Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-09-06 / 69. szám
3 Őrzik már a Dunát! Vége a szép napoknak: hiába süt ránk melegen a nap, hiába szeretik a háziasszonyok a Duna vizében mosni ruhájukat, a mai nappal hosszú időre vége a Duna vizében való fürdésnek, i zásra, mosásra nem szabad fejedelmi folyamunk vizét felhasználni. Ugyanakkor, midőn a Mária-névnapi búcsút betiltotta az alispán, jött egy másik sürgöny is a polgármesterhez, mely igy szól : Belügyminiszternek rendeletére eltiltom a lakosságot, hogy aDuna vizéből igyék,a Duna vizében fürödjék. Hogy pedig ez keresztülvihető legyen,ál- litson a város a Duna őrizetére biztosokat, esetleg a csendőrséget is vegyék igénybe. Alispán. A mai naptól kezdve tehát őrzik a Dunát. A tiltó rendelkezés csakhamar szétfutott a városban s a Dunapartja rögtön megtelt asszonynéppel : legalább még egyszer vihessenek a vízből, melyet múlt évben is hosszú ideig nélkülöztek. Lebontják az uszodát, agyő Lidó, holnaptól kezdve már a biztosok és a csendőrök fogják a Duna minden csepjét őrizni! — A polgárisKola első tanéve. Az új tanévben legnagyobb érdeklődés fordult fiú polgáriskola felé, melynek most kezdődött meg az első tanéve az Öreg fiú iskola egyik rendbehozott tanteimében. A beiratkozásnál jelentkezett annyi növendék, mennyit vártak: a polgáriskola első osztályán 29 tanuló van. A kis diákok java része Vácról való, de többen vannak közöttük, a kik vidékről kerültek be. Trecska Viktor, az iskola vezetője már meg is kezdte a tanítást. — Jóváhagyott választás. A múlt év október havában lefolyt megyebizottsági tagválasztások alkalmával Kartalon dr. Kövér Péter választatott meg. A választás ellen felszólalást emelt néhány választó és az igazoló választmány a választást meg is semmisítette. Feleb- bezés folytán az állandó bíráló választmány az igazoló választmánynak határozatát megváltoztatta és a kartali választást jóváhagyta. — Aeroplán a látóhatáron. Vasárnap este azok, a kik a Duna partján sétáltak, aeroplánt láttak Kisoroszi fölött. Azért jegyezzük fel ezt a ritka látványosságot, mert ez volt az első légi járómü, mely a váci határt megközelítette. A lég bátor utasai ugyanis a Duna fordulóját állandóan kerülik, mert itt leselkedik rájuk a legnagyobb veszedelem : az állandó légáram. A Vérteseken át inkább repülnek, mintsem hogy leereszkednének a Duna völgyére. A vasárnapi aeroplán azonban nem kerülhette el, hogy itt meg ne mutassa magát. Érsekújvártól lefelé nagy katonai összpontosítás van s a hadosztály gyakorlathoz a repülőgépek is be vannak osztva, melyeknek a ná- nai mezőkön van a pihenőjük. A vasárnapi aeroplán az ellenség kémlelésére szállt fel s a Vérteseken át tért vissza Nánára. A légi jármüvet Müller főhadnagy vezette. — Községi mészárszék Gödöllőn, A gödöllői közönség körében mozgalom indult meg egy községi mészárszék felállítása iránt. Mint értesülünk, az idea rövid időn belül meg fog valósulni. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy sokan ellenőrzőket kívánnak vegyesen ' szakértőkből és a közönségből, még pedig azzal VÁCI HÍRLAP azindokkal.hogy igykésőbb a tapasztalatok alapján a közönség is hozzáértő lesz a napi árakhoz és minőséghez. — Ha a katonák kárt csinálnak. A gödöllői járás főszolgabirája felhívja Vác város gazdaközönségét, hogy ha a folyó hóban a katonaság a földjeiken a mostani gyakorlatozás alkalmával kárt csinál, azt szeptember hetedikéig nála jelentsék be a kár megtérítése végett. Színészek a Kúrián. Két operette-előadást rendezett eddig Fehér Vilmos társasága. Szombaton a Dollárkirálynő, hétfőn Luxemburg grófja ment. Az előbbiben Péry Húsnak van hálás szerepe, az utóbbiban Fáskerti Mariska mutatkozott be. A primadonna szép megjelenésű, jó hangja van. A férfiakban a társulat jó erőket bir. A direktor, Fehér Vilmos gyönyörű baritonja sok élvezetet fog még szerezni s a mi fő, feltűnő jó szövegkiejtéssel énekel. Feleki László jó komikus, sokat igér. Bazilovics Bazilja jobb a fővárosi színészekénél. Sugár Gyula igen intelligens színész, minden szerepében eddig sikere volt. A szombati estén kevesen voltak, de annál többen hétfőn este. Majdnem megtelt a nagy terem. Lehár vonzotta a közönséget, de a félhelyárak is. Az e heti műsor ez lesz: Szerdán : Csókkirály. Csütörtökön : Taifun. Pénteken: Ezred apja (félhelyár.) Szombaton: Cigányszerelem. Vasárnap d. u. : Csókkirály (félhelyár.) Vasárnap este : Cigányszerelem. Hétfőn : Dollárkirálynő (félhelyár.) — RózsaboKorban jöttem a világra! Varga Mari is elénekelheti ezt a szép nótát, ha felnő, mert bizony az ő születésénél nem asszisztáltak a tudós asszonyok. Az eset ugyanis akként történt, hogy pénteken reggel Varga János felsősápi urasági parádés kocsis felesége, Németh Teréz beballagott a városba, hogy saját nevelte ártánykáit eladja a heti piacon. Már be is ért a sertésvásártérre, a mikor egyszerre rosszul lett s még volt annyi ideje, hogy egy liceum-bokor alá vánszorogjon. Itt húzta meg magát Vargáné s alig pihent egy kicsit, máris egy apró kis lény éles visításokkal jelezte, hogy ő bizony él. Az ártánykák csendes röfögéssel üdvözölték az új jövevényt, a kit csakhamar oltalmukba vettek édes anyjukkal együtt a jó falusiak s bevitték őket a Huber-pusztára, a hol a boldog családapának ismerősei vannak a béresek között. Ezek ápolták aztán az anyát s látták el őt gyermekével együtt a szükséges tennivalókkal. Az ártánykákat pedig az anya falubeliéi adták el, hogy legyen a kis Mariskának miből pólyát vásárolni. — CsáKi Ferencet elfogtáK. Nem régen megírtuk, hogy Csáki Ferenc, ki oly sok betörést és lopást követett el Vácon és környékén, csendőrök elfogták s Váchartyánban egy faépületbe zárták be éjszakára, honnan sikerült megszöknie. A csendőrök és rendőrök azóta lázasan keresték a veszedelmes embert, kit itthon, Vácon sikerült elfogni. A rendőrök ugyanis este lesállásba mentek a mezőre s mikor a Báthori utcán át haladtak, nagy meglepetésre Csákival szemközt találták?'magukat. Természetesen azonnal nyakon csípték s diadallal vitték a városházára. Kihallgatás után az ügyészséghez szállították Budapestre. fg — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 Kgrmhént. Buzaőrlemény: Asztali dara AB szám 18 K 60 fill— Asztali dara C szám 18 K 20 fill. — Király liszt 0 sz. 18 K 40 fill.— Lángliszt l.sz. 18 K 00 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2.-sz. 17 K 60 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 17 K 40 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 17 K 00 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 16 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 16 K 20 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 15 K 20 fill. — 7 l/z sz. 14 K 20 fill. - 7 3/4. sz. 12 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 10 K 00 fill. — Korpa fi- uom F. sz. 6 K 90 fill. Születés—házasság—halál. 1911. aug. 20-től szept. 5-ig. Születtek: Knöpfler József pincemunkás leánya Jolán izr. —, Kovács József csizmadiamester leánya Paula rk. —, Bogányi István fegyőr fia Kálmán rk. —, Kertész István gyümölcsárús leánya Margit rk. —, Együd Pál kisbirtokos ikre Erzsébet és János ref. —, Molnár Zsigmond m. kir. honv. huszár fegyvermester fia Endre Zsigmond rk. —, Radiszky István fuvaros leánya Julianna rk. —, Gömöri Sándor harisnyakötő segéd leánya Mária rk. —, Benda Ferenc föld- mives leánya Rozália rk. , Varga János urasági parádés kocsis leánya Mária rk. —, Pálinkás Mátyás kőműves fia József rk. —, Schwarcz Károly kőműves leánya Ilona rk. —, Karaba András urasági igás kocsis fia János rk. —, Kis Tóth Imre cipőgyári raktáros leánya Katalin rk. —, Kocsis József földmives leánya Anna rk. —, Kulisz János leánya Gizella rk. Meghaltak: Bolka Ilona 15 napos, rk. (veleszületett gyengeség) —, Együd János öt órás, ref. (veleszületett gyengeség) —, Ivanovics Márton 11 hónapos, rk. (tiidőgyuladás) —, Hlaszni István 10 hónapos, rk. (bélhurut) —, özv. Lévák Istvánná, Szűcs Katalin 48 éves, rk. (bright kór) —, Müller János napszámos 38 éves, rk. (idült tüdőlob) —, Kröpfler Jolán hat napos, izr. (görcsök) —, Kämmerer Teréz 81 éves, rk. (aggkór) —, Schikora József egy hónapos, rk. (veleszületett gyengeség) —, Weisz Mór lakatos segéd, 21 éves, izr. (tüdővész.) Házasságot kötöttek: Pásztori Zvetán székesfővárosi gé pészmér- nök rk. és Krenedits Erzsébet rk. —, Jámbor István Alajos kántortanitó rk. és Viskana Emilia rk. —, Málavecz János fűszerkereskedő rk. és P. Csekó Anna rk. HirdetéseK. CLAYTON & SHUTTLEWORTH L,° Budapest. Vóozl-Uörút 63, állal a legjuiányosabb árak mellen aianllsmaU Locomobllok ós cséplőgépek, benzinmotoros cséplökész- letek, magánjáró gőzgépek, szalmák az aiozók, lóhere- cséplők, tisztító-rosták, konkolyozók. k asz áiógópek. marokrakő- ós kévekötő-aratógépek, szénagyüjtök, széna- ós szalmasajtók, boronák, sorvetögépek, Planet jr kapálók, kukorlcza-morzsolók, szecskavágók, répavágók, darálók, őrlőmalmok, egyetemes aczéiekék, 2- és 3 vasú ekék minden egyéb mezőgazdasági gépek