Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-09-19 / 73. szám
2 — Igen, mert ehhez is hozzájutottam. Rottenbillert leültette az elnök. Átvetett lába íkal, keresztbe font karokkal, szúróan nézi a hallgatóságot ezután és hallgatja a tárgyalást. Dr. Tragor Ignác kihallgatására kerül a sor. Dr. Tragor takarékpénztári igazgató, 40 éves, nős. — Kivánják-e Rottenbiller megbüntetését ? — volt az első kérdése az elnöknek. — Igen is, kívánjuk! — válaszolt az igazgató. — Mikor jöttek rá a sikasztásra? — Évi zárlat alkalmával, ha jól emlékszem, január 6-án. — Hogyan követhette el Rottenbiller a sikkasztásait ? Nagyon gyenge ellenőrzés lehet abban a pénzintézetben! — A szivekbe, vesékbe, könyörgöm, nem lehet betekinteni. — A kár 38,778 korona 70 fillér? — Több, könyörgöm. Ennek igazolására behoztuk a könyveket. — Miért nem jelentették előbb ? — Én is csak néhány napja tudok az újabban felfedezett sikkasztásról. Az elnök Donovitz Vilmos tanút hívja, a ki elmondja, hogy 55 éves, nős, főkönyvelő. — Hogyan fedezték föl a sikkasztásokat? — A leltárzárlatnál differenciák voltak, én kutatni kezdtem és megállapítottuk — válaszolt Donovitz. — De akkorra már Rottenbiller megszökött — Igen. De van még egy újabb négyezer koronás sikkasztása is. Az ügyész: Nincs inkriminálva, nem tárgyalható ! Az elnök: Most jelentik fel! (Rottenbillerhez) Elismeri ? A vádlott: Nem. De ha beigazolják a könyvekből és látom . . . Mig a könyveket behozzák, az ügyész vitatja, hogy ez az újabb vád nem tárgyalható. Donovitz tanú közbeszól: — De, instállom, nem hagyhatjuk a négyezer koronánkat! — Hát halljuk csak! — mondja az elnök. Donovitz felüti a nagy betétkönyvet és szól: — A betétnapló 3^9-ik lapján 4275-ik tétel alatt kivétetett 4007 K 15 fillér . . . — Hagyjuk, kérem, vág közbe az elnök — még sem tárgyalhatjuk. — Én nem ellenzem a tárgyalás folytatását — mondja a védő. A tárgyalást mégis elhalasztották. Rottenbillert ismét visszavitte a börtönőr a fogságba s ha majd a pótvád fölött határoznak, az elnök uj tárgyalásra napot tűz ki. H i r e k. Eladó toronyóra. A Váci Közlönyben olvastam, hogy a székesegyház régi toronyórája olcsón eladó. Elhatároztam, hogy az órát megveszem. Szükségem van toronyórára. Hányszor fordult már elő, hogy egy igen szerény kívánságom elrebegése után (mondjuk: holnapig 10 koronát kértem kölcsön) barátom rám formedt: — Hát egy toronyóra lánccal nem kéne? Eddig le kellett nyelnem az ilyen gorombaságokat. Ezután máskép lesz. Rüszkén vághatom vissza: — Nem öregem, az nem kell, van már belőle egy gyönyörű példányom és ha esetleg csak 5 korona van nálad stb. Látni való, hogy okom volt az órát megvásárolni. Mikor már javában alkudoztam, eszembe jutott, hogy egy toronyórára semmit sem adnak a zálogházban, pedig egy órának az a leguagyobb erénye, hogy be lehet csapni. így hát nem is vettem meg, a mit nagyon sajnálok, mert nem fizettem volna érte egy fillért sem. Csak azt kellett volna mondanom: — Majd megfizeti a nagyharang! Csak megteszi a toronybéli szomszédnak ezt a kis szívességet! Vid. =_________VÁCI HÍRLAP_________ —r Argenti. A Budapesti Hírlap-kól vettük mai tárcánkat, mely a világhírű orvosról: Argenti Döméről szól. Sajó Aladár, a váci származású hírlapíró irta a kegyeletes a nagy orvos és szülővárosa iránt való szeretetteljes sorokai, abból az alkalomból, hogy most van Argenti születésének századik évfordulója. Ebből az alkalomból Argenti városának hálátlanságáról is Írhatunk. Közelből senki sem látszik nagynak. Az egészvilág észre vette, csak mi nem. Hogy történhetett, nem tudjuk, de tény, hogy Argenti Döme emlékét Vácon mi sem őrzi s jól mondja Sajó Aladár cikkében, hogy talán már el is felejtették. Az évfordulón eltörölhetjük a hálátlanság vádját, áldozzunk némileg Argenti emlékének azzal, hogy a Sörház-utcát, mely a kiváló orvos házához vezet, nevezze el a város képviselőtestülete Argenti nevéről ! Ez a legkevesebb, a mivel Argenti Döme emlékét megőrizhetjük. — Változás a főgimnáziumban. Palásti Gyula k. r. tanár, ki egy éve a váci főgimnáziumban működött, elhagyta a rendet és a budapesti második kerületi kereskedelmiiskolához nyert kinevezést. A rendkormány Timkó Károly fiatal világi tanárt küldötte váci főgimnáziumba, hol tegnap már meg is kezdette működését. A tanórarendben az a lényegesebb változás történt, hogy