Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-10-25 / 83. szám
van drámai előadás, drámai hang, művészi előadás és színi talentum. Ezért sajnáljuk őszintén, hogy nem telt meg zsúfolásig a terem, bár többen valánk mint tavaly. De hát — úgy- látszik! — kabaré kell nekünk s nem „klasszikus-est“ ! Különben — úgy hallani! — legközelebb bibliai estét akar Bihari Vácon rendezni. Mint érdekesség, mint első ily fajta vállalkozás jobban sikerülhet, — ha ugyan nem sajnálja a fáradságot előzőleg kicsit „kilincselni“ — Vácról lévén szó! — s vagy 300 vizitet leadni! —gyiHireK. — Lapunk mai száma hat oldalon jelent meg. — V. S. E. az alispánnál és a Kultuszminiszternél. Nagy küldöttség készül a napokban Vácról Fazekas alispánhoz és Zichy János közoktatásügyi miniszterhez. A küldöttség a váci sportegyesület kérelmét fogja előterjeszteni. Arra kérik az alispánt, hogy a vármegye állandó anyagi támogatásban részesítse sportegyesületünket, a kultuszminiszter előtt pedig azt kérik, hogy a sportegyletek segítségére felvett tizenkétezer koronából juttasson a V. S. E-nek is, mely az ifjúság testi nevelésére már eddig is oly sokat áldozott. A küldöttséget dr. Preszly Elemér és Múzsa Gyula országgyűlési képviselők fogják vezetni. A sportegyesület különben szombaton iparudvarban levő helyiségében választmányi gyűlést tart, melynek legfontosabb tárgya ennek a küldöttségnek összeállítása lesz. — Budapestig fog Közlekedni a villamos! A Phoebus villamossági részvény- társaság múlt héten tartotta igazgatósági gyűlését, mely első azóta, hogy mindkét vonalát megnyitották. A gyűlésen nagy volt az öröm: előterjesztették azt a jelentést, mely a villamos forgalmáról szól. A statisztika szerint nem várt nagy forgalmat adnak községek, ezért- már most gondoskodnak arról, hogy forgalmat fennakadás nélkül képesek legyenek lebonyolítani. E végből elhatározta az igazgatóság, hogy vác-veresegyház-rákospalotai vonalon a második sínpárt megépítteti s ehhez a munkához állítólag már a tavasszal hozzá is fognának. Nagyobb fontosságú intézkedése a villamos igazgatóságának, hogy mindent elkövet arra, hogy utasait a fővárosba szállíthassa be. E célból már kérvényt adott be a kereskedelmi miniszterhez, melyben azt kéri, hogy a rákospalotai állomástól budapest-nyugati pályaudvarig adjon engedélyt egy villamos vonalra. Az esetben, ha az engedélye megkapják, Istvántelken s a váci-uti vonalon fog villamos vasutunk közvetlenül Budapestre bejutni. — Nem őrziK a Dunát. Az államnak, városoknak és községeknek rengeteg sok pénzébe került a kolera elleni védekezés. Ez a kiadás hatványozódott a Duna mentén, a hol a viz őrzésére a csendőrségen kívül fizetett polgári biztosokat rendeltek ki. Most, hogy a veszedelem talán már megszűntnek tekinthető, több helyen bevonták az őrséget, a csendőrség is a közbiztonságra ügyelhet. így Szobon, Nagymaroson, Nógrádverőcén már nem őrzik a Dunát, ellenben Vácon le egész Budapestig még mindig szuronyt szegeznek annak az embernek, a ki meríteni merne egy vödörrel a folyó vizéből. Minthogy a veszedelem elmúlt s különben is már több helyen bevonták az őrséget, ezért nincs értelme, hogy Vácon is tovább fizessék a Duna-biztosokat, Kálló rendőrkapitány táviratban kérte meg az alispánt, hogy a váci Duna-részt is mentse