Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-06-07 / 44. szám

VÁCI HÍRLAP 3 mtéze ben ; a díszes közönség pedig bepiilan- iá t nyerhetett annak az intézetnek a szelle­mébe, melynek a vezetése e nemesen gondol­kozó és emberszeretően érző igazgatóra van bízva. A szép ünnepélynek megható befejezése volt az énekkar édes-bús éneke. — A tegnapi evezős verseny. A tegnap délutáni budapesti nagy regatta verse­nyen az első szám, a legérdekesebb, a margit- s ig.eti d jért ment. Ez négyevezős verseny volt (race hajókkal) kormányossal. Hat jónevű egvlet erős evezősei neveztek a díjért, és pe­dig: A Váci Sport Egyesület, a Wiener Ruder- c ub Donau, a Tiszai Evezős Egylet Szolnok, a Budapesti Pannónia Evezős Club, a Buda­pesti Duna Evezős Egylet és a Neptun Buda­pesti Evezős Egylet. Erről a versenyről a Pesti Hírlap tegnapi száma igy irt: „Favorit a váciak csapata, a melyet a Duna „nagy legé­nyei“ szoríthatnak meg. A bécsi Donau, bár nagy trainingje van és igy formája kitűnő, nem hisszük, hogy meglepetést hozzon. Ha mindegyik csapat végig küzdi a távot, nem ut ) só látvány lesz.“ A mi négyesünk össze­állítása volt: Szungyi Gábor 1-es, Cermann József 2-es, Bárdos Ernő 3-as, Tóth Sándor vezérevezős, Nagy Sándor kormányos. A sportlapok legtöbbje a Pannóniát tippelte — sőt biztosnak vette — elsőnek, Vácról meg sem emlékeztek. Öt órakor startoltak a versenyhajók óriási közönség előtt, kik között igen sok váci is ott drukkolt. Félhatkor már Vácon volt szerkesz­tőségünkben a telefonjelentés : Öt hajó indult, mert Szolnok visszavonult. Az első 500 méter­nél Donau vezet, majd Vác és Pannónia eléri s 1000 méterig együtt van a három. Ekkor Pan­nónia Vác vizét keresztezi, mi miatt Vác le­marad. Végeredmény 1. Pannónia, 2. Donau, 3. Vác. Nagy Sándor a keresztezés miatt óvást emel, melynek megtárgyalására visszavonulnak. Esetleg ma, vagy holnap a három első hajó között új verseny lesz. — Kirándulás és táncmulatság. A Magánalkalmazottak Turista Egyesülete július 2-án, vasárnap kirándulással egybekötött nyári táncmulatságot rendez Arányi Ignác védnök­sége mellett Nógrádverőcén az Árpád nagy­vendéglőben. A tiszta jövedelmet a Magántiszt­viselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Orszá­gos Szövetsége által a Nógrádverőce mellett létesítendő menedék és üdülőház javára for­dítják. Jegyek kaphatók a rendezőség tagjai­nál, valamint az egyesületben. VII., Wesselé- n>i-u. 41. — Pénzintézeti tisztviselők Vácon. A váciak megszokott vendégszeretetével vár­ták és fogadták a pestmegyei pénzintézeti szö­vetség tagjait a váci pénzintézeti tisztviselők pünkösdkor. Mintegy negyvenen gyűltek egybe a vármegyéből, hogy itt tartsák meg nagy­gyűlésük előkészítőjét. A városháza közgyűlési termének emelvényén Tóth Zsigmond, a kecs­keméti első takarékpénztár főkönyvelője, a szövetség alelnöke ésDonovitz Vilmos, a szö­vetség elnöke foglalt helyet. Gerber József tit­kár beszámolt mindazokról az eseményekről, melyek a szövetség legutóbbi egytittülése óta történtek, azután Gaál Antal a monorkerületi hitelbank cégvezető főkönyvelője tartotta meg mindvégig érdekes és szakszerű előadását. Ez­után elhatározták, hogy a közgyűlést július 16-án tartják meg, melyen a szövetség egy tagján kívül Hantos Elemér orsz. képviselő is előadást fog tartani. Délben a Koronán társas­ebéd volt. Itt Donovitz Vilmos alelnök kolle­giálisán üdvözölte a vármegyéből összegyűlt tagtársait, melyre Gaál Antal válaszolt. Ezután Váró Károly, majd Miltényi Aurél a helybeli pénzintézetek nevében üdvözölték a szövetség tagjait. Délután a vendégek átrándultak a Po­kolba s onnan gyönyörködtek Vác panorámá­jában, azután az esti hajóval távoztak el vá­rosunkból. — Évzáró vizsga. A helybeli evangélikus iskola évzáró vizsgáját vasárnapon f. hó 11-én délután tartják meg az ev. templomban. A vizsga kezdete d. u. 72 3 órakor lesz. Vendé­geket szívesen látnak. — Villámcsapás a Saxlehner- gyárba. Ambiciózus tűzoltóinknak, de a vá­rosnak is szerencséje van: akkor üt ki tűz, mikor nagy részük távol van. A tűzoltótestü­let számos tagja Veszprémbe ment kongresz- szusra s hétfőn egy nyári zivatar hatalmas villáma felgyújtotta a Saxlehner-gyár egyik épü­letét. Délután két órakor óriási dördülés resz- kedtette meg az ünnepi pihenőben levő lakos­ságot, rögtön rá kongatás jelentette a tűzve- szedelmet. A sors iróniája, hogy a Saxlehner- gyárnak annak az épületébe ütött a villám, a melyen nem respektálta a „Tűzőrség“ felírást. Természetes, hogy rengeteg tömeg vonult ki a tűzhöz, melyet már akkor oltottak a Sax- lehner-gyáriak s a mi tűzoltóink nem is enged­ték tovább a veszedelmet a szalmával zsúfo­lásig megtelt többi épületre. A „Tűzőrség“ bi­zony leégett, de a szomszédos istállóból már megmentették a lovakat. A kár biztosítás ré­vén megtérül. — Mulatság fenn és lenn. Pünkösd hétfőjén a város két szélén is mulatság volt, a Lövöldében is és a Buki-ban is. jA Lövői­ben a Kath. Legényegylet tartotta különböző tréfás játékokkal, énekszámokkal, páros jele­netekkel tarkítva juniálisát, melyen előkelő és nagyszámú közönség jelent meg. A Buki-ban a Molnár Ipartestület rendezett családias tavaszi mulatságot pompás halászlével és molnár­csuszával kedveskedve a vendégeknek. Mind­két mulatság világos reggelig tartott, a jókedv egyikről sem hiányzott, szóval jól sikerült a két pünkösdi juniális. — KisiKlott a csángó. Az Ipolyságról Vác felé hajnalban induló személyvonat moz­donya f. hó 5-én reggel négy órakor a dré- gelypalánki állomáson a szabályszerűen állí­tott váltó után négy lépéssel érthetetlen okból kisiklott és a pályatesten menve csaknem 20 méter hosszban vonszolta magával a személy- kocsikat. Emberben nem esett kár, de a moz­dony a talpfákat és pályatestet 20 méter hosz- szúságban erősen megrongálta és oly mélyen fúródott be a földbe, hogy csak tegnap reggel tudták kiemelni. — Ettől kezdve tegnap dél­ei őttig az összes vonatok csak átszállással közlekedtek és f. hó 5-én egy-egy órát késtek. — Dunába aKart ugrani. Szerdán este Király Lajos hajóvezető harminc éves felesége, Horvát Anna, öt éves Lajos nevű fiával az új­pesti rakpartról a Dunába akart ugrani. A járó­kelők azonban észrevették, mert a kis fiú sir- dogált, hogy ő nem akar meghalni s igy meg­akadályozták szándékában és átadták egy rend­őrnek, a ki bevitte a főkayitányságra. Király Lajosné elmondotta, hogy Vácon lakik a férjé­vei, a ki ottan a Fürge csavargőzös vezetője s az ura durván bánik vele. Szerdán délben is megverte és ezen keseredett el. Az asszonyt a dunai kerületi kapitányság épületében he­lyezték el éjszakára és gondoskodtak további sorsáról is. Hogy azonban valóban a férj ál­lítólagos durvasága lett volna az oka a Ki­rályné majdnem végzetes tettének, azt Vácon legtöbben megcáfolják, mert Király hajóveze­tőt mint jó férjet és szerető családapát is­merik. — Tűz Kisvácon. Szerdán reggel félkilenc óra felé erős kongatás rémitette meg a város lakosságát. Tűzoltóink vészesen trombitálva vágtattak fecskendőikön fölfelé a főúton. Sze­rencsére nem volt túl nagy veszedelem, a Liliom-utca 16-ik szám alatt Veres András házánál volt tetőtűz szélcsendben. A gyorsan ott termett tűzoltók a tetőt már nem ment­hették meg, de a szomszédos és átellenes házakat megóvták a veszedelemtől. Szerencse, hogy a tüzet idejekorán észrevették s igy az égő házban lévő világtalan öreg asszonyt is kimenthették.----Dr, Lutaud, a párisi St. Lazare-kórház orvosa Írja egyik legelőkelőbb szaklapban: „A Ferencz József-keserüviz vegyi összetételénél és hatásánál fogva a természetes hashajtó ásványvizek között első helyre helyezendő“. A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgrmKént. Buza- örlemény: Asztali dara AB szám 19 K 40 fill. — Asztali dara C szám 19 K 00 fill. — Ki­rály liszt 0 sz. 19 K 20 fill.— Lángliszt l.sz. 18 K 80 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 18 K 40 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 18 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 17 K 60 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 17 K 00 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 16 K 20 fill. — Barna- kenyérliszt 7. sz. 15 K. 20 fill. — 7 72 sz. 14 K 70 fül. - 7 3/4. sz. 12 K 50 fill. — Ta­karmányliszt 8. sz. 8 K 50 fill. — Korpa fi­nom F. sz. 6 K 00 fill. — Korpa goromba G. sz. 6 K 10 fill. — Ocsu 6 K 00 fill. Nyilt=tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogftlesstltó-s :s e r. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmae anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikusan hatf ogtisztitó-szórrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz- __f -nálatra bizonyult. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik néhai Halmos György, m. kir. honvédhuszár-őrmester,fiam halála alkalmából részvétet tanúsítottak, valamint a temetésén megjelentek, ez úton is szív­ből jövő hálás köszönetemet fejezem ki. Vác, 1911. június 4-én. Halmos György, Gyula. Köszönetnyilvánítás. Szeretett ártatlan kis leányunk végtele­nül megható temetésén résztvevők mind­egyikének ez úton mondunk hálás köszö­netét. Szivünk nagy fájdalmát enyhítették részvétükkel, valamint mindazok a jóbará­tok és ismerősök, kik részvétüknek kife­jezést adtak. Őszinte, igaz köszönet mind- annyiuknak jóságukért! Vác, 1911. jun. 9. Lampert Soma és neje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom