Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-05-03 / 34. szám
Huszonötödül évfolyam 34. szám. Vác, 1911. május 3. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Gselédotthon — Vácnak. Vác, máj. 2. A váci jótékony nőegylet, társadalmunknak •ez a neves egyesülése, szombaton tartotta éves közgyűlését, mely ez idén kereteit átlépve a ;nagy sikerű múltnak elismeréséről tárgyalt, de a jövendő terveit is alapozta. Dr. Freysinger Lajosné elnökölt a gyűlésen, mely az alapszabályok néhány pontját a mai viszonyokra mérten megváltoztatta, Meiszner Rezső pénztári jelentését, mely jobb bármelyik előző évinél, örömmel hallgatta és fáradhatatlan titkárának, Lukács Istvánnak igaz örömmel szavazott köszönetét páratlan buzgalmáért s lelkesen buzdította a jövőre is, hogy agilitását az egyesület és a nagy köz érdekében őrizze meg. A miért lapunk első helyén foglalkozik a nőegylet közgyűlésével, az az a néhány közérdekű és még megoldásra váró kérdés, mely nemcsak tágítani fog a nőegylet munkakörén, de szociális hatásában kell, hogy hasson az egész társadalomra. Lukács István titkár munkássága nem pihenő tervezése adta az alkalmat, hogy ezekkel a kérdésekkel .foglalkozzék a közgyűlés. Ezek között legkönyebb megoldásra vár a „virágos Vác“, az ablakoknak virágokkal való diszitése. Miként a főváros, úgy az egyesület is, hogy a virágkultuszt növelje, városunkban dijakat fog kitűzni a legszebb virágos ablak tulajdonosának jutalmazására. Nehéz, de még mindig megoldható kérdés a gyermekágyas szegénynők higiénikus ellátása. Sok szegény asszony a nehéz percekben és órákban a legnagyobb elhagyatottságban fekszik s ha tudós asszony is foglalkozik körülte, az egészséges ellátásról már nem tud, de nem is tudhat gondoskodni. A nőegyletnek az a terve, hogy néhány ápolónőt képeztet ki Budapesten, összeköttetésbe lép az anyavédö egyesülettel s ápolónő kirendelése mellett a gyermekágyas nőt segélyezni fogja. Nagy, nemes, szép vállalkozás, méltó a mi jótékony nőegyletünkhöz! A harmadiknak vállalt teher a legnehezebb, sőt a tagok véleménye szerint szinte kivihetetlen annak megoldása. A cselédkérdést akarja a nőegylet felvetett indítványával ha talán nem is megoldani, de normális mederbe szorítani. Cselédkérdés Vácon! Sehol, talán még a fővárosban sem érzik jobban ezt a mizériát, mint minálunk. Itt a gyárak elvonják a házi munka alkalmas elemeit, a vidék pedig elviszi a tavaszi napsugárral a használhatót a mezei munkára. Egy rész a fővárosba vándorol, hol jobb díjazást remél, a háziasszonyok pedig utánuk vonatoznak, hogy Budapestről szerződtessék nagy bérrel, ezer Ígérettel cselédjeiket. Nem a bér nagysága a sok, hanem az a lehetetlen állapot, hogy pénzért sincs cseléd Vácon. A nőegyiet ragjai, de ez egész város örömmel fogadhatják, hogy ez a kérdés felszínre vettetett s már megoldásán tanácskoznak. A budapesti Márta-egylet mintájára a nőegylet főúti házában cselédotthont óhajtana létesíteni. Lehet, hogy valami közvetítő is lesz ott berendezve, a hol a cseléd nem, csak a háziasszony fizetne közvetítő dijat. Ezzel a cselédeket édesgetnék oda, hogy a nőegylet ajánlása folytán szegődjenek el egy-egy helyre. Vasárnaponkint összegyűjtenék őket s előadást rendeznének nekik. (Ez utóbbi tán könnyebb, de félő, hogy nem lesz kinek előadást tartani.) A terv még forr s ne mondjuk ki már most rá, hogy lehetetlen a megvalósítása. Sőt inkább iparkodjék minden tényező a maga kis munkájával hozzájárulni, hogy valóra válhasson. Elég idő lesz, ha mégsem sikerülne, kritizálni. Egyelőre köszöntsük a nőegyletet, hogy új eszméket fogad programjába s iparkodik azokba életet is verni. Ha nem sikerül a terve, ne csüggedjen, a sok jó eszme közül egy-kettő megvalósulhat s azzal a mi nagy társadalmunknak fog használni. HireK. A gyermeknap nálunk. Mint megírtuk, a városi tanács felkérésére ez idén a gyermekvédő liga gyermeknapját a nőegylet rendezi és azt e hó 5-én és 6-án tartja meg városunkban. Négy helyen: a vasútnál, a Kúria, a városháza előtt és a székesegyház-téren jelennek meg az urnák, hogy a közönség filléreit kérjék a gyermekek megmentésére. A nőegylet nemes vállalkozása mögött nagy hölgygárda áll : Lukács István titkár az urnákhoz beosztotta mindazokat, kik annak őrzésére vállalkoztak. A beosztás tervét itt közöljük. E szerint a székesegyház előtt pénteken: 8—9-ig Korpás Mártonná, Grázer Elza, 9—10-ig özv. Za- lánft'y Károlyné, Gyürky Mariska, Fodor Marcsa, 10—11-ig Rössel Ödönné, Rappensberger Mariska, Török Leona, 11-12-ig Gyürky KáFiú vagy leány? :ilrta: Raucsik Nándor. A dolgozószobában egy elefántcsontból faragott kis szent Antal szobor díszelgett, a melynek két gyertyatartójából mái napok óta nem fogyott ki az égő gyertya. A házbeliek nem is sejtették az eddig mellőzött szobor ilyetén való megtiszteltetésének okát, már csak azért sem, mert úgy vélekedtek, hogy a fiatal házasok sokkal inkább el vannak foglalva szerelmükkel, mint ama jámboréletű férfiút személyesítő szoborral. De bármin! volt is, a valóság az, hogy egy idő óta a szobor előtt gyertyák égtek s mindenkinek megtiltotta férjuram, hogy a dolgozó szobába belépjen. Egyébként minden úgy történt, mint rendesen. A fiatalok szerették egymást. Csak a cselédek hordták a pletykát a boltosnak, meg a mészárosnak, a kik azután elmondták a többi lakóknak s végül mindnyájan megegyeztek abban, hogy a „kilencesnek“ valami bűn terheli a lelkét. Később már 'azt is tudták, hogy az a bűn sokkal nagyobb, mint a minőnek hitték s kárörvendve gondoltak arra az izgató, szenzációs jelenetre, mikor a rendőrök elviszik a fiatal férjet s akkor hiába égette a gyertyát. Ezalatt pedig kíváncsian vártak egy másik eseményre. Mert hát nagy esemény volt készülőben a fiatal házasoknál. A gólyát várták. Az asszonyka szemérmes pirulással kötögetett, varrt holmi apró legénykének való ruhácskáikat, óvatosan, féltő gondossággal simítva el a ráncokat, nehogy az eljövendő honpolgár gyenge testét feldörzsöljék. Férjuram pedig öntelt büszkeséggel hivalgott azzal, hogy ennek a nagy készülődésnek ő az oka s a születendő fiúnak ő az apja. Mert hogy fiú lesz, az bizonyos! Nem is lehet más! Férjuram tudja, hogy miért. Igen ám ! Csakhogy az asz- szonyka leányt vár és szerinte az is lesz, ő tudja, hogy miért. Ez volt az egyetlen felhő, a mely a fiatal házasok ezideig rózsaszínű egét elhomályosította. Mindenben elnézték egymás hibáit s egy forró csók, ölelés biztosította a békét közöttük. De mikor a „babi“ felől beszéltek, mint két éles kard csaptak össze és a feltevésből egyikük sem engedett. Mennél közelebb jött a nagy nap, annál feszültebb lett a viszony a házastársak között. Végre aztán kitört a vihar. Szorongva ültek a vacsoránál. Érezték, hogy ma nagyon megha- sonlanak egymással. A férj kezdte: — Nem tudom megérteni, hogy miért nem kívánja, hogy a gyermekünk fiú legyen, holott tudnia kellene, hogy a leány az egy haszon- nélkiil való lény, a ki csak azért van, hogy pénzébe kerüljön a szülőnek?! De még ez nem volna baj, hanem azt is tudja, hogy a leányokra sokkal jobban kell vigyázni erkölcsileg is, mert azok természettől fogva inkább hajlanak a rosszra s a leggondosabb felügyelet is igen gyakran hiábavaló. — Kedves barátom — feleli az asszony — ezzel engem nem fog meggyőzni. A fiú még több áldozatot kíván, mint a leány. A fiút tovább kell taníttatni, annak az adósságait sokszor kell kifizetni, - a mint a magáét is kifizették a kedves szülői — a fiú kártyázik, iszik, szeretőt tart, párbajozik, sikkaszt, szóval rossz! Én nem akarom, hogy a gyermekem ilyen legyen és nem is lesz, mert az én gyermekem leány lesz! — Fiú lesz, ha mondom ! kiabál a férj. És jegyezze meg magának, hogy nem fogom tűrni, hogy az én fiamról igy nyilatkozzék! Az én fiam nem lump, nem kártyás, nem léha. Az én fiam hasznos polgára lesz a társadalomnak, de az ön leánya valószínűleg csak öltözni fog tudni és . . . vetkőzni! — Istenem, — siránkozott az asszonyka kétségbe esetten — a saját gyermekünkről, a leányunkról mondja ezt! — Már megint leány ? ! ordít a férj. Mondtam már, hogy nekem nincs leányom, nekem fiam van! S ha még mindig leányt akar, hát. Ez alatt bejött a mama, a kinek hamis pil-