fel az őrzés alól. Ha az alispán az előterjesztést elfogadja, e hét közepén eltűnnek a csendőrök a Duna mellől és Vácon ismét szabad lesz a Duna vizét hordani, a mire ugyancsak vár már a sok háziasszony. — Milyen lesz az idő? A Sirius időjós azt Írja, hogy novemberben az idő igen szeszélyesnek és kritikusnak Ígérkezik; zord, hideg viharok, szelek fognak uralkodni és nagy havazások lesznek. Ezek a kritikus idők azonban november hó 12-től fognak bekövetkezni; addig az időjárás kielégítő és elég kedvező lesz. Novemberben, decemberben különösen nagyobb földrengések lesznek észlelhetők a szomszéd és a távolabbi országokban. — Hazánkban csak gyengébb rengéseket fogunk észlelni. Decemberben nagy hidegek nem Ígérkeznek, e hónap jobbára nedves hideggel fog eltelni. Eső, köd, itt-ott kisebb havazások várhatók, de azért sok hó nem esik. — Uj szolgabiró. Kacskovics Sándor végzett joghallgatót, kit mintegy két hónapja, hogy Nógrádvármegye szolgabirájának megválasztott, a vármegye alispánja Balassagyarmatról a gácsi járás főszolgabirája mellé rendelte szolgálattételre. — Megvizsgálták a szövő-Kötő= gyárat. A város képviselőtestületének nagy szenzációja volt a legutóbbi közgyűlésen Novák Antai városatyának a felszólalása, melyben a szövőgyár egészségügyi berendezésének tökéletesítését követelte. Ebből nagy vita keletkezett, ^melynek során Kálló Antal rendőrkapitány megígérte, hogy megvizsgálja a gyárat és a közhangulat megnyugtatására el fogja rendelni mindazokat az egészségügyi berendezéseket, melyek a munkásság javát szolgálják. A rendőr- kapitány és dr. Hörl Péter főorvos szombaton vizsgálták meg a szövőgyárat s ez a vizsgálat, a mint mondják a rendőrségen, nem erősiti meg azokat a kifakadásokat, melyek a gyár ellen úton, útszélen felhangzanak. Kálló rendőrkapitány erről a gyárvizsgálatról a következőket mondotta tudósítónknak: — A gyárvizsgálat alkalmából meglepő tisztaságot és rendet találtunk. Lehet, hogy vártak bennünket, lehet, hogy a képviselőtestületi felszólalások eredményezték, de tény, hogy a rend és tisztaság dolgában már nekünk külön intézkedni nem kellett. Felmértük a munkatermek űrtartalmát, megállapítottuk, hogy azokban az ott tartózkodó munkások részére kellő levegő áll rendelkezésre s egyetlen, a mit követelhetünk: a levegő tisztítása. Erre nézve a főorvos úrral már tanácskozásokat is folytatunk, hogy egészségügyi és pedig modern berendezést kívánjunk a gyártól. Megvizsgáltuk a munkabérviszonyokat és megállapítottuk, hogy az átlagos ke eset 2 K 95 fillér az akkordmunkánál s a legkisebb napi kereset felnőtt munkásnál F50—F80 korona. Találtunk olyanokat is, kik 12 évesek elmúltak, de még 14-ik életévüket nem töltötték be. Ezek ugyan nem használtatnak gyári munkára, de azért intézkedtem, hogy ily fiatal korúakat ne alkalmazzanak. (Megjegyzem, hogy könnyű munkánál ezek 60 -70 fillért keresnek naponta.) Megnyugtatásul annyit mondhatok még, hogy egyedül csakis a munkások egészségét tekintjük és ezért el is fogom rendelni, hogy a gyára lég- tisztitókat felállítsa. A rendőrkapitány és a főorvos a hét folyamán folytatni fogják a gyárvizsgálatokal. Adomány a muzeumnaK. Kelemen Gábor Kásoni János roevid nagy igazgatás a nemes Magyarország toervény folyásiról 1647. c. müvét, A Váci Kir. tanoda 1851/2. és 1853/4. évi érdemsorozatát, Földváry László egy szuronyt és 9 régi vasszerszámot, Jelinek Ágoston több nyomtatványt, dr. Herrmann Antal Vác város XVIII. századi képét ábrázoló faklisét adott a múzeumnak. Fogadják ez úton is az egyesület hálás köszönetét. — EsKüvő. Krupa Pál budapesti siket- némaintézeti tanár tegnap vezette oltárhoz Korpás Mariskát, Korpás Lajos vendéglős kedves leányát. A polgári esküvő Borbély István anyakönyvvezető előtt történt, az egyházi házasságkötést Korpás Pál szegvári esperesplébános, a menyasszony nagybát ja végezte. — VáltozásoK a lövőházban. A lövészegyesület napokban választmányi gyűlést tartott Váró Károly főlövész elnöklete alatt. Egy bizottságot küldöttek ki, mely a régi egyesület leltárát fogja elkészíteni s a régen vajúdó vendéglős-kérdést a saját belátása szerint rendezni fogja. Ha ezzel a munkával elkészültek, összehívják a lövőházi közgyűlést, melyen az egész tisztikar és a választmány le fog mondani s uj választások lesznek. — Nincs istenmalmi viz. Sehol a városon nincs oly j-vizmizéria, mint az alsóvárosban. Az összes kutak kivétel nélkül majdnem ihatatlan vizet adnak, ezért az alsóvárosiak vagy a Dunából, vagy a hétkápolnától, vagy a legközelebb fekvő istenmalmi forrásból szerzik be a ivóvizet. A Dunát még most is a csendőrök őrzik, innen egy csepp vízhez sem jutnak, a hétkápolna messze esik, az istenmalmi vizforrásnak képzelhető hát mily nagy látogató tömege van. A napokban azonban betiltották ennek az egészséges, kitűnő víznek a hordását. Nem tudjuk kinek az intézkedéséből, de az tény, hogy ma, a mikor hatványozottan érzik az alsóvárosiak a nagy vizmizériát, nem volt méltányos az eljárás. Hisszük, hogy ez Rappensberger Andor főerdőtanácsos tudtán kívül történt s ő intézkedni is fog, hogy már közegészségügyi érdekből is azonnal ismét megnyissák közfogyasztásra az istenmalmi forrásokat. — Az acsai vásár. Folyó hó 29-én Ácsán orsz. állatvásár, a következő napon pedig kirakodó vásár lesz. Miután úgy Ácsa, mint a környék vészmentes, mindennemű állat felhajtható. — Uj orvosi KöröK a váci járás= ban. Mint értesülünk, a váci járásban az orvosi körök beosztását illetőleg több rendbeli változás történt a vármegyei közigazgatási bizottság rendeletére. E szerint egy egészség- ügyi kört alakítanak Ácsából, Csővárból, Gal- gagyörkből és Püspökhatvanból, a másik egészségügyi körbe Alag és Dunakeszi ^tartozik, a harmadikba Csornád, Orszentmiklós, Szada és Veresegyház, a negyedik egészségügyi kör Fót és Mogyoród, az ötödik Galgamácsából, Vác- kisujfaluból és Zsidóból alakul, a hatodik Sződ és Vácrátót, végül a hetedik kör Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácbottyán, Vácduka és Vác- hartyán községekből alakul. Hogy ezekben az egészségügyi körökben melyik község legyen a középpont, azt a közigazgatási bizottság attól teszi függővé, hogy a község középponti fekvésű legyen, hogy az orvos lakásául épület áll-e rendelkezésre s hogy azok a községek, melyek eddig is középpontok voltak, a jövőben is azok maradjanak. Ezzel az uj beosztással egyidejűleg Ivánka főszolgabíró pályázatot hirdet a fót—mogyoródi körorvosi állásra, mely lemondás folytán üresedett meg. A fizetés 1600 korona, 600 K lakbér és 400 K utiátalány. A pályázat határideje november