Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-06-09 / 44. szám
O s ha máskép nem, hát usjva, de mégis átfogunk nienni, a célon hajónkkal. Tóth koma ki is adta rögtön az ordrét »csak a balanszra vigyázni, fiuk!.« Igaza is volt a komának, mert lia nem tudjuk egyensúlyban tartani a viz alatt hajónkat s mi is fölhördülünk, akkor aztán fuccs a győzelemnek. Ebben a pillanatban végig nyilai agyamon a gondolat, »hátha a komáromiak, kiknek hajója még a viz fölött volt, észreveszik elsülyedésünket s újból folytatják a versenyt! — nó, akkor igazán nagy lesz a baj!« Hátratekintek s látom, hogy a komáromi kormányos visszafordítja hajóját a parttól ismét az egyenes irányba s hatalmasan ráhuzat a csapattal. »No most mindjárt végünk van!« gondoltam, de ijedelmem csak egy pillanatig tartott, mert a hatalmas csapást még alig húzták ki a komáromiak, mikor egy hullámsor az ő négyesüket is elsülyesztette. »No most már ismét egyenlő viszonyok közölt vagyunk ellenfelünkkel s akkor nincs baj«, gondolám s erre kimondtam a vezényszót: »tovább evezni!« Nohát azt a fegyelmet és rutint igazán öröm volt nézni, a hogy a fiuk tovább eveztek vígan a viz alatt. Az evezős-szövetség érdemes elnöke, Fülepp Kálmán, a székesfőváros főpolgármestere későbben ezért a bravúros evezésért meleg szavakkal nyilvánította elismerését a »viz alatt járó« evezős fiuknak. Gyönyörű szabályos csapásokkal haladtunk a viz alatt evezve, mellig vízben, igy tovább a cél felé, melyen a közönség dörgő éljenzése mellett elsőnek áthaladva, a győzelmi babért szeretett városunknak ismét szerencsésen megszereztük. A cél után aztán megfordultunk s a segítségünkre siető mentőhajókra nem is hederitve, a viz alatt kieveztünk a partra, ott hajónkból a vizet kiürítettük és egy-két pillanat múlva már büszkén eveztünk el az éljenző közönség előtt, sapkám lengetésével köszönve meg az „éljenek soká a derék váciak!“ »Hipp! Hipp! Hurra!« s hasonló szavakkal nyilvánitott meleg ovációt. Nincs spk hozzá tenni valónk e kimerítő beszámolóhoz. Mindenki örült a győzelemnek s mindenki elismerte, hogy Váccal egy vidéki csapat sem veheti fel a küzdelmet eredményesen. Herczog Lászlónak, a ki a csapat hajóját építette és trenírozta, újból és újból gratuláltak s még humorosan hozzátették, hogy valószínűleg már annyira tréningbe hozta a váci fiúkat, hogy azok a viz alatt is kitűnő evezősök. Vácon egy fél óra múlva tudták a budapesti eredményt és az mindenütt örömet keltett. A váci sport-egyesület egy szép ezüstplakettel szaporította győzelmi jelvényeit, evezőseink mindegyike egy fekete ébenfa botot kapott, ezüst foggantyúján rávésve a győzelem dátuma. Itt említjük meg, hogy evezőseink a junius 27-iki tiszai regatta-szövetség szegedi versenyén is részt vesznek. Most már remélhetjük, hogy budapesti szereplésükhöz méltóan: győzelemmel térnek vissza Szegedről. VÁC I HIRLAP_________ Hírek. — A közjegyző-helyettes. Matolcsy Sándor dr. halálával megürült közjegyzői hivatal vezetésére a kamara dr. Qröbel Artur közjegyző helyettest küldötte ki, a ki hétfőn érkezett meg Vácra s tegnap kezdette meg hivatalos működését. — Postahivatalunk ideiglenes vezetője. Bercsényi János posta és táviró főfelügyelő betegsége miatt még mindig szabadságon van s mert Budapestre való áthelyezése a küszöbön áll, aligha foglalja el már postánknál a vezetői állást. Helyetese Várföldi Elek posta és táviró főtiszt most kezdte meg szabadságát, ennélfogva a postaigazgatóságnak gondoskodnia kellett a váci posta ideiglenes vezetőjéről. Mint értesülünk, tegnapi nap folyamán Koltai Károly posta-és táviró segédtitkár érkezett városunkba, a ki a váci posta vezetését átvette s piindaddig, inig Berccsényi főfelügyelő utódját ki nem nevezjk, a váci posta-, táviró és távbeszélő hivatal ideiglenes vezetője lesz. — Junius 18-ika a pótválasztás napja. Fazekas Ágoston vármegyénk alispánja elnöklete alatt hétfőn tartotta Pestmegye középponti választmánya gyűlését, melynek egyetlen tárgya a váci pólválasztás határnapjának kitűzése volt. A határozat eredménye ismeretes, a pótválasztás napját junius 18-ikára, péntekre tűzték ki, a mit a város közönsége, különösen a kereskedő-világ egy csepp örömmel sem vett tudomásul. Hetivásáros napra tették a választást s igy megrontják a forgalm it is, az izgatottság is nagyobb lesz. A tervezet szerint, miként megírtuk, junius 16-ika lett volna a választás napja, de ezt a napot Gosztonyi Tibor elnök miatt két nappal eltolták. Gosztonyi Tibor ugyanis ez idő szerint Erdélyben tartózkodik, a honnan levélben értesítette az alispánt, hogy csak junius 16 án este érkezhetik haza. Minthogy pedig a választás rendje miatt Gosztonyi elnöknek pártközi értekezletet kell tartani, mely csak junius 17 én lehetséges, a választást a törvényben megengedett legkésőbbi terminusra, junius 18-ikára lehetett kitűzni. A középponti választmány előtt semmiféle panasz nem feküdt sem a Preszly-, sem a Miltényi-párt részéről, ezért az egész választás-vezető bizottságot, miként az május 26-ikán volt, újra megválasztotta a pótválasztásra is. Be kellene még számolnunk a pártok agitációjáról is, de az egész kerületben meglehetős csend van, a mi azt mutatja, hogy a községeket nem igen háborgatják a kortesek. Van értesülésünk arról, hogy a Preszly-párt sok községben jobban áll, mint május 26 ikán, de hát még tiz nap van a választásig. Miltényi Aurél legszerencsétlenebb ember a világon . . . Nyolc éve vettem el nőül feleségemet, boldogan éltem addig, mig nőmnek a szeren csétlen fürdőbe utazása be nem következett. Az Isten a tanúm, hogy ártatlan vagyok, nyolc év alatt egyetlen egyszer, még gondolatban sem vétettem a hitvesi hűség ellen és csak én tudom, mit szenvedtem azon két hét alatt, mig angyali feleségem távol volt. Szerencsétlen esetem a következő : Egy szép júliusi nyári este kilenc órakor nőmre gondolva és utána epedve sétálgattam az utcán, a midőn a sarkon »segítség, rabló, gyilkos« kiáltást hallottam. Á hang határozottan női hang volt. A felébredt lovagiasság késztetett, hogy a hang irányába rohanjak. A sarkon védtelen nővel dulakodott egy férfi, a ki közeledtemre elfutott. Ott állt előttem egy fiatal, siró, minden izében reszkető nő, két kezét könyörületért felém nyújtva. A szánalom erőt vett rajtam, bátorítottam, vigasztaltam. Zokogástól csukló hangon mondá el szerencsétlen sorsát. Egy előkelő családdói való úri leány, a kinek mostoha anyja gonoszsága miatt el kellett hagynia a szülői házat. Azon idő óta mint tisztességes nevelőnő keresi kenyerét. Most is egy uj állást elfoglalni utazik s a vasútról jőve egy ember támadta meg, valószínűleg rablási szándékból. A szerencsétlen nő esetén éppen úgy váltakozott bennem a szánalom és irgalom érzése, mint áprilisban a jó és rossz idő. Könyörgött, njmjtsak neki éjjeli szállást, mert mint magános nő, nem mehet szállodába. Bekövetkezett rajtam a közmondás: »Jó tettedért, jót ne várj«. Elvezettem a lakásomra, magam főztem teát, hideg vacsorával kínáltam meg, majd azután felajánlottam a lakosztályt és én az előszobába dűltem le a divánra. Egyszerre csak sikoltozás, zokogás, panaszos szavak vertek fel szendergésemből, diszkréten bementem megnézni, mi baja lehet a szerencsétlen sorsüldözött teremtésnek . . . Víziók gyötörték, rablókkal viaskodott, de én megnyugtattam, bátorítottam, hogy itt vagyok mellette az előszobában, ne féljen, aludjék nyugodtan. Én azután az előszobában gondolkoztam azon, hogy jámbor férj létemre, hogy jutottam ily kalandba . . . A hajnali órákban szunnyadtam el és világos reggel volt, midőn felébredtem. Eleinte álomnak tetszett az éjszakai történet, de később öntudatra jöttem, hogy való. Egy ideig vártam, hallgatóztam az előszobában, majd egy nemes férfiúhoz méltó, gentlemanlike eszme lepett meg, ugyanis, hogy a szerencsétlen leánynak kifényesítsem, addig mig felébred, a cipőjét . . . Csendesen nyitva az ajtót, lábujjhegyen mentem be ... és a rémülettől, a bámulattól, az ijedtségtől sóbálványként állottam. Az ágy üres volt, a siffonok feltörve, a szomszéd szoba nyitva és a midőn, mint az örült végig nyargaltam a szobákon, akkor jöttem arra a rettenetes valóra, hogy a sorsüldözött ártatlan teremtés a szó szoros értelmében kifosztott, megrabolt . . . Az utcára fekvő és nyitva hagyott ablak mindent megmagyarázott ... de a végső döfést adta meg az a levél, a melyet van szerencsém felolvasni: »Tisztelt Jótevő Ur ! Mély köszönet veudégszereteteért s talán nem is veszi rósz néven, hogy inkognito távozom s némi emléket magammal viszek. Ne üldözzön, mert az irás mondja, hogy a kik üldözik a szerencsétleneket e földön, üldöztetni fognak a jövendő világban. Egy sorsüldözött nő.« Rögtön megtettem a lépéseket, mozgósítottam a csend- és rendőrséget, mindeddig áliába! Jótéteményem jutalma, mintegy 3000 korona kár, de mit bánnám én azt, sokkal nagyobb veszteség, sokkal nagyobb fájdalom drága nőm elvesztése . . . Biró ur Ítéljen, én ártatlan vagyok! — Felperes: (arcán kétség, remény, majd ellágyuíás) Tamás, Tamás . . . Tudod, hogy én Tamás vagyok abban, hogy az ugv történt, a mint te elmondottad ?
