Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-03-12 / 20. szám

Huszonötödik évfolyam 20. szám. Vác, 1911. március 12.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.)

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A sportegylet közgyűlése előtt.

Vác, márc. 11.

Tavasz van, megnyílik a sportszezon..

Mi öregek nem ismertük a mai szórakoztató sportnak százféle nemét. Tanáraink nem tanították, újságban nem olvastuk, egyesületeink nem voltak, versenyeket nem tartottunk, dijakat nem tűztek ki, hogy a sportot minél inkább fejlesszük, még azt sem tudtuk, mi fán terem a sport, mégis többet sportoltunk, mint a mai fiatalság, a mely pedig már nálunk is eléggé kifejlett sportszeretettel bir.

A4 ?rt mi öregek a sport alatt testedző testgyakorlatot értünk, futást, ugrást, emelést, birkózást, a ruganyos fiatal testeknek mindazon erőkifejtését, mely az erőt és az életkedvet fejleszti. S a hasznos, egészséges mulatságnak ebből a módjából mi inkább kivettük a részünket, mint a mai fiatalok s ^bizony ez meg is látszik rajtunk. Lépten-nyomon találkozunk ma aszott képű, kedvetlen cingár fiatal vénekkel, a kiket megrontott a korán megkezdett dohányzás vagy egyéb szenvedélyek, no meg a túlságos tanulás a padban, a könyv mellett való görnyedés. A mi időnkben sokkal kevesebb számmal taláíkoz.ak az ilyen szánalomra méltó legénykék, ám bátor voltak olyanok akkor is. Most azonban úgy vagyunk, hogy minél nagyobb a város s minél fejlettebb a sportélete, annál több a vérszegény, beteges fiatal ember.

A sportolás nálunk még még mindig nem céltudatos, dacára annak, hogy sok helyütt

már elég nagy hűhót csinálnak vele. Egészen másként van ez Angliában, Amerikában, de meg Németországban is, a hol a sport valóságos nemzeti erénnyé fejlődött. Angol s amerikai labda-rugó győzteseket nemzeti bajnokokként tisztelnek s nemzeti ünnepélyeket rendeznek tiszteletükre, mint hajdan az olympiai versenyek győzteseinnk. Egy jó vivő, vagy ugró hírnevesebb, mint nem egy államférfiú vagy bölcs és nincs igaza annak, a ki ezt helytelen dolognak tartja, mert a testnek, épen úgy, mint a léleknek kell, hogy meg legyen a maga ápolása és fejlődése s kell, hogy ezt a fejlődést képessége szerint elősegítse. A sport sikerének a külföldön ez a titka, hogy népszerű. Sportol a munkás gyermeke, épen úgy, mint a lordé; a test fejlesztésének szórakoztató tudománya a nemzet közkincsévé vált.

Nálunk azonban meg mindig messze áll a I sport a népszerűségtől. Csak igen kevesen í sportolnak s ezeknek ismeretsége, rokonsága érdeklődik a sport iránt. A tömeg különösen a szerényebb viszonyok között élő néposztály eddig még nem vett tudomást arról, hogy sport is létezik. Kivételt képez a lósport, a mely a leggazdagabb embereknek való ugyan, de a nagyvárosi szegény emberek veszitnek legtöbbet a lóversenyen. Az úgynevezett embersport azonban parlagon hever, minél kisebb a város, annál jelentéktelenebb a sportélete.

Népszerűsíteni kell a sportéletet. Kell, hogy mindenki, a ki nem a szabadban való munkával keresi a kenyerét, céltudatosan edzze a

testét; ez olyan kötelesség, a melyet a nép akció-képessége és egészsége követel meg. Minél inkább el lesz terjedve a sportolás ifjúságunk körében, annál kevesebb számmal lesznek a penészvirágok, a szánalmas külsejű, kiélt legénykék, a kik megszégyenítik fiatalságukat. A haladó műveltséggel együtt rohamosan terjed az eikölcstelenség, lazulnak az erkölcsök s az erkölcsi pusztulás legijesztőbben az ifjúság köréből szedi áldozatait. E pusztításnak, a fiatalság között csak a sportolás vethet gátat.

Minden diák, minden szülő, minden iskola és a város tegye magáévá a sportolás eszméjét s terjessze azt tőle lehetőleg. Legtöbbet e tekintetben természetesen az állam tehet, a melynek módjában áll a sportot százféleképen terjeszteni és elősegíteni. De tegyenek meg minden tőlük telhetőt a városi hatóságok saz iskolák vezetőségei is. Népszerűsítsük a sportot a nép alacsonyabb rétegeiben ép úgy, mint a műveltebb osztályokban, mert a jövő nemzedék, melynek bizonyára még többet kell majd dolgoznia a kenyérért, mint nekünk s melynek erkölcsei fokozott mértékben lesznek megtámadva, erős és egészséges csak igy maradhat.

Istennek hála, a mi szőkébb hazánkban is mindinkább kezdik felismerni a testedző sport jelentőségét. Különösen a labdarúgás terjed nagyobb arányokban s már az iskolák növendékei közt is bizonyos népszerűségre tett szert.

