Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-09-29 / 76. szám
Huszonharmadik évfolyam. 76. szám. Vác, 1909. on ____!__________l__aiber 29. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centimétereni.int 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-száin 17. Kiállításunk tanulságai. Vác, szept. 24 A váci baromfi, nyúl- és tenyészezköz kiállítás véget ért. Érdeklődött iránta néhány száz, mondjuk ezer nő és férfi, vájjon az lesz-e az érdeklődé seredménye, hogy városunkban és a járásban az uj jövedelmi forrásokat iparkodnak megnyitni? E kiállítás nálunk is után meg kell érteni végre, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatban sok olyan haszonvételi forrás kínálkozik, a mit ha körültekintéssel, tudással aknázunk ki, igen tekintélyes jövedelmet vagyunk képesek magunknak biztosítani. A legfontosabb és legnagyobb jövedelmet adó kisebb gazdasági ág a baromfitenyésztés. Még az olyan vidékeken is, a hol ennek megvannak a létjogosultságai, a legnagyobb közöny tapasztaljuk népünk részéről, vagy csupán az asszonyok foglalkoznak vele, azt is csak mellékesen, mostoha gyermeknek tartván s ügyet sem vetnek reá, nem gondolván meg, hogy abból mennyit lennének képesek pénzelni, ha arra nagyobb fordítanának. Hazánk bővelkedik üdítő vizű folyó- és patakokban. Ezeknek környékén százezreit lehetne a vizi baromfiaknak nevelni. S mit látunk ? Két éven keresztül laktam Budapesthez közel eső faluban, a mely majdnem egészen Vén asszonyok nyara. Szél szór szemembe kusza szálakat. Őszi reggel, napsugárba járok. E szomorú szálak tetszenek nekem És nem tavaszi, feslő friss virágok. Nem ifjú lányok kényes kacaja, De hervadó nők, hulló levelek, Lassú haldoklás, néma fonnyadás Remegtetik meg szegény szivemet. Úgy csillognak az aranyos szálak, Mint őszülő haj megfakuló fénye. Halvány szőkeségbe hó még nem esett, De a nyárnak vége, jaj, már vége! Szerelem e titkos pusztulást, És szeretem a tűnő vágyakat, Szeretem az asszonyt, a lemondó asszonyt, Ki nem kér semmit, mindent odaad. Mint mikor a mécs még egyszer fellobban, Végső csepp borát buggyantja a korsó, Csókjába fullad a búcsúnak könnye, Sejti, hogy én vagyok az utolsó. F. F. Az orr. Szerencsém, hogy Cyrano de Bergerac már nem él, nyugszik csendesen a többi gascognei legényekkel együtt, mert különben most meggyűlne velem a a baja, lévén őuraságának hatalmas, nagy, orra. Ez a kis.levegőhasitó, néha-néha légi kormányzó, tudomáa hatalmas Duna mellett fekszik. Azt gondolná az ember, hogy a liba- és kacsatenyésztés itt nagyban űzetik ? Szégyenlcm bevallani, ha libát, vagy kacsát akartam enni, Budapestről kelletett azt hozatnom addig, mig azután magam nem tenyészthettem. Az egész faluban alig lehetett néhány pár libát találni. Ez, mondom, közel a fővároshoz volt, a hol a hízott libák, hízott kacsák minden időben jó pénzért értékesíthetők. Milyen állapotok lehetnek hát messzebb a fővárostól, ha itt ilyeneket találtam? A baromfitenyésztés még a legtávolabbi részében az országnak is kifizeti magát, mert annak értéke a messzebbi szállítási is kibírja. Hát még Vác vidékén! Példa reá a tojáskivitel, a mit Német és Angolországba is szállítunk. A mi baromfitenyésztésünket a gazdaságilag és kulturailag visszamaradt Oroszország is messze túlszárnyalja. Hazánk most már büszke lehet nagyobb városaira. Vannak Budapesten körül helyek, a melyekben, lehet mondani, csupa olyan ember lakik, a kik csak úgy mint Budapesten, a piacról kénytelenek élni. A múltkor Nagváradon jártam. Kíváncsiságból körül néztem a piacon. Az egész piacon nem volt annnyi baromfi, zöldség stb., a mi Budapesten egy utca lakóinak is elegendő lett volna. Miből fedezi az ottani nép napi élelmiszer szükségletét? Talány marad előttem! Az ilyen nagyobb városok környékén lakó kisgazdáknak valóságos kincsesbányát képezne egy-egy modernül berendezett