Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-01-27 / 8. szám
Huszonharmadik évfolyam. 8. szám. Vác, 1909. január 27. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nvilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Városok és a kormány. A mikor most az ország kormánya a városok kártalanításának tervét végre-valahára pogrammjába vette és jobb szándékának látható jeleit adta s abból az alkalomból, hogy a miniszterelnök az országgyűlési háztartási adhoc bizottság előtt e részben bizonyos tervet nyilvánosságra is hozott, egy régi szálló ige jutott az eszembe. A hol malacot Ígérnek, ott zsákkal kell forgolódni. Ezzel a Képletes példabeszéddel azt fejezi ki a nép ajka, hogy ott, a hol valami Ígéretről van szó, nyomban kérni is kell azt, a mit ígértek. A miniszterelnök beszédére vonatkozólag ezt a szállóigét átvitt értelemben úgy kell magyarázni, hogy a városok nagyon résen legyenek, hogy ha valamit akarnak kapni, mert valamint hogy a közönséges életben és az egyének között folyó létküzdelemben az a győztes, a ki élelmes, a kiéheztetett városok között is azok fognak a legtöbbet kapni, a melyek leghamarább jelentkeznek. A létért való küzdelemben nem ismerik a szolidaritást s ha ez áll az egyének versenyére, mennyivel is inkább áll a városokra nézve. Hazánkban — sajnos — eddig sohase mértek egyforma mértékkel a városoknak, hanem a melyiknek miniszter, államtitkár, vagy egyéb befolyásos — főleg a régi időben és értelemben vett kormánypárti — képviselője volt, annak hullott az áldás. Vasút, gyártelep és egyéb kedvezmények bőségesen jutottak s viszont azok a városok, a melyek politikai magatartásukkal a kellemetlenek közé soroztalak, soha se kapnak semmit. Hogy ezek közül egyet említsünk, itt van példának Vác. De térjünk vissza a kormányelnök kijelentéseihez. A kormány el van határozva, hogy a városokat az általuk eddig ingyen teljesített állami teendőkért kárpótolja akként, hogy évenként 2.000.000 koronát ad a városi tisztviselők fizetésrendezéséhez, 4 000,000 koronát pedig külön s tisztán városi célokra aként, hogy az általuk beszedett állami adóknak 2°/0-át átengedi. A két milliónak sorsa meg van pecsételve, Az a városok tisztviselőié és szétosztására a hozandó törvény-novellában adott íelhalmazás szerint a belügyminiszter lesz illetékes, a ki viszont ép úgy mint a megyéknél történt. megállapítja a fizetési osztályokat és igazságosan osztja el kérdéses összeget. Más kérdés már most, hogy a négy millió hogyan osztatik fel, mert — a mint egyesek tévesen hiszik — ha a beszedett állami adónak 2 °/n-ái kapja egy-egy város, ez 2—4000 koronánál évenként és átlagban többet nem jelent. E tekintetben azonban más a terv. Az t. i., hogy a négy millióból azok a városok részesittesenek, a melyek legjobban rászorulnak, mert nem volna igazságos dolog, hogy azok is részesedjenek, a melyek 1867. óta s mindenkori kormányoknak állandó dédelgetéséből oly létalaphoz jutottak, a mely fenmaradásukat évszázadokra biztosítja. Minthogy pedig ez a terv nem titok, világos, hogy a kormánynál most minden város igyekezni fog elsőnek bemutatkozni és helyzetét lehető sötéten festve oly részesedési arányt megkaparitani, a milyet csak lehet. Nos és az is természetes, Hogy a nagy versenyben a jóakaró pártfogóknak egész légiója lesz közbenjáró, a mi - bármiül szeretnők is, hogy ne igy legyen — könnyen előidézi azt, hogy' sok érdemes csak alamizsnát kap ott, a hol egy kisebbség töltött tarisznyával távozik. Távol álljon tőlünk, hogy mi a kormányt már eleve részrehajlással vádoljuk. Mi inkább óvni akarjuk a látszatától is azzal a kívánalommal, hogy ne fogadjon közbenjárókat, hanem a városok helyzetéről maga szerezzen helyes képet, mert igazságosan csakis az alapon indulhat el a városok segítésének munkájában. Az azonban egészen természetes, hogyr a városok már most jelentkezzenek, most tárják fel bajaikat egyenként és őszintén, hogy a kormány azok alapján helyesen vizsgálódhasson és igazságosan mérlegelje mindegyik helyzetét! Nyelvében él a nemzet. Kimarad a beteg szívverése. Megvallva az igazat, én ezt a kifejezést elég rosszul alkalmazni még nem tudom. Azaz nem tudok elég sok jó példát felhozni annak szemléltetésére, hogy milyen megbotránykoztató szólás ez. De halDr. Freysinger Lajos, mint iró. Irta: Agárdi László. 