maguk’ kavicsot dobálnak, mert a váci korzó hires messzi tájon, főkép ha a Duna beapad úgy nyáron. Drága pénzért nem kell innen idegenbe menni, a párisi nagy áruház ehhez képest semmi, mert hisz a mit Vác produkál lenn az alsó [parton, Budapest ahhoz csak Mucsa, a fogadást tartom. Sárga dinnye, görög dinnye, földi maradványa, romlott zöldség, vöröshagyma, lovak takarmánya, kiürült rongyos szalmazsák, törött fazék, bögre, pléh lábos, mely búsan borul rá egy macska [dögre.