ÚTI KÉPEK

az éjféli nap országából.

Irta és a vád kát. Iyceumban vetített képek kíséretében Í911. február 22-én felolvasta SCHANDL MIKLÓS.

Megindulunk délnek, elmarad tőlünk jobbra Munkhol'men sziget, majd a hegy eltakarja Trondhjemet, hajónk kikerül a fjordból, északnak kanyarodik, hogy másnap átlépje a sarkkört, mely az éjféli nap valódi határa; útközben jobbra-balra sziget és sziget, hol nagyobb, hol kisebb, majd csoportokban, majd egyenkint vonják az utas figyelmét magukra, egyíken- másíkon halásztanya, legtöbbje lakatlan, de j valamennyinek megvan a maga legendája a nép fantáziájában.

Másnap délután már kezdenek magasodni a hegyek, megjelenik a szemhatáron Torg szigete az ő lyukas hegyével — Torghatten, Torg kalapja —, mely első állomás lesz Trondhjam után, hogy megint szárazföldre lépünk. Hosz- szukás kalaphoz hasonlít ez a hegy, mely középen át van lyukasztva olyformán, mínha a hegy egész magasságában szétvált volna valamikor és egy szíklaéket vertek volna bele, mely ék azonban nem ér a nyílás aljáig és így már messziről át lehet rajta tekinteni, a túlsó oldalán látszik az ég és a tenger. A képzelet ősi időkben már legendával vette körül: a Lofot szigetek királyai közül egyiknek a lánya beleszeretett egy szomszédos sziget lovagjába, már az esküvő is ki volt tűzve, mikor a leány bátyja megtudta, hogy a vőlegény hűtlenül elhagyta

| menyasszonyát, utána iramodik, el is érte és épen mikor lándzsáját beleakarta döfni, az kalapját tartotta maga elé, ő maga pedig eltűnt a habokban, a lándzsa a kalapot döfte át és azóta ott lebeg a tengeren. Leszállónk a hajóról csónakba, mely kivisz a partra, a honnan a másodkapitány vezetésével elindulunk a süppe- dékes réten át a hegy lábához; úgy kell egyik kőről a másikra ugrani, míg végre fél órai gyalogolás után a hegy lábánál vagyunk; né- néhány asszony tejjel várja itt az utasokat, kiknek női része el is fogyasztja azt nem annyira szükségletből, mint inkább szánalomból, hogy ezeknek a szegény asszonyoknak is legyen mivel megnedvesíteni azt a darab száraz kenyeret, melynél egyebük nincsen.

Most már megkíséreljük a főimenést; nem meredek az ut, de rendetlenül heverő nagy kőlapok eléggé próbára teszik a kitartást, majd meg egy kis patak vízeséseit kell kikerülnünk; segítünk egymáson úgy, a hogy tudunk, végre ott vagyánk a nyílásnál, mely kelet felé néz, 19 m. magasságban és szélességben, hossza Í65 m. Kegyetlenül éles szél fogadott bennünket, mely a nyíláson át süvítve ugyancsak jó ruhává avatta a téli kabátot, melybe burkolództunk; micsoda pokoli, tomboló vihar lehet itt a téli éjszakán ?! s kétségbeesettek ordításához kell hasonlítani azt a sívítást, vonítást, zúgást, a mit itt a szél véghez visz. A nyílás túlsó oldalán túl látszik a tenger, a kék ég; a szigetek; jeírhatlan természeti szépség. Társaságunk jórésze átment a nyíláson, a mi nemcsak nem volt könnyű feladat, szikladarabokon ugrálva, rettenetes széllel szemben haladni csak Í65 m. ütőn is.

Visszatérünk hajónkra, búcsút intünk a íől- ségesen borzalmas hangzavar e színhelyének és folytatjuk utunkat észak felé. A mint haladunk és a mint a természet is mindinkább zordabbá lesz körülöttünk, a sziklák ugyanabban a mértékben magasbodnak, a szigetek már a hideg, ködös légbe emnlkednek; egyébként hajózásunk jellege nem változik, mindig csak szigetek, fjordok. szűk átjárók, a tenger és a hegyvidék együtt.

Azt híhetné valaki, hogy egyhangú utazás ez, pedig csalódik; az ember mindig azonos természeti alkotásokkal találkozik, de mégis változatos a táj; alighogy egy szigetet figye- lüuk, már másikat vélünk látni, pedig ugyanaz volt, csak más oldalról tekintettünk reá; valóságos panorámában visz bennünket a hajó, a hol szüntelenül változik minden színben, alakban, általános ímpressíoban.

Azt gondolhatnánk, mikor az ember egesz nap mást se látott, mint mindig :sak vizet, hegyet, felhőt szigetet, hogy akkor szívesen veszi, ha már kabinjába térhet; pedig nem úgy van; egész utamon egyszer sem tértem nyugovóra anélkül, hogy ne sajnáltam volna, hogy időt vesztettem, hogy elszalasztottam valamit, a mit sohasem fogok többé látni.

Eléggé közel haladunk a parthoz, hogy lás-