Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-07-11 / 53. szám
gában folynak s melyekről hiteles tudósításaink vannak. Az első vicinális vasút tehát előleg a szebb jövőre. Előleg arra, hogy társadalmi életünk, iparunk, kereskedelmünk az átalakulás stádiumába lép. Lüktetőbb élet kezdődik s átfogunk alakulni, a mi elől a három vasút megépülése folytán ki nem térhetünk, a mire predestinálva vagyunk, nagy magyar gyárvárossá. Igaz, hogy a csendes, nyugalmas élet sokaknak jobban tetszik, de azt is tudjuk, hogy a világversenyben nincs nyugalom, csak folytonos munka és forrongás. A ki csendet és békességes nyugalmat óhajt, az a falura szorul. A három uj vasút mást hirdet Vácnak: légkört, a melyben uj élet kezdődik. Az első vicinális vasútnak megnyitásakor ezekért a gondolatokért kell ünnepelnünk s örömmel üdvözölnünk az első mozdonyt, mely uj vidéket szállít nekünk s a mely a város kereskedelmét, forgalmát szorító gyűrűnek keresztül törését jelenti. Hírek. A budapesti szerelmi dráma váci epizódja. A péntek reggeli lapok bőségesen beszámoltak arról a szerelmi drámáról, mely csütörtökön hajnalban játszódott le Budapesten a „Pannónia“ Szállóban. Gang Lajos jogszigorló agyonlőtte Szeleczkey Aurél honvédhadbiztos feleségét, azután önnmaga ellen fordította a fegyvert. Gang és Szeleczkeyné Vácon akarták végzetes tettüket elkövetni, de kegyelmet adtak életüknek, meghosszabbították néhány órával s visszautaztak Budapestre. Tudósítónk a következőket jelenti a budapesti szerelmi dráma váci epizódjáról: Szerdán délután a 7a 4 órai személyvonattal egy feltűnő elegánciával öltözött nő és egy csinos, monoklis férfi érkezett Vácra. Kocsira ültek s egyenesen a Kúriába haj___________VÁCI HÍRLAP tottak. A szálló udvarán a nő nevetve mondta Nagy Péter vendéglősnek: — Tíz éve vagyok férjnél, azóta nem voltam a szállodájában. Pedig azelőtt de jót mulattam itt! Ügy mondja a szálló személyzete, hogy a férfin és nőn igen erős izgatottságot vettek észre, éppen azért arra a kérdésükre, vájjon vannak-e még a szállóban más lakók, azt a választ adták, hogy igen, vannak többen, de most nincsenek itthon. Nem érdektelen, hogy a halálra szánt pár két szobát bérelt a Kúrián. Egyik sem járt a másik szobájában, sőt a szállóban az is feltűnt, hogy mig a férfi a szobájában volt, addig a nő a folyosón . tartózkodott, viszont mikor a nő ment be a szobába, akkor a férfi járt fel s alá a folyosón. Később megkérdezték lejövet az emeletről: — Hol lehetne Vácon jót mulatni? Nem sokára végig járták a kávéházakat, de aligha tetszett nekik, mert nyolc órakor ismét a Kúrián voltak és kifizetve a szobákat, kihajtattak a vonathoz és este a kilenc órai gyorsvonattal visszatértek Budapestre. Ezek azok a külsőségek, a melyeket az idegenekről meglehetett tudni. Miről beszéltek egymás közt, miért utaztak vissza Budapestre, senki sem tudja. Tegnap takarítás volt abban a szobában, a hol az elegáns nő lakott. A kályüából először egy összetépett arckép került elő. Majd egy összetépett levél, megcímzett borítékkal, rajta a postabélyeg. A levél borítékja Szeleczky Aurélnak szólt Budapestre. Ironnal volt írva apró, gyöngy betűkkel, nem látszott rajta, hogy halálba készülő asszony irta. A levél szövege ez: Ugy-e nem haragszik rám? Édes Aurél! Isten Áldja meg! Legyen oly boldog, a -minő boldogtalan most én vagyok. Mire ezeket a sorokat megkapja, már nem élek; köszönöm magának azt a 4 esztendőt a miért most meg kell halnom. Kata. Az arcképet is összeragasztották s Gang arca került elő róla. Valószínű ezt is az aszszony tépte össze, miután megállapodtak, hogy az öngyilkosságot nem Vácon követik el. Néhány óra múlva Budapesten, a Pannóniában fogott fegyvert az elszánt két szerelmes. A kúria bérlője a talált, de összetépett levelet, borítékot és az arcképet beküldötte a budapesti rendőrségnek, mely a levelet bizonyára kiszolgáltatta a szerencsétlen férjnek. — Ezredesi ciin. A király Furtinger Károly honvédhuszáralezredesnek nyugdíjba vonulása alkalmából az ezredesi címet adományozta. — 530 K a melegedő szobának. A tizenhét leány mulatsága az erkölcsi sikeren kívül szép auyagi haszonnal zárult: 530 koronát jövedelmezett a melegedő szobának, melyet a tél elején fognak felállítani s a melyben levest és teát fognak a szegények kapni. A mulatságon felülfizettek: Pauer Imre 45 K, özv. br. Andreánszky Gáborné, Németh Péterné, Krakker Kálmánná 20 —20 K, Sz. B. M 18 K, Luczenbacher Jeuő 15 K, Forgó Kálmán dr., Meiszner Rudolf, Lexa Jenő, dr. Hörl Péter, Margets Károlyné, dr. Preszly Elemér, dr. Zádor Jánosné, özv. Fregsinger Lajosné, Tragor Jánosné 10—10 K, Reitter Ödön, dr. Galcsek György, Pothorszky József 8—8 K, Lévay József 7 K, dr. Németh György 6 K, Jung János, Ivánka Pál, Borsos Endre, HolFmann Ferenc, Schvanfelder József, Gosztonyi Polüxena, Miltényi Aurél, Rappensberger Andor, Nagy Sándor. Váró Károly, Gindrich József, N. N., N. N., Schumacher Jenő 5—5 K., dr. Tragor Ignác 4 K, Hollósy Károly, dr. Alter Béla, Kövesy Lajos, Tomschcy Lajos, Andor Károly, Szabó N., Köhler Artürné, Palásty Gyula, Jäger Gyula, N. N., N. N., Milmann Aladár, Leopold Sándor 3—3 K, özv. Péts Sándorné, Boczkó Etelka, dr. Hanke Kálmán, Perczián Gusztáv, Steiszkál Vilmos, Szerdahelyi Ká-Szemközt már uj kocsma van (hiáaa, a vasúttal bevonuló kultúra előre veti árnyékát!) s a mozdonyvezető beállít: — Hé, vetter, — szól a kocsmárosnak, ken’s mir vicinalbahn-trabukkó, und á’ fiaspiar! A vicinalbahn-trabukkó kurta szivar, a piar sör. Ez alatt a két mozdonyunk megissza az egész patakot. Mert a patakból szívják fel a vizet s a szegény oly vizszegény, hogy a szívással néha meg kell állni, mig lefut egy kis viz. A vidék — itt a magas fensikon — változóan szép. Elöltünk a nógrádi vár, nem messze a festői diósjenei hegyek. A túloldalt Szanda vára és hegységei koszorúzzák, a mi Naszálunk pedig, a mely mindig kisér utunkban, délről zárja a látó határt erdős, szép oldalával. Menetrendünk nincs, hát akkor indulunk tovább, mikor jól esik. Előkerül a Kodak és néhány szép tájék, kedves jelenet rögződik meg a filmen emlékéül a féken való utazásnak. Öt perc alatt érjük el a Nógrádot. Kell-e mondanom, hogy addig csavargunk, mig minden oldalról megláthatjuk a régi várat? Nemsokára pedig berobogunk Diósjenőre, az elágazó állomásra, a hol már élénkebb az élet és egy máv. altiszt néhány hónap óta állomásfőnökösködik a rend végett. A romhányi szárnyvonalon akkor még nagyon kezdet kezdetén voltak az építéssel, hát folytattuk az utónkat Borosberény felé. A vasútépítőknek itt volt a legnehezebb munkájuk. Ahogy megindulunk az állomásból, mindjárt meg is áll a vonatunk: nem bir a mozdony az emelkedéssel. Nosza vágtat utánunk egy mozdony s nagy uehezen tol fel a dombra. Alattunk vagy 25—30 méteres mélység, hogy kikerüljünk újra csavargásba kezdünk domboldalról domboldalra. Az egész ut alig néhány kilométer, nem csak Borosberény van előttünk, de Nagyoroszi is, mégis jó fél órába telik, hogy a nagy csángózásban elérjük. Erre vannak a 15—20 méteres töltések, oldalukat fűzfából készült rekeszekkel kellett megkötni, itt van a legnagyobb áthidalás az egész vonalon. Nagyoroszinál ismét a fensikon vagyunk s nem sokára kezdünk lejteni Drégely felé. Itt szórjuk le a váci kavicsbányából hozott kavicsot. Megrohanják a kocsikat munkások és vetélkedve hányják le tartalmát, mert a kik előbb készültek el, hamarabb pihenhetnek. Bizony annak a tizenhat kocsinak tartalma alig látszott a pályán, pedig már a harmadik kavicsolás folyt. Mennyi rengeteg föld kellett a töltésekhez, rájuk kavics, hogy végre vonatot engedhettek rá! Voltak hetek, hogy megállás nélkül kilenc mozdony hordta ki Vácról a kavicsot. A napszámosok ásókat raknak a sínekre. Ugyan mire lesz jó, tűnődöm s rögtön megkapom rá a választ; hát a kavicshányásban összegörbült az ásó, elveszett az éle, a mint mi tolunk vissza, minden ásón keresztül mennek a kocsik: kiegyenesíti az ásót, még élet is ad a vasúti kocsi kereke. Felhőbe borul a drégelyi rom, estszürkület bontja fátyolát a vidék fölött, mikor megindulunk hazafelé. Egy egy ponton világos még; itt az állomás. Haza iparkodik a mezőről a föld népe s találkozóban meg-megáll és nézi a törtető masinát. Még elég ritkán mutatkozott addig feléjük, hát újdonság. Diósjenőn a mozdonyokban kioltják a tüzet, a pályatest mellett a barakokban őrszemek állnak: éjjel szünetel a munka. Csak a mi kis mozdonyunkon van élet, ennek még ma be kell futnia Vácon. A szokolyai erdő tüzénél, a mit még délután gyujtottuuk, érjük el Katalin-pusztát s a hogy megpihen a vonat néhány percre, olyan mélységes csend borul a tájra! De beérünk a marcheggi vonal mellé és változik az élet. Rohan mellettünk a zsolnai gyors, alulról az esti személyvonat, mindkettő nyomában egyegy tehervonat baktat s mi szép csendesen vonulunk be a mozgalmas váci állomásba D. D.