Kisparti János az I. B. osztály főnöke vette át az V. osztály vezetését, mig Timkó tanár az 1 B. főnöke lelt. — A pestmegyei Írókhoz. Mint Pestmegye készülőmonografiájának munkatársa a mü teljesssége érdekében tisztelettel kérem a pestmegyei születésű vagy tartózkodású írókat, hogy saját életüknek és ismerős pestmegyei irótársaik életrajzának főbb adatait s műveiknek jegyzékét — a folyóiratokban és lapokban megjelenteket — a meny nyiben Szinnyei nagy munkájában közölve nincsenek — velem sürgősen közölni szíveskedjenek Budapest, 1909. szept 1. Dr. Horváth Cyriltanár (Budapest, IV. Reáltanoda- u. 7.) — Baromfikiátlitás Vácon. A Pestvármegyei Gazdasági Egyesületnek baromfite-Képzelhető, mekkora feltűnést kelteit a dolog és mennyi suttogás, birálgatás járt a nyomában. Akkor történt ez, a mikor Rudolf trónörökös eljegyzése emlékére karperecét kezdett viselni. Argenti az elsők közt voll, a kik utánozták és éppen ez a karperec okozott igen kemény, de érdekes és jellemző szóharcot közte és Samassa József egri bibiros-érsek, akkor pesti egyházmegyei tanár közi. Samassa, a ki jól isméi te Argentit, éppen mert tudta, hogy gorombán felelget, szeretett vele kötekedni. Találkozott vele Budapesten az utcán és megpillantván a karperecét, rászólt Argentire: — No hallja, magának is jobban illenék az a karika az orrába! Argenti sem maradt adós. Rámutatott a keresztre, a melyet Samassa a nyakában viselt és igy szólt: — Magának meg jobban illenék a kereszt a hátára! Körülbelül ebben a hangnemben beszélt Argenti mindenkivel és eredeti kifakadásait mindenütt ismerték. Különösen Szcitovszky János hercegprímás révén, a ki Argentines benső barátja volt, az udvarnál is sokat nevettek a haragos doktor gorombaságán. A boldogult József királyi herceg és Kóburg Fülöp családja is jól ismerte és szerette Argentit. A hercegek föl is keresték őt Vácon, a mikor a hatvanas évek végén a váci csatatéren tartották a nagy hadgyakorlatot és kikötötték, hogy Peitler püspöknek a ki tiszteletükre ebédet adott, meg kell hívnia az ebédre a doktort is. Az ilyen kiváló megtiszteltetés csak még büszkébbé tette és ta Ián még gorombábbá. A gorombaságával éppen olyan nagyra volt, mint a tudományával. — Megmondtam én egyszer a hercegprímásnak is, hogy szamár, mesélte egyszer; de hogy ne haragudjék meg nagyon, latinul mondtam neki igy: „asini sumus, amice“ (szamarak vagyunk, barátom). Nem is haragudott meg a hercegprímás, a ki mindig örült Argenti látogatásának. Sokat járt Argenti Nopcsa báró főudvarmesternél is, Ferenczy Idánál, a királyné fölolvasónőjénél, orvosa volt Peitler Antal váci püspöknek, az öreg Károlyi István grófnak, Mailáth Antal grófnak és a kikre, mint páciensére legbüszkébb volt, Deák Ferencnek és Vörösmarty Mihálynak. De orvosa volt minden szegény embernek is, a ki hozzája fordult segítségért. Ingyen gyógyilott, ingyen adott orvosságot és haragos beszédével csak a szánalmat leplezgette, a melyet ilyenkor jó szive a szegények, a szerencsétlenek iránt érzett. A kiegyezés első éveiben királyi tanácsos lett; ötven éves orvosi jubileuma alkalmából pedig a Ferenc József-rend lovag keresztjével tüntette ki-a király. Ez a jubileum, a mikor egszersmind Vác város díszpolgárává választotta, 1886-ban volt. Argentinek ekkor már hetvenhét év terhe nyomta a vállát és egyre szőkébbre szorult azok köre, a kikkel bizalmasabban érintkezett. Szcitovszky hercegprimás elköltözött az élők sorából, más bizalmas barátai is meghaltak, vagy elvonultak az emberek elől csöndes magányba; néhánnyal ő szakított, másoknak ő nem kellett és Argenti, a ki még ekkor, öregségében is pontosan lejárt Vácról Budapestre betegeihez, ugyancsak megijedt, a mikor megtudta, hogy a váci polgármester nagy nyilvános ünnepen fogja neki átadni a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Félt a polgármester dikciójától, mert tudta, hogy tőle valami szép feleletet várnak, már pedig a szónoklás nem volt a kenyere. Nagy baját elpanaszolta egy ismerősének, a kinek tanácsára nagy tisztelője, Beniczky-Bajza Lenke utján Beniczky Ferenc akkori belügyi államtitkárnak tudtára adta, hogy a rendjelet maga szeretné átvenni, minden ünnepség nélkül a belügyminisztériumban. Hamarosan teljesült is kívánsága. Értesítést kapott, hogy a rendjelet bármikor átveheti a vármegyeházán, Szapáry gróf főispánnál.
