Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-10-20 / 82. szám
VÁCI HÍRLAP 3 — A Miltényi-párt petíciója a Kúrián. Tegnap délelőtt tárgyalta a Kúria a Miltényipárt petícióját a váci és a választókerületi községek polgárai nagy érdeklődése mellett. Eredményt ez a nap nem hozott, mert a Preszly-párt is adott be ellen-peticiót s azt az idő rövidsége miatt a beadás után a Miltényi-párt védői nem tanulmányozhatták át s igy nem is védekezhettek az abban foglaltak ellen. A Miltényi párt kérelmére a Kúria a tárgyalást november hó 2-ára halasztotta el. — Az alsóvárosi függetlentségi kör megalakulása. Vasárnap délután négy órakor alakult meg a Lövőház nagytermében a »Vác alvárosi függetlenségi és 48-as kör« igen szép látogatottság mellett. Régi óhaja volt ez az alsóvárosi közönségnek, a kinek eddig nem volt semmiféle egylete, a hol ügyes-bajos dolgait megbeszélhesse. Mindig hiányát érezték egy ilyen körnek s most végre vasárnap egypár lelkes alvárosi gazda szorgos utánjárására megalakíthatták azt. Az egybegyűltek között számos intelligens embert is láttunk, iparosok is megjelentek a gyűlésen, Középváros és Kisvác is képviselve volt, sőt a vendégek között a választó kerület községeiből is jelen voltak néhányan. A résztvevők az alakuló közgyűlés vezető elnökéül Donovitz Ferenc szövetkezeti igazgatót kérték fel, a ki megnyitotta a gyűlést, majd pedig dr. Prcszly Elemér orsz. gy. képviselőt, a ki ismertette a kör céljait s lelkesítő szép beszédében a szabadság, egyenlőség és testvériség szép eszméit fejtegette nagy tetszés mellett. Ezután felolvasták az új kör alap szabályait, majd a tisztviselőkart választották meg egyhangú fölkiálltással. Elnök lett: Rákóczy János, alelnökök: Balog Rúzsa József, és Leyer Mátyás, pénztáros: ifj. Schulcz János, jegyző: Kozma Lajos, háznagy : Mireisz Leyer József, könyvtáros: Béky János, ellenőrök : id. Spolvind János és Huszay József, számvizsgálók : Moys Lajos, Blaha Mihály és Skulka Sándor. A választmány tagjai lettek : Nell Pál. Oroszky Károly, ifj. Spolvind János, id. Ludányi György és Miskolczy István, pótválasztmany: Fekete István és ifj. Kosdy János. A tisztikar megválasztása után az új elnökség foglalta el helyét s nevükben Rákóczy János elnök tartott buzdító beszédet, megköszönve a beléjük helyezett bizalmat s utána Kozma Lajos jegyző talpraesett ügyes szónoklattal kérte a jelenlévőket az egyletbe való tömörülésre, összetartásra. Sötét este volt már, a mikor a közgyűlés befejezéséül Streitter József indítványára a következő két táviratban üdvözölték Kossuth Ferencet és Justh Gyulát: Kossuth Ferencnek, az orsz. függ. és 48-as párt elnökének: «A vác alsóvárosi függetlenségi és 48-as kör megalakulásakor őszinte szeretettel üdvözli Nagyméltóságodat, mint az orsz. függetlenségi párt nagynevű tisztelt vezérét.* Justh Gyula képviselőházi elnöknek: »a vác alvárosi függetlenségi és 48-as kör megalakulásakor őszinte szeretettel üdvözli Nagyméltóságodat és a nemzet gazdasági függetlenségének kivívásáért folytatott nehéz küzdelméhez kitartást kíván.« Ezzel véget is ért a közgyűlés s a jelenlévők közül mintegy százan rögtön be is léptek tagnak az új körbe. Itt említjük meg, hogy a rendes évi tagsági dij 4 korona s hogy helyiségről most gondoskodnak a vezetők. A kör jelszava : lelkesíteni, tanítani, szervezni, célja: a törvényesen független magyar haza történelmének, alkotmányának, társadalmi, gazdasági és politikai helyzetének és viszonyainak megismerése és megismertetése ; a haza nagyjai emlékének megünneplése; a szabadság, egyenlőség és testvériség fenkölt eszméknek társadalmi téren való ér vényesitése; a tagok szellemi művelődésének előmozdítása; a kör tagjainak ügyes bajos dolgaikban tanácscsal, útbaigazítással való ellátása s a társas érintkezésnek bensővé és kedélyessé tétele. Közgyűlés után a jelenlévők társas vacsorára ültek össze, a hol számos beszéd hangzott el, majd a fiatalság táncra perdült s kedélyes jó mulatsággal tette emlékezetessé az uj kör megalakulásának napját. Kisorsolt esküdtbirák. A peslvidéki törvényszéken most sorsolták ki az okt. 25-én kezdődő esküdtbirósági ülésszakra az esküdtbirákat. Vácról kisorsoltattak : Koch Henrik ny. máv.főellenőr,HoIczer Dezső bőrkereskedő Braun Ignác rőföskereskedő, Klein Zsigmond gyógyszerész, Reitter Ödön kocsigyáros, Való Antal magánzó rendes esküdtszéki oiráknak, Lőwinger Ernő bútorgyáros, Farkas József gyárigazgató. Walla László takarékpénztári pénztáros és Bartos János káptalani ispán pótesküdtszéki bíráknak, Bartos János azonban még májusban meghalt, tehát törültetik. Az ülésszakban a következő bűnügyek ke rülnek főtárgyalásra: Október 