Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-06-25 / 48. szám

\ VÁ C I HÍRLAP 3 — Evezőseink Szolnokon. Ma, va­sárnap a város sport iránt érdeklődő közön­ségének figyelme Szolnok felé fordul: ott tart­ják meg a tiszai regatta-szövetség evező ver­senyeit, melyeken kiirt öt dijára pályázik a váci sportegyesület evezős osziálya. Ambició­zus evezőseink, miután versenyhajóikat a hét közepén elszállították Szolnokra, szombaton délután utaztak el egy csoportban. Mindenki őszintén kívánja, hogy sikereiket a szolnoki kirándulás öregbítse s szerezzenek a váci szí­neknek újabb dicsőséget. A Váci Hírlap a szolnoki evezősversenyek eredményeit az érdeklődőkkel tudatni óhajtja, ezért tudósítójának sürgönyéi ma, vasárnap közvetlenül a versenyek után a városi gyógy­szertár kirakatában és a Hornung kávéházban kJ fogja függeszteni. — Előre kell beiratkozni a főgim=> náziumba.A kegyestanitórendi főgimnázium­ban az előzetes beírások júl. 1. 3. és 4. nap­jain lesznek. A helybeli szülőket ezúton is figyelmezteti az igazgatóság, hogy az I., 11. és III. osztályokba, mely osztályokba most csak helybeliek vétetnek fel, el ne mulasszák beíratni gyermekeiket most, mert szeptemberben már a je'entkezés sorrendje szerint vétetnek fel a vidékiek is. A többi osztályokban zsúfoltság nem lesz. Ez aikalotnmal csak az igazgatóság­nál kell jelentkezni, a ki fölvételi jegyet ad, mely jegyet szept. 1. 2. és 4-én az osztály­főnöknél kell megjelenni beírás végett. A fel­vételnél fizetendő dijak: 6 K felvételi dij, 2 K az évi értesítőre, 2 K az énekiskolára, 1 K az ifj. könyvtárra, 1 K a kirándulási alapra és 40 fillér kréta-tinta dij címen, öszesen 12 K 40 fillér; ezen dijaktól egy tanuló sem mentetik föl. A tandíj fizetése csak szeptemberben lesz esedékes. — Haza Került századosok. Benkő Sándor honvédhuszárszázadost a budapesti törzstiszti tanfolyam elvégzése után a váci törzs­höz helyezték vissza. Ugyancsak visszakerül Roskoványi Dezső honvédhuszárszázados is, a ki a honvédelmi miniszter, majd József kir. herceg parancsőrtisztje volt hosszú éveken át. — Automobil=szerencsétlenség a HétKápolnánál. Pétiteken este végzetes szerencsétlenség történt azon a helyen, a hol a budapesti országúiba betorkolik az aszódi törvényhatósági út. Dr. Pauer Imre udvari ta­nácsos, egyetemi tanár 784. számú benzines automobilján iparkodott haza Budapestről. A kocsit Büki Imre vezette, az autóban a tulaj­donoson kívül Szlachányi Béláné és Molnár Mária ültek. A hétkápolna alatt egy kocsit pillantottak meg, midőn a gépkocsi a domb­ról lefelé jött. A kocsi Siraky Lajos sertés­kereskedő tulajdona volt, ő hajtotta a lovat, mellette ült a kocsisa. Büki az autóról hosszú ideig tülkölt, hogy az előtte haladó kocsi tér­jen ki, de mert erre semmi hajlandóságot nem mutatott, az autó vezetője jobb oldalra került, hogy az alkotmányt mellőzze. Abban a pilla­natban, hogy az aszódi útkeresztezésre érke­zett, az automobil utasai rémülve látták, hogy a kocsi közvetlen előttük befordul az aszódi útra. A motort már nem lehetett megállítani és a keresztben haladó kocsival elkerülhetet­len volt az összeütközés. - Az autó nekiszaladt a kocsinak, melynek üléséről Siraky Lajos a motoi gépházára zuhant. Összetört az auto­mobil eleje, a kocsi összezúzódott, a ló erős sérüléseket szenvedett. Sirakyt azonnal laká­sára szállittották, a hol az orvosok tizenhárom öltéssel