bolgár rendszerű kertészet. Alig van város, a hol ilyent találnánk, s ha van is, azt nem a mi véreink művelik, hanem más országbeli idegenek, a kik azonban szorgalmuk, mnnkájuk révén, mint tőkepénzesek távoznak el tőlünk s mennek vissza hazájukba. Dicséretes és követendő példa gyanánt említem Kecskemétet — az ő rossz homokföldjén — miért ne tehetné meg más város, vagy falu népe is az ő aránylag fokkal jobb, termőbb talaján? Egész városok indulnak naponta salátával, uborkával, paprikával stb. megrakottan, messze idegen országok felé, a hol ezeket a terményeket arannyal fizetik, mert a természet mostohasága, a kiima zordsága miatt azoknak termelését náluk meg sem kísérelhetik. Milliók kerülnek ezen a réven Kecskemétre. Ugyancsak a nagyvárosok közelsége rendkívül kedvez a házinyúltenyésztésnek is. Ezzel is leszámítva néhány intelligensebb tenyésztőt, alig foglalkozik hazánkban valaki üzleti szempontból. Pedig ez kétféle hasznot is hozhat. Mint tápláló, jó izű húst és a szőrmét, a mit jó árban lehet értékesíteni. Hasztalan az állam erőlködése, nem képes a selyemtérmelést általánossá tenni. Lakossunk szerint az embereknél a száj felett foglal helyet. Hiánya a hiúkra nézve nagybaj, mert orrnélküli ember nem törvényes, azért a nemlátása nem igen ringat bennünket valami szellemes illúziókba, egyszerűen, azért, mert az orrtalan arc hasonlít a halálfejhez, manapság pedig meghalni senkisein akar. Széptani szempontból bajos volna meghatá rozni és körülírni, hogy milyen is a szép orr, mert az egyéni ízlés és felfogás mindenkinél más és más a saját orra szerint. De az tény, hogy az orr különlegess4geivel az arcnak bizonyos külső jelleget kölcsönöz, ami miatt nagyon sokfelét reá fognak a szegényre. A rossz májúak nyitott könyvnek mondják és minden félefurcsaságokat olvasnak le róla, még az elkövetett kópéságokat is róla akarják megtudni, mintha bizony szegény valami fecsegő teremtés volna. Pedig a jámbor még akkor sem nyúlik nagyobbra, midőn gazdája hosszú orral kénytelen távozni valahonnan. Ráfogás az egész. Az azonban sötét árnyékot vet reá, ha az urát az orránál fogva vezethetik, amiről ő azonban nem tehet,, csak a gazdája. De hogy a gazdája mindenbe beleütte, az már mégis udvariatlanság, mert sokszor még fricskát is kap, ha túlságosan kotnyeles. Arról ismét nem tehet, hogy magasan hordatván tulajdonosától, néha-néha felüttetik az orra. Oka a gazda, a kinek üres a feje és igy nem tud orrával egyensúlyt tartani. Az már jó, ha megérzi a veszélyt és elhárítja. Természetesen nem őt szóljuk meg, az illetlenségért, hogyha becsukják előtte az ajtót és felorrolva urával szépen haza ballaghat. Mindezen sok viszontagság után is úr marad azért, mert mindig utána megy az ember s igy nem csoda, ha olyan nagy szerepet játszik az élet szinpadán. Sok dolgot csak ráfognak, az igaz, rosszakaratból, de akad néha igazság is. A nagy tömeg szerint az orr csak arra való, hogy vele szimatoljunk, a száj után menjünk. Pedig hjlajdonképeni rendeltetése a levegő felvétele, mivel az orron át a levegő megtisztulva jut a tüdőbe. Azért nagyon kellemetlen annak, a ki nem mehet az orra után, esetleg nem lát annál tovább. A másik rendeltetése az orrnak a szaglás. Az étel, ital csak úgy ízlik, ha annak szaga kellemesen üti meg az orrunkat. Náthánál, midőn szagló idegeink eltompultak és emiatt szaglóképességünk nem működik jól, érezzük is a jó étvágy hiányát. A náthát régen nagyobb baj elhánlójának tartották s igy annak megjelenését mindig örömmel fogadták. A nátha természetesen tüsszentéssel jár, azért keletkeztek a tüsszentésnél a jókivánatok. A tudomány világánál azonban ez a hiedelem megszűnt s igy a tüszentés utáni jókívánságok sem valók többé a szalonokba. Az orr mindezekről nem tehet, hűen jel lemzi azért ezek ellenére is tulí>í'I"uosát. Hiába minden védekezés c~' ° niln* va-