Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-04-02 / 26. szám
Huszonötödül évfolyam 26. szám. Vác, 1911. április 2. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Még drágább lesz a hús! Mészárosok mondják, hát igaz! Csekély 50 százalékkal! Vác, márc. 31. Az ország kizsákmányolt lakosságát újabb csapás fenyegeti: május elsejétől valószínűleg őivenszázalékkal emelkedik a marhahús ára. Hiábavaló minden ankét, megbeszélés és tanulmányozás, a tény az, hogy lassankint fényűzés lesz a hús, a szegény ember pedig teljesen meg van fosztva az erősítő tápláléktól. Mindeddig semmi intézkedés nem történt a tűrhetetlenül nagy drágaság enyhítésére. A kormány még mindig nem nyitotta meg a sorompót a szerb és román marhaimport előtt s ennek a következménye, hogy május elsejétől a marhahús ára kilónként két koronára szökik föl. A közönség most már kénytelen megvonni magától a méregdrága táplálékot s ez a szomorú védekezés már érezhető is: a húsfogyasztás eddig körülbelül negyven százalékkal csökkent. A mészárosok nem bírják a versenyt (?) a -fővárosban egymás után zárják be az üzleteiket. Egyik tekintélyes, mészáros így nyilatkozott a kétségbeejtő helyzetről: — A marhaállomány apadóban van. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a betegségek csak most szűntek meg s az állatok legnagyobb- része elhullott (Vácon megint marhavészedéit m van). A kivitel meggátiására semmit se tesznek, az export folyton növekszik, a magyar ökröket meg külföldön drága pénzen adják el, mig idehaza egyre nagyobb a húsinség. A zárlatot már az egész országban föloldották, körülbelül csak huszonöt százalék van még zárlat alatt, de már ez sem segíthet a drágaságon, hiszen nincs elég állat, majdnem mind elpusztult. Hiába hangoztatjuk mi ezt, a közvélemény mégis ellenünk fordul, a kormányt kellene ostorozni, a miért a szerb és a román határt nem nyitja meg előttünk. Persze, az már agrár érdekekbe ütközik. Igaz, hogy most Szerbiában nagy a drágaság, de legalább állatuk van elég. Az olaszok konkurenciája is emeli az árakat. Mi csak levágott húst hozhatunk át, nekik nincs semmi akadályuk, vámot se fizetnek. Ennyivel többet adhatnak a marháért s mi nem tudunk versenyezni velük. A vám nekünk egy kilónál negyven fillér, egy marhánál már ez százhúsz koronát tesz ki. A levágott húst nyáron egyáltalában nem lehet szállítani. A melegebb napok beálltával már májustól kezdve rohamosan fog emelkedni a hús ára. A gazda már legelőn tartja állatját, pénzébe nem kerül, nem tudunk vágóállatot venni. Egy forint, egy forint húsz krajcár lesz egy kiió j hús'. A szerbiai húst ekkor sem használhatjuk föl a hiány pótlására, mert nyáron a levágott marha szállításkor megromlik, a zsilipedig egyáltalában nem lehet értékesíteni, maga a hús is élvezhetetlenebb. A közönség nem fizet többet élelemre, mint eddig, hanem redukálja a szükségletét. Eddig már negyven százalékkal csökken a húsfogyasztás. — A húsdrágaságon kiserietekkel lehet segíteni. A sertéshús, mert ezt ajánlották újabban, most még drágább, mint a marha. A drágasági ankéten a miniszterelnök azt indítványozta, hogy birka- és vadhúst együnk. Vad ma már alig van Magyarországon s mint a marhahúspótlék nem jöhet számításba. A birkák legnagyobb része elhullott különféle betegségekben. A bárányokon most van a sor, a fertőző betegségek tömegesén pusztítják az állományt. Csak a lóhús .segíthetne, de az sincs elég. A főváros annyit vágat, a mennyit csak kaphat, de a hús kilóját mégis hatvan krajcárért kénytelen adni, pedig se adó, se vám, se házbér nem drágítja meg. Vidéken pedig szégyenlenek a lóhúsmészárszékbe belépni a gazdasszonyok. Ezen az állapoton csak a kormány segíthetne. Engedjék meg, hogy Szerbiából és Romániából eleven marhákat behozhassunk, különben a mészárosok elvesztik egzisztenciájukat és a közönségtől megvonják még a lehetőségét is annak, hogy húshoz juthasson. Hírek. Kultúra füzértánc nélkül. (A múzeum Petőfi-matinéja.) A Váci Múzeum-Egyesület kibővítette munkakörét. A történeti múlt buzgó ápolása mellett gondos kézzel szövögeti e múlton fölépülő műveltségünknek a jelenben sok felé ágazó