Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-08-23 / 65. szám
Huszonötödik évfolyam 65. szám. Vác, 1911. augusztus 23. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Qróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Újabb harc. III. Vác, aug. 22. Szerintünk — a kik csak magyar szivünkre hallgatunk, a kik a magyar történelmet állandóan, áhítattal forgatjuk s a kik Szent László, Nagy Lajos, Mátyás, Hunyady tetteinek örülünk, 1526, 1849 eseményein könnyezünk — (a II. cikk végén jellemezett) túl okos nagyon is higgadt, messze előrelátó s a mindenkori kormányokat támogató honfi társaink nagyon rossz szolgálatot tesznek az ország jóvoltának, jövőjének. De szeretném a katonai javaslatokra nézve az egész országgyűlést titkosan leszavaztatni. Vájjon hány „igen“ szavazatot találnánk az összeszámlálásnál? Azt hiszem nagyon, de nagyon keveset. Sőt talán ? . . . Ily körülmények között nem volna jogos a „kisebbség“ harca küzdelme? Tessék a magyar nemzetnek minden jogos követelését teljesíteni, tessék akként berendezkedni, hogy a hadseregtől kezdve egész a leg^ elrejtettebb iniézményig valamennyi mind szin- magyar legyen, tessek magyar bankot, magyar vám sorompót fölállítani, a külügyi képviseletünket is tessék magyarrá tenni, tessék az egész ország területén faj magyar politikát űzni, a magyar nemzeti öntudatot szolgáló rendeletek, intézkedések járják be az egész ország emberlakta helyeit, tessék arról gondoskodni, hogy közjogunk minden magyart kielégítve, diadalmasan ragyogjon e haza minden intézményében: ezekkel szétzúzzák örökre az Kegyeletből. Irta : R. N. I. Saul. Józsi bácsinak hivta az egész falu. Szerette őt mindenki, kicsi nagy egyaránt. De meg is érdemelte, mert áldott, aranyszívű ember volt. Senki kérését nem tagadta meg soha. Ha pedig valaki a ki ismerte az ő gyöngéjét, — a mi a biblia ismeretében nyilvánult meg — a szent- irásból vett idézettel kisérte a kérését, annak oda adta volna mindenét. Sokan tudták ezt és fel is használták ellene. Kiváitképen Vödrös András, az egyik aíyafia értett a nyelvén. Ha kevés volt a termés, úgy anyira, hogy a vetőmagot is beőrölték a kenyérhez valónak, vagy ha az adóért szutyon- gatták, átballagott a Józsi bácsi portájára, tisztesség tudóan kocogott a pitvar ajtón és áhitatos arccal köszönt ilyeténképen : — Áldás szálljék a ház küszöbére, csendes békesség a lakók kebelére ! — Isten hozta nászuram! Kerüljék beljebb! — Megköszönöm nagy jóságát Urambátyám, de mán csak hátul maradok, mert meg vagyon Írva, hogy majdan azok lésznek elsők, akik utolsók valának. — Nagyon jól mondta nászuram. De az is meg vagyon Írva, hogy : Belülről légy alázatos és ne állj az utca sarkára a melledet verni, „úgynevezett“ közjogi ellenzékek fennállhatá- sának alapját, lesz béke, jöhet a munka, nem lesz obstrukció, hanem állandóan tartalmas s az ország jó ügyét szolgáló, értékes munkálkodás, nem lesz meddő küzdelem, eredménytelen csatározás, hanem lelkes és komoly igyekezet az ország érdekében az országot fejleszteni, gyarapítani, a nagy világ versenybe méltóan, versenyképesen beállítani. A mig pedig mindezek nem lesznek meg — látnoki erő nélkül is megállapítható ! — béke, nyugalom, állandó munka nem lesz e hazában. Igen természetes, hogy a katonai javaslatokról lévén szó az is érdekelhet bennünket, hogy miért oly általános a hadsereg ellenes hangulat. Vájjon az a nép, a melyik hosszú harcok után is karddal szerezte hazáját, a mely évszázadokon keresztül vitézségével védelmezte azt meg, a melyik évezredeken keresztül fegyverben állott, vájjon ez a vitéz nép most nem tudná megbecsülni a hadsereg hasznát, a mikor jól tudja, hogy a békét is a jól élesített kardnak, az állandóan töltve tartott puskának, ágyúnak köszönheti ? Oh igen, meg tudná becsülni. Egyéb sem kellene hozzá, csak hogy érezze, lássa, tudja, hogy az is minden izében, pórjában az utolsó mindungsdekiiig magyar. Az önálló, valóban magyar hadsereget csak úgy szereti majd a magyar, mint a francia, a törpe szerb, a porszemű montenegrói a magáét — természetesen mindaddig a mig a vi- lágfelfelfogás szükségesnek tartja, az általános világbéke le nem szereli. Nem hadsereg eilehogy az emberek lássák, miként a farizeusok, mert lélekben kell szeretni a te Uradat, Istenedet! Azért hát, mondom, asztalhoz iillyék kend, oszt esmértessen meg, hogy mi járatban vagyon ! — Hej, haj! Hát bizony tenger bűneinkért, perbe szállt velünk az Úr — áldassék az ő szent neve — és nehéz csapást illett ránk mérnie! — No no, tán csak nem költözött el Sára asszony ebbül az árnyék világbul? — Nem a! Anyira nem próbált meg a Teremtő. Hanem hát, amint tudja Urambátyám, gyéren fizetett a jószág. Nem vihettünk piarcra egy vékányit se. Még a vetőmagot is föléltük. A szárnyas jószág rendre hull, akárcsak a légy. A hízókba is a dög ütött, tegnap is három ártányt vitt el a cigány. Bizony bizony nagy az Úrnak az ő haragja fölöttünk ! — Nehéz sor, az igaz! Node hát nem hal meg az Isten ! Amit elvesz most méltó haragjában, majd vissza adja ha megbékél, újkenyérre bőségesen ! — Hiszen nem is zúgolódok, hitem vagyon benne, de addig . . . ? — Addig, addig! Nohát no, addig! Addig . . . Itt vónék én, vagy mi, no! Mennyi köll ? Ilyenkor azután Józsi bácsi előszedte az almáriomból a gondosan takargatott bankókat, vagy ha pénz nem volt a háznál, oda kanya- ritotta a nevét a váltóra, ami történetesen, — véletlenül — mindég volt a Vödrös Andránes a magyar, csak ezért a mostani s különösen közös hadseregért nem tud s nem akar lelkesedni. S ily esetben, ilyen felfogás mellett, a fenti érzésektől ösztökélve — a mikor azt is megszüntetné a mi van, hogy csináljon egy másikat, jobbat egy magyart! — Nagyon is természetes, hogy egyáltatán nincs kedvére még nagyobb az anyagi erejét is meghaladó terheket megszavazni s a véderő törvénynek életbeléptetésével talán évtizedekre kizárni annak a lehetőségét, hogy önálló magyar hadsereg legyen felállítható. Kedvét szegi a magyarnak, hogy még nagyobb terheket akarnak reá erőltetni, melyeket ha elbír is, ha nem pusztul is el alattuk, érzi, tudja, hogy egyebütt sikeresebben tudná befektetni, kamatoztatni. Ez magától értetődő. Hogyne csodálkoznék azon a magyar, hogy a mikor egyéb közhasznú, égetően sürgős országos szükségletekre nincs egy-két millió a hadseregre — ha | kell! ven must zein 1! — van száz is. Ez is természetes. A hadsereg szükségleteire mindenkor van fedezet. Egyéb — mondjuk kulturális — célra nem volna ? És ha még feltud- nók fogni, meg tudnók érteni a nagy, most még nagyobb hadsereg hasznát, célját? A német, az angol, a francia könnyebben adja az újabb miilókat katonai célokra. Elsősorban is van pénzük, másodsorban belátják, tapasztalják hadseregüknek a világkereskedelem óriási, féltékeny és vad versenyében való segítő, támogató szerepét. De minálunk? A mostaninak sem látjuk — a puszta védelmen kívül — soknál. Nem is kérte. így lassacskán elúszott minden. Hol egy lánc, vagy egy fertály föld került dobra, hol egy szőlő vagy rét. Majd a gazdasági gépek, lovak, egész falka juh, minden, minden ... A fiainak már csak egy kívül belül megtámasztott vityilló maradt, amit az öreg sírásótól hallottam, mikor nem régen arra jártamkor nehány szál virágot vittem Józsi bácsi — a nagyapám sírjára. X. városban gyűlést tartottak a protestánsok. Mint az egyházközség első presbiterje, nagyapám is hivatalos volt a gyűlésre. Iilen- dőképen felkészülvén, két fiatal csikójával, bekocogott a városba. A tanácskozási terem már tele volt az egyház kerület számottevő tagjaival, a kik között volt egy ellenlábasa nagyapámnak. Nyilván zavarba akarta hozni az öreget, a bibliai tudományát illetőleg, miért is az elfogódottan belépő nagyapámat ily szókkal fogadta : —■ Mit keres Saul a próféták között ? Természetesen ez a kihívás, módfelett zavarba hazta nagyapámat, de már a másik pillanatban, készen volt a felelettel. Pipáját a gatya korcába szúrta, egyet köhintett elöljáróba, azután a beszélő felé fordulva felelte: Az elveszett szamarait keresi és nagyon örül, hogy az egyiket már megtalálta 1 Ezzel rámutatott az elképedt prófétára, aki ezek után nem vett részt a gyűlésen, ellenben nagyapám a püspökkel vacsorázott.
