Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-05-19 / 39. szám

VÁCI HÍRLAP 3 fővárosi Szt. Alajos egylet hölgybizottsága rendezi s az ünnepélyes szentmisét Kohl Medárd püspök végzi, a szentbeszédre ezek is Kolossváry Mihály kanonokot kérték fel. — Megfelebbezték a rendőrök fizetésrendezését. A múlt közgyűlés tud­valevőleg az államsegélyből minden városi rendőrnek nemcsak segélyt szavazott meg, hanem minden nős és gyermekes rendőrnek egy-egy gyermek után 10—10 korona nevelési járulékot is adott. A rendőrök ugyanekkor azt is kérték, hogy a közgyűlés fizetésüket rendezze is, de ezt a városatyák azzal az indokolással, hogy Vác rendőrei jobban van­nak fizetve, mint más hasonló rendezett tanácsú város rendőrei, nem fogadták el. A közgyű­lésnek ezt a határozatát most Kálló Antal rendőrkapitány és dr. Hörl Péter főorvos az alispánhoz megfelebbezték, kérvén az alispánt, hogy a rendőrök fizetésjavitását rendelje el és a közgyűlés határozatát semmisítse meg. — A diáKoK tanulmányi Kirándu- láson. A főgimnázium ifjúsága a keresztjáró napok alatt több tanulmányi kiránduláson vett részt. Az V. VI. VII. osztályú tanulók dr. Károlyi János, Hatvani Ede, Kisparti János, Németh Jenő tanárok vezetésével Esztergomban voltak. Megnézték a bazilikát, a székesegyházi világhírű kincstárt, a primási képtárt és régi­ségtárt, a főgimnázium és főreáliskola épületét, Vak Bottyán palotáját stb. A várban dr. Károlyi János tanár ismertette Esztergom történetét, a Himnusz eléneklése után Nagy László VI. o. t. szavalta el hatásosan Esztergom megvétele cimü kuruc balladát, majd Bosnák Ferenc VII. o. t. buzdította társait talpraesett beszéd­ben a múlt emlékeinek tiszteletére. A kis ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. A III. és IV. osztály tanulói Rády József, Gom­bos Antal és Pesovár Ambrus tanárok veze­tésével a főváros nevezetességeit nézték meg; a II. oszt. növendékei Haris Béla és Jánossy Béla vezetésével a környék természeti szép­ségeit keresték föl. — E hó 18-án a VII. oszt. tanulói Kisparti János tanár vezetése mellett a Pestvidéki nyomdát tekintették meg, a hol Dercsényi Dezső nyomdatulajdonos magyarázta meg a könyv elkészítésének módját minden részletében. — Eljegyzés. Funk Imre Vácról eljegyezte Kammermann Szabint Wienből. — Az ipartársulat majálisa. A váci I. általános ipartársulat szokásos nyári mulat­ságát ez idén a lövőházban tartja meg május 27-én, pünkösd hétfőjén. Belépő dij 1 K Ö0 fil­lér, mely az elaggottak pénztára javára megy. — Rendelet a Kolera ellen. A belügy­miniszter valamennyi törvényhatósághoz kör­rendeletét intézett a köztisztaság fentartása tárgyában. A miniszter azzal kezdi a rendele­tet, hogy a kolera az országot ez: idő szerint közvetlenül nem fenyegeti ugyan, mégis indo­koltnak tartja, hogy a köztisztaság fentartására fokozott figyelem fordittassék s már most foga­natosíttassanak azok a köztisztasági rendsza­bályok, a melyek s kolera fellépésének és eset­leges elterjedésének korlátozása érdekében is jelentőséggel bírnak. Végül megjegyzi a minisz­ter, hogy az intézkedések foganatoJtásról a maga szakközegei utján fog meggyőződést szerezni. — Áthelyezett állatorvos. A iöldmű- velésügyi miniszter néhány hónap előtt Litt- mann Zsigmond állatorvos-gyakornokot Vácra helyezte Skála Ferenc m. kir. állatorvos mellé. Most a miniszter Litimant Felvincre helyezte át és ott a járási állatorvosi teendők elvég­zésével is megbízta. — Tornaünnepély a PoKolban. A főgimnázium igazgatósága meghívók helyett ez úton hozza a közönség tudomására, hogy f. hó 25-én szombaton d. u. 725 órakor a Po­kolcsárda melletti sporttelepen lesz a főgim­názium tornaünnepélye. Kedvezőtlen idő ese­tén 29-én, szerdán d. u. 1á5 órakor tartják meg az ünnepélyt. Belépő dij 50 fillér. Az ün­nepély tiszta jövedelmét a pécsi kerületi torna­verseny -költségeire fordítják. — OtáKi felülfizetői. Kereskedő ifjak május 12-én tartott Otáki-estélyén felülfizettek: Dr. Pauer Imre 20 K, dr. Tragor Ignác, Tragor János, Tragor Frnő, Molnár Máté, Jeremiás Pál, Kardos A., dr. Gaicsek Gy., dr. lovag Rapcsák I., dr. Preszly E., Krenedits Ferenc 10—10 K, Jelinek Ágoston 7 K, dr. Biró Jenő, Fekete József, Hidassy Ferenc, N. N. 6—6 K, Gosztonyi Miklós, Kopunecz József, báró Andreánszky István, Korpás Lajos, Gestenber- ger Oszkár, Kubinyi Géza, Meiszner Rudolf, özv. Pokorny Jánosné, Scheffer András, Gurszky Rezső, Biel József, Lukács István, Millmann Géza, Hornung Béla, Dercsényi Dezső, Hitzig- rád Lajos, Kontur László, Fleischmann Miksa, ifj, Ottó József, N. N., Breitner István, Szig- várt János, id. Intzédy S., 5—5 K, Jäger Gy., Bunyata Vince, Szényey Ferenc, Lengyel Lajos, N. N., Rössel Jenőné, Vas István, Sch. 4—4 K, Gosztonyi Tibor, dr. Lovag Fioch Reyhers- berg A. Tragor, József, Szabó J. Kemény Berta­lan, Nitsch Artur, Reiszman Géza, Halász József, Wolkóber János, dr. Hajdú Tibor Éder, Ernő, Walla László, H. J., Schumacher Jenő, Szentgyörgyi Gusztáv, N. N., Tóth Lajos, dr. Meiszner János, Zilzer Adolf, özv. Zilzer Sán- dorné 3—3 K, Góts J. Viktor, Raucsik Nándor, Szabó Miklós, Lett József, Bernáth Géza, Kövi Pál, Szotfrid József, Hubacsek József, Hangai Ruppert, Fehér Lajos, özv. Dobó Istvánná, N. N., Németh István, Biel Jenő, Fatter Ferenc, Dick Antal, G. J., Quell Rudolf, Maczka Adolf, Bíau Miksa és társa, Weisz József, dr. Horváth Károly 2—2 K, Csányi Dezső, Kla- pati János, Gömöri F. 1—1 K. — Jégeső Kosdtól Szendehelyig. A Naszál túlsó oldalán levő községeket nagy csapás érte. Csütörtökön délután roppant jég­eső zúdult rájuk és elverte nemcsak a ter­mést, de az erdőben is nagy kárt tett. A ve­szedelem több mint egy negyed óráig tartott s ez alatt a gazdák reménysége teljesen tönkre ment. A szendehelyiek és a kosdiak már hozzá is kezdettek agyoncsépelt gabonának a földekről való eltakarításához. — Holttest a Füzesben. Pénteken délu­tán a Duna áradó vize egy férfihullát dobott ki a Füzes alatt levő patak partjára. A rendőri vizsgálat konstatálta, hogy a hulla több hét óta vízben van s a ruhája már le is ázott. Minthogy külső sérülés nyomait nem találták rajta, az alsóvárosi temetőben elföldelték. A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgrmoKént. Buza- örlemény: Asztali dara AB szám 17 K 00 fill. — Asztali dara C szám 16 K 80 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 80 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 60 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszj 2. sz. 16 K 40 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 20 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 00 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 80 fül. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 60 fül. — Barna kenyérliszt 7. sz. 14 K 60 fül. — 7 72 sz. 12 K 60 fill. - 7 3Á. sz. 11 K 80 fül. — Takarmány liszt 8. sz. 09 K 80 fill. — Korpa finom F. sz. 8 K 80 fill. Ocsu 8 K. Nyilt=tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogtisztitó-s zer. k fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas tnyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikuaan ható ogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ nár az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult. NyilatKozat. Ezennel kijelentem, hogy Geist urat jellemé­ben sérteni nem akartam és tőle bocsánatot kérek. Singer Simon. Születés—házasság—halál. 1912. máj. 7-től máj. 14-ig. Születtek: Szőllősy Ferenc fegyőr leánya Ilona rk. —, Lőwy Márton varrógépkereskedésben üzletve­zető fia Lajos, Adolf izr. —, Mann Bernát hit- tanitó fia Jenő izr. —, Pajor Antal zenész leánya Zsófia rk. —, Simon József máv. állo- másfelvigyázó leánya Vilma ref. —, Feuersch- taller Alajos cipész halvaszületett fia —, Ros- koványi József kőműves fia József rk. —, Mé­száros Medárd szabómester leánya Mária rk. —, Karanovics Anna fia Elemér g. kel. —, Picz József földmives fia József r. k. —, Mát­rai István Árpád kultuszminiszteri számtiszt leánya Valéria, Róza rk. —. Mózes János Iöld- mives fia Ferenc rk. —, Bosányi István föld­mives fia Sándor rk. — Somló Mór Miksa cipőgyári cégvezető fia János izr. —, Csepregi Lajos földmives leánya Verona rk. —, Tole- rián József földmives fia János rk. —, Var­sányi András kisbirtokos fia Bálint ref. Meghaltak: Fürst Ferenc jogszigorló, 21 éves, izr. (agy- hűdés) —, Nagy Zsigmond asztalos, 25 éves, rk. (tüdőgümőkór) —, Dudás Péter földmives, 72 éves, rk. (agyguta) —, özv. Mészáros Pálné, Horváth Ágnes 68 éves, rk. (tüdőgyuladás)—, Orsós János teknővágó, fegyenc, 27 éves, g. kel. (tüdővész) —, Vajzer Julianna kilenc éves rk. (agyhártyalob) —, Gyürki Mária szövő­gyári munkásnő, 26 éves, rk. (lúgmérgezés). Házasságot kötöttek: Szimay István ácsmester rk. és özv. Szántai Jánosné, Hegedűs Anna rk. —, Racskovits Róbert kávéházi pincér rk. és Móricz Julianna rk. —, Czemmel József pincemunkás rk. és Spolvind Mária rk. —, Varga József halász ref. és Jenei Julianna ref. —, Balázs Géza magánhivatalnok izr. és Weisz Etel izr. —, Czellár István sütő rk. és Rufnák Paulina (elvált) rk. —, Szűcs István magánmérnök izr. és Len­gyel Margit izr. —, Hegedűs József földmives rk. és Jenes Rozália (özv.) rk. —, Lőrincz Antal (özv.) pincemunkás rk. és Pető Teréz rk. —, Oroszki János földmives rk. és Urbán Teréz rk. —, Pajor Ferenc kőműves rk. és Csepregi Rozália rk. —, Somogyi Dániel vas­esztergályos ref. és Makrai Margit rk. —, Ex- ner Albert cipész rk. és Lami Julianna rk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom