Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-11-24 / 91. szám
1-JuszonhatcdiK évfolyam 91. szám. Vác. 1912. november 24. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy evre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csaky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) NyiUtér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Az ifjúság szereplése. Vác, nov. 23. Néhai való jó eleink sok dicséretes szokását őrizte meg szamunkra a história. Ha nem is az, a melyet tudós és nem tudós férfiak Írnak a tudomány mai színvonalának megfelelően nem minden nagyképűsködés nélkül, hanem inkább az, a melybe egyes intézmények egyszerű krónikásai Írták be a régi jo időknek azokat az eseményeit, a melyekről úgy gondolták, hogy érdemesek lesznek az unokák figyelmére. Történt a következő eset. A poéták és rhe- torok (a régi iskoia felsőbb osztályú tanulói) napok óta lázas izgatottsággal járnak-kelnek, kipirult arccal beszélnek, tüzes szemeik vaiami nem közönséges, lelkes kedélyállapotot árulnak el. Nagy eseményre készii nek. A mathesis országos hirü professzora, egy tüzes magyar piarista, újabb színjátékot szerzett, a melyben a nemes magyar nemzet nagy es diciő erényeit támasztja föl tanítványai okulására. Tehát színjátszás lesz! Ünnepnap az iskolában, de ünnep a nemes varosban is. Úgy volt a dolog, hogy derék eleink, ha nem is becsülték sokra, de szívesen megbámulták Tnalia papjait a világot jelentő deszkákon, de fut erre ritkán nyi.oit alkalom, legfeljebb ha lehajtottak a szomszédba, Pestre a mai Belváros területén éptilt Rondellába. Annál többször gyönyörködhettek az ifjúság játékában. Most is megjelent a püspöki város és káptalani város papsága, a tekintetes városi tanács, nemesek és polgári rendbéiiek vegyesen nagy számmal, mindenek előtt a szü.ők, a kiknek gyermeke megjelenik a színpadon a nagyságos, nemzetes, tekintetes urak és asszonyságok előtt. A játékban sokan vettek részt. Az öltözctehröl meglehetett Ítélni, hogy nem egy fajta rendbeliek gyermekei. Játszottak nemesek és nem nemesek, szegények és gazdagok gyermekei. A nebulók lelkesedve adtak a darabot, lelkesedésük átragadt a nézőközönségre is. Érzésben hasonlók lettek, egyek lettek. A játék végén bőven kijutott a szereplőknek a tetszés nyilvánításból, a mi bátorításra és buzdításra szolgált, de az a kapocs is erősebbé lett, ? mely a várost az iskolához kötötte. Így volt ez századokon keres/.tül és jó volt. így volt abban az időben, a mikor az iskola — mai fogalmaink szerint — kevesebb tanulóval, szerényebb keretek között majdnem minden törekvését a tanulók nevelésére fordította. Az oktatás szükeöb téren mozgott mint ma, az egyes tudományágak kevésbbé kifejlődött volta miatt. Ezért látjuk, hogy a nevelői eszközök megválasztásában, alkalmazásában századokkal előbb olyan ügyességet és életrevalóságot árult el a régi iskola, hogy élj írásai közül nem egyet még most is eredménnyel alkalmaznak. Ilyen volt a különböző színdarabok, drámai jelenetek betanítása, a melyeket valamelyik tanár rendesen alkalomszerű n irt. Nemcsak azt érték el ezekkel, hogy a hazafiság vagy a különböző erények nagyszerűségét tették szemléletessé az ifjúság előtt, hanem ezekkel állandóan fenntartottak a társadalom és az iskola kapcsolatát. Erre a kapcsolatra ma nagyobb szüKség van, mint a régi időkben. A régi társadalom nem volt annyira differenciált, mint a mai. A régi, erre a társadalmi életre való iskolai nevelés nem volt any- nyira szétágazó, mint a mai. Ma az oktatás sok oldalúsaga gyengíti e régi nevelés intenzív voltát is. É> ma talán jobban érezzük, mint régen, hogy az iskolának arra a szociális közönségre is elő kell készíteni az ifjút, a melynek majdan tagja lesz. Bármelyik látószögből nézzük ezek közül az ifjúság nevelését, egy- képen foltos ma iá, tálán inkább mint régen, hogy az iskola nyújtson módot az ifjúságnak arra, hogy az iskolán kivül állók is beletekinthessenek abba a nagy munkába, a mely az osztályok falai között folyik. A nyilvánosság előtt való szerepléssel lesz az ifjúságban reálissá az a nagy érzelmi kapocs, a melybe ideális módon az emberiség történeti fejlődésének i mertetése folytán az iskolában jutott. Ennek az érzelmi kapcsolatnak az ápolása és erősítése csak egyik részében az iskola feladata, másik részében a társadalomé. Ha azt akarjuk, hogy az iskola padjain üiő ifjú majdan a társadalomnak a közös nagy feladatukat teljesítő, lelkiismeretes, tiszta látású, derék tagja legyen, kezdetiül fogva rajta kell lennünk, hogy az önállóan megteendő lépéseiben szeretettel vegyük körti1, buzdítsuk, bátorítsuk. És az iskola ünnepélyeken és hangversenyeken ezt az önállóságra lörekvő ifjúságot látjuk. Csupa erő, csupa lelkest dés, tűz minden arcon! A természet jut ilyenkor eszembe tavaszkor. Minden eled, minden virágzik, hogy naggyá legyen, gyümölcsöt hozzon. Ha ennek az ifjúságnak dadogás is a- ajkan a szó, ha szegletes is egy némely mozdulata, de harmonixussá teszi mindezt a jövő perspektívája. Élvezzük ezt a tavaszt ! p. Vác vidéke a római uralom idején. A római birodalmat egészében megrázkódtató esemény színhelye volt a Kr. u. IV. században Vác vidéke. Valens és Valentíníanus császárok uralkodása alatt, 37í-ben a rómaiak a szövetséges kvádok földjén erődöt építettek. GVbíníus kvád király e miatt panaszt emelt. Pannónia helytartója barátságos ebédre hívta meg őt és az ebéd végén kíséretestöl együtt legyílkoltatta. Erre a kvádok a szomszéd néptörzsekkel együtt fegyvert ragadtak és betörtek a római birodalom területére. Valentíníanus 357-ben Carnuntumban töltötte a nyarat és sereget küldött a kvádok ellen. Derékhadával Aquíncumhoz sietett, a flotta hajóiból hidat köttetett és seregét a kvádok földjére vezette. A kvádok hegyeiről — hihetőleg Vácnál — hová fölkelhetőségeíkkel menekültek, rémülve látják a római sast földjükön. A. sereg, mely nemnek, kornak nem kegyelmezett és a kvádok hajlékait főlgyújtogatta, minden veszteség nélkül tér vissza. A császár egy ideig Aquincumban tartózkodik seregével, de a tél beálltával alkalmasabb téli szállást keres. Sabaríán kívül nem talál más alkalmas helyet, bár az is sokat szenvedett. Aquincumban alkalmasint azért nem maradhatott, mivel az saját őrségén és lakosságán kívül bajosan tudott elszállásolni egy nagyobb sereget, míg a mediterrán városok őrség nélkül lévén, inkább adhattak szállást. Valentíníanus császár így megbüntetvén a kvádokat, Brege- tíumnál fogadja békéért és bocsánatért esdeklő követeiket, a kik támadásukat mentegetni merészük. A várépités jogtalan voltát hozzák föl mentségükre, a miért a császár oly indulatba jött, hogy rögtön szélhüdés érte. (Am- míanus Marcellínus XXIX‘ 6. Salamon Ferenc, Budapest története í. 290.) A római uralom emlékét azonban nem csupán a hatalmasságukat hirdető hadtörténeti följegyzések és fönnmaradt várfalak őrzik, hanem a műveltségükről tanúskodó vallási és kegyeleti táblák, közhasználat! eszközök es fényűzés! tárgyak. Múzeumunk legértékesebb római emléktárgya egy terméskőből készült nagyobb szobornak a feje, melyet a halászok a Duna medréből emeltek ki. (Első szoba Í87. sz. sza) badon). A fegyverszekrényben (Harmadik szoba) egy jó állapotban levő vassísak látható. (Ezt is a Dunában találták.) Az első szobában több feliratos tégla, korsó és terra sígílíata, töredék valamint mécses, tű stylus stb. hirdeti a római kultúra dicsőségét. (L. 87—89, Í02—120, 188—202 szám alatt.) A rómaiak nem készítettek művészi becsű edényeket, inkább nagyban, a közkasznáíat igényeire dolgozták. Agyagművességüknek egyedül álló különlegessége a terra sígillaíanak nevezett korállvőrös cserépedény, melynek a töredékei a „római hatalom területét úgy megjelölik, mint a vezérkövűletek a geológiai korszakot.“ Aránylag silány agyagárú ez, de előállítási módra, alakra, színre és díszítésre nézve annyira sajátos, hogy a barbárok soha sem tudták utánozni, de még a mai haladott technika sem tudja tökéletesen utánuk csinálni. A terra sigíllata — bélyegzett cserép — edények nevüket a beléjük nyomott fazekas-bélyegektől nyerték. Felületük bámulatos szép, egyenletes és majdnem korállvörős színű, íírníszhez hasonló réteggel van bevonva. Ezt a réteget Wartha Vince véleménye szerint úgy állították elő, hogy a kövér finoman íszapolt agyagedény felületét Í0—-20 százalékos hamuzsír-oldattal becsetezték, aztán bizonyos nedvesség! fokon finom kefével kefélték és végül kiégették. A vörös színt vasoxyddal adták meg. A terra sí- gíllata edények sorában leggyakrabban az öblös csészék és födeles szelencék fordulnak elő, ellenben nagyon ritkák a serlegek és a füles kancsók. Egészen sima edények is ritkán készültek, a legtöbbet domborművű rajzok, állat,- emberalakok, fák s nővényornamentumok díszítik. Ezeket részint agyagíormákban fa,- gipsz- vagy fém bélyegzőkkel, részint mustrázó kerékkel, vagy sűrű agyagpép ráecsetelése által készíthették. Minden darab a készítő, a díszítő, vagy a gyári hely megnevezését kapta a bélyegben.
