Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-04-28 / 32. szám

o szik, hogy az aszódi járás létesítése esetén anyagi áldozatoktól sem fog visszariadni. Meg kell még jegyeznünk, hogy az uj já­rás lélekszáma az 1900. évi népszámlás ada­tai szerint 24725 és az 1908. évre kiszámított laksság 27t40 lesz; és ejárás létesítésével a gödöllői és váci járások sem lesznek arány­talanul kicsinyek, sőt az előbbi továbbra is a nagy járások sorába fog tartozni, araeny­­nyiben a lélekszám az 1900. évi népszámlá­lásai adatok szerint 44931 és az 1908. évre kiszámított lakosság 55860 lélek, a váci járás­ban pedig a lakosság 32967, illetve 40540 lelket fog számlálni. Nyelvében él a nemzet. Gyűlés vagy ülés? Fogadni mernék, hogy 100 litterátus, azaz tollforgató ember közül, a ki jegyzőkönyvet ir, legalább is 90 ember ülésből ir jegyzőkönyvet és e jegyzőkönyvet nem Írja, hanem vezeti. Pedig hát okos, ta­nult és fegyelmezett embereknek kell len­niük azoknak, kik tanácskozásra gyűlnek egybe és a tanácskozás eredményét, mint legbölcsebb végzést, Írásba is foglalják ! Sajnos, ezek az urak a helyes magyar beszéd dol­gában nem elég bölcsek, néni elég fegyel­mezettek és főként: nem elég érzékenyek. A komoly tanácskozásnak nem okvetetlen feltétele az ülés; ellenben elengedhetetlen kelléke több embernek összejövetele, össze­gyűlése. Tehát a gyűlés az, mely kifejezi a kívánt fogalmat, nem pedig az ülés. Őseink nem ismerték ezeket a hivatalos, komoly képű üléseket, mégis tanácskoztak s alkot­tak bölcs végzéseket ülés nélkül is — gyű­lésben. Alig van Magyarországban egy két egye­sület, társulat mely gyűlést tartana. Az mind választmányi ülést tart. Még az ország legeslegelső gyülekezete: az országház is ülést tart. Megbotránykoztató és szégyen, hogy pl. országunk társadalmának szine­­javából alakult e díszes társaságot is ülésre hívja össze s annak üléséről ad számot a más különben gyorsan dolgozni kényszeritett, •de felületes, a magyar nyelv szelleme iránt érzéketlen ifjonc újságíró. Hogyne terjedne ruhát vett ki a csomagból. Gyönyörű volt, finom és divatos ... Az asszony lázasan vetette le felső ruháját és felvette a gyász­öltönyt. Nagyszerűen állott . . . gyönyörű, testhez simuló volt ... az idomok plaszti­kusan domborodtak ki . . . és az a fekete nyak, a földig érő fekete fátyol, oly jól ál­lott a fiatal asszony arcához, szép vonásai oly elragadó bús kifejezést nyertek, hogy még a fadarabnak is lehetetlen volt bele nem szeretni . . . A varrónő ott sikongott mellette ... di­csérte, istenítette, extázisba jött, megeskü­dött, hogy ezután a darab után soha többet nem vesz tűt a kezébe . . . inkább koplal, mos, sikál, de többet soha nem varr . . . Az asszony csendesítette . . . meghallja az ember a szomszédszobában . . . százszor meg nézte magát a nagy álló tükörbe . . . alig tudott a ruhától megválni. — És hogy van ? — kérdezte a varrónő. — Azt hiszem az éjjel hevégzi . . . már nagyon oda ■ van ; sajnálom szegényt, de h Így je el, hogy rettenetes már a mennyit kell szenvednem . . . csaknem bele beteg­szem . . . rögtön megyek délvidékre für­dőre . . . hála Isten, meglehetős körülmé­tehát a rossz, ha annyi okos, tanult, művelt országos képviselő közt nem akad egy se, a ki tiltakoznék e merénylet ellen. És hogy­ne terjedne a nép közt e hitvány beszéd, mikor a legelsőrendű napi újságok is úgy adják hírül az országházról szóló jelentései­ket, hogy a ház ülést tart. Egy-két alkatommal még használják a gyűlés szót. Pl. az évi nagy tanácskozást még nem merték közülésnek elnevezni. Ez még bástyaként közgyűlés mindenhol. A vegyes, közös gyűlést sem bátorkodtak még eddigelé közös ülésnek elnevezni, de ha igy haladunk tovább, nem lehetetlen, hogy maholnap már a közös üléssel is meggyalázzák a magyar nyelvet. V.ACI HÍR LA P Hírek. — Királyi elismerés. A király elrendelte, hogy legfelső megelégedése tudtul adassák kitűnő szolgálatai elismeréséül Brokés István váci 6. honv. huszárezredbeli századosnak. — Előléptetések a máv.-nál. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter 1999. május elsejei ranggal előléptette: Zeller Nándor felügyelőt főfelügyelővé, dr. Balázso­­vits Domokos titkárt a VI. 2-ből a VI. 1-be, Farkas Antal föellenőrt a VI. 3-ból a VI. 2- be, Boross Andor és Lányi Ignác ellenőrö­ket a VII. 2 bői a VII. 1-be, dr. Dobó László segédtitkárt, Prohászka Antal és Somogyi József ellenőröket a VII. 3-ból a VII. 2-be, Seregélyesy Ferenc hivatalnokot ellenőrré a VIII. 1-ből a VII. 3 ba, Czóbel Béla és Fran­­czisci Gyula hivatalnokokat a VIII. 2-ből a VIII. 1-be, Bázár Elemér mérnököt a VIII. 3- ból a VIII. 2-be, Abnássy János hivatalno­kot a IX. 1-ből a VIII. 3 ba és Kovács Ró­bert hivatalnokot a IX. 3-ból ^ IX. 2-be. — Az Áll. Tisztviselők Orsz. Egyesü­letének váci köre f. hó 26 án tartotta évi rendes közgyűlését a kaszinóban Zádory Lajos elnök vezetése alatt. Záborszky Árpád titkári jelentésében kimerítően ismertette a középpont s ezzel kapcsolatosan a váci kör egy éves munkásságát s az elért eredménye­ket. A közgyűlés Helyesléssel vette tudomá­sul a jelentést. A számvizsgálói jelentés alap­ján a pénztárosnak a felmentvényt megadta. nyék között hagy hátra . . . egy kis pénz is marad . . . biztosítva is van ... ez a ház is hoz jövedelmet . . , majd csak meg­élünk ! — Nagyságos Asszony — sikongott hízel­gőén a varrónő — remélem egy év múlva én csinálom a menyasszonyi ruhát ? Az asszony elpirult . . . Ugyan menjen, mi jut az eszébe ! A beteg, a sírba szánt félhalott, meghal­lotta a beszélgetést . . . Először megrémült, azután nagyon dühös lett. Behívta az asz­­szonyt ... az jött futva. — Mi kell egyetlenem . . . drágám . . . — Nem akarok meghalni ... — hörögte a beteg — adj egy pohár tokajit és piskótát . . . még, vagy húsz évig élni akarok . . . * * * Három hónap múlva a völt súlyos beteg a szokott asztaltársaságban bömbölve szidta Kossuthot, Apponyit, Andrássyt meg az egész koalíciót és esküdözött, hogy egy tiszta Kossuthista volt csak, Irányi Dániel, kár érette, hogy meghalt. Mimóza. a jövő évi költségvetési tervezetet elfogadta, ritz Samu pénztáros tisztéről lemondott, lelyét a közgyűlés Szegő Pál kir. adótiszttel töltötte be A kisorsolt választmányi tagokat, névszerint Egeressy Jánost, Horváth Kálmánt és Wolkóber Jánost újból megválasztotta a közgyűlés. A Perényi Jenő dr. eltávozásával megüresedett választmányi tagsági helyét Krayzell Béla dr.-ral töltötte be. Az egye­sület rendes tagsági sorába felvétettek: Györgyíy Ákos, Mayer András és Varga Béla siketnéma-inlézeti tanárok. Záborszky Árpád indítványára a közgyűlés tagjai 20 koronát szavaztak meg a Vácon felállítandó Kossuth­­szoborra. — A májusi esküdtbirák. A pestvidéki törvényszéken tegnap sorolták ki azokat az esküdteket, kik május 24 ikétől junis 6-ikáíg fognak bírói tisztet viselni. Vácról rendes esküdtek lettek: dr. Erdős Bernát ügyvéd, Korpás Géza füszerkereskedő, Bezdek János, mértékhitelesítő, Zilzer Adolf kereskedő, he­­yettes esküdtek: Gruber Ferenc ny. tiszt­viselő és Lőwinger Ernő gyáros. Eddig há­rom rablási ügye van kitűzve tárgyalásra. — Halálozás. Részvéttel emlékezünk ar­ról a gyászról, mely Sommer Gyula ev. lel­készt és családját érte. Édes anyja özv. Som­mer Gyuláné, sz. Mráz Julia élete 70-ik, öz­vegysége 4-ik évében jobblétre szenderült. Temetése ma, szerdán délután lesz. Ny. b! — A munkásbiztositó pénztár közgyű­lése. Folyó hó 25-én tartott: meg a Váci Kerületi Munkásbiztositó Pénztár évi rendes közgyűlését Gindrich József tlnöklése alatt. A közgyűlés egyhangúlag vette tudomásul az igazgatóság jelentését, elfogadta az évi mér­leget és megállapította a jövő évre szóló költségvetést, végül pedig megejtette a vá­lasztásokat. Megválasztattak az igazgatóság kiegészitéseképen a munkaadók közül Quell Rudolf és Jäger Gyula, a biztosítottak közül pedig Sand Leo és Nagy István igazgatósági rendes tagokká, póttagokká pedig a munka­adók közűi Heinisch Richard és Bercsényi Dezső és az alkalmazottak közül Vadkerty Gyula és Makkay László. — Felügyelő bi­zottsági tagokká Tragor Károly, Fajcsik Mihály, Jávorszky Alajos és Holczer Dezső a munkaadók, — továbbá Szántó Adolf, Kul­csár Albert, Velzer Alajos és Strasser Jenő a biztosítottak sorából. — A Lövőházban vasárnap d. u. volt az idénynyitó összejövetel. Úgy a lövész-egyesü­leti tagok, mint az egyesületnek vendégei szép számban gyűltek össze. Az esti órákig tartott a kedélyes tekézés (hölgyek is vol­tak), melynek befejezése után is még jó so­káig a legjobb hangulatban beszélgettek a jelenlévők. Az egyesület választmánya ez al- Kalomból gyűlést tartott Preszly Elemér dr. főlövész elnöklete alatt. A választmány fel­hatalmazta az elnökséget, hogy az esetben ha kellő érdeklődés mutatkozik, a tenisz­pályát csináltassa meg. Elhatározták továbbá a budai lövöldének néhány tag által való megtekintését. A kiküldöttek tapasztalait az egyesület felhasználja. Több egyesület kérte a Lövőház helyiségét mulatság rendezésére, a választmány a rendes ellen szolgáltatás fe­jében átengedi a termet. — Mészárosok és hentesek mulatsága. A váci mészárosok és hentesek május 16-án a Lövőházban jótékonycélu tavaszi mulat­ságot rendeznek a közkórház alapja javára. A személyjegy ára 2, a családjegy ára 4 ko­rona lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom