Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-10-30 / 84. szám
HuszonhatodiK évfolyam 84. szám. Vác, 1912 oKtóber 30. VÁCI HÍRLAP PolitiRai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, ! negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. . Egyes szám ára 12 fillér. j Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Derc^ényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Vác: Keleti Magyarország kapuja, (A vác-hcitvcini vasút építése előtt.) Vác, okt. 29. A Váci Hírlap kevés alkalommal jelentett nagyobb fontosságú eseményt, mint múlt számának egyikében, midőn tudatta s értesülését az összes fővárosi lapok azonnal átvették, hogy a kereskedelmi miniszter százezer koronát vett fel jövő évi költségvetésében arra a célra, hogy a vác-hatvani tranzverzális vasút nyomjelzésének munkálatait megkezdhesse. Vác város jövendő élete belátható időig ezen az egy, egyetlen egy kérdésen fordul meg. Északról, keletről idegen vármegye határolja, nyugatról a Duna természetes akadálya, délről a mindent magához vonzó főváros. Azon a kis területen, a mi még ezeken kiviil marad, kell-e évtizedről évtizedre sorvadnia s végül elpusztulnia még három évtized előtt is hires iparának és kereskedelmének, vagy egy keskeny vasúti sínpáron át lélegzethez tud-e jutni: ez az életkérdés a néhány év tized előtt még vagyonos, ma 20 ezer léleknél többet, de vagyonában szegénységet jelentő városra. A haladás, a 1 élekzetvétel csak egyetlen természetes irányban képzelhető, a mi szerencsénkre, egy és ugyanaz az ország érdekeivel is: Vácot, vasúti vonallal kell öszekötni Hatvannal, hogy — túlzás nélkül mondhassuk — a mi .városunk keleti Magyarország kapuja legyen a müveit, konzumáló kelet felé. Nagyon jól ismerjük mi a vác-hatvani vasút kérdését s a telhetetlen igazság fáradhatatlan erejével küzdöttünk jogainkért, az ország jogaiért. Elfojtott keserűséggel értesültünk évről évre, hogy a magyar kir. államvasutaknak rövidlátó, felsőbb utasításra, a főváros érdekei miatt, valahányszor ennek a vasútnak kérdése napirendre került, nagy urak fedezésére úgy kellett indokolnia, hogy erre a vasútra szükség nincs. Rettenetes volt látni, hogy milliókat ölnek bele a két Rákos bővítésébe (legutóbb Kossuth-féle beruházás Rákos rertdező pályaudvarra több, mint 20 milliót költött!) csak azért, hogy Budapest forgalma el ne teregessék. Konstatálni kellett, hogy a beruházásokra költött milliók sárba vesznek egy-két év alatt, mert a forgalom bámulatos növekedésével megint szűk lesz Rákos, fölötte Rákos- palota-Ujpest, Dunakeszi, Göd, Vác és minden más állomás, a melyeknek bővítésére — megint a főváros miatt! — ismét nem jutott egy fillér sem, pedig a vasúti forgalom olyan egyszerű, mint az a bizonyos kirakós kártyajáték: a hetesre nem lehet a kilencest, vagy a tízest rakni, ha közben ki nem tették a nyolcast. És újból és újból rá kellett mutatni, hogy ezeknek a sárba ejtett millióknak egy nagyon kis részén (legutóbb a Kossuth-féle beruházások alkalmával a rákosi beruházás egy harmad összegén) megépíthették volna a vác-hatvani vasutat 6—7 millió koronán s ezzel Cegléd— Szolnok—Hatvanon át természetes körvasutja egészült volna ki a főváros körül Vácon át észak-keleti, keleti és déli Magyarországnak az exportáló ország és az importáló külföld és a tanzitó részére. Ne vétessék hiú dicsekvésnek : szerető megelégedéssel lapozzuk most, a vác-hatvani vasút építésének előestéjén, a Váci Hírlap fakuló, régebb számait. Boldogan kostatáljuk, hogy az igazat, a jogosai eltemetni nem lehet, kitör az és —megvalósul. A kis vidéki újság elfelejtett s talán nem is olvasott vezető cikkeiben rámutatott arra, a minek minden gáncsvetés dacára egy-két évtized alatt meg kell valósulnia: Vácon át keletet vasúti sínpárral össze kell kötni — a főváros elkerülésével — nyugattal. És jól eső érzés, hogy mindazokat, a miket pusztába kiáltóként éviöl évre elmondottunk ebben a kérdésben, ma utánunk ismétli, a nélkül, hogy valaha is látta volna ennek az újságnak egy sorát is, egy nagy tekintélyű szakember: Gönczy Béla dr., a ki hosszú s a minisztertől lefelé minden szakember által ismert cikkében azt fejtegeti most, hogy lehetetlen a budapest-rendező pályaudvarok befogadó képességének fokozása nemcsak a helyszűke (drága a terület!) miatt, hanem mert e pályaudvaroknak enormis nagyságra való bővítése a helyes