Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-04-04 / 26. szám
2 VÁCI Hin LAI» felkérték az illető kerület országgyűlési képviselőjét, hogy az adótörvény sérelmes rendelkezése ellen felszólaljon. Azonban Vácon csöndes volt minden, csöndes. . . Egy helyben is rendezendő kirakatversenyről irt e lap a múlt héten. De ki rendezze azt? Egy kirakatversenyt logikailag egy kereskedő-egyesület rendez, de ez nálunk nincsen. Kereskedői alkalmazottak egyesülete az már van, pedig rendesen úgy szokott az lenni, hogy előbb életre hívják a kereskedők egyesületét, csak azután, mint annak folyományát: az alkalmazottakét. A kereskedők rendezik, az alkalmazottak véghez viszik a kirakatversenyt. Igen ám! de kinek? Sajnos, a mi közönségünk tulnyomólag a budapesti kereskedők vevőkörébe tartozik. Csak üres kifogás az, hogy helyben nem fedezhető a szükséglet. Volnánk csak a fővárostól 100 kilométerrel távolabb, majd jó volna a helybeli iparos, a szabó, a cipész, a keztyűs, kereskedő és megfelelő árúja volna minden szakmabeli kereskedőnek! Mert a kettő egymástól függ. Ha a kereskedő, vagy iparos látja, hogy nem csak a kényszerhelyzetben levő közönség kei esi fel, hanem állandó, megbízható kliensekre számíthat, szívesen fog minden Ízlésnek, minden kívánságnak eleget tenni. Hogy e két tényező: kereskedő és vevőközönség megértse és kölcsönösen támogassa egymást, már csak ezért is szükség volna helyben egy kereskedők egyesületére. Ez, mint erkölcsi testület, hathatósan szolgálná és előmozdítaná a kereskedők összeségének és annak egyes tagjainak érdekét és közvetve a városét is. Nézzük csak! az az összeg, melyet a helybeli kereskedőknél, vagy iparosnál költünk el, mily hatást idéz elő. A^ iparos a kapott pénzért anyagot vásárol a kereskedőnél, ez munkát ad az iparosnak és háziiparral foglalkozóknak. A ki háziiparral télen is jövedelemhez jut, az bevásárol a piacon, a lisztüzletben, ruhát csináltathat stb. Emelkedik a közjóiét, ezzel együtt a fogyasztóképesség is. Gyümölcs, bor, gabona, hús, aztán nagyobb kereslet, emelkedik a város fogyasztási és vámbevételei is. Ha a városnak nagyobb a jövedelme, jobban fizetheti alkalmazottait is. E cirkulus viciozust a végtelenségig is lehetne folytatni. E rövid példával csak arra akartam rápiutatni, hogy mily fontos missziót volna hivatva betölteni egy kereskedők egyesülete. Hogy ily egyesület még nincs, az a helytelen társadalmi élet folyománya. A kereskedők egymásban, sajnos, nem a szaktársat, hanem a kenyéririgyet látják és inkább lemondanak saját javukról, hogy csak ezáltal a szomszédnak ne jusson valami a jóból. Minthogy a helybeli társadalmi életben is javulás észlelhető, alapos a remény, hogy e javulás a kereskedők viszonyára is kiható lesz. E javulás egyik eredménye a kereskedők egyesülete lesz. Ha már ez meg lesz és feladatához híven, közvetlenül fogja szolgálni a kereskedők érdekét, csak azután lehet majd az iparosok és kereskedők ligájának helyi csoportjának megalakítására gondolni. Tinódi Sebestyén. Hírek. Újabb hírek a katalinai rablókról. (Hol volt a pénz elásva?) Grün Ágoston és Móser Antal támadóit tudvalevőleg Teschenben fogták el, a kik elfogatásuk alkalmával megtámadták a rendőröket is. Az elfogottakat a tescheni császári királyi bíróság hatóság elleni erőszak bűntettéért el is Ítélte négy havi börtönre. Ezen büntetés kitöltése után mind a hármat lehozták Budapestre, a pestvidéki törvényszék fogházába s a vizsgálóbíró széleskörű intézkedéseket tett a szökésben levő többi tettesek kézrekeritésére. Csakhamar elfogták még Stulics Miklóst is. Az elfogottak közül Peijnovits Miklós, Kalánj József beismerésben vannak. Elmondják, hogy a támadás eszméjét Bosznics Miklós pendítette meg, ő volt az a ki a rablóbanda tagjait összeválogatta. Az összeválogatásnál olyan furfanggal élt Bosznics Miklós, hogy rendesen olyan embereket avatott he a támadás tervébe, a kik nem ismerték egymást. A támadás után Katalinából Zsolnára mentek s ezt az utat erdőkön, mezőkön bujdokolva nyolc nap alatt tették meg. A menekülő rablókkal együtt volt akkor egy öreg, ősz, ráncos arcú, császárszakállu ember is, a ki — mint Peijnovits vallja — megszólította őt. — Te Uzselácz vagy, Koreniciában laktok. Ismerem az apádat issez megbízott, hogyha találkozom veled, vigyelek magammal haza. Peijnovits előtt ez az öreg ember teljesen ismeretlen volt s magát, mint Stari Bradonya nevezte meg. A támadó másika egy magas termetű, fekete hajú ember volt, a ki azt mondotta Piejnovitsnak, hogy ő ottocsáci lakos, ha sikerül menekülnie, a rablott pénzt ide viszi s itt »Siskánál« helyezi el. Ez a Siska egy göndörhaju korcsmárosné, akihez Stari Bradonya is deponálni akarta a rabiolt pénzt. A harmadik, eddig még ismeretlen rabló, Peijnovits előadása szerint, egy kis termetű, fekete képű horvát vasúti munkás. Kijelentette Peijnovits a vizsgálóbíró előtt, hogy ha őt lekisérnék Ogulinba, okvetlen feltalálná ezt a három embert. Dr. Aczél vizsgálóbíró március 4-én erős fedezet mellett lekisértette Peijnovilsot Ogulinba s itt a fogházban helyezték el. Peijnovitsra a fogházban nagy meglepetés várt. Azt az embert, a ki magát előtte Stari Bradonyának nevezte, ott találta benn az ogulini fogházban, a hol Basta Dániel név alatt egy Amerikában elkövetett rablógyilkosság miatt tiz évi fegyházbüntetését tölti. Beszédbe eredt ezzel a Basfa Dániellel s ez elmondotta, bogy a rablóit pénzből vett cipőt, inget és egyéb ingóságokat Srednyagoráu rejtette el. Peijnovits útmutatása nyomán ezeket az ingóságokat a jelzett helyen meg is találták. Most azután a nyomozó csendőrök Peijnovitssal együtt elmentek Zsuttalokvára s itt megtalálták s »Siskát«, azt a kocsmárosnét, akinek göndör haja van s a ki Jelics Mártonnal él együtt. Ezt a »Siskát« valódi nevén Brankovics Máriának hívják. Lakásán megtalálták a rablott pénznek egy részét, 1750 koronát. Ez a pénz bakjegyekben volt s ugyanazon sorszámmal birt, mint a Mósertől elrablóit vadonatúj papírpénz. Ennek a »Siskának« vallomása alapján megállapították, hogy a magas, fekete hajú és arcú eddig még ismeretlen rablót Badetics Istvánnak hívják. Ezt azonban már nem tudták elfogni a csendőrök, me t idejekorán megérezte a veszélyt s megszökött. Peijnovitsot, a ki kétségtelenül nagy szolgálatot tett a nyomozatnak, március 26-án ismét visszakisérték a pestvidéki törvényszék fogházába. Pár nappal ezelőtt dr. Aczél vizsgálóbíró újabb kihallgatás alá vette Peijnovitsot s ez alkalommal kijelentette, hogy ha kivezetik Verőcére, az elrablott pénz egy . részét, a melyet elástak, át fogja adni. Dr. Aczél vizsgálóbíró csütörtökön dr. Reismann jegyzővel kiszállt Nógrád-Verőcére s itt az ipolyvölgyi vasút mentén, Bérkéné község irányában, a Katalin-puszta közelében egy kőbánya felett elásva megtalálták, Peijnovits útmutatása nyomán, azt a két zacskót, amely tele volt pénzzel s ott volt elásva. A két zacskóban összesen negyven korona krajcár volt. A pénzt a vizsgálóbíró bűnjelül magához vette nyomban s behozta hivatalába. Az elmenekült Radetics István és a még ismeretlen hetedik rabló kézi ekeri lésére a vizsgálóbíró megtette a kellő intézkedéseket. mexicoi ölelés után útra bocsátott hű szolgájával. Egy potreron kellett keresztül menni (potreronak nevezői azt a dróttal bekerített helyet, hol a szarvasmarba legel, be lévén kerítve, őrzésre nem szorul), hol az állatok némelyike riadtan ugrott fel fekvő helyéről, mikor a lódobogást meghallotta. Az éjszaka csillagos és holdvilágos volt, de már észre vehető volt némi derengés az ég keleti részén és a hold sugarai mindig bágyadtabban világították meg azt a keskeny kis ösvényt, hol hárman lépésben andalogtunk. elmerengve a múllak keservein, szenvedésein és a jövőbe vetett bizalommal erősítettük lelkünket. Itt az utas hiába várja a tündér nap felkeltél, a napot, mely biborpalástjától körülszegélyezve és káprázatos fényben jelenik meg a láthatáron, nem úgy, mint a mi szép Kárpátainkban, vagy az alföldi nagy lónaságon, hol olybá tűnik fel, mintha egyenesen az alföldi síkból bújna elő a nagy tüzes korong, hogy a fényt és áldást hozó sugaraival boldogdsa a gazdagot és szegényt egyaránt. Ezeket a szép napkeltéket és napnyugtákat nem ismerik az egyenlítőhöz közel fekvő nemzetek lakói, itt igen hirtelenül világos lesz és sötét egyaránt. Az átmeuet oly gyors, hogy nem is lehet észre venni a felkelő, vagy leáldozó napot. Alig haladtunk egy fél órát, a nap már beragyogta fénysugaraival a kávéültetmények leveleinek harmatos smaragdzöld felületét; a papagályok és kakaduk oly éktelen rikácsoló lármával üdvözölték a reggelt, hogy egész hangosan kellett beszélnünk, hogy egymás szavát megtudjuk érteni. Némely száraz fán százával ültek ezek a kiálhatatlan hangú madarak. Az utszélen levő virágok az éji nagy harmattól mind frissek és üdék voltak, a nálunk csak melegházból ismert növéuyek pompás színárnyalatukkal gyönyörködtették a szemlélőt. Azok a virágok, melyeket nálunk a kertészek oly nagy gonddal és fáradtsággal nevelnek fel a városi és nagy úri parkok számára, itt a vadonban temérdek mennyiségben szebb és erősebb állapotban láthatók. Nyolc óra felé hozzá láttunk a magunkkal hozott reggelinek elfogyasztásához, mit a három órai lovaglás után kitűnő étvágygyal fogyasztottunk el, csak a sörrel voltunk megakadva, mert egyikünknél sem volt dugóhúzó. (Folytatása szerdai számunkban.)
