Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-07-31 / 59. szám
HuszonhatodiK évfolyam 59. szám. V ác, 1912. Julius 31. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17. Az idei sorozás. Vác, jul. 30. A közös hadsereg Rendeleti Közlönyének legutóbbi száma az augusztusban kezdődő sorozásra nézve a következő fontosabb rendelkezéseket tartalmazza : Az állandó sorozóbizottságoknak az állítás- kötelesekkel szemben már a fősorozás előtt is az uj véderőtörvény szerint kell eljárniok. Az alkalmasnak találtakat az illető sorozási évfolyam zárószámára való tekintet nélkül az ajánlás és beosztás fentartásával kell besorozni. Minthogy a folyó sorozási évben az ujonc- szíikséglet előreláthatólag már a teljesen alkalmasokból is fedezhető lesz, segédszolgálatra alkalmasok besorozására idén aligha kerül sor. Tekintettel az idei fősorozás késői kezdetére, a besorozottak beosztása nyomban a sorozásnál történik és nekik — a közvetlenül a póttartalékba besorozottak kivételével —abehivó- jegyet, valamint az összes bosorozottaknak az ajánlati lapot a sorozóhelyen kézbesítik. A fősorozásról elmaradott állitáskötelesek mentői előbb, de feltétlenül az idei ujonclét- szám lezárásáig, vagyis november 15-ig utó- áilitásra idéztetnek be. A már megállapított állítási napokon kívül október 12-én és 26-án, valamint november 5-én utóállitások tartatnak. Az áilománybavétel és bevonulás napja : az egyéves önkéntesekre nézve október 10., a többi besorozottakra nézve október 15., a haditengerészetre nézve két csoportban és pedig a hadtengerészeti kiegészítő kerületekből besorozottaknak egy bizonyos száma, a mely a 250/0'al felemelt tavalyi ujonclétszámnak felel meg, november 25-én, a más helyekről besorozottak október 15-én vonulnak be. Ugyanez érvényes a többi újoncokra is, kivéve azokat, a kik közvetlenül a póttartalékba osztattak be. A fölösszámúak kiválasztását egy vegyes bizottság a méltánylást érdemlő okok sorrendjében, vagyis a családíöntartás, a mezőgazdaság, más foglalkozás, vagy polgári hivatásra való képzettség tékintetbevételével eszközli. Az ezen kategóriákban méltánylást érdemiőkül elismertek közül a fölösszámúakat sorshúzás útján jelölik ki. Különös méltánylásra számíthatnak : a kik munkaképtelen atyjuk vállalatának vezetésére vannak hivatva, feltéve, hogy az családjuk egyetlen megélhetési forrása, vagy ha a tekintetbejövő többi férficsaládtagok más irányú képzettségük folytán bebizonyítottál! képtelenek arra, hogy a vállalatot a besorozott tényleges szolgálata tartamára vezessék; a kik egy bizonyos hivatásra, vagy valamely művészeti, vagy iparág elsajátítására készülvén elő, ennek hosszabb megszakítása folytán tetemes kárt szenvednének ; végül ha a védköielesnek tekintetbe jövő fivérei a közös hadseregben, haditengerészetben, honvédségben, vagy csendőrségben tényleges szolgálati kötelezettségükön túl önként továbbszolgálnak, illetőleg magukat erre kötelezték. A póttartalékba fölösszámúként való áthelyezésre nem tarthatnak igényt: védköteiesek, nős voltuk folytán és olyanok, a kiknél kitűnik, hogy kérelmüket nem a hozzátartozókra való tekintetből, hanem csak a kedvezmény elérése céljából adták elő. Besorozottak, a kik a régi védtörvény szerint az egyéves önkéntesi kedvezményre azért nem volnának jogosultak, mert állításuk évének március elsejéig az illető tanintézet eredményes elvégzését igazolni nem tudják, a mennyiben a kedvezmény megadását kérik, abban utólag részesíthetők. Hivatásos tengerészek, a kik állításuk évének március elsejéig egyéves behajózásukat igazolni nem tudják, a mennyiben tényleges szolgálatukat a közös hadseregben, vagy honvédségben még nem kezdték meg, testi alkalmasságuk esetén a hadtengerészeti egyéves önkéntes kedvezményben utólag részesíthetők és adott esetben állománytestüktől a matróztestületbe helyezendők át. A folyó évben tényleges szolgálatukat megkezdő egyéves önkénteseknek még jogukban áll, hogy csapattestüket maguk válasszák meg, feltéve, hogy az állományviszonyok a kiegyen- lést szükségessé nem tennék. A tábori- és hegyitüzér, tábori- és vasut- ezredbe, valamint az egészségügyi csapatba az 1912/13. évre való felvételhez