áttekintést és a kocsirendezés gyorsaságát is hátrányosan, befogásolja. Ebben a cikkében mondja, hogy a fővonalak átlós összekötésére Budapest közeiében egyetlen irány Vácon át van. A hatvan-váci, vagy jobban mondva aszód—váci mintegy 32 kilométer hosszú, elsőrangú összekötő vasút. Itt uj vonalat csak Galgamácsa és Váchartyán állomások között kell csak építeni mintegy 10 kilométer hosszúságban. Az aszód—galgamá- csai, a váchartyán — váci vicinális vonalrészeket elsőrangúvá kell átalakítani a peage-jog biztosításával. A költség mintegy 6V2 millió koronára tehető. Ez a vonal direkte összekötné a ruttkai és miskolci fővonalat a mar- cheggivel, a püspökladányi, aradi, sőt a temesvári fővonalakat Cegléd —Szolnok—Hatvanon át kelettel. Az útrövidülés a budapesti iránnyal szemben Hatvan és Vác között 70 kilométer lesz, Szolnok Vác között a hatvani rendező pályaudvar segítségével 60 kilométer. Igazán nem kell szakembernek lenni, csak a térképre kell tekinteni, hogy ezeknek a kiáltó igazságoknak megvalósulását, eltekintve még a mi városunktól is, éppen az ország érdekében ordítva követelni kelljen. Íme, boldogan konstatáljuk, hogy végre az idők méhe megtermékenyült. Egy pár millióval az ország szegényebb, 'mert rövidlátóan budapesti bővítésekre milliókat dobott ki az állam. Most, a mikor már megtört a szentsé- ges elv, Baross túlhaladott álláspontja, hogy a fővárost erősíteni kell s májusra megindul a nagyvárad — Szabadka — fiumei gyorsvonat, kassa — debrecen — temesvári rövidebb és más hasonló direkt egyenes összeköttetés megalkotásáról van szó, elvesztette varázsába mit még néhány év előtt kimondani is szentségtörés volt a centralizáló politika előtt: minden út Budapesten át vezeti. Az élet meg nem szűnő forgatagja megtanította arra a felsőbbeket, hogy országos érdek a decentralizáció. De amennyire ismeretes a sablonhoz való görcsös ragaszkodás, bizonyos, hogy a vác—hatvani vasúti összeköttetést nem kapjuk meg, ha a sors hatalmasan igazságot osztó véletlenje nem hozza hozzánk Marx Jánost, a máv. igazgatóságának el- nükét, a ki mint váci földbirtokos más szemüvegen nézni az országos érdeket, a vác—hatvani vasúti összeköttetési. Meg kell állapítanunk, hogy Marx János megtelepülése óta változott meg a helyzet : Ő előtte soha szükség nem volt az országnak a hatvan—váci vasútra. Ma meghajtjuk az elismerés zászlaját — ellenzéki újság léttünkre — Beöthy László előtt, a ki okos informálásra Vácot kelet kapujává fogja tenni. Ettől a vasúttól várhatjuk méltán a nagyszabású dunai átrakodót, Vácnak ipari várossá vaió fejlődését. A vác—hatvani vasút egyedüli meg- mentője Vác városának ! A bronzRori ember és műveltsége. A bronztárgyakon tapasztalható díszítés, valamint az idomok fejlődési fokozatának alapján a bronzkorszakot is egy régibb és egy újabb alkorszakra oszthatjuk. A régibb bronzkor ala- i; pos, peremes, szárnyas vésőknek és az áraknak a kora, míg a többi eszköz a fiatalabb bronzkor időszakába sorozható. A bronzkori ember fazekasművessége a korongot még nem ismerte. A telepeken. és sírokban talált keramíkaí emlékek roppant számából fel kell tételeznünk, hogy a bronzkorban az agyagmüvességet már nemcsak egyszerű házíípar gyanánt űzték, de a telepeken kizárólag agyagművek készítésével foglalkozó külön iparosok lehettek alkalmazva. Ezek készítményeikkel nemcsak a helyi szükségletet fedezték, de gyártmányaikat az östele- pesek között messzebb vidékeken is közvetítették. A bronzkori edények abban különböznek a kőkorszakbelíektőí, hogy a falak vékonyabbakká válnak és az edényfülek gyakran bírnak az ansa lunata-nak nevezett holdas díszítéssel. Ez abban áll, hogy a rendesen felka'nyarodó edényfül két szélét kiemelkedő karimával látták el, hogy az ezáltal keletkezett mélyedésbe a hüvelyujj jobban belefeküdjék. A díszítések egyéb motívumai és az edények formái úgyszólván egész Európában egyformák ugyan, de hazánkban a bronzkori edények ornamentikájában egy új és jellemző elem, a spirális díszítés jelentkezik. E mellett az edényeket sok esetben füsttel feketére színezték, vagy grafittal fényes feketére csiszolták, a legőblősebb részeken dudorokkal és púpokkal látták el és tökéletesítették, a neolíth-korí mészbetétes edények ornamentikáját is. A méretek az edények rendeltetéséhez képest váltakozók. Ismerünk edényeket, amelyek gyűszűnél alig nagyobbak és ismerünk