4. Közérdekű cikke sok van és sokféle. Mivel közérdeket szolgál bennük, inkább azon időknek vélt szolgálatot tenni, mégis éppen a tartalmas gondolatoknak aktualitást túlélő volta miatt meglepően hatnak manapság is. Minden cikkét nem szándékozom felsorolni, de rámutatok egy-kettő tartalmára. Egy helyen (Politika) kifogásolja a magyar adminisztrációt s erősen hangsúlyozza, hogy a modern államok átka : a bürokrácia nálunk is nagyon kifejlett. Egy másik cikkében (Kossuth és kora) rámutat, hogy az emberiség minden nagy dolgot a lelkesedés lázas napjaiban cselekedett. Hangulatosan fejtegeti, hogy Kossuth Lajos egy eszme képviselője s »az idő, mely költői fénybe vonja a romokat, mely megszépíti az enyészet képeit, lehántja a nagy eszmék képviselőiről a földi gyarlóság köntösét és egy éltető eszmévé finomítja azokat. Romboló keze alatt igy lassan lassan csak egy-egy eszme képviselőivé válnak a történet alakjai, kiknek neve évtizedek küzdelmeit tolmácsolja.« — Ugyancsak Kossuthtal foglalkozik egy másik helyen és bírálat tárgyává teszi Kossuthnak az Országhoz intézett levelét. E cikkének eszmemenete, az hogy7 az idealisták és a hazájuk viszonyait távolról ismerő emberek nem tudják helyesen megítélni az ország állapotát. Ők a szabadságtól várnak mindent, pedig az nem mindent gyógyító orvosság. Nem eszmék légköre kell egy éietrehivatott nemzetnek, hanem komoly munka. »Sallangos politikai frázisok helyébe — mondja Tordai — józan magyar társadalmi politikát kell léptetnünk, a destruktiv, az állameszmét nyirbáló liberalizmus helyébe pedig alkotó éltet adó szabadságot. Ez utón jobban fogjuk biztosítani nemzetünk függetlenségét mindenféle közjogi szerződéseknél, mert a függetlenséget nem elavult pergament darabok, hanem a nép erkölcsi és anyagi ereje képes csak megőrizni«. Húsz és egynéhány éves korában irta Torday e sorokat, melyek a való állapotok hű rajza mellett férfiúi bátorsággal mutatnak rá a jelszavakkal űzött visszaélésekre és egyúttal irányát is megjelölik a komoly és helyes utón haladó és a nemzet felvirágzását célzó tevékenységnek. Finom megfigyelés és lendületes előadás épúgy egyesülnek e politikai cikkekben, mint mély belátás, a magyarság ügyéért való igaz lelkesedés egyéb ily irányú, de inkább művészeti és tudományos kérdéseket fejtegető írásaiban. Mindenütt ott van, hol a magyarság ügyét akár politikai, akár irodalmi, akár művészeti téren oltalmazni, vagy emelni kell és ifjú kora ellenére mindig meg tudja találni a mértéket, a melynek alkalmazása, mig önmagára nézve elismerést parancsoló, addig a kérdéses ügyre feltétlenül nagybecsű. Hév és erő, de komolyság és mérséklet is szól felénk e cikkekből, a melyek általános érdeklődésre tarthatnak most is számot. Mikor védelmébe vesz valamilyen ügyet, érveit úgy tudja csoportosítani, hogy végeredményben igazat kell neki adni, de nem egyszer hamis praemissából indul ki s igy fejtegetése bármily tetsze tős, igazat nem adhatunk szavainak. így a népszínházról és az operaházról írva, azt erősitgeti, hogy népszínházra nincs szükség, hanem oda kell hatni, hogy a drámai és operai színészetet egymástól elválasszák és igy biztosítsák miudkettő fejlődését. Attól tart, hogy ha létrejön a népszínház, nem lesz elegendő a drámai termelés és igy az építendő népszínháznak nincs létjogosultsága. Az események megcáfolták az élénk dialektikával és ügyesen felépített logikával irt dolgozatot,, nemcsak nem következett be végeredményben e jövendölés, hanem ellenkezőleg, egy »Falu rosszáéval, »Piros bugyelláris«-sal, »A bor«-ral gazdagodott a magyar irodalom. Aggodalma ugyan nem volt minden tekintetben hiábavaló, de a legújabb eseményeket
