Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-02-17 / 13. szám
2 VÁCI UIHLAP jó ebéd növelte a jó hangulatot s egymás után hangzottak el a toasztok, melyekben az igazgatót ünnepelték. A vendégek késő estig Csuka muzsikája mellett volt együtt. A fegyintézet szabad napos őrei, mintegy ötvenen, a Koronán gyűltek egybe társas ebédre. Az ebéd alatt több toasztban ünnepelték szeretett igazgatójukat a jubileum alkalmából. Nyelvében él a nemzet. Nagybátyám nem szolt dohányozni. így szók ! beszélni az, a kinek halvány sejtelme sincs arról, hogy kerékbe töri a szép magyar nyelvet, mikor e botrányos szólamot kiejti. Az ilyeneknek tehát meg kell mondani, hogy a magyar ember nem szók semmit sem tenni — a magyar ember szokott valamit tenni vagy nem tenni. Sajátságos, de úgy van! És épen e sajátságokban van az erő, szépség, megbecsülni való. A létesítendő nemzetközi nyelv legfennebb okos és célszerű lesz, de jellemző, szép, erős nem lesz soha. - - No hát a magyar beszédben az a nyelvszokás, hogy a szokik ige az egyforma cselekedeteknek ismétlődését, többszörös előfordulását festi le. Hogy valamelyes cselekedet, állapot többször ismétlődhessék, arra nem elegendő a jelen időnek egy pillanata, oda akár a múlt időnek, akár a jövő időnek hosszabb volta, tartóssága kell. Azért a szokik ige csak múlt idejű' és jövőbeli állapotok lefestésére való. Jelen idejű állapot lefestésére nem használható. Ilyen múlt idejű cselekvéseket fejez ki ez: korán szoktam felkelni (mindig, vagy legtöbbször. — de mindig a múltra vonatkozólag.) — A ippstani királyunk a megjelenésben mindig pontos szokott lenni, tehát a biztosság erejével lehet következtetni, állítani, hogy pontosan jelenik meg ezután is, de azt már nem lehet mondani, hogy pontosan szokik (szók!) megjelenni. — A polgármester nyaranként el szokott menni üdülni, (ezt a múlt tapasztalataiból lehet állítani, mert meg-megtette a legtöbbször, vagy mindig). A múlt cselekedetekre nem mondhatjuk, hogy szokik (szók!) elmenni. A jelen idejű egy cselekedet pedig nem mondható szokásnak. A szokik igének igekötőkkel való jelenidejű alakja némelyeket tévedésbe ejthet. Mert használatosak az ilyen szók is: elszokik, megszokik, rászokik, leszokik, felszökik, beszokik, kiszokik. Mit jelentenek ezek? A kutya, ha nem adnak ennie — idővel elszokik a háztól s beszokik valamelyik másik házhoz, talán az uraság udvarára; a gyermek is megszokja idővel a kalarábé s murok ételt, melyet előbb nem szeretett; sok ember már gyerekkorában rászokik a pálinkára és dohányzásra, de viszont akárhány ember erős akarattal nagy korában leszokik e szenvedélyről. Fel és kiszokni is lehet a helyzet szerint. Pl. azt mondja az apa marhaőrző fiának: Vigyázz, hogy a marha (a rendes legelő helyről) fel ne szokjék a fentebb levő jobb, de tilos legelőre. Némely disznó aligalig szokik ki a legelőre, napközben többször is haza fut a csordából. No hát ezek, az igekötővel használatos igék ez esetben nem múlt időbeli cselekvést fejeznek ki tehát nem szükséges múlt idejű alakban használni őket. Ezek az igék, noha jelen idejűek, — de mégis jövőbeliséget fejeznek ki, mely cselekvés-sorozatnak csak az első tagját fejezi ki az illető elszokik, megszokik, rászokik stb. ige. Tulajdonképen oly helyzetben van az illető beszélő, hogy jövő idejű igealakot kellene mondania igy: el fog szokni, le fog szokni, rá fog szokni stb., de a magyarnyelvnek többek között az a szép tulajdonsága is meg van, hogy jelen idővel is ki tudja fejezni a múltat pl. igy: (majd) megteszem, (mindjárt) elviszem stb. Mindezekből az a végső tanulság, hogy az igekötő nélküli szokik ige csak múlt alakban használható (szoktam, szoktál, szokott stb) ; igekötővel azonban lehet a múlt mellett a jelen idejű igealakot is használni. Végül van ily alak is, a mi helyes: szokik már a gyermek! Ez valóban egy pillanatnak, a jelen időnek festése, de meggondolandó, hogy a ki beszél, az hozzá képzeli már azokat az előzetes és következő cselekedeteket is, melyeknek sorozata alkotja a szokást. Ez a kifejezés pedig, hogy: azt akarom, hogy szokjék; szolid meg a korai felkelést stb. a szokáshoz tartozó cselekvés sorozatnak oly első tagját jelenti, mely után a többieknek feltétlenül kell következniük. Hírek. — Epilógus. Ismeretes, hogy Hanusz Zoltánnak, kit a főpásztor a dányi plébániára nevezett ki, mily'sok kellemetlensége volt híveivel. Csak akkor csendesedtek el, midőn egy időre , Hanusz eltávozott más helyre s maga helyett felsőbb engedelemmel helyettest állított. A dányiak plébánosa arra kérte a megyés főpásztort, hogy engedje meg neki, hogy cserélhessen más plébánossal. A beleegyezés sokáig késett, de nem maradt el, a mit a következő hivatalos híradás is megerősít: Miután a m. kir. földmivelésügyi miniszter a dányi plébános kambiumához hozzájárult s a megyés főpásztornak Rovnyán Jánost a nevezett beneficiumra bemutatta, Rovnydn János a dányi, Hanusz Zoltán pedig a tápióbicskei plébániára invesztitúrát nyert. — Felolvasás a kaszinóban. A Magyar Társadalomtudományi Társaság most vasárnap tartja második felolvasását délelőtt 11 órakor a Kaszinóban. A felolvasásokat Qziswnn Sándor alelnök, országgyűlési képviselő és Szemenycy Kornél székesfővárosi fogalmazó tartják, akik többek társaságában jönnek ki Vácra. A felolvasások nyilvánosak lesznek; rendezésüket aj Kaszinó vállalta magára s azoknak tárgyairól a Kaszinó választmánya fogja értesíteni az érdeklődő közönséget. A felolvasások után a vendégek tiszteletére ebéd lesz a Káptalan-sorházban. — Dr. Hörl Péter felolvasása. A városi múzeum egyesület a Kúria nagytermében csőtörtökön délután (> órakor felolvasó ülést tart, melyre a nagyközönséget ez utón is meghívja. Tárgy : Dr. Hörl Péter városi főorvos előadása: A tuberkulózis és alkoholizmus. — A róm. kát. iskolaszék gyűlése. A váci r. k. iskolaszék í. hó 14-én, vasárnap a Karolina-leányiskolában gyűlést tartott. A pápai prelátusi méltósággal kitüntetett tagok, Bucsek István s Qossmann Ferenc apátkanonok szives elnöki üdvözlése s az uj gondnok Paull Béla eskütétele után az iskolaszék egyhangú közfelkiáltással Éder Kálmán törvényszéki bírót választotta meg világi elnöknek. Az uj elnök lelkes szavakkal köszönte meg a beléje helyezett bizalmat s megígérte, hogy krédója mindig az Ur Jézus, programja mindenkor a Mária-kongregáció programja lesz, melynek egyik főpontja a hitvallásos jellegű iskola védelme, fejlesztése, erősítése. Az iskolaszék köszönettel vette tudomásul, hogy a megyés püspök az ismétlő iskoláknál a hitoktatás hathatósakká tétele s a serdülő ifjúság lelki vezetése iránt legutóbbi rendeletével intézkedett. Sajnálattal értesült az iskolaszék, hogy' a keresztény iskolatestvéreket megfelelő számú egyéuek hányában még nem alkalmazhatja, azonban felkérte az elnökséget, hogy ezt a kérdést tartsa nyilván, hogy midőn meglesz a kellő alkalom s lesznek egyének, az iskolaszék a kér. iskolatestvéreket a tan- s nevelésügy javára városunkban letelepíthesse. Az iskolaszék meleg rokonszenve nyilvánult meg Burtos Pál iőtanitó irányában, ki 45 évi tanítás fáradalmai után a megérdemelt nyugalomba kívánkozván bejelentette lemondását. Bucsek István prelátuskanonok ékes szavakkal emlékezett meg a nyugalomba vonuló tanító érdemeiről, buzgóságáról, példás, mindenkor, hithű életéről. Az iskolaszék Bartos Pál érdemeit jegyzőkönyvbe iktatta, hálájának valamelyes kifejezésére pedig felkérte a főpásztort, hogy Bartos Pálnak magasabb elismerését kieszközölje és engedje meg, hogy az iskolaszék Bartos Malvint, a nyugalomba vonuló iőtanitó leányát, ki már hat éve működik mint helyettes az iskolánál, a most ugyancsak ezen iskolaszéki ülésből kifolyólag államsegéllyel szervezendő uj tanítónői állásra pályázat nélkül meghívhassa. A két üresedésbe jövő férfi tanítói állást pedagógiai érdekből csak az iskolai év befejezése után szept. l-ére tölti be az iskolaszék. — Juriga kiszabadult. Juriga Nándor országgyűlési képviselő, plébánost két évi államfogházra ítélték nemzetiségi izgatás miatt. Juriga a váci államfogházba került és többször megkisérlette, hogy kegyelmet nyer jen, de mindannyiszor elutasították kérését. Május 8 án telt volna le két évi büntetése. Tegvét, ugyanabba a hibába esik maga is, mint a mit megró. Azt mondja ugyanis, hogy a mű Írója előrebocsát egy kis, idegenből vett, meg nem emésztett elmélet-félét s aztán folytatja minden rávönatkozás nélkül, egyszerű leiró módon. E megjegyzés Tordayra épen e bírálata miatt illik leginkább. Másrészt azonban komoly, értékes művet alkotott, a melyből összefoglaló történeti ismertetése miatt sokan megismerkedhettek az aesthetika és a magyar szinműirodalom fejlődésével. E kritika volt úgyszólván megörökítésre méltó utolsó dolgozata. Az a gondolkodó fő, az az energiától duzzadó szellem, az a biztos látású és itéletű ember egyszerre elhallgatott. Magyarázni e korai elnémulást ez ismertetés elején megkíséreltük. Az akarat és tehetség harmóniája nem volt meg lényében oly mértékben, mint az a tartós siker kivívásához föltétlenül szükséges. Meredek szinteken járva nem gondolt arra, hogy az életnek nyugalmasabb mélységei vannak s hogy a sas nem bir állandóan a magasban tartózkodni. Hangulata és annak komoly kifejezése közt egyszerre ür támadt, a nagy erővel nekilendült energia holt vizekre jutott, talán a külső ösztön szűnt meg, talán lelki világában történt többé nem pótolható változás. A teremtő szellem, a lét kényszere, vagy kényelme, a viszonyok hatása nála inkább relative érvényesült. Önmagában volt-e az ok, vagy rajta kívül, ne feszegessük. Az ily elnémulásokban mindig van valami megrázó, rokon a tragikus hatással s a komolyság, mely láttára reánk száll, édes testvére a tiszteletnek az igazi tehetség iránt.
