Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-09-15 / 71. szám
? VÁCI HÍRLAP törésével átfonja a fiú nyakát remegő karjával és megszédülve visszacsókolja. E pillanatban a kert felőli nyitott ablakon egy kinyílt rózsa repül a lábuk elé, mire ijedten, 'lihegve szétválnak). Lajos (kerülve egymás tekintetét, kissé bosz- szankodva): Mi ez? Baróthyné (felveszi a rózsát, zavarral): Bizonyosan Evelin kedveskedett vele! Lajos: Evelin? Ki az? Baróthyné: Nem ismered ... az uramnak távoli rokona . . . Nagyon kedves leány, ő is itt fogja a nyarat tölteni ! Lajos (lehűlve, fanyarul): Igen? Biztosan valami falusi libácska, a ki . . . Baróthyné : Kérlek, ne beszélj tiszteletlenül felőle! Evelin nagyon szellemes leány . . . különben itt jön ő maga, meggyőződhetsz róla ! Evelin (szeleskedve nyit be, látszik rajta, hogy futott. Arca ki van pirulva, keble erősen emelkedik, haja kissé kuszáit. A fiatalember jelenléte először meglepi, aztán megvillanó szemekkel feléje bólint, majd az asszonyhoz fut és megöleli): Jó reggelt Didikém! Hogy tetszik a rózsa ? Baróthyné: Köszönöm édesem, nagyon szép! Azt hittem, sokáig fogsz aludni és azért nem közölhettem veled, hogy férfi vendégünk is van ! (bemutatva): Unokaöcsém Fehér Lajos . . . Evelin, rokonunk ! Évelni (örömmel): Ah! Fehér úr, a kiről oly sok szépet mondtál már nekem ! (kezét nyújtja) kiváncsi voltam magára ... és nagyon örülök ! Lajos (elbájolva a leány szépségéről és közvetlenségéről, zavaitan majdnem hebegve): kisasszony nagyon megtisztel és . . . és igazán nem tudom, hogy megérdernlem-e azokat az impressziókat ... a melyeket esetleg táplál felőlem . . . Evnlin : Oh bizonyosan megérdemli, mert Adét nem szokott túlozni! Ugy-e Didikém? Baróthyné (mélységes zavarral, mintegy menekülve): Oh hiszen majd látni fogod magad is ... de bocsássatok meg, egy pillanatra ki kel! mennem . . . azonnal jövök! (sietve elmegy). Evelin (utánna szó!): Ne maradj soká! (Szünet. A fiú alig mer felpillantani s a leány lopva mosolyog a jeleneten, majd kacér merészséggel) : Különös ! Fehér úr úgy áll itt, mintha a kedves nagymamája szidta volna meg, a miért leejtette a vajaskenyeret! Pedig Didi azt mondta nekem, hogy Ön veszedelmes udvarló ! Lajos (a tréfás hangra visszanyeri bátorságát és most már fölényes akar lenni, de magában észre veszi, hogy a leány érdekli): Nem, kisasszony, nem vagyok veszedelmes, bár szoktam udvarolni, de csak a kötelező udvariasságig mentem eddig . . . azon túl nem udvaroltam ! Evelin: Ezzel persze azt akarja mondani, hogy még nem volt komoly szerelmes! Nagyon jól kezdi, mert nekünk leányoknak ez a, — bocsánat, — udvarias hazugság, nagyon jól esik, mert ez ambicionál bennünket arra, hogy azon a bizonyos határon túl, mi léptethessük át a férfit! Lajos: Kegyed nagyon őszinte! De mégis, ha azt mondanám, hogy nem frázis volt az iménti kijelentésem? Evelin (kacagva): Látja kérem, „az“ után a kijelentés után, csak ez a kérdés jöhetett! És ne mondja, hogy nem vagyok stilszerű, hát őszintén kérdezem, hogy mit tenne akkor, ha tegyük fel én