Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-07-05 / 51. szám

Huszonötödik évfolyam 51. szám. Vác, 1911 julius 5. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Az uzsorás állam. Vác, jul. 4. A pénzügyminiszter egyszerre két nagyhord­erejű adóemelést visz keresztül. Az egyik a szeszadó felemelése, a másik a dohánygyárt­mányok nagymérvű megdrágítása. Mindkét in­tézkedés tehát a fogyasztókra vet ki újabb terheket, a mely annál súlyosabb, mert leg­jobban a széles néprétegekre nehezedik, ame­lyeknek a szesz is, meg a dohány is nélkü­lözhetetlen fogyasztási cikkei. A dohánygyárt­mányok áremelése egyenesen depre-.sziv ha­tású, amennyiben épen azoknak a szivar- és cigaretta-fajtáknak az árát srófolja fel legin­kább, a melyek az általános fogyasztás leg­keresettebb cikkei. A finomabb fajták áreme­lése aránylag- legcsekélyebb, ellenben a nagy- közönség legkedveltebb és a legnagyobb fo­gyasztás tárgyát képező dohányneműi 50 % sőt még nagyobb drágulást szenvednek. Ugyanaz a nizus mutatkozik itt is, mintáz egyenes adók reformjánál, mely a progresszív adózás jel­szava alatt indult meg és végeredményében a progresszivitást éppen a legfontosabb adó­nemnél, a hol tehetősek és gazdagok leginkább érezhették volna az adó progresszivitását: a földadó körében nem érvényesítette. A mostani tarifa-revizióban az államot a legridegebb fis­kális szempont vezérli. Egyszerűen elővették a kimutatásokat: megállapították, hogy mely gyártmányokból legnagyobb a fogyasztás és ezekre nézve állapították meg a iegnagyobb emelést abban a feltevésben, hogy ekképen lesz legnagyobb az áremelés financiális hatása. Tavaszi emléK. Már a megismerkedésünk is eredeti volt. Májusban, mikor a fekete világot rózsaszí­nűnek látjuk s pár pillanatra földi létünk leg­gyűlöltebb sötét pontjait hitelezőinket is test­vérünknek tekintjük, mikor — esetleges! — milliomos nagybátyánk temetésén is sírva fa­kadunk, midőn a fagypontból szivünk roha­mosan 100 Celsius felé vágtat, akkor én elhagyva csendes, de annál dísztelenebb ideiglenes otthonom, mosolyogva lejtettem át Budára. Oh, Buda! ... Ha a laikus nevedet hal Íja, el sem tudja képzelni azokat az örömöket, melyeket lágy pázsitod ölén az elcsigázott, nyomorult halandónak nyújtasz ... Te vagy a földi paradicsom ! A konyhák bájos tündére mosogatás közben lehunyt szemmel kéjeleg s kis ártatlan szivét édes vágy epeszti a közelgő vasárnap reményében, ha rád gondol. Hány áldó ajak zengi dicsőségedet s foglal imáiba, hány csalódott bakfis átkozza kábító, ózondús levegődet . . . Utcaseprő, csizmadiainas, szatócs, nap­számos, mindenfajta kis- és nagyiparos, költő, filozófus, Wágnerrajongó, őrült darvinista, szocialista, feminista, masiniszta, katona köny- nyezve törtet hajlékot nyújtó berkeidbe, melyet tájdalom, vagy örömdij fejében szurkol le a Arra, hogy a fogyasztás a magas árak miatt meg is csökkenhet, a minisztériumban nem igen gondolnak, nyilván abból indulva ki, hogy a dohányzás nélkülözhetetlen szükséglét. Leg­rosszabb esetben az állhat be, hogy a fogyasz­tásban mindenki áttér egy fokkal olcsóbb gyártmány használatára. Azzal a kincstár kevés sikert ért volna el, ha csakis a drága árát emelte voina lényegesen, mert hiszen ezekből a fogyasztás nem lényeges. A fiskális szempont tehát szükségképpen odavezetett, hogy ismét a legszélesebb néprétegek érzik ennek az újabb fogyasztási adónak — mert hatását tekintve a jövedéki cikk drágítása nem egyéb — terhét. Az állam itt is, mint minden monopóliumnál és fogyasztási adónál, a gazdaságilag gyen­gékre rójja ki a legterhesebb adót. Ugyanilyen természetű hatásában a szeszadó felemelése is. Hiaba prédikálunk az alkohol élvezete ellen, hiába helyeseljük az alkoholel­lenes mozgalmat: tény, hogy a munkásosz­tálynak, a nép legnagyobb részét kitevő alsóbb rétegnek a szesz elsőrendű élvezeti cikke. És az állam farizeus módra elvben dörög az al­koholfogyasztás ellen, . a valóságban pedig a maga számára foglalja le az iszákosságból eredő rengeteg hasznot. Most is, hogy a szesz­adót felemeli, korántsem az a törekvés ve­zérli, hogy ezzel mérsékelje a szeszfogyasztást, ha nem pusztán az, hogy szaporítsa a maga bevételeit. Sőt nincsen távol ez az időpont, a mikor a