Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-07-23 / 56. szám
VACi HÍRLAP /L a Nagyságod bölcs vezetése alatt álló nemes város lakosságának a földrengés által okozott szerencsétlenségéről s e fölötti részvétét közgyűlési jegyzőkönyvébe iktatta, a szerencsétlenségtől sújtott lakosság segélyezésére pedig Vác város szerény anyagi tehetségéhez mérten 500 K-t szavazott meg. Midőn ezt Nagyságod szives tudomására hozom, egyben felkérem, hogy az összeg felett méltóztassék bölcs belátása szerint intézkedni. Vác, 1911. julius 15. Dr. Göndör Sándor Dr. Zádor János főjegyző. polgármester Nagyobb adomány gróf Csáky Károly megyés püspökünké, ki 2000 koronás segítségét a következő levéllel küldötte el Kada Elek polgármesternek: Nagyságos Polgármester Úr! Mély megiiletődéssel és atyai részvéttel vettem hírét azon súlyos csapásnak, mely egyházmegyém legvirágzóbb városát a földrengésnek vészes pusztítása folytán érte. Mindenkor a legmelegebb érdeklődéssel viseltettem Kecskemét városának szellemi és anyagi fejlődése és jóléte iránt, s következéskép nagy szomorúsággal telt meg főpásztori szivem a borzalmas szorongattatasok és hatalmas károk hallatára. Fogadják igaz és mély részvétemnek őszinte nyilvánítását és szolgáljon vigasztalásukra az isteni Gondviselés bölcsességébe vetett szilárd remény, mert az irgalmas Isten senkire sem bocsát erején felüli megpróbáltatást s én ismerve a derék kecskeméti népnek erkölcsi és anyagi erejét, bizalomteljesen hiszem, hogy a szomorúság vészes éjszakáját mihamar követni fogja az új felvirágozásnak hajnala, melynek mielőbbi felvirradását a minden jó Adományozójától buzgó szívvel kérem. A sürgősen segélyre szorultak nyomorának enyhítéséhez a mellékeit kétezer koronával óhajtok járulni s felkérem Nagyságodat, hogy szikra ! A szobrász vésője, a művész ecsetje alatt élettelen maradt az anyag, a vászon ! Az ipar nem produkált maradandó becsűt; a kereskedőt nem sarkalta a gazdagodás vágya! Minden üzem csak vegetált, melankónia szállott az egész földre és kihaltnak látszott minden élet! De leginkább az ejtette kétségbe Fantuszt, hogy hova tovább, mindjobban csökkent a születések száma, elannyira, hogy félni lehetett az emberi faj megszűnésétől. Mi volt ennek az oka? Talán a nagyfokú apáthia ? Vagy a hiányzó „harmadik“? Bármi volt az ok, Tan- tusz látta, érezte, hogy ez igy nem maradhat tovább, mert hiszen akkor kiöli az embereket. Nagy lelki tusa után elhatározta magát. A gyakorlat bizonyította, hogy az ember jó és rossz indulatával együtt életképes csupán s meghajolt ama nagy szellem előtt, a ki szabad akaratra teremtette az embert ! Nem keresett újabb szérumot, melynek segélyével az ember megfékezné indulatait, hanem a már meglevőt is megsemmisítette, szétszúzta lombikjait s az újszülöttek már nem kaptak csodás szeréből . . . Néhány évtized múltán halódott a nagytu- •dású vegyész, doktor Fantusz, de még eszmélt, a mikor oly hosszú pulyaság után eldördült az első fegyver, az élet és vagyon biztonság veszélyeztetésére. Ugyanakkor, az éppen alakulóban levő bírósághoz, beadták az első apasági keresetet! Feltámadt az élet ismét, a mely bár bűnnel volt teljes, de csirája volt a magnak és dúsan ontotta gyümölcsét a felszabadult géniusz! ezen összeget a hasonló célú adományokhoz csatolni s annak felhasználása iránt intézkedni méltóztassék. Fogadja Nagyságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Vác, 1911. julius 18. Gróf Csáky püspök. Hasonló meleghangú levelet intézett a püspök a kecskeméti róm. kath. egyháztanácshoz is, kifejezést adván abban mélyen érzett részvétének, vigasztalja híveit, erősiti, bátorítja őket a csapásnak, a megpróbáltatásnak Istenbe helyezett bizodalommal és megnyugvással való elviselésére. A váci székeskáptalan sem mulasztotta el részvétét nyilvánítani s Kecskemét városához intézett részvétlevélében 500 koronát küldött a földrengés áltat sújtott népnek. A váci takarékpénztár legutóbbi igazgatósági gyűlésében 100 koronát szavazott meg a földrengés által sújtottaknak és az öszeget azonnal elküldte Kecskemét polgármesteri hivatalának. — Nyugdíjazás elismeréssel. A király Szaák Pál m. kir. honvédelmi miniszteri főszámtanácsost nyugdíjazta s egyben meghagyta, hogy neki szolgálati elismeréséül leg- felsőbb megélégedése tud túl adassék. — Schwanfelder felügyelő búcsúz= tatása. Schwanfelder József felügyelő, a máv. váci osztálymérnökségének vezetője, augusztus elsejével nyugalomba vonul s hivatalát már át is adta Winkler Rezső főmérnöknek, utódjának. Az osztálymérnökség tagjai volt főnöküktől társasvacsorán búcsúznak el, melyre meghívták Schwanfelder felügyelő barátait és tisztelőit is. A társasvacsorát e hó 24-én, hétfőn rendezik a Káptalan-sorházban. — Kitüntetett tanító. Pohánka Ödön csővári tanító a kultuszminiszter 200 koronás jutalmát nyerte el azért a szép eredményért, melyet iskolán kívül a nép gazdasági tanításában elért. — EmléKKönyv a váci püspöKről. A Budapesti Hírlap tegnapi számába olvastuk: Csáky Károly gróf váci megyés püspök a múlt év nyarán ünnepelte meg tizedik évfordulóját annak, hogy váci püspökké nevezték ki. Tulajdonképpen nem ő ünnepelt, hanem Vác rendezett tanácsú város hatósága és polgársága, az egész egyházmegye és papsága, hogy kifejezze háláját Csáky Károly gróf iránt, a ki tiz évi püspöki működése alatt közel másfél milliót adott köz- és jótékony célra. Most pedig Vácon díszes emlékkönyv jelent meg, a mely e tiz év történetét könyvbe foglalta az utókor számára emlékül, kiegészítve olyan részletekkel, a amelyek túlterjednek a tisztán helyi fontosságú esemény keretein és általános érdeklődésre tarthatnak számot. Dercsényi Dezső, a Váci Hírlap és Koncz József, a Váci Közlöny szerkesztője Írták és állították össze az albumalaku emlékkönyvet, a mely a váci püspökség kilencszáz éves múltjának rövid történetével kezdődik. Meggyőzően bizonyítják be, hogy a váci püspökséget a Szent István által alapított ősi magyar püspökségek közé kell sorolnunk és nagyon érdekes részletekkel szolgálnak e püspökség történeti viszontagságairól. Azután áttérnek a Csáky grófok eredetének és szereplésének ismertetésére, majd Csáky püspök élete történetére. A terjedelmes és aprólékos gondossággal szerkesztett albumot sok pompás kép disziti és kiállítása becsületére válik a Pestvidéki Nyomdának. — A pótérettségi Esztergomban lesz. A kecskeméti piarista rendházat a földrengés annyira megrongálta, hogy abban szeptemberben nem kezdődhetik meg a tanítás s mig az épületet helyreállítják, bérházban lesznek a főgimnázium osztályai. Spitkó Lajos, budapestvidéki kir. tanfelügyelő már intézkedett, hogy a pótérettségit tevők ne menjenek le Kecskemétre szeptember elején. A kerületének legszélén levő Esztergomot jelölte ki a pótérettségi helyéül, Pestmegye összes főgimnáziumaiból tehát Esztergomba kell utazni azoknak a diákoknak, kik érettségi bizonyítványt akarnak szerezni. — Jár=e fizetés a Költségvetésért? Az épittetőket és az építőmestereket fogja érkelni a Kúriának ez a fontos döntése : Ha az építeni szándékozó fél a létesítendő mű építésére vonatkozóan a megfelelő iparággal foglalkozó vállalkozókat árajánlat (költségelőirányzat) előterjesztésére hívja fel, a vállalkozók közül azok, akiknek ajánlata el nem fogadtatott, az ilyen ajánlat megtételéhez megkívánt műszaki munkálataikért, külön kikötés nélkül, díjazást nem igényelhetnek, mert az ajánlat el nem fogadása folytán ilyen esetben munkabéri szerződés a felek között nem jött létre. Az építtető fél szándéka ugyanis ezekben az esetekben a másik fél által is felismerhetően nem a költségelőirányzatnak, mint egyébként szintén műszaki munkálatnak a megrendelésére, hanem nyilvánvalóan arra irányul, hogy a másik fél, t. i. a vállalkozni szándékozó iparos tegyen az építtetőnek a kivitelre nézve tüzetes szerződési ajánlatot. — A Duna első áldozata. Beütött a kánikulai hőség, a Duna megkövetelte már első áldozatát. Gucsik László, Gucsik Ernőnek, a propeller gépészének fia, a budapesti csavargyárban volt tanuló, most kellett volna felszabadulnia. A 17 éves fiú mindennap haza járt szüleihez s Vácról ment a munkába. A hét közepén, csütörtökön elkéste a vonatot s nem tért vissza, hanem a Füzes alá ment fürdeni. Alig haladt be a vízbe nehány lépésnyire, az örvény elkapta s a szerencsétlen fiú a vízbe fúlt. Cdganek halász hálójával három órai munka után már csak a holttestet húzhatta ki a partra. A hullát a temető halottas házába szállították s egy rendőr állított be a végtelenül szomorú hírrel a szülőkhöz. Gucsi- kék nem akarták hinni, mert tudtukkal a fiú rendes időben távozott a vonathoz, s azt állították, hogy egész nap Budapesten dolgozik. Végre is a holttestről levett ruhadarabokkal győzték meg a mélyen sújtott szülőket, kik szerencsétlenül járt fiukat pénteken eltemettet- ték. A koporsóra a csavargyár munkásai is helyeztek koszorút. — A püspöKi Kert agavéja. A agavé- ról mondják a tudósok, hogy minden száz évben csak egyszer virágzik, de alig múlik el nyár, hogy a lapok ne tudnának hirt adni egy- egy agavé-virágzásról. Ez idén Vácnak jutott a nevezetesség. A püspöki parkban az agavé nyílik s bár csak még a bimbóját mutatja, virágszára 4—5 méter magas. A park zárva van ugyan, de gondoskodtak arról, hogy a nagy közönség is láthassa az agavé ritka virágzását. A székesegyházi oldalon a nagy kapu mellett helyezték el s egész nap akad nézője az exotikus virágnak. — Prof. Amann, a müncheni királyi nőgyógyászati klinika vezetője, vizsgálatainak eredményét következőkben összegezi: „A természetes Ferencz József- keseriiviz már aránylag kis mennyiség bevétele után is biztos, gyors és fájdalmatlan székelést eredményez. A „Ferencz József“-viz hosszabb időn át is épp oly biztos sikerrel használható, anélkül hogy bármilyen kellemetlenséget okozna.“