bevarrták sérüléseit, melyeket a fején találtak. Pauer tanár jelentkezett a rendőrsé­gen és a jegyzőkönyvbe diktálta, hogy nem­csak kárának megtérítését követeli, de mint­hogy szerinte gondatlanság forog fenn, Siraky megbüntetését kéri. A súlyosan sérült Siraky Lajos pedig'ugy adja elő a végzetes balesetet, hogy az automobil hátulról ment neki a ko­csinak s ezért nem ő, hanem az autó vezetője a hibás. A törvényes lépéseket ő is megteszi a járásbíróságnál. — Péter=Pál vásár állatvásárral. A folytonos állatbetegségek veszélyeztették a váci Péter-Pálnapi országos vásárt s a leg­utóbbi időkig úgy volt, hogy arra hasított körmű állatokat nem hajthatnak fel a környék­ből. A város ugyan mindent megtett, hogy a nagy anyagi kártól megmentse vásárunkat, de a minisztériumban nem kapott nagy biztatást arra, hogy az állatvásárt engedélyezni fogják Végre hosszas és türelmetlen várakozás után csütörtökön megjött gróf Serényi Béla minisz­ter engedélye, mely szerint a váci Péter-Páli vásáron hasított körmű állatok felhajtását meg­engedte. A rendőrkapitány idejekorán levélben, a távolabb fekvő községeket sürgönyben érte­sítette az állatvásár engedélyezéséről s való­színű, hogy a mai napon megtartandó vásáron elég nagy állatfelhajtás lesz, bár a szigetségböl, hol még mindig állatbetegség van, állatokat nem szabad áthajtani. — Football mérkőzés. A V. S. E. if­júsági I. csapata folyó hó 25-én d. u. öt óra­kor a Pokol csárda melletti football pályán a Belvárosi Athletikai Club I. csapatával mér­kőzést tart a következő felállítással: kapus: László Béla, hátvédek: Korpás Ernő és Schmiedt Tibor, fedezetek : Nagy Pál, Sztelmach József, Stahl Ferenc, csatárok : Sztolár Ede, Nasinszky Béla, Weiszbarth Lajos, Hochmajer Béla, Her- cog László. A mérkőzés 40 filléres jegyekkel tekinthető meg. Deákjegy 20 fillér. — Két éves gyermek halála a kötélen. Borzalmas halált halt a napokban Bodonyi József városi rendőr két éves Erzsiké leánya. A rendőr szolgálatba ment, a gyermek anyja pedig a mezőn munkába állott, az apró­ságot Szatmári Jánosné felügyeletére bízták. Szatmáriné azonban ott hagyta a gyermeket, ki az udvaron felállított hintakötéllel .kezdett játszani. A játék vége az lett, hogy a kis Erzsi nem tudott a kötelek közül kiszabadulni s mikor a szegény szülők haza jöttek, hurok volt a gyermek nyakán, mely a kis ártatlan­ságot megfojtotta. A rendőrség gondatlansá­got IáUK fenforogni és a vizsgálat megejtése után áttette az ügyet a járásbírósághoz, mely a boncolást elrendelte és Szatmáriné ellen az eljárást megindította. — Egy aláírás — hat hónap. Hosz- szú ideig volt a váci kir. járásbíróság kézbe­sítője Pápai István. Szorgalmas, munkás, csen­des ember volt, kifogás nem akadt ellene. Mégis a törvény elé került, mely szigorúan keresztülgázolt a szerencsétlenen. Egy kézbe­sítés alkalmával nem találta otthon a felet s hogy még egyszer ne kelljen elmennie, a fél nevét aláírta a kézbesítő ivre. A tárgyaláson kiderült, hogy Pápai szabályellenesen cseleke­dett, ezért fegyelmit kapott, állásától felfüg­gesztették s tette miatt törvényszék elé került. Hiába védekezett a kézbesítő, a törvény bün­tetésétől nem menekült: hat hónapi börtönre és hivatalvesztésre Ítélték. A szerencsétlen em­bert végtelenül megviselte a drákói szigor s egészségét egészen aláásta a legfelsőbb bíró­ság ítélete, mely a hat hónapos büntetést és a hivatalvesztést