Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-12-15 / 97. szám
2 A polgármester. Csak az ellen foglalok állást, hogy a tisztviselő napidijat kapjon a fizetésén felül. Ha az adóösszeirás után méltányos ösz- szeget szavaz meg munkájukért a képviselő- testület nekik, nem lesz ellene kifogásom. Drágább lett az árvaszéKi Kölcsön ! Nem hétköznapi dolog: az uj közvágóhíd megépítésére történik valami. A törvény elrendeli, hogy 1914-re megépüljön, de abból alig ha lesz valami — teszi hozzá a polgármester. Engem azonban felfüggesztéssel fenyeget a felsőbb hatóság, tehát tenni kell. Tizenkét év előtt volt egy bizottság a vágóhíd dolgában tanulmányúton . . . — és jól is mulatott emlékezett vissza, csendesen Donovitz Vilmos. — ... de a nyomában elkészült nyers tervet nem valósíthatta meg, mert éppen akkor ment fel a hús ára. Drága hús, drága vágóhíd : a közönség adta volna meg az árát. Végül is megbízták a városi tanácsot, a pénzügyi bizottságot, készítse el a terveket, a költségvetést és az juj vágóhíd megalkotásával jöjjön a képviselőtestület elé. A tervek kovácsolásához pedig a heiybeli mészárosokat és henteseket, hogy praktikus tanácsokat nyerjenek, hívják meg. A városi és árvatári tőkéket jövő évben, is egyenlő arányban a takarékpénztárban is az iparbankban helyezik el, a hol öt százalékot fognak jövedelmezni. A polgármester figyelmezteti a közgyűlést, hogy az uj adótörvény megadóztatja az árvaszéki kölcsönöket is, ideje, hogy azok után a kamatot emeljék, nehogy az árvák károsodjanak. Meg is állapították, hogy ezentúl hat percenten alul nincs árvakölcsön s akiknek ilyen kölcsönök van, az értesítés napjától szintén hat percentet fizetnek. Tégy jót . . . Bárdos Ernő segített most hozzá, hogy a hideg teremből gyorsabban menekülhesiink : vagy tiz tárgyon úgy átrohant, hogy észre se vették. Azután a Kertzug csatornázását tavaszra halasztották, Nagy Sándornak 600 koronát utalványoztak, mert helyettesítette a közgyámot, a városi tisztviselőknek 1131 K 34 fillérnyi pótadót visszafizetnek. (Ha állami tisztviselő pótadót nem fizet, méltányos, hogy a város alkalmazottai is mentesüljenek attól.) De hát nem kell éppen elkényeztetni őket . . . Galcsek György dr. a pénzügyi bizottság elnöke jutott szóhoz. Nagyon figyelték, nagyon önérzetesen beszélt a pénzügyi bizottság nevében. A tisztviselők néma mozdulatlanságban, a képviselők feszült figyelemben lesték szavait. Felolvasta először is a tisztviselők kérvényét : drágasági pótlékot kérnek, amit Eger, Szombathely, Pápa megadott már alkalmazottainak. Hát Vác mit fog tenni ? ezt lesték ajkairól, mert bizony se a tisztviselők, se a városatyák nem voltak tisztában vele. A pénzügyi bizottság több ülésében foglalkozott ezzel, de nem tudott dönteni. Még utolsó kísérlet: a közgyűlés előtt is összeült tanácskozni és úgy határozott . . . De egy kis türelem. Mondom, hogy Galcsek dr. nagyon szépen beszélt. Egész statisztika a bevezetője. 1908-ban a tisztikar javaslata alapján rendezték a fizetéseket. Tény való, hogy azóta még inkább drágább az élet. A város tisztviselői (itt egy hosszú, meleg mondat következett) rászolgáltak arra, hogy jól gondoskodjanak róluk. Jött az államsegély, megint jött az államsegély, a tisztviselők kapták meg, ezenfelül még jó pár ezer koronát is. Pótlék címén nem lehet a tisztviselők anyagi érdeVÁ C 1 HÍRLAP keit rendezni, mert ilyet állandósítani nem szabad. Családi pótlék — nem rendezés, mert hiszen sok nőtlen tisztviselője van a városnak és akkor azok nem kapnnak semmit. Hát hogyan kell a tisztviselőket kielégíteni ? (A feszült érdeklődés még feszültebbé vált és a pénzügyi bizottság elnöke fokozta se jobbra, se balra nem hajló kijelentéseivel.) A város pénzügyi bizottságának el keli tűrnie, ha a legerősebb kritikát is mondanak, nekik csak a város pénzügyi egyensúlyát kell szemük előtt tartani, dicséret ha nem jön, — népszerűtlenség, ha jön, túl kell tenni magukat mindenen. Eddig tűkön álltak a városi tisztviselők, de most már végsőkig volt fokozva a városatyák kíváncsisága is. A pénzügyi bizottság szándékát dodonai ködbe burkolni ily hosszú ideig, nagy művészet. Végre is a pénzügyi bizottság elnöke — látszott a fájdalom az arcán, hogy ki kell mondania — kijelentette, hogy nem javasolják a drágasági pótlékot . . . Csend. Mindenki a polgármesterre nézett (a városatyák, Galcsek dr. és főleg a tisztviselők.) 0 tudná néhány világos szóval, rögtö- nösen egészen más nézetre hangolni a képviselőtestületet. A pénzügyi bizottság tagjai Galcsek György dr.-ral egyetemben szinte várták epedve. 0 nekik kötelességük — igy olvastam le arcukról — a pénzügyi egyensúly fentartása, a szigorúság, a tiltakozás, de most ez egyszer igazán boldogok lennének, ha leszavaznák őket . . . Ám a polgármester jó Ízléssel (ő is csak' tisztviselő) rögtön túl esett a fájdalmas pillanatokon : — Miután más felszólalás nincs — mondotta szárazon -— a tisztviselők kérvénye elutasit- tatik. — Éljenek a tisztviselők ! kiáltotta rá Rap- csák Imre dr. — Igen, majd ebből fogunk megélni — mondotta rá Göndör Sándor dr. főjegyző. No hogy ilyen „könnyen“ elintézték ezt is, ugyanily fagyos szárazsággal estek túl a többi apróságon is. Korpás István volt városi hely- pénzszedő özvegye halotti negyedet kért. El- utasittaíik. Jánosdeák Márton közgyám öt soros kérvényében 3200 korona segélyt kíván. Nem indokolta — elutasittatík. Hörl Péter jelentésére, hogy októberig szokás szerint rendes volt a közegészség, már nem is voltak kiváncsiak a városatyák: a hosszú közgyűlésből menekültek — melegre. A pénzügyi bizottság tagjai maradtak még ott egy percig és magyarázták: — Könnyű az uraknak, nehéz nekünk, mi a város pénzügyi egyensúlyát őrizzük ! . . . Vác vidéKe a népvándorlás Korában. A mindinkább terjeszkedő római hatalom ellenében a Kr. utáni IV. századtól kezdve a barbárok részéről céltudatosan és következetesen vezetett, hosszantartó, véres s elkeseredett harcok indulnak, majd idegen népáradatok jelennek meg Európa földjén és a benlakókat kiszorítják, meghódítják, vagy kiirtják és hosz- szabb-rővídebb ideig tartó település után ismét tovább hullámzanak, hogy egy újabb jövevény- csoportnak adják át helyüket. Mindezt a mozgalmat, mely a IV. századtól a IX.