elhiszem azt, hogy Ön még a határon innen van? Lajos: Azt mondanám, hogy . . . hogy végre megtaláltam azt, a kinek a kedvéért túllépnék a határon ! Evelin: Pompás! Visszavonom a vajaskenyeret ! Didinek igaza volt, ön veszedelmes udvarló ! Lajos (majdnem komolyan): Pedig én jobban szeretném, ha nem vonná vissza ... ha olyannak látna, mint a kit a nagymama meg szidott! Mert én úgy érzem, hogy érzem is azt, a mit mondtam! Evelin: No, no! Talán még sem! Ez nagyon elhamarkodott lenne ! Lajos : Azt hiszem, most már hiába beszélnék, úgy sem hinné el ! Eveiin (mint a kinek tetszik a játék): De csak beszéljen, Ígérem, hogy mindent elhiszek ! Lajos (őszintén): A rózsa után én egy naiv kis leányt vártam és kellemesen csalódtam, mert maga nem az . . . Maga nem csak szellemes, de nagyon szép is . . . Evelin : Köt az Ígéretem, tehát nem cáfolhatom meg, sőt Tovább megyek . . . maga is tetszik nekem! így hát folytassuk ezt a témát! Például elemezze a szépségemet ! Milyen szép rajtam ez, vagy az ? Lajos : Hát először is a haja, gyönyörű ! Ilyen csodálatosan szép szőke hajat még nem láttam ! Eddig azt hittem, hogy a barna, a fekete haj a legideálisabb és most már látom, hogy a magáé mindenek felett szép ! Egyszer egy vakító fehér márványlapon tengernyi aranyat láttam kiöntve és elhódított a színe, a fénye... épen úgy, mint mosta maga haja ... A maga haja olyan, mint egy rengő, hullámos, arany sugárözön! Evelin (éldeiegve, jóleső izgalommal) : Ez egészen uj nekem! Még ilyet nem mondtak a hajamról . . . Nos és tovább ? Lajos : A -szeme . . . (közeledik hozzá) Engedje meg, hogy bele nézhessek . . . mesz- sziről nem látom eléggé és nem szeretnék tévedni ! Evelin (az ablak felé fordul) Nos hát nézzen bele ! Kiállom azt is! Lajos (egészen közelről, szuggesztiv erővel belenéz a szemébe): Csodalatos ! Ellentétben a temperamentumával, nagyon szelíd a szeme! (még közelebb hajolva). De mintha a mélyén volna valami . . . igen ... a szelíd fény megett, egy kicsike, misztikus sejtés vibrál . . . Mintha titkos vagy ülne bent, megtudni valamit . . . valami ismeretlen gyönyörűséget! Evelin (a vér lassan az arcába szökik, meg- retiben a szeme és nem állja tovább a fiú e ki n tétét, lehajtja fejét, halkan): Nagyon részletesen elemez . . . talán elég is lesz . . . Lajos (a leány haja majdnem az arcát érinti, izgalommal, szinte sóvárogva): Milyen illatos a naj-i . . . Evelin ! (alig észrevehető csókot lehel a hajára.) Evelin (felüti fejét, kissé félön) : Didi nagyon sokáig marad ! Azt hiszem nem illik, hogy... hogy iiyen sokáig beszélgettünk . . . Lajos: Ugyan! Csak nem fél most egyszerre ? Hiszen még sok van hátra! Például a legfőbb, az ajka ... az ajkáról még nem beszéltem ! Evelin (mindjobban elveszti bátorságát): Óh dehogy, hiszen lesz még idő arra is . . . Lajos: Maga komolyan meg van ijedve! Sokkal bátrabbnak mutatkozott ! Pedig lássa, az ajkát nem akarom elengedni, az a legfontosabb ! Evelin : Jó, jó ! De maga nemcsak mond, hanem — tesz is és ez talán nincs a játékban? Lajos : Istenem, hát mit tettem ? Egy pillanatra megszéditett a hajának az illata, bár az igaz, hogy én elfelejtettem azt, hogy mi csak játszunk ... én komolyan, a Ielkembői beszéltem az imént, úgy mint most is ! Evelin : Éppen azért ijedtem meg magától. A játék leple alatt támadott meg és én későn vettem észre. Lajos : Akkor hát nem óhajtja meghallgatni, a mit az ajkáról beszélnék? Evelin: Nem! Azaz nem most . . . nem itt. Itt félek, mert nincs senki . . . lemegyek a kertbe, ott látnak, ott meghallgatom később, máskor . . . (nem néz a fiúra, sietve kimegy az ajtón s kívülről visszakiállt): A viszontlátásra ! Lajos (elragadtatással és határozottan) : Meg- bűvölően kedves és bájos leány! Én azt hiszem, hogy átléptem a határt! (az ablakhoz megy s ábrándozva elmerül és nem veszi észre a másik ajtón belépő Baróthynét.) Baróthyné: Hát te egyedül vagy? Lajos (felrezzen): Igen . . . Evelin lement a kertbe. Én is megyek mindjárt ! Baróthyné: Úgy? Akkor hát Evelin nem olyan falusi liba, mint . . . Lajos (közbevág lelkesedve): Óh dehogy, kérlek, Evelin egy született angyal ! Baróthyné : Hamar észre vetted ! Lajos: Hogyne! Csupa élet, csupa ifjúság! És a haja, Adél, a legszebb haj, a minőt eddig láttam ! Baróthyné : De hiszen nem sokkal e!„bb a fekete hajat mondtad a legszebbnek ! Lajos: Alighanem tévedtem, kedves néni... A szőke haj mindennél szebb ! No és a szeme ! Baróthyné (bosszús féltékenységgel) : Bizonyosan olyan, mint a nap sugára! Lajos : Dehogy 1 Sokkal szelidebb annál ! Olyan, mint a hold sugára, fehér és szűzi . . . Bocsáss meg, kedves néni, megyek, Evelin vár ! (elfut.) Baróthyné (restelkedve, majdnem sírva) : No, tessék ! Hát kellett ez nekem ? A pillanatnyi gyengeségemet még azzal is megalázza, hogy már teljesen elfelejtett. Egy félóra alatt „néni“ lettem és a legszebb haj lett a szőke! (az ablakhoz megy és látja, hogy a fiatalok igen közvetlenül, mint két szerelmes beszélgetnek, mire egy kis fájó nyilalást érez a bensőjében s elfordul az ablaktól. Kocsi robog be az udvarra s néhány pillanat múlva belép a szobába Baróthy. Az asszony eléje siet s mintegy védelmet keresve és védekezve, hosszan, forrón megcsókolja az urát.) Baróthy (a ki, ha nemcsak egyszerűen férj volna, hanem szerető, azonnal észre venné, hogy ezt a forró csókot egy másik, még forróbb idézte elő, dehat ő férj s eppen ezért prózailag eltávolítja magától az asszonyt, türelmetlenkedve): Nagyon éhes vagyok! Hozzátok be a reggelimet! Hírek. Feloszlóban a Papir-féGe színtársulat. Az újpestiek színjátszó társasága kedden befejezte váci működését és három hónap távoliét után hazatért. A társulat otthon van, de nagy gondjai vannak Papír Sándornénak, a színház igazgatójának. Ezek a gondok már az utolsó váci előadásokon is meglátszottak: Újpesten azzal hitegették eddig Papimét, hogy ötvenezer koronás alaptőkéjű részvénytársaságot hoznak össze neki s megszűnik minden anyagi gondja. A részvénytársaság pedig, a melyet már júliusra, majd augusztusra, végül szeptemberre Ígértek, csak nem tud összejönni. A fővárosi lapok most már a színtársulat fel-