jóváhagyta. Ekkor jelentkezett a kir. ügyész, ki Pápait a büntetés kitöltése vé­gett le akarta tartóztatni. Preszly Elemér orsz. képviselő ekkor Székely igazságügyminiszter­nél közbevetette magát, hogy a féllábbal amúgy is a sírban levő nagy beteg embert, ki már elítélésével úgy is szörnyen bűnhődött, ne zár­ják le. A közbenjárásnak sikere volt, Pápai eladta kis házát Vácon és elköltözött Pozsony- megyébe egy kis faluba a világ szeme elől. Onnan jött most a hir, hogy mikor büntetés ideje k'töltését meg kellett volna kezdenie, Pápai István meghalt. — Wallenstein dr., berlini városi-orvos Írja: „A természetes Ferencz József-keserüviz biztos hashajtó hatásával, mely semmiféle más szerrel oly gyorsan el nem érhető, igen meg vagyok elégedve.“ — A Phoebus milliót követel. A villamos vasútról ismét egy hir. A villamos megnyitását kocsijainak és motorjainak kése­delmes szállítása is késleltette. E miatt a pró­bákat is későbben kezdhették meg s később derült ki, hogy a villamos áram zavarja a táviró és telefon vezetékeket. A vonat gazdá­jának, a Phoebus részvénytársaságnak, e miatt alapos kamatvesztesége van, néni szólván ar­ról, hogy mennyit vesztett azzal, hogy kocsijai a vonalon nem közlekedhettek. A villamos kocsijait a Siemens-Schucker-müvek szállították sokkal későbben, mint arra a megkötött szer­ződésben kötelezték magukat. A Phoebus, hogy legalább a veszett fejszének a nyelét 'megmentse, a szerződésben kikötött penálét követeli a Schuckert-műveken. És pedig mert az a penálé jelentős összeg : kerek egy miiló korona, Schuckerték ellen egy millió korona fizetéséért a port már meg is indította. — A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgrmKént. Buza- örlemény: Asztali dara AB szám 20 K 00 fill. — Asztali dara C szám 19 K 60 fii). — Ki­rály liszt 0 sz. 19 K 80 fill. — Lángliszt l.sz. 19 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 19 K 00 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 18 K 60 fill. —- Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 18 K 20 fill. — Középkenyériiszt 5. sz. 17 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 16 K 80 fill. — Barna- kenyérliszt 7. sz. 15 K. 40 fill. — 7 V2 sz. 14 K 80 fill. - 7 3/4. sz. 12 K 70 fill. — Ta­karmányliszt 8. sz. 9 K 00 fill. — Korpa fi­nom F. sz. 6 K 00 fill. — Korpa goromba Q. sz. 6 K 10 fill. — Ocsu 6 K 00 fill. Nyilt=tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben nélkülözhetetlen fogtlsztltó-s ser_ A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikusan ható ogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult. Tisztelt Közönség! A Karolina-leányiskola június hó 24-iki nyil­vános vizsgálatára engem meginvitált húgom és unokahugom. Én, mivel még nővéremet is gardíroznom kellett, elmentem, ahonnan egyik apáca kereken kiutasított, holott előzőleg volt szives Lepey Emil tisztelendő úr is en­gem meghívni. Már most nem tudom lehet, hogy vétettem az iskola szabályai ellen, de azt nem értem, hogy egy nyilvánosnak neve­zett vizsgálatra azért menjen el az ember, hogy kiküldjék és hogy ugyan akkor egy nálam két évvel idősebb theologus megjelenhessen egy fiatal hölgy kíséretében. Szerintem az erköl­csös nevelés nem abban áll, hogy ha a kis leányok nyilvánosnak nevezett vizsgájától a felnőtteket eltiltják. Tisztelettel: tjj. Pertik Ottó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom