Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-06-16 / 46. szám

2 VACi HÍRLAP kásán mégse beszélhessen bele. (A rend­őrök ép ezért imádkozták.) Kis Ernő és Pfeifermann Nándor ipariskolai tanítók tanfolyamra mennek a nyáron. A mit ott tanulnak, itthon hasznosítják. Valami kis segélyt kérnek. Hát utolsó tárgy volt, gon­dolták a városatyák : egy kicsit renitenske- dünk. No csak kicsit, mert 30—40 koronát adtak. — Kutya nagy gavallérok voltunk! mon­dotta Morlin Zsiga és a következő percben már türelmetlenül tolakodott az a húsz kép­viselő az ajtó felé, mert hogy már /égé volt a közgyűlésnek. A pécsi ünnep. Vége lett annak a szabad időnek, melyet Pécs város nevezetességeinek megtekintésére fordíthattunk. Láttuk elsősorban azt, hogy az egy nagy arányokban fejlődő, eleven, szin- magyar várossal van dolgunk, mely hivatva van arra, hogy a közel jövőben, ha majd vasúthálózatának kifejlesztésével vele nagy vidékét magához kapcsolja, a Délvidék nyugati felének metropolisa legyen s a Dráva közelé­ben, a honnan államiságunkat, nemzetünket annyi rejtett veszedelem fenyegeti, őrt álljon s a Duna—Dráva közének nemzetiségei között átvegye azt a magyarositó szerepet, melyet a Tiszán túl Szeged s legújabban Temesvár oly gyönyörű eredménnyel — bár zajtalan és csendes munkával teljesít. A magyarságnak — ellentétben a középkori állapotokkal — a városokban rejlik ma legfőbb ereje s Pécs város monumentális középületei, fejlődésének nagyarányokban kidomborodó körvonalai, mun­kás és szinarany hazafiságú fényes kultúrája, lakossága, mindennél meggyőzőbben doku­mentálják, hogy a vidéki kultúrvárosok nagy arányokban meginduló fejlődésében oldódik fel a közel jövőben a nemzetiségi kérdés, mely fejlődésünket valósággal megmérgezi s a ma­gyar önálló állam kialakulásának valósággal kerékkötője. Örvendünk, hogy tanulóifjúságunk egy kicsiny hányada láthatta Pécs városát. Délután az előversenyek egy része zajlott le. Most kellett eldőlni, hogy az előcsatározás- ban kik tüntetik ki magukat annyira, hogy másnap délután a döntő küzdelembe bekerül­nek. Itt lett azonban először nyilvánvalóvá, hogy a rendezés körül hibák történtek. Nem lett volna szabad ugyanis az előversenyek szinterét a várostól 7 km.-re fekvő lóverseny­térre kitenni, a hová az ifjúság ötnegyed órai kemény mars után jutott ki kánikulai hőségben, mert a hőmérő 37° Celsiust mutatott. A ma­gas fűvel benőtt, hepe-hupás, feltört pálya különben sem volt alkalmas futásra és ugrásra úgy, hogy pl. VizI váci tornatanár a váciak­nak a távolugrásban való mérkőzést nem is engedte meg, mert jogosan aggódott testi épségükért. Hiányzott azonfelül a viz s a testi versenyek nélkülözhetetlen járuléka, az orvosi felügyelet. A naptól valósággal megpörkölve, holtra fáradtan ért haza a kis hadsereg — de szerencsére baj nélkül. Nem is kellett az álom tündérét csalogatni. Megjött maga-magától s hamarosan lecsukta a holtra fáradt fiatal baj­nokok szemét. Szombat reggel szent misét hallgattunk a bazilikában, melyet a 34 tanintézet ifjúsága zsúfolásig megtöltött. Messze földön hires or­gonájának gyönyörű hangja az egyházi ének­kar régi, magyar egyházi éneke ünnepi hangu­latba ringatták lelkünket és felemeltek Istenhez, kinek gondviselő keze eddig minden bajtól megóvta a gondozásunkra bízott ifjúságot. Mise után a Sport-egylet közelfekvő, szépen beren­dezett terepén folytak az előmérkőzések, mely­nek eredményei között reánk nézve a leg- örömteljesebb az volt, hogy a váciak staféta­futásban 3-ik helyen bekerültek a döntő mér­kőzésbe. Tíz óra után vége is lett a versenyek eme részének. Hazajövet megnéztük még a kórházi kápolnává átalakított török mecsetet, mely karcsú minaretjével, a mtiezzin számára való torony-erkélyével bizonyára a török hó­doltságnak egyik legérdekesebb emléke. Igye­keztünk haza pihenni és készülődni a dél­utáni nagy eseményekre. Béreltünk egy dobot, mert a mienk, dobosunk mélységes bánatára, szerencsésen berepedt, kibontottuk védőbur­kából szemünk fényét: intézetünknek művészi kivételű, feltűnést keltett gyönyörű zászlóját s rövid ebédünk elköltése után vártuk az indu­lás pillanatát. Pécs városában június 8-án, délután csak a betegek maradtak otthon. A város apraja nagyja a Sport-telephez vezető utakon gyü­lekezett, hogy tanúja legyen legalább az ifjú­ság felvonulásának, hamár a versenytérre be nem juthat. Hét óra után trombita-harsogás, dobpergés hallatszék minden utcából s az ember-sövény által szegett utakon ütemes léptekkel, lengő zászlókkal, a színek minden elképzelhető vál­tozatát feltűnhető tornadresszekben vonulnak az egyes csapatok a székesegyház terére, me­lyet hátul a székesegyház oldal-frontja, két oldalt a renaissance-stilusú püspöki palota és a püspöki hivatalok palotája határolt; negye­dik oldalán árnyas sétaútjainál a városi park húzódik. Egymásután érkeznek az intézetek, vörössapkás rendezők sürögnek, vezényszavak hallatszanak, minden intézetnek kijelölik he­lyét a 15, vagy 16 oszlop valamelyikében. Vác Zalaegerszeggel és Félegyházával az ötödik osz­lopot alkotja. Szinte minden talpalatínyi tér elvan már foglalva s a város még egyre ontja az ifjúságot. Egyszerre vezényszavak hallatszanak ! Heu­berger Rezső tornatanár, főrendező vezényel: Jobbra nézz! Vigyázz! A zászlót jobbra hajtsd! Zichy Gyula gróf, pécsi püspök jelenik meg a palota erkélyén udvari papjaival. Neki szól a tisztelgés. Jóságos mosollyal, kitárt karokkal üdvözli az alatta sorakozó ifjúságot s harsogó éljen reá a felelet. A másik pillanat­ban felharsan a katona-banda hangja s az osz­lopok egymásután sorakoznak s megkezdődik a felvonulás. Felejthetetlen látvány. A több mint kilométer hosszú óriási oszlopban a jövő reménye: az ifjúság! Egészségtől, erőtől, életkedvtől duzzadó fiatalság, a zászlók erdeje alatt. A jelző táblák mutatják az óriási néző közönségnek, hogy az egyes csapatok az or­szág melyik részéből jöttek. Az üdvözlések­ből, a röpködő kedves megjegyzésekből egy­formán kijut a karcsú, intelligens arcú dunán­túli fiuknak épúgy, mint a napbarnitotta, zömök erős alföldi ifjaknak. Gyönyörű volt a keszt­helyiek 80, 100 főnyi csapata, mely hófehér, kék galléros és sapkás matróz-kosztümben saját fúvó-zenekara indulójára lépked. A hölgy­közönség műértő szemekkel vizsgálja a szebb- nél-szebb zászlókat. Nem akarunk dicsekedni s csakis Göndör Sándor dr. főjegyző kedvéért áruljuk el, hogy a mi zászlónk aratta a legtöbb dicséretet. A sport-telep tribünjeit Pécs város intelligens közönsége zsúfolásig megtöltötte élén Zichy Gyula gróf püspökkel. A tribünök előtt tiszte­legve elvonuló ifjúság oszlopokba áll s a katona-banda intonálására felcsendül 2500 ifjú ajkáról a Himnusz melódiája s megkez­dődnek a versenyek. A szabadgyakorlatok — széditő magas állványon két kis pécsi diák előgyakorlatai után — harangjelzésre mintaszerű rendben és precizitással folynak le s az ifjúság bátravezénylése után megkez­dődnek a szergyakorlatok és versenyek. Egy­szerre 15 helyen is remekelnek a kis bajnokok. A csurgóiak a Talpra magyar hangjai mellett gyönyörű botgyakorlatokkal keltenek feltűnést. A kecskemétiek korlát-mutatványait szinte szakadatlan tapsviharral kiséri a szélső tribü­nök közönsége. Minden intézet mutat be valami újat, szépet, meglepőt s a közönség minden lehető módon kifejezést ad elragadtatásának. A váciak nem hoináiyositották elvárosunknak a sport terén kivivőit jó hírét. Jánosdeák a rúdfüggeszkedésben első dijat (ezüst érem), Jaroska második dijat (bronz érem) nyert. A rúdmászásban Molnár első dijat, Bodonyi második dijat érdemel ki. Az egyéni futásban Szemlics a negyedik helyet vívja ki Vácnak. Szép eredmények, ha elgondoljuk, hogy 34 tanintézet válogatott tornászai küzdöttek a babérért. A ceglédiek és újvidékieknek bámu­latos, szinte már a professzionátus játékkal határos füles-labda versenye képezi a verse­nyeknek koronáját s egyben zárópontját. A fénynek itt is volt aránya. N mi történt gon­doskodás vízről s nem volt orvos s kötőszer a versenytéren, igaz, nem volt rá szükség, de lehetett volna. A keskeny futópályán pl. Krakker Bélát futótársai fellökték úgy, hogy fején kérésziül vetett bukfencet s egy szeges cipő kezét felhasitotta s nincs semmi dezin- ficiáló s kötő-szer, még viz is alig. Feltűnést keltett az is, hogy elmulasztották a verseny végén az ifjúsághoz szólani. Pedig megérde­melte volna az elismerést gyönyörű mutat­ványaiért, jó viseletéért s ösztönzésül szolgált volna neki a jövőre. A Hazádnak rendületlenül — volt a befeje­zése a versenyeknek s hét óra felé megtörtént az elvonulás. Este a vacsorázó-helyiségben kiosztották az érmeket s korán nyugvóra tért a kifáradt kis sereg, a mely győzelmesen megvívta csatáját gyilkos hőséggel, porral s erős férfit is próbára tevő fáradalmakkal. Reggeli álmát aludia még Pécs város, mikor a kiilönvonattal utazók dobszó mellett vonultunk az állomás felé. Itt viszontláttuk testvérintéze- tüiikét, meggratuláltuk győztesét s a váciak számára kijelölt kupéban elhelyezkedve elbú­csúztunk Pécstől, de felejthetetlen emlékeket vittünk magunkkal e szép és kedves magyar városból. A vonat a Mecsek lejtőin tündéri szép tája­kon robogott velünk hazafelé. A szép Dunán­túl legszebb, örökké mosolygó arcú arcát öltötte fel, hogy szórakoztassa a fáradt sereget s a reggeli napfénytől bearanyozott hallgató erdők, bércek, gyönyörű völgynyilások, zöldelő vetések, a ringó kalászos buzavetések, a nyíló búzavirággal, a fehér tornyok, a messze kéklő dombláncolatok mintha mindnyájan azt ismé­telték volna: Isten veletek fiúk! Ne felejtsétek a szép Dunántúlt! Elfogyasztjuk a magunkkal hozott tíz órait, mert bizony nagyon korán volt ma a reggeli. A hangulat emelkedett! A kecskemétiek sorá­ból egy tárogatós akad s kocsiról-kocsira felhangzik a búcsúzó dallam : Ballag már a vén diák . . . Örvendünk, hogy minden perc közelebb visz a kedves otthon felé, mikor egyszerre szomorú epizód fújja el a jókedv aranyos ködét. Simontornya körül jár vona­tunk, mikor ijedt arccal szaladó gyermekek rohannak a kocsikon végig s vízért kiabálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom