Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-06-23 / 48. szám
Huszonharmadik évfolyam 48. szám. Vác, 1909. június 23. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A váci regatta. (Három gyözehm a váciaké.) Vác, junius 20. A vasárnapi országos evezős verseny Vácnak, közönségének és egyesületének nagy erkölcsi tőkét szerzett. Olvassuk a váci regattáról szóló fővárosi laptudosilásokat és első sorban kellemesen csendül ki belőle az elismerés a mi városunk közönsége iránt, mely minden más város lakosságánál melegebb érdeklődést tanúsít a testedző sportok iránt, így is van: lelkesebb, versenyző csapataival jobban együttérző lakosságot másutt, mint Vácon nem találunk. Más városban a klubba tartozókat, számra kis társaságot, érdekli a football, evezős verseny', atlétika, nálunk napokkal előbb az egész közönségben megmozdul az érdeklődés a. sport iránt s lelkes, önzetlen örömmel tudnak örülni minden leg kisebb győzelemnek. Ezt konstatálják nálunk az idegenek, a fővárosi nagy újságok s ennél többet tudunk mi még. A lelkes érdeklődés mellett ott van a mi közönségünk áldozatkészsége. Soha sportcéiokra nemiagadiak meg anyagi hozzájárulásukat, e nélkül nem is lehetett volna hatalmas sportélet városunkban. Ebben is különbözik Vác más városoktól. Ha a lelkes, érdeklődés egyesül a jó szívvel hozott áldozatkészséggel, van-e valami, a mi buzditóbban növelné meg az egészséges sport-életet? Miután pedig ott tartunk, hogy idegennek is látnia, elismernie kellett sportéletünk virágzását, ki kell annak hatnia ifjúságunk életére is. Ezen kívül fenn a minisztériumokban, az intéző körökben is gondolkodás tárgyát kell, hogy képezze, hogy nevelőintézetek felállítását ott kell kezdeményezni, a hol oly fejlett, oly egészséges a sportélet, mint Vácon. Nem ábránd ez, csak lelkesítő össze tartás kell hozzá, hogy másutt is megértsék Vác jövőjét . . . A sportegyesületünknek újabb erkölcsi tőkét hozott a vasárnapi regatta. Most már el kell ismerni, hogy legalább is az evezőssportban a fővárossal egy nívójú a Váci Sportegyesület. Azt a győzelmet, melynek szépségét külön is kiemelik a budapesti lapok s a melyet egyesületünk egy budapestin aratott, nem hogy nem irigyelték a fővárosi klubok, de örömmel gratuláltak hozzá. Szinte már az a hiba, hogy oly erős a Váci Sportegylet, hogy vidéken riválisa sem akad. Ellenfeleit, ha mérkőzni akar, a fővárosban kell keresnie. Három indulásban három győzelmet aratott egyesületünk, az elsőben végleg megszerezte magának Komárom város vándordíját: az ezüst serleget, a másodikban az evezősegyesületek országos szövetségének elismerése és dija járt ki, a harmadik indulásban azt produkálta, a mit még vidéki egyesük t álmában sem remélt, nem is történt meg eddig: egy gyönyörű dijat ragadott el győzelmével a régi budapesti Nemzeti hajósegylettől. Arról bizony már éppen nem tehet sportegyletünk, hogy mindegyik ellenfele elmarad s két versenyszáma row ower volt. A versenyt nagy és díszes közönség nézte végig. Az Újság igy ir az evezős versenyről: A magyar Evezős-Egyletek Országos Szövetsége vidéki versenyét vasárnap délután tartotta meg Vácon nagyszámú közönség előtt, azonban, sajnos a versenyzők mérsékelt részvételével. A szövetség, a. mely a versenyek értékes dotálásával is előmozdítani igyekszik regattáink sikerét, de főképpen és elsősorban a nagyközönség joggal elvárhatná, hogy evezőseink minél nagyobb számmal induljanak a versenyeken és joggal kívánhatja, hogy a benevezettek legalább startoljanak is. Elvégre a versenyek fejlesztik és népszerűsítik a sportot és azt végre az evezősöknek is be kell látniok, hogy valakinek csak kell másodiknak is lennie, a mi még mindig különb dolog, mint hallgatólag elismerni az ellenfél fölényét. A legfőbb ideje már, hogy evezőseink szakítsanak ezzel az egészségtelen sportszellemmel, a melynek csak a magyar regattasport hanyatlása lehet a következménye és kövessék annak az egy két fővárosi egyletnek a példáját, a melyek nemcsak azokban a versenyeimen állanak starthoz, a melyekben elsőrangú esélyeik vannak a győzelemre. Ez az intelmünk elsősorban a vidéki evezősökre és különösen a Tiszai Regatta Szövetség kebelére tartozó evezősökre vonatkozik, bár mint szegedi nevezéseik igazolják, rendelkeznek versenycsapatokkal, mégis évek óta egyáltalán nem látogatják az evezősszövetség regattáit, a hol pedig a kizárólag vidékiek részére kreált számokban alkalmuk A tűz. Irta: Gergely Győző. A tűz elvégezte munkáját és nem hagyott a nyomorúságos tót faluban semmi menteni valót. A faviskókat elsöpörte a láng. Lakóház, 61, csűr, mind-mind öszszeomlott és az egymásra borult gerendák elhamvadó máglyákká lettek. A vékony, kékes füst úgy szállt ki belőlük, miut valami igen könnjű, igen finom selyemszalag, mely minél feljebb ért, annál finomabb, szélesebb lett, mígnem összeérve, egyesülve valamennyi elveszett a verőfényes magasságban. A mi mozgás, láng volt e romok között, az az asszonyoktól eredt, a kik házhelyenkint az üszőkké, hamuvá égett máglyák fölött siránkoztak. Az egyik ruhájába temette az arcát, a másik a haját tépte, a harmadik ég felé tartotta kezét, mintha a füstben keresné, a mi elveszett. Az egész falu helyét betöltötte az asszonyok elnyújtott, éneklő jajgatása, a mellyel hol az otthont, hol egyegy darab vásznat, vagy más holmit sirattak, aszerint, hogy mi nőtt legjobban primitiv lelkükhöz. A férfiak némán, fásult nyugalommal állták körül a romokat. Füstösek, kormosak voltak és egyik-másik olyan volt a maga mozdulatlanságában, mintha csak a láng által csodálatosan megkimélt oszlop meredeznék ki a földből. Ilyen oszlopszerűen mozdulatlanul állott udvarában Petro. Kemény, kifejezéstelen tót arca közönyösen nézett körül és a pusztu lásnak ez a képe, a siránkozók jajgatása eltompulva, hatás nélkül jutott el leikéhez. Még valami különös érdekességet is talált abban, hogy ime, az ő portáját most már semmi se választja el a szomszédétól, azét se a másiktól és igy lett az egész falu egy nagy feketeség, melyben összeért, összeolvadt a sok kínnal féltett, őrzött tulajdon. Ilyen közönyösen gondolta el, miért van az, hogy amott a felvégen inkább sírnak, jajgatnak az asszonyok, mint az alvégen, pedig hát a felvégen szegény napszámosnép lakik, a kiknek holmija alig ért egy-két garast, mig odalent a nagy jómódnak sok drága állatja, kocsija, szerszámja pusztult el az éjjel. — A jómódúak biztosítva voltak. És a hogy ezt igy elgondolta, a ködön keresztül, mely a nagy tűzveszedelem kusza, vörös izgalmai után rátelepedett, minden indulat nélkül, mintha csak távoleső, közönyös dologról esnék a szó, juto't az eszébe egy rongyokba csavart üszők, a mit ő tett a szérű aljába, hogy hadd vigye el a láng a házat az exekutor elől, a kit mára, vasárnapra vártak. E pusztulás közepette számitgatta magában a biztosítás összegét, a mit majd kapni fog és a miből kitelik majd adóssága, fiskálisnak, exekutornak. Még marad is belőle, mig ha dobra került volna, vájjon ki adná meg az árát ebben a nyomcruságban. Elégedett volt, sőt a reménynek derűje éledt föl benne, hogy a romok helyén fölemelkedik majd uj ház, uj otthon és a bűn mardosása, hogy hajléktalanná tett egy csomó szegény embert, nem bántotta. Odament csűr helyére. Bocskorával széjjehugott a pernyében és hogy kicsillant alóla az izzó parázs, odament az ő helyére, ott is úgy tett. Itt is tűz volt még a hamu alatt. — A jószág az este nem kerülhetett még haza, mormogta. Nincs még helye. Fölkerekedett tehát és arra felé tartott, a hol a többi qmber állott. — A jószág éjszakázzék odakint a legelőn, mondta nekik. A házhelyeken izzik még a parázs és még baj kerekednék belőle. Az emberek igazat adtak neki és a hogy estére hazatérőben volt a csorda és a disznókonda, a pásztorok és kondások elé szalasztottak, hogy csak maradjanak odakint. Petro maga is kiment elébiik, de az állatok, amint megindultak a legelőről, nagy