kincstár teljes egészében ráteszi a ke­zét az alkoholfogyasztás teljes hasznára, meg­csinálván a szeszmonopoliomot. És hasztalan siránkozunk az államnak ezen mogorva lánchíd még mogorvább kapusának, Vasárnap az ember vagy alszik, vagy ki­rándul, vagy — szeret. Mivel az elsői igen unalmasnak, a másodikat fárasztónak találom, az utolsót választom rendszerint és pedig mű­vésziesen összekötve az egészséget ősidőktől fogva előmozdító testmozgással a szabadban. A kutyafaját! ha ebben a kirándulásban elfá­radok, legalább van értelme. Száztíz kilós gyengéd háziasszonyom, ke- vésbbé gyöngéd öleléséből több fárasztó és hasztalan kísérlet után végre kiszabadulva, fel­dúlt kedéllyel száguldtam az öreg Gellért felé. És csodálatos. Minél közelebb értem, annál inkább felderüit borongó lelkem, a hid felé már fütyülni se voltam rest. Közben-közben zsebeimbe mélyesztettem kezem s mind az öt érzékemet megfeszítve kutattam a kirándulás prózai oldala után. Már újra kétségek közt le­begtem, mert lyukas zsebeim legvérmesebb illúziómat is csőddel fenyegették, de egy áldott teremtés, — Muki barátom, a ki öreg apja halála folytán nagyobb összeghez, k. b. 100 koronához jutott, megmentett az élet szá­mára. Rég feledett, sűrű avarral fedett adós­ságát egy hatos erejéig apasztotta, miáltal egy­szerre ismét vagyonos osztály lettem. Most már gondtalan, játszi kedéllyel robogtam egy, jobb fenéken feltűnt hölgyike után, a kinek arcát — egyelőre — sűrű titok, illetőleg: fátyol a kegyetlenségén, a mellyel a szegény ember életét a maga részéről is siet megnehezíteni a dohány és a szesz 'megdrágításával. Az ál­lam ott szedi a bevételt, a hol találja és mert a szesz- és dohányfogyasztás a legelterjedtebb szükséglet, hát siet az embereknek ezt a szen­vedélyét, vagy rossz szokásait, — vagy ne­vezzük bárminek — kihasználni. Az állam nö­vekvő kiadásokat, melyeket a hadügyi terhek rohamos növekedése az egyre növekvő kultu­rális és gazdasági szükségletek okoznak, csa­kis a közterhek folytonos emelésével képes elöteremtenni és a legegyszerűbb, legkönnyebb és leghatásosabb módja az állami bevételek szaporításának a fogyasztási adók felsrófoiása. Hogy a polgárság teherviselési képességének a fogyasztás terén is van határa, arra az uzso­rás állam nem is gondol, mert ez a veszély távolabbi, mig az újabb pénzforrás szüksége a jelenben van meg. Mikor fog már a magyar fináncpolitika az állami állami uzsoráskodás primitiv rendsze­réről ama magasabb pénzügyi politikára áttérni, a mely a kereseti alkalmak szaporítása, a nem­zetjövedelem emelése, a polgárság jólétének fejlesztése által óhajtja és tudja az adóalapot megnöveszteni. Ehhez — ime a régi dal — iparra és kereskedelemre van szükség olyan politikára, melye produktiv ágazatokat fejleszti, erősiti. De ilyet nem várhatunk a magyar pénzügy- minisztertől, mig a Drednougtokra kell a pénzt kiizzasztania. fedte s csak két és félméteres kalapja törtetett merészen a járók-kelők szemének. Elébe ke­rülni s a fátyol alá nézni két pillanat műve volt. Oda lettem a meghatottságtól. Az angya­lok és királynők királynéja rejtőzött a hamvas külső alatt. Természetes, hogy ezek után ár­nyékává szegődtem. Már a vén Gellért közepe táján tipegtünk, a midőn „Ö“ egyszerre csak a karfának ha­nyatlott. Hozzá rohanni, lábára lépni, elcsúszni és rázuhanni, ismét csak két röpke pillanatba került. Mikor végre feltápászkodtunk, súlyosan sérült ballapockámat néhányszor végig simítva mentegetni kezdtem magam : — Ezer bocsánat, asszonyom, de a helyzet megköveteli, a helyzet követeli meg... jaj!. . . hogy kilétem sűrű,talán gyanús ködét eloszlassam. — Uram, én értem Önt. De belátja, hogy gyenge idegzetem . . . e szavaknál fájdalmas vészkiáltást hallatva kapott felső lapockája sérült alapjához, — meggátolnak a hosszabb ideig tartó álldogálásban. Talán ott fent vé­geznénk el a formalitásokat. iMyujtsa a karját! Szúrós szemem sugarát a mondott irányba löveltem és megborzongtam. Megborzongtam egyszer, megborzongtam kétszer. Először ké­jesen, másodszor rémesen. Agyam sejtjei ijesz­tően működtek. Emlékezetemben felujult az a bűvös valódia: „íme ott az a kicsiny pavil­ion . . .“, de a másik pillanatban vehemens

Next

/
Oldalképek
Tartalom