az illető csapattest, illetve parancsnokság beleegyezése szükséges. A 4, 7., 8., 11., 14., 23., 38., 97., 99. és 102. gyalogezredhez, az 1. tiroii császárvadászezredhez, a 25. tábori vadász-zászlóaljhoz, valamint az 1. és 4. vártüzérezredhez az ottani egyévi önkénteseknek már amúgy is nagy száma miatt csak olyanok vehetők fel, a kik a megnevezett csapatok rendes kiegészítő területén honosak, vagy illetőséggel bírnak. Az 1911/12. szolgalati évbeli arcvonalbeli egyévi önkéntesek már nincsenek a tartalékos tiszti vizsga letételére kötelezve. Fortuna. Irta: Raucsik Nándor. Dij as János fiatal és örökké vidám fiú volt, de egy végzetes hibában szenvedett. Olyan szegény volt, — mint mondani szokás — akárcsak a templom egere. De talán még annál is szegényebb. Mert az a szerencsétlen rágcsáló, a melyik a tömjénfüsttől átévödött különféle térítők élvezetére fanyalodik, az nyilván nem rendelkezik olyan egészséges szervezettel, mint a többi társai, melyek a füstölthúst, szalonnát és a mandulát tartják a legméltóbb eledelnek. Ellenben János barátunk gyomra rendkívül energikusan funkcionált, elannyira, hogy két óra lefolyása alatt a legnagyobb mennyiségű ételt is megemésztette. Lényegében ez nem lett volna baj, dehát — mint tudva van — János szegény volt. Két egész koronáért körmök napkeltétől késő estig egy magán hivatalban és bár a fizetését — hogy többnek lás- sék — ezüst koronákban kapta meg pontosan a hó ötödik napján, — elvből nem fizetett elsején a főnöke — érthető tehát, hogy nálánál kissebb étkü embernek is kevés lett volna ez az éhbér. Ezt az „éhbér“ szót egy demokratikusabb érzelmű kollegájától hallotta, de dicséretére legyen mondva, ö sohasem hangoztatta. Hogy magában gondolt-e reá, vagy elégedetienkedett-e emiatt, azt nem lehet tudni. Tény azonban, hogy mindig éhes volt. Az volt különben az egyetlen szerencséje, hogy az elfogyasztandó ételek mineműségében nem volt válogatás. Holmi hagymás rostélyosok és szűzsültek nem nyugtalanították álmait, ellenben naponként jóétvággyal fogyasztotta el a vastagon berántott bab vagy burgonya főzeléket és előszeretettel reggelizett a kevésbbé tápláló, de költségesebb kávé helyett szafaládét, a mit csak elvétve cserélt fel valahonnan Olmiitzből származó kerek saj- tocskával, a mit páronként hat fillérjével vesztegetett a sarki fűszeres. Igyhát aránylag olcsó áron kapott elegendő táplálékot és meg volt elégedve és türelmesen, szinte fanatikus nyugalommal várta a jobb napokat a szerencséjét. János hallotta, hogy minden földi halandóra egyszer rámosolyog Fortuna istenasszony. És János éberen, nyitott szemmel várta ezt a mosolyt. Nem kívánt sokat, csak a félarcát látni a szerencsének, vagy csak az egyik szeméből egy parányi sugarat és meg volt győződve, hogy ez is boldoggá tenné. És ez a sugár egyszer csak ráragyogott, még pedig szint! hihetetlen — a főnöke szeméből! Úgy történt a dolog, hogy a főnök úr a szokottnál előbb toppant az irodába, mikor még János baiátunk a reggelizést végezte, kitűnő étvággyal, egészen belemélyedve eme prózai, de végeredményében legszükségesebb foglalkozásba. Május lévén, ezúttal először evett juhtúrót és mert a kiváló csemegének legrejtettebb izét is élvezni kívánta, — e tekintetben valóságos gurmand volt — tehát nem lehet bűnül felróni, hogy nem vette észre a főnökét. A főnök úr érdeklődve, sőt szemmel láthatólag gyönyörűséggel nézte a gondtalan falatozást, aztán csendesen, szokatlanul nyájasan kérdezte: — Mit eszik Dijas úr? János rettenetes zavarral ütötte fel a fejét és nem tudta, hogy köszönjön-e vagy a kérdésre feleljen. Mindkettőben akadályozta öt az a nagy adag túró, a mit éppen a kérdés pillanatában dugott a szájába. Neki vörö- södve nyelt egy nagyot, aztán hebegve mondotta : — Túrót főnök úr . . . liptóit ... ha meg parancsolja engedni! A főnök úr elnézően mosolygott és enge- delmet kért Jánostól, hogy megizlelhette a reggelijét, a mit persze János a legnagyobb hódolattal fogadott. Néhány falat elfogyasztása után a főnök úr kegyesen megveregette János vállát és leereszkedőn szólott: — Köszönöm Dijas úr, nagyon jó volt. Viszonzásul elvárom hozzám ebédre, reményiem, lesz szerencsém!