-íkíg terjedt, tehát mintegy 600 esztendőt ölelt fel, népvándorlásnak szoktuk nevezni. A népvándorlás első hullámait a rómaíság ellen feltámadó gallok és kelták indítják meg, folytatják az alemannok a a góthok és a frankok, az igazi népvándorlást azonban és első ízben 375-ben a hunnok kezdik meg, a kik előnyomulásaikban a Volga tájékán tanyázó keleti gotokat leígázták, a nyugati gotokat pedig az Alduna vidékére szorították, a hol ezek a kelet római birodalom szövetségeseivé fogadtatták magukat. A nyugati gótok nem vesztegeltek sokáig uj lakóhelyükön; már 440-ben Alarích nevű főnökük Itáliába vezette seregét s bevette és kifosztotta Rómát; utóda, Atauf, déli Galliába tört és ott országot alapított, melyhez egyik utóda, Wallia, Hispánia legnagyobb részét is hozzácsatolva, vándor, harcias népét állandó területhez kötötte s főldmíveléshez szoktatta. Időközben a római birodalom ellen az északi, keleti és nyugati határvonal összes barbárnépe feltámad és a Rajna és a Duna mentén vont limesek, castrumok és a nagyszámú légiói dacára a rómaiak nem tudnak e népek tűzzel- vassal pusztító betöréseinek ellentáíiní. A hatalmas római világbirodalom egymásután kezdi elveszteni provinciáit, míg végre hatalma teljesen összedől. A Krisztus utáni II. századtól a nyugatrómaí birodalom bukásáig a Rajnától a Fekete-tengerig lángban állt a római provinciák egész területe és az antik világ a barbár- elemmel négyszáz éven át vívta Európa szívében az élet-halál harc nehéz tusáját, a melyből végre is a nyers barbárerö került ki győztesen, hogy a klasszikus kultúra romjain uj birodalmakat és új civilizációt teremtsen. A Vandátok, alánok és sVédek, majd a bar* gundok és frankok, az angolszászok és 45 í-ben pedig s mázodízben a hunnok Atilla vezetése alatt támadtak rá a római birodalomra. Atilla halála után a nagy hunbi-íodalom felbomlott, Dácia (a mai Erdély) a Gepidáké lett, Pannónia és Illíria pedig a keleti gótok kezébe került. Magára Rómára és a nyugatrómaí birodalomra 476-ban OdoVakar, egy ismeretlen származású barbár vezér, méri a végzetes csapást, a gyermek Romulus Augustulust trónjától megfosztja, de uralmának a keleti gótok hatalmas királya, Theodorík 493-ban véget vet. A keleti gótok itáliai uralmát Justíníánus keletrómai császár vezérei Narses és Belizár 553-ban levervén, a birodalmat 5ó8-íg tartják kezükben, a mikor ennek ismét a Pannóniából kivándorló Longo- bardok vetnek véget. Az üresen maradt Pannónia ekkor az aVarokf Moesía a finn származású, elszlávosodott bolgárok hatalmába jut, a Balkán-félsziget egyéb részein és Horvátországban pedig dél-szláV törzsek telepszenek meg. E rengeteg és zűrzavaros csoportokban fellépő népek közül a legtöbb állandó hazát nem tudott magának teremteni. Kivételt képez a frank nép, mely ChlodVíg fejedelme alatt (48Í—5ÍÍ) Gallia földjén a római elemmel egybeolvadva és a keresztény vallást felvéve, államot alapítva, a középkori művelődés egyik elsőrangú tényezőjévé lett. A frank nép törte meg a népvándorlás későbbi hullámverését: az arabok mindinkább terjeszkedő és már északi Afrikát és Hispániát is meghódított hatalmát 772-ben Toursnál tönkre tevén a hatalmas arab sereget, a miáltal a nyugati keresztény világot az arab-pogánv áradattól megmentette. Azt a kis szünetet, mely a népek vándorlásában 800 körül Nyugat- és Dél-Európában beállt, a IX-ik század közepén a normannok vándor- és rablójárata szakítja meg. E nép a Skandináv félszigetről indul kalandos útjára, különös Angliába és a frankok országába. A népvándorlás utolsó hullámveréseként jelennek meg végül a IX. században Európában a magyarok és hosszabb kóborlás után a Duna- Tísza mentén szereznek végleges otthont a IX. század végső éveiben.