25-én Gödöllei Andor szándékos emberölés, október 26 án Bölcskey Sándor és Vásárhelyi Gábor szándékos emberölés kísérlete, október 27-én Magyar Gábor és Pap Ferenc szándékos emberölés kísérlete, október 28 án Merk Mátyás halált okozó súlyos testi sértés, október 29-én Chot Károly halált okozó súly'os testi sértés, október 30-án Toreczki Károly szándékos emberölés, november 2-án Szekeres Márton szándékos emberölés, november 3-án Kozárovics Árpád Lajos szándékos emberölés kísérlete, november 4-én Szellő Gábor, Sztenke Henrik, Vig József és Szellő Ferenc szándékos emberölés kísérlete, november 5-én Szessl Károly és társai rablás, november 6-án Kárpáti Spergel Ignác halált okozó súlyos testi sértés. — Főgimnáziumunk Blériot felszállásán Főgimnáziumunk 100 tanulója 8 tanár vezetése alatt vasárnap d.e. a 10-i vonattal Budapestre utazott, hogy Blériot monoplánjának felszállását megtekintse. Este l/a 1Ü órakor jöttek vissza, emlékezetükbe vésve ezt a ritka és világhírű eseményt. — Uj pénzintézet városunkban. Nagy fontosságú vállalkozásról számolhatunk be olvasóinknak. A Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság, ez a nagy tőkével, hatalmas összeköttetésekkel rendelkező fővárosi intézet városunkban fiókot állít fel, mely a hitelügyletek minden nemének ellátását, főleg azonban ipari vállalatok finansirozását és városunk kereskedelmi életének fellendítését vette programjába. Városunk lakossága ezen hirt csak örömmel fogadhatja, mert egy ilyen nagy tőkével rendelkező intézetnek városunkban leendő letelepülése úgy a városra mint a lakosságra csak haszonnal fog járni, egy kis életet fog hozni közénk és előfogja segíteni Vác régi vágyának teljesülését, hogy a főváros közvetlen közelében ipari és gyári vállalatok létesítésével, vagy finansirozásával városunk igazi rendeltetésének megfelelve gyárvárossá fejlődhessen. Úgy tudjuk, hogy az uj intézet a helyi érdekek védelmezése és ápolása céljából és a helyi befolyás biztosítása végett városunk és a vidék legelőkelőbbjeiből igazgató-választmányt is alakított. — Az új földadó. Vác város polgármestere közhírré teszi, hogy Vác város határának a földadó revíziója folytán szükségessé váR és az 1909. évi V. t. c. alapján történendő helyszínelése folyó évi október hó 27-én veszi kezdetét. — Betöréses lopás. Korpás Lajosnak a korona vendéglő bérlőjének kellemetlen vendége akadt egy közép termetű, barna, elegánsan kiöltözött betörő személyében. E hó 15-én este az illető szobát bérelt a szállodában és a napi munkában kifáradt vendéglős és személyzetének éjjeli pihenését arra használta föl, hogy a korcsma helyiség udvarra nyíló ajtaját ki feszitette, majd az első ivó szobában álló kis asztalnak fiókját, melyben a napi bevételeket szokták tartani, feltörte és mintegy 300 korona készpénzt elemeit, aztán megszökött. A rendőrség keresi a vakmerő betörőt. — Mindenki tudja, hogy minden vállalkozáshoz olyan szükséges a nyilvánosság, mint levegő az embernek! Az ügyes kereskedő feltétlenül hirdet. Az élelmes kereskedő hirdet! A ki jó árut tart vagy készít: hirdet! A ki olcsó és versenyképes: hirdet. A ki nem teszi kockára üzleti érdekeit fukarságból: az hirdet A ki tudja, hogy a hirdetés a legjobb tőkebefektetés: az hirdet! Tessék elolvasni lapunk mai számában a „Magyar Fürdőkalauz“ hirdetését, — határozottan előnye lesz, ha ezen milliók által olvasott munkában hirdet. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény : Asztali dara AB szám 22 K. 80 fill. — Asztali dara C szám 22 K 40 fill. — Királyliszt 0 sz. 22 K 60 fill. — Lángliszt 1 sz. 22 K 20 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 21 K 80 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 21 K 40 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 2l K 00 fill. Középkenyé) - liszt 5. sz. 20 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 60 fill. —Barnakenyérliszt 7. sz. 17 K 60 fill. Vf, sz. 15 K OO fill — 78/4. sz. 12 K 60 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 00 fillér — Korpa finom F sz. 5 K 90 finom — Korpa goromba G sz. 5 K 90 fill. — Ocsu 7 K 50 fill. Arpadara á 50 kg. 8 K. — Rozsliszt: 1. sz. 15 K 60 fill. 2. sz. 14 K 60 fill. HA NINCS SZALMA, NINCS TRÁGYA. Ez a veszély fenyegeti a gazdaságot az idén, amely pedig nagyon megsínyli az állati trágya hiányát, mert annak különösen fizikai hatását a miítrágyáK sohasem pótoljáK. A szárított Hizósertéstrágyával kitűnő eredménynyel, jutányosán és biztosan pótolhatja mindenki BUDRPEST-KŐBRNYRI TRRQYRSZRRITÓGYRR a hiányzó istállótrágyát, ha ismertetést és ajánlatot kér a Bosányi, Schietrumpf és Társa cégtől Budapest, IX., QllSi-út 21. szín. *