Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-04-14 / 29. szám
Huszonhatodih évfolyam 29. szám. Vác, 1912 április 14. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben égy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Változatok a boszantás hangszerén. Vác, ápr. 1-3. Ha úgy tétszik, szigetnek mondhatjuk a mi városunkat abban a nagy tengerben, a mit politikának nevezünk. Éz a politika mindent megemészt, mindent elfoglal, Vác állja erősen és — unja a politikát. Abszolúte nem érdeki, mit módolnak ki a „nép“ házában s kinek van jobb trükkje, hogy az obstrukcióban győzedelmeskedjék, vagy az obstrukciót legyőzze: Khuen-Hédervárynak, vagy Justh Gyulának. Reális kérdések foglalkoztatják e várost. Az egyént a boldogító üzlet, a gazdaság, az összeséget a város kulturális és anyagi haladása. Éppen ezért talán sehol az országban nincs .annyi magántudós, mint Vácon, a ki a másiknál még mindig jobban tudja, hogyan kellene ezt a várost boldogítani és mindent meg ne tudna úgy kritizálni, a miből az örök elégedetlenség ne derülne ki. De a boldogítani vágyás, az örök kritika egy forrásba vezethető vissza : gyorsan nagynak, -anyagilag és erkölcsileg erősnek szeretné mindenki látni ezt a várost. De hajh’, mikor éppen ellenkezőjét látják! Mikor minden hétre, minden napra jut egy-egy esemény, vagy híradás, mely a szép álmok fátyoiát szaggatja kegyetlen kézzel. Mi nem álmodozunk Vácnak adandó egyetemről (bár ugy-e álom, hogy másfélszázad előtt a Ludo- vika Akadémia Vácon volt) sem törvényszéket, táblát» gyalogsági kaszárnyába közös bakákat nem kérünk, mi azzal sem igen törődünk már, hogy egy hatalmas miniszter — Hieronymi Károlynak hívták -A haragudott Vácra, még osztrák államvasuti igazgató korából (valószínűleg ez az oka, hogy a Dunakeszin épülő máv. javitó-műhelyt nem kaptuk meg), minekünk csak egy a vágyunk: a természetadta helyet, Vácot, a főváros szájában, az ország legforgalmasabb helyén vegyék észre s ha kell, kormánysegitséggel segítsék gyárvárossá fejlődni, mert annak, hogy Budapest tőszomszédjába teremtődtünk, eltekintve most néhány állami és máv. tisztviselő családjától, a város ipara és kereskedelme eddig csak kárát vallotta. Engedjék meg, hogy Vác vasúti gócponttá fejlődjék, építsék meg a vác-hatvani összeköttetést, a minek pedig a főváros látná használ az országos érdekek mellett. Másról most ne beszéljünk, csak ez utóbbiról és keserűen konstatáljuk, hogy ettől a vasúti összeköttetéstől megint távolabb estünk. Logikus következménye ez egy híradásnak, melyet „Az Est“ cimü újság közölt. Arról van szó ugyanis ismét ebben az újságban, hogy a főváros pályaudvarainak mérhetetlenül megnőtt forgalma megint aggodalmat kelt. Naponta hat-hét ezer vaggon hányódik Budapest pályaudvarain, a melyeknek semmi közük Budapesthez, csak a fővároson át irányitattak rendeltetési helyükre. És mert nincs hely a pályaudvarokon, négy-öt napba kerül, míg a rendezés folytán eljut arra a pályaudvarra a vaggon, a honnan tovább szállíthatják. Ez alatt pedig forgalomtorlódás áll be a fővárost környező összes vidéki állomásokon és mérhetetlen zavarok következnek nap-nap után. A máv. igazgatósága ezt a tapasztalt képtelenséget bő adatokkal hozta a kereskedelmi miniszter tudomására és oly javaslatot mellékelt, a mellyel elérhető lesz, hogy a kis befogadási képességű budapesti pályaudvarok a napi hat-hétezer darab felesleges tranzitó vaggontól megszabaduljanak. És itt jönnénk mi, gondolod jámbor olvasó, a vác-hatvani összeköttetéssel. Ugy-e, csak a térképre kell nézni és látható, hogy nyugatról keletre, délre, északkeletre és forditva minden, de minden Budapestre nem tartozó vaggont, árút el lehetne szállítani a főváros elkerülésével, ha megépítenék a vác-hatvani összeköttetést, mely összeköttetésbe kerülne a meglevő hatvan-szolnoki vasút által a máramarosi, kolozsvári, aradi, brassói vonalakkal, a meglevő szolnok-ceglédi vonal által a tetnesvár-verciorovai vasúttal. Igazi, npgy 30—60 kilométeres körzetben vezetett körvasutja lenne Vác—Hatvan—Szolnok—Cegléd—Budapestnek. És most már ismét jámborságodra kell olvasó figyelmeztetni. Mert nem kell földrajzi ismeret immár, most majd nem épitik meg a vác—hatvani vasutat. Megépül e helyett Rákospalota—Soroksár—Kelenföld (!) között a kisebb körvasút. Eltekintve attól, hogy Soroksár — kelenföldi összeköttetés csak dunai áthidalással lehetséges, a mi milliókat emészt meg, lehetséges-e, hogy ne száz milliót fogyasszon el ez a terv, mikor Rákospalotától Budapest körül roppant területet kell a vasútnak kisajátítani és a főváros körül immár nem holdakban. de négyszögméterekben mérik a földet s hova a máv. vagy az állam lép, ott már a telekspekuláció régen vár áldozataira. Nem vagyok annyira szerénytelen, hogy olvasóinktól követeljem a visszaemlékezést azokra a cikkekre, a melyek a Váci Hírlapban a Kossuth-féle nagy beruházási törvény idején jelentek meg. Akkor megírtuk, hogy egyedül Rákosrendező-pályaudvarra befektetendő milliók fele elegendő lenne a vác—hatvani összeköttetés megépítésére s azok a milliók néhány év múlva ismét csak a fővárosi pályaudvarok zsúfoltságához fognak vezetni. Hát tévedtünk. Rákos négyszer annyi összeget kapott a bővítésre, mint a mennyi kellene a vác—hatvani elsőrangú pályához és sokkal gyorsabban beállott az uj milliókat követelő terv, mint tiz év előtt gondolni mertük volna! Miről van szó? Arról, hogy 6—7 millió koronán egy uj vidék kapcsolódik a forgalomba, de az igazi terv, hogy a vác—hatvani összeköttetéssel a fővárost mentesítve az oda nem tartozó teherforgalomtól, az ország leghatalmasabb érdekeit szolgálja. Ezt a nagy tervet azonban nem valósítják meg, de megalkotják százmillió költséggel a rákospalota— soroksári körvasutat. És itt szomorúan bár, de megint megjósolhatjuk, hogy a milliós befektetésről gyorsabban kiderül, mint sem gondolják, hogy Budapest környékén, a világtájak mind a négy felé eső állomásán kocsitorlódás lesz. ... Ki fogja megmondani Marx Jánosnak,' a máv. igazgatósága elnökének, Vác nagybirtokosának, hogy egyetlen érdeke e téren az országnak nem a rákospalota—soroksári, de a vác—hatvani vasút. Bizony, bizony, a ki erről meg tudja győzni a jóakaratű intézőket, megérdemli, hogy a Constantin-park tarlott bokrai között ha nem is emlékszobrot, de emléktáblát emeljen neki hálás városa. Piros tojások. Irta ; Horváth Károly dr. Nagy szerep; van a piros tojásnak a húsvéti öntözködésnél. Bizonyos tekintetben- majdnem mindenütt szokás, hogy az öntöz- ködő fiatal embereknek jár ez piros tojás is. De ha valaki 20—30 helyre megy, úgy külön targoncást fogadjon maga mellé, mert különben nem tudja az ajándék tojásokat hazaszállítani. Ezért a müveit osztály öntözködésénél a tojásadás nem lényeges, de annál inkább a népnek Dunántúl a nép nem ismeri állaiában az öntözködést, mig pl. Erdélyben, még szü- kebb térre szorítva a székely góbéknál tősgyökeres szokás ez. Ha nem kapnak tojást, nem is öntöznek szívesen, ami kifejezésre jut az öntözködésnél elmondott üdvözlő verseikben is. Se vége, se hossza ezeknek, van belőle száz minden faluban, néhány azonban any- nyira érdekes, hogy talán nem lesz untató, ha felemlítjük. Minerva fiák közt én is kertészkedtem. Sok szép virágszálat meg is öntözgettem. Hogy itt is virág van, azt is észrevettem, Megöntözésére ide is eljöttem. |ere hát elémbe, kedves, szép ibolyám, Télben is zöidelö kerekded muskátám, Én tégedet szívből, hanem szeretnélek, Tiszta forrásvízből meg sem öntöznélek. Állj elé virágszál a megöntözésre, Hogy jobban viruljál az éden kertjébe. A hol is hallatszik szava trombitának, Legyetek lakói Isten országának. Még sokkal több humor van, minden sértés nélkül, a kővetkezőben, a mi a népiélek ha- misithatlan alkotására vall: Jó napot uraim, kik egybegyültetek, Tőlem gavallértól semmit sem féljetek. Egy pár piros tojást kezembe tegyetek, Hogy tőlem hamarább megmenekedjetek. íme verset mondok, hallgassa meg minden, Krisztus koporsóját se őrizték ingyen, így talán nekem is nem esik hiában. Ha versemet mondom kissé szaporábban. Orbáncos a sodrán, mert a hideg leli, Cifrás süvegemet a kovács reszeli, Minden öltözetem Bécsből hozott semmi, Csizmámnak a talpát a szára fedezi. Nadrágom s kabátom, mint rosta lyukacsos, Sipkám és mellényem rojtikás és foltos. Kivánják-e kérem, hogy többet is mondjak, Vagy már sérelmükre van s leunatkoztak. A versemet tehát befejezzem ezzel, A szent ünnepeket töltsék békességgel. Szerdai számunk az összes lapokat megelőzve legbővebb tudósítást
