Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-06-02 / 42. szám

VÁCI HÍRLAP 3 lyen fog haladni. Három óra öt perckor a holdfogyatkozás teljessége befejeződött és a hold kezd kikerülni a föld árnyékából. A mint méltóztatnak látni, legkedvezőbb alkalom a holdfogyatkozás a lumpok felmaradására. — Junius 20-ikán a vicinális megnyi­tása. Ez a hónap tele van olyan terminusok­kal, a melyekből egy is elegendő lenne, hogy a város közönsége érdeklődéssel forduljon feléje. így mindjárt junius 12-ike, a Henrik­automobil utazás napja, melyről lapunk más helyén szólunk, junius 14 ike, az országos evezős veiseny napja Vácon, melyről már többször esett szó újságunkban, aztán junius 16-ika: a képviselőválasztás napja. Ezzel még az érdekes napok sora nem merült, ki, mert junius 20 ika pedig valószínűleg a dunaipoly­­völgyi vasút megnyitásának napja lesz. Há­rom évi munka után végre készen áll a vicinális vasút. Múlt héten a vác-drégelypa­­lánki vonal harmadik kavicsolását fejezték be, ezt a vonalat minden órában át lehet adni a forgalomnak, mert teljesen készen van. Most kezdettek bele a dunaipolyvölgyi vasút elágazásának: a diósjenő-romhányi résznek második kavicsolásába. Kilenc moz­dony és vonat hordja Vácról a kavicsot erre a pályatestre, melyen több száz munkás is dolgozik. Ezzel a munkával e hét folyamán készen lesznek s a harmadik kavicsréteg lerakásával pedig junius 20-ikáig. Grün és Bilfinger építő cég ezért kérvény adott be a kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy a dunaipolyvölgyi vasút megnyitását junius 20-ikára rendelje el. A minisztérium szak­közegei most járják be a vonalat s valószí­nűleg teljesíthetőnek mondják junius 20-ikára a vicinális megnyitását. Ez az aktus üunepies lesz, Vácról és a vonal mentéről számos vendéget hívnak meg s Ipolyságon a meg­nyitás után bankettet rendeznek. — Betörések fényes nappal, a napok­ban délben két betörés történt a város leg­forgalmasabb helyén, a Konstantin-téren. A vakmerő betörők azonban pórul jártak, mert néhány órára rá mindkettőjüket Kisoroszi­ban elfogták. Resto Mária, piaci szerb árus leánya látta, hogy két idegen a lezárt Zsidek Ignác-féle üzletbe bement. Nem sokáig ma­radtak ott Mikor kijöttek, Korpás János hentes üzletébe tartottak. Itt is behatoltak álkulcs segítségével. Zsidekéket figyelmez­tette Resto Mária a különös látogatókra, kik konstatálták, hogy üzletükben betörők jár­tak s mintegy 12 koronát vittek el. A rendőrség is tudomást szerzett a betörésről s rögtön nyomozni kezdett. Megtudták dél­után, hogy egy halász két idegent vitt át a Duna túlsó partjára, kikre a személyleirás ráillik. Azonnal átment két rendőr a szent­endrei szigetre s Kisorosziban sikerült is a két bűnöst elfogni. Az egyiket Antal János­nak hívják, a másik neve Smatrala István. Mindkettő tagadta tettét, de ráismerlek mire bevallották, hogy hosszabb ideig fegy­­házat is ültek. Kálló rendőrkapitány mind a két vakmerő betörőt átadta a pestvidéki kir. ^ügyészségnek. — Egy százados öngyilkossága. Székes­­fehérvárról táviratozzák: Síjjos Gyula bon­­védhuszárkapitány, az V-ik honvéd kerület fogház parancsnoka hétfőn délután hivata­lában főbelőtte magát s azonnal meghalt. Az öngyilkosság hire nagy megdöbbenést keltett a laktanyában. Nyomban értesítették a felettes hatóságot s Tefeházy ezredes, Moldvay hadbíró jelentek meg a helyszínen. Jegyzőkönyvet vettek fel. Az öngyilkos ka­pitány kilenc levelet irt. A szerencsétlen már hosszabb idő óta idegbajban szenvedett, ezért felmentették állásától és nyugdíjazták. A napokban kellett volna hivatalát átadnia. Az öngyilkosságot a díványon ülve követte el. A csapatkórházba vitték a holttestet. Fe­lesége és kiskorú árvája siratja. Sipos Gyu­lát Vácon jól ismerték. Egy évtized előtt a váci 6 ik honvéd huszárezred századosa volt hosszabb ideig. Az akkori váci társas élet­ben szívesen részt vett és sok barátot szer­zett magának. Itt Vácon nyugdíjazták, de nyugdíjazása után is hosszabb ideig Vácon maradt. Majd kinevezték Székesfehérvárra a katonai fogház parancsnokának s azóta kevés hirt hallatott magáról. Tragikus ha­lála váci ismerősei közt is részvétet keltett. — A bornyilvántartásra vonatkozó ren­delet. Az uj bortörvény értelmében azok a termelők, a kik bort eladásra termelnek, továbbá a borkereskedők, kimérők s kis­mértékben árusilók bornydvántartást köte­lesek vezetni. A törvény azonban feljogosítja a íöldmivelésügyi minisztert, hogy a törvény­hatóságok előterjesztéseire felmentést adhas­son a nyilvántatás vezetése alól. A bornyil­vántartás vezetésére vonatkozó szabályok a törvény végrehajtási rendeletében lévén megállapitandók, e tárgyban Darányi föld­­mivelésügyi miniszter elnöklete alatt a ke­reskedelemügyi és a belügyi miniszterek ki­küldötteinek részvétele mellett s bortermelők és borkereskedők bevonásával szükebbkörű értekezlet tartatott s ennek eredményéhez képest a íöldmivelésügyi miniszter múlt hó 28-án rendeletet adott ki, mely szerint a bor­­nyilvántartás vezetése folyó évi julius 1-től kötelező. Az uj rendelet szerint azok, akik­nek 4 kát. holdnál nagyobb szőlőjük nincs, ha törkölybort nem készítenek és a bor adás-vételével, kiméréssel, vagy kis mérték­ben való árusítással nem foglalkoznak, a bornyilvántartás vezetése alól — Zemplén vármegye kivételével — a többi törvény­­hatóságok területén felmentetnek. Zemplén vármegyében ellenben a törvényhatóság kí­vánságához képest senki sem kap felmen­tést. Az egyes adatokat a szüreti nagyobb forgalomra való tekintettel az évnek szep­tember 15 tői november 15 ig terjedő idő­szakában legkésőbb 8 nap alatt, az év többi részében pedig 3 nap alatt kell bejegyezni a nyilvántartásba. A rendelet részletes uta­sításokat tartalmaz olyan esetekre is, midőn a kereskedők a mustot, vagy magát a szőlő­termést, illetőleg szőlőcefrét többektől vá­sárolják össze és együtt dolgozzák fel. A nyilvántartás évenkint legalább egyszer le­zárandó s abba a tett utolsó bejegyzéstől számított öt évig megőrzendő. — Egy csapásra két legyet. Lapunk más hírében szólunk arról a vakmerő betö­résről, melyet Zsidek Ignác és Korpás Já­nos üzletében követtek el. A rendőrség szé­leskörű nyomozást indított, mely eredményre is vezetett. A nyomozás közben felkeresték az összes korcsmákat s egyik rendőr Kalen­­csik Istvánná korcsmájában arról értesült, hogy két nap óta egy idegen jár oda és teacsomagokat kínál megvételre. Kalencsikné egyik fia segített a távollevő idegent felke­resni, a kit Kálló rendőrkapitány elé állí­tottak. Megmotozták és egy arany nyaklán­cot, arany karéket, több ezüst értéktárgyat találtak nála. A neve Jalask^i János. Mikor meglátta a rendőrt, egy álkulcsot dobott el, a melyről azt mondotta, hogy Nyitrán elhe­lyezett szekrényének a kulcsa. Egyébként jogos tulajdonának mondotta a nála talált értéktárgyakat. A rendőrkapitány Jalaskát átadta a járásbíróságnak s itt, minthogy megmaradt a mellett az állítása mellett, hogy az ő jogos tulajdona sok arany- és ezüst­nemű, Stanek járásbiró szabadon bocsátotta. Kálló Antal a csendőrség utján kinyomozta, hogy Sződrákoson a múlt hónap elején na­gyobb betörés történt. A károsult, Szaiber Mária Jalaskánál talált tárgyakban fel is ismerte tulajdonát. Jalaska azonban már kényszerutlevéllel haza leié tartott, ezért azonnal táviratoztak Nyitrára, hogy ne bo­csássák szabadon, hanem újra tartóztassák le és kisérjék a betörőt vissza Vácra. Ja­laska már útban is van Vác felé. Ebből az esetből is kifolyólag, midőn véletlenül jutott a rendőrség egy betörő nyomára, Kálló Antal rendőrkapitány lapunk utján kéri a város közöuségét, bogy bármily gyanús ala­kot látnak, jelentsék azt a rendőrségen. A rendőrkapitányság titoktartás mellett teljesiti kötelességét s a teljelentőnek semmi körül­mények közt bántódása nem lesz, de sok esetben közbiztonságunk javulását moz­dítja elő. — Pünkösdi football-mérkőzések. A Váci Torna-Klub football osztálya a pünkösdi ünnepek alatt kétszer is mérkőzött. Vasár­napi ellenfele az Újpest Rákospalotai Atlé­tikai Klub volt, a melyet a V. T. K. I. csa­pata 9:3 arányban vert,mig hétfőn a II. csapat mérkőzött a budapesti Sport-Kedvelők Köré­nek I. csapatával, a mely mérkőzést az S. K. K. 5:0 arányban meg nyert. Az első csa­pat föntebbi eredménye még szép reményekre jogosítja a V. T. K. I. csapatát. Mindkét nap átlag 150 főnyi nézőközönsége volt a mér­kőzésnek. — Mi a szövőgyár kára? Múlt héten a szövőgyárban tűz ütött ki, melyet, mielőtt a nagy veszedelem; a gyár pusztulása beállott volna, sikerült lokalizálni, A tűzvizsgálatot most tartották meg, melyen a gyár 2165 korona kárt jelentett be. A rendőrség a gyár igazgatósága részére kiadta az ártallansági bizonyítványt, hogy a tfízveszedelemben semmi mulasztás nem terheli, Lobi igazgató pedig feljelentést tett a hanyag munkás ellen, ki a gyárat oly nagy veszélybe sodorta. — Egy leány miatt. Kiss Jánosnak Pince­völgyön volt a szerelmese. Kedden is kiment a leányhoz, de nem sokára jött Gyetvai Sándor és kérdőre vonta Kissi, hogy mit keres ott. A két legény összeveszett s Kiss húzta a rövidebbet. Gyetvai revolvert rántott elő és a társa lábát átlőtte. A legényt be­hozták Vácra. Az orvosi vélemény szerint a szerelmes legény sérülése halálos is lehet. — Lakásváltoztatás. Dr. Biró Jenő fog­orvos május hó 1-én lakását a volt dr. Csáky­­léle házba, Sz. Islván-tér 3. szám alá he­lyezte át és fogad naponta d. e. 8 tói 12-ig, d. u. 2-től 6 óráig. — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 23 K. 40 fill. — Asztali dara C szám 23 K 00 fill. — Kicályliszt 0 sz- 23 K 20 fill. — Lángliszt 1 sz. 22 K 80 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 22 K 40 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 22 K 10 fül. —Elsőrendű kenyérhszt 4. sz. 21 K 80 fill. Középkenyér­­liszt 5. sz. 21 K 20 fill. — Kepyérliszt 6. sx. 20 K 20 fill. —Barnakenyérliszt 7. sz. 18 K 20 fill. 71/,, sz. 16 K 40 • fill — 7’/«. sz. 14 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fillér — Korpa finom F sz 6 K 80 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 80 fill. — Ocsu 7 K 00 filL

Next

/
Oldalképek
Tartalom