szálait. Sokszor fogadta afféle gúnyos mosoly a „cserepek“ .gyűjtőinek fáradozásait; sokan nem értették (némelyek nem akarták érteni) és nem értik a püspöki könyvtárépületében ösz- szegyűjtött „lom“ fontosságát, de az előítéletektől nem befolyásolt, mindent a maga értéke szerint becsülő ember gondolkodva áll meg a gyűjteményt vizsgálva, szóba elegyedik a történeti emberrel, azzal, a kinek a kezenyomát látja minden tárgyon, ízlését a formákon és színeken, gondolkodását a tárgyak összeszer- kesztésén, egész lelki világát a könyvtár poros, Apró történetek Kulcsár Ernőről. Bár eredetileg ősrégi váci nemesi família sarja volt s bár gyermekéveit s korának utolsó 18 évét Vácon töltötte a héten elhunyt s a 70-es évek végén és 80-as években az országban közismert nevű politikai iró, Kulcsár Ernő, nálunk Vácon mégis igen kevesen ismerték a jó magyar arcú, kellemes modorú, humoros urat, mert túlságos szerénysége és egyszerűsége miatt nem igen szerepelt, föltűnni sehol sem akart. Jóformán csak gyermekkori társaival s legközelebbi jóbarátaival érintkezett s a kik kissé távol voltak tőle, bizony nem is tudhatták Kulcsár Ernőről, hogy kicsoda, mennyi műveltség, tudás, élettapasztalat, humor van benne, milyen nagy és szép múlt áll a háta mögött s mily nemes és igaz magyar érzésű szív szűnt meg dobogni e puritán jellemű, becsületes férfiú halálával. Voltak, a kik egészen közel jutottak hozzá s a kiket ezek közül megszeretett, azok előtt igen közlékeny lett e különben zárkózott természetű, inkább túlsze- rény ember s ilyenkor valóban élvezet volt a társaságában lenni. Mikor elkezdett gyermekkori, katonai, újságírói élményeiről anekdo- tázni, a mikor kortársairól el-elbeszélgetett, mindenkit lebilincselt kedves előadásával s Hyenkor valamennyien szívesen hallgatták őt, mert nemcsak élvezeti társasága, de őt magát, Kulcsár Ernőt is megtanulták ismerni, mint jellemszilárd, ősmagyar, igaz embert. Ilyen beszélgetéseiből jegyzett meg néhányat e sorok Írója, melyeket megörökíteni nem lesz talán érdektelen, mert megismerhetni belőlük a megboldogult jellemrajzát, de kortörténeti szempontból is érdékesek lesznek azok. * A Bach-korszakban történt — beszélte egyszer Kulcsár — a mikor Vácon a mostani alsólaktanyában még jáger katonák laktak. Mint másodikos gimnazista gyerekek többen fürödtünk egy szép júniusi napon a Füzesben. Vígan lubickoltunk, hancúroztunk s nem féltünk senkitől se, hiszen a vízben voltunk. Egyszer csak láttuk, hogy felénk tart egy vadász főhadnagy. Arra sétált. — Te Feri, mondom egy ma is élő s előkelő társadalmi állású váci pajtásomnak, énekeljük el azért is a Gotterhaltet, de nem úgy, hanem igy : Hetes, nyolcas, kilences, tizes, alsó, felső, király, disznó. A többi gyerek is kapott rajta s visítottuk szörnyen a fölségsértő kis nótát. A jáger tiszt ismerte a szöveget s megvárta, mig kijövünk a vízből. Mikor öltözködni akartunk, kihúzta a kardját s bizony csak úgy pucéron szépen bekísért mind a nyolcunkat a laktanyába. Rögtön hire ment a városban az esetnek s alig egy óra múlva már megjelent a gimnáziumnak német nevű, de annál hazafiasabb érzésű piarista igazgatója a laktanyában s valahogyan kiszabadított bennünket a fogságból. Másnap alig mertünk végigmenni a gimnázium folyosóján, a mikor egy Csákós nevű piarista tanár összeszed mind a nyolcunkat s két-két krajcárral megajándékozva igy veregette meg a vállunkat: — Jól van fiúk, derék magyar gyerekek vagytok, de máskor aztán el ne hagyjátok magatokat fogni mindenféle csámpás némettől! * A Molinári-bakáknál szolgáltam Pesten. Akkor még nem volt önkéntes iskola. Egy derűs októberi reggelen váratlanul megjelenik a bri- gadéros a kaszárnya udvarán s riadót fúvat. Rohant minden baka, tiszt is, teljes fölszereléssel le az udvarba. Mikor rendben összeálltunk, rettentő magyarsággal előáll a generális úr s égtelenül lehordja a legénységet, hogy valamelyik betyár rebellis cikket irt az egyik politikai lapba, hogy mennyire sanyargatják a Molinári-bakákat, mert azok nem tudnak németül, különösen pedig az intelligens embereket üldözik, teljesen osztrákokká akarják tenni őket stb. stb.
