Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-01-31 / 9. szám
VÁCI HÍRLAP 2 Vasárnapi levél. Vác város közönségéhez. Ama jótékonysági egyesületek között, a melyek Vácon a humanizmust szolgálják, nem utolsó helyen áll a magyarországi munkások rokkant és nyugdíj egyletének 149-ik váci fiókja. . A fiók csendes munkálkodásáról csak a középpont és az érdekeltek tudnak, a nagy közönség általában semmit, vagy a mit tud is, azt tévesen tudja. Pedig az eszme, mely ezt az intézményt szülte — él és mindennap ttjabb és újabb bizonyságát nyújtja életrevalóságának! Hisz áz élet számtalan eseteiben bebizonyosodott az, hogy mily sorsra jutottak valaha jó módba élő családok, a kik öreg napjaikra koldusbotot kénytelenek voltak fogni. Tagadhatatlan, hogy a múltban nem voltak olyan intézmények, a melyek az életerős embert hivatásának, munkabírásának teljében arra figyelmeztették volna: ember, jöhet még idő, midőn erőd elvész, munkaképességed 60, 70, 80 %'ban csökken és te nem fogod a mindennapi kenyeredét megkereshetni! Légy rajta, hogy a te saját érőddel biztosítsd a neked nyugodalmas aggkort, nehogy öregségedben mások irgalmára, vagy a te városod támászára szorulj. Vagyis: biztosítsd magadnak üz öregségben váló megélhetésedet. A kormányok ma már az egész világon foglalkoznak ezzel az eszmével, minálunk is történik valami —most jött a balesetbiztosítás — végül jön a rokkant és nyugdíj kötelezettség. Mindenfelé kongresszusokat, tanácskozásokat tartanák és az a sok ankét, a melyekről a közgazdasági lapokban olvashatunk, mind jele annak, hogy ez az eszme él és tért hódit. E cikkem célja, hogy a nagyhorderejű és majdnem minden emberre kiható intézményt ismertessem, mert érzem és tapasztalom, hogy iránta nem a tárgyilagos ítélettel viseltetnek. Városom nagy közönségénél óhajtanám eloszlatni, azt a sok téves nézetet, a mellyel ezen intézmény iránt viseltetik. Magasabb szempontból tekintve munkások katagóriájába minden rendű ember tartozik, a ki akár szellemi, akár fizikai munkája álta) a letét fentartja, ezért ez intézmény tagja nem csak szoros értelemben vett munkások lehetnek, hanem bármely kenyérkereső ember. A váci 149-ik fiók rövid életű, mert még csak két éve működik és működéséről, valamint vezetőségéről a közönség között sok téves nézet uralkodik, holott ez a működés nemes munka, melyben teljeseu önzetlenül munkálkodnak a vezetők, nem is számítva az anyagi áldozatokat. Mégis bizonyos részben bizalmatlanság a jutalmuk. Van a városnak sok polgára, a ki felismerve a pénztár áldásosságát, tagja is óhajtana lenni, de a róla elterjedt téves fogalmak visszatartják őt, mert — ott szocialisták vannak. Azt kérdem én: Hol nincsenek szocialisták? I)e ez nem tartozik reánk, nem foglalkozunk mi politikával. Mi a humanizmus szép, lelkesítő, lelket, szivet megnyugtató, nemesebb érzelmeket gyújtó és adó mezőit járjuk, nem szenvedelmeket gyújtani a célunk. A szegény munkaképtelent segíteni, a neveletlen árváknak könnyeit letörölni: az özvegynek gondjait enyhíteni: ez ami hivatásunk. A világ legnagyobb, legideálisabb szocialistája az Istenember, aztmondá: »a mit a szegénynek teszel, azt nékem teszed« és ki tudja a ki kézi, vagy szellemi munkán megöregszik, nem válik-e ő is szegénnyé?! A nagy Mester szavait valósítjuk, távol áll tőlünk a vád, a mellyel illetnek. Az egyesület alakult 1893-ban, az egylet cime: Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíj egylete. Uj alapszabályai 1906-ból valók. Az egylet célja: a) tagjainak rokkant segélyezése és nyugdíjazása, b) az egyleti tagok árváinak gyámolitása, az egyleti tagok özveg}'einek segélyezése. Tagja lehet minden munkás, férfiak és nők egyaránt, vallás és korkülönbség nélkül, sőt a 14 ik évet betöltött tanoncokat is felveszik. Tiz évi befizetés után, ha a tag az ő iparában munkaképtelenné válik, rokkant segélyre jogosult. Befizetés minden- hónap elseje és 15-ike' után való vasárnap történik osztályok szerint. Van három osztály: 1-ső osztályban heti 20, 2-ikban 21, 3-ikban heti 30 fillér a járulék. A 10 év utáni sagélyezés fokozatos táblázat szerint történik, 1-sőben 8 40 K, II-ikban 9 80 K, ül-ikban 11-90 K, a 40 évet betöltött tag pedig a teljes nyugdíjban, osztály szerint pedig 12, 14, 17 korona segélyben részesül. Ma már Magyarország minden, részében vannak fiókok, számuk meghaladja a 24ü-et. Ezen fiókok mind a Középpontnak számolnak, mely Budapesten van, melynek vagyona meghaladja a 4,000,009 koronát sa melynek a kereskedelmi minisztérium is 5000 korona évi segélyt ad. Tagjainak száma majd 8003. itt Vácon van 170 tagunk és két alapitó tagunk: gróf Csáky Károly Emmánuel megyés püspök, Neugebauer Sándor, mint a váci fiók védnöke, a kik ez eszmének emberszeretetbőf lelkes hívei. Ezekben akartam megismertetni a váci közönséggel az egylet valódi ál apotát és hiszem, hogy tévedése eloszlik. A ki belátja, hogy mennyire üdvös intézmény----csatlakozzék hozzánk, hisz Őnöuraagát biztosítja és rokonszenvét ajándékozza az ifjú fióknak, hogy gyökeret verhessen. A fiók most február 13 án a Kúria termeiben saját külön alapja javára jelmez estélyt rendez, a melyre kérjük a közönség jóindulatát. A múlt évi működést és kimutatást külön fogjuk közzétenni. liesskó Béla. H i r e k. Kesergő a rossz farsangra. Bemártom toliam sajgó szívbe, mely csalódott s epedt, ho jy diktálja ezen rovást, e sánta rímeket. * »Lányom, lányom, mért jösz bálba, nem érdemes ez már, libácska az, a ki már ma rendes férjet itt vár. Názd csak azt ott, azt a hosszút, ki mindig kerülget! Ha rád pislog, azt számítja, hogy mennyi a pénzed. Vagy a másik, ki feléd jön, az a kajla fülű, úgy néz reád ábrándosán, mint egy bamba ürü. Ennek apád üzlete kell, azért óhajt téged, Kampós orra megérezte, hogy jól megy a geseft, az meg amott, a ki iszik, mindent, csak nem vizet: olcsó betegápolónak keres feleséget.« »És tefiú? mit bámulsz ott ? miért jöttél ide ? Nem tudod azt, hogy a bálba minden leánya üde? Miért nem mégy a házakhoz, ott is a konyhába? Figyeld meg csak, mitér Otthon némely cifra dáma. Az a fruska ott jobb oldalt, a ti reád sandít otthonában fülig piszkos, lustálkodik mindig. Amott az a csodaszépség, mely mint rózsa virul, nézd meg jobban, üde ajka a festéktől pirul. Vagy az a kis bakfis lányka, ki szemét lesüti, Isten tudja, melyik-hadnagy irt evelet neki?« *■ Bizony, bizony ifjú népem itt minden csak, látszat, leány, legény legtöbbnyire nazug külsőt mutaL * Ezért írom vérző szívből az alkalmi rovást, sajgó szívből, mely toliamba nem tud diktálni mást. Seregély. lésről a lírai költészet terén egy verseskönyv megbirálásával kapcsolatban. (Benedek Aladár: Árnyak, sugarak.) Bírálatában a könyvet nem mint elszigetelt jelenséget látja, hanem mint típusát akkori lírának, a melynek művelői az első fejezetben említett kiváló költőkön kivül, nem voltak egyéniségek. Tárgyban, hangban, érzésben, kidolgozásban nem csak nem jelentkezett az eszményiség, tehetség, hanem általában a külső forma elhanyagolása jellemezte az ez időben megjelent verseket. És a kritika mily álláspontot foglalt el ezzel a jelenséggel szemben? Halljuk magát Tordayt: »Kölcsönös bámulásra alakult ligák vezetik tervszerű párttaktikával az irodalmi közvélemény kormányát és . .. irodalmunkban is középszerű talentumok arrogálják maguknak a kritika által csak a nrgy szellemeknél megtűrt kiváltságokat.« — Jme a jogosulatlan és szükséges kritika között levő különbség. Torday szavait mintha manapság is gyakran hallanánk, de kissé gyengébben, az egyéni bátorságnak némileg tompított hangján s mintha a középszerű talentumok egethasogató, de komolynak nem vehető vergődéseit mintha manapság is tapasztalnánk. E verseskönyv bírálata mellett kiváló figyelmet érdemel egy novellas könyv bírálata. (Beöthy Zsolt: A névtelenek.) Míg amott a lírai költészet szempontjából vette szemügyre a magyar irodalmat, itt az epikára vetette tekintetét és nem kevésbbé értékes dolgozatban mutatott rá a kérdéses könyvvel kapcsolatban a korabeli novellairodalomra. A regényírás ellen bizonyos visszahatás mutatkozik a 70-es években. Ar Írók ügyesek a mese kigondolásában, de kevésbbé az elmondásban. Szeretik hosszúra nyújtani műveiket, pedig nem a minél hosszabb, hanem a minél rövidebb mű tarthat számot az elismerésre. A jó regényíró nem ir le mindent, hanem bízik olvasója képzeletében, a ki a helyesen megindított cselekvényt az oda szorosan nem tartozó részekkel kiegészíti. Torday e fejtegetésében Voltairre és Schillerre hivatkozik; az előbni szerint: »Mindent elmondani — ez az unalmasság titka« és Schiller mondása: »Nem az, a mit elmond, hanem a mit az iró elhallgat, mutatja a stíl mesterét.« Ily módon az iró regényében nem kínozza hoszszada-másságával azolvasót, másrészt olvasója képzeletét is munaásságra serkenti. Torday e felfogását alkalmazza a novellára is és Schlegellel hangoztatja, hogy a helyes kiválasztás a művészet próbaköre. (Folytatása vasárnapi számunkban.)
