Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-07-22 / 56. szám
VÁCI HÍRLAP 3 mint utólag kiderítették, nem a villamosvezeték, hanem a pókháló és verébfészek volt a közvetett okozója. Az egész épület ugyanis vadszőlővel van befuttatva. A tűz a veranda mellett keletkezett, a hol valószínűleg gyufát, vagy cigarettát dobhattak el. A vadszó'lőn a mostani szárazság miatt amúgy is sok a száraz levél, mögötte pedig a pókháló, mely gyorsan lángot fogott. Feljebb verébfészek volt, mely addig tartott tüzet, mig a tetőzet is meggyuladt. A veszedelem pillanatában ott volt már a vácdukai fecskendő, de nem tudták használni s csak egy órára a tűz kiütése után értesítették a váci tűzoltóságot, mely mire Vácradukára ért, már az egész tetőzetet leégve találta s csak az volt a munkája, hogy a szomszádos gazdasági épületeket óvja és a szobák beégését gátolta meg, a mi sikerült is. — Barna Lukács meghalt, az illavai fegybázból örökös fogságra Ítélt haramia halálát jelentik. Barna Lukácsnak hívták a rabot, a kinek kezéhez sok embervér tapadt, így 1904. évi január ötödikén Oláh-Simító István sokszor büntetett tegyházviselt ember biztatására társával, Boné Ferenccel együtt fölkéredzett a Rétság és Vác között közlekedő postakocsira, a melyen Czillik József kocsis és Sunter János iparos ült. A haramiák a kettőt meggyilkolták és a postát kirabolták. Másfél év múlva a zentai csendőrök elfogták Barna Lukács szabadkai kovácsmestert, a ki nem csak azokat az útonállásokat és gyilkosságokat ismerte be, a melyeket a Bácskában elkövetett, hanem megvallotta azt is, hogy része volt a rétsági póstarablásban is. A pestvidéki esküdtbiróság ez előtt egy esztendővel több hétig tárgyalta a rétsági haramiák dolgát. Barna Lukácsot, a ki a vizsgálóbiró előtt is töredelmesen vallott, annyira megfélemlítette egy a börtönbe csempészett levél, mely akasztófát Ígért neki, hogy letagadott mindent, még azt is, hogy ő volt az, a ki a csendőröknek megmutatta azt a helyet, a hol gyilkos szerszámait rejtegette. Az esküdtbiróság Boné Ferencet és Barna Lukácsot életfogytig tartó fegyházra, Oláh Simkót tiz esztendőre Ítélte. Miután ezt az Ítéletet a Kúria is jóváhagyta, ez évi május huszonhatodikán Barnát a pestvidéki törvényszék börtönéből Illavára vitték, a hol a minap meghalt. — Jegyzőválasztás Nagymaroson. Keve Károly Nagymaros nagyközségbe hivatalvesztés folytán megürült adóügyi jegyzői állásra pájázatot hirdet. Az állás javadalmazása: LA község pénztárából: a) évi 100Ü korona havi előleges részletekben felvehető 2000 korona lakbér, 2 Az állampénztárból 5 évi 600 korona állami pótjavadalmazás. 3 A szabály- rendeletileg megállapított magánmunkálatok utáni dijak. Pályázók életkorukat addigi alkalmazásukat és nyelvi ismereteiket igazoló bizonylatokkal ellátott pályázati kérvényeiket folyó évi augusztus hó l-ének déli 12 órájáig annál inkább nyújtsák be, merte később érkezők figyelembe nem jönnek. A választás Nagymaros községházánál 1908. évi augusztus hó 3-ikán d. e. fél 12 órakor lesz. — Megőrült emberek. Szokolya nagyközség kántortanitója a múlt napokban megőrült, minek következtében a balassagyarmati elmegyógyintézetbe kellett szállítani. Az utóbbi hetekben mindjobban erőt vett rajta a búskomorság, miglen aztán kiütött rajta a téboly. Horn Márton a duna-ipolyvölgyi vasút építési vállalat volt alkalmazottja tegnap Drégely palánkon megőrült. A balassagyarmati elmegyógyintézetbe szállította az elöljáróság. — A júliusi időjárás. Azok számára, akik a júliust otthon töltik el és lehúzott redőnyök mögött nyaralnak, kedves boldog megnyugtató hirt tartogat Meteor, az idők prófétája. Ez a hir azonban ép oly örömül szolgálhat ama boldog kiválasztottaknak, akik a Lidón, Abbáziában, Siófokon, Tátrafüreden, vagy Szliács fürdőben nyaralnak. Julius igen mérsékelt hő- mérsékű lesz, moudja a Meteor. Sőt nagyobb részében a csapadékos jelleg a túlnyomó. A hónap utolján újra esős és hűvös az időjárás, így tehát az egész hónap csupa esőből állana. De nem kell megijedni. A nagy véletlen, a kirándulók és nyári szerelmesek Istene gondosivodott előre látóan, hogy ez ne történhessék. Erős napkitörések lesznek sűrűén és ezek mérsékelni fogják a légköresés kedvét. Mérsékelni fogják egész hónapon keresztül, a mely körülmény okul és módul szolgálhat arra, hogy akik nem mentek nyaralni, augusztus elején is bizó reménységgel tekintsenek az ég, illetve a Meteor felé. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 19 K. 30 1111. — Asztali dara C szám 19 K 10 fill. — Királyliszt 0 sz. 19 K 10 fill. — Lángliszt 1 sz. 18 K 80 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 18 K 50 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 18 K30 fül. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 18 K 10 fül. Középkenyér- liszt 5. sz. 17 K. 70 üli. — Kenyérliszt 6. sz. 17 K 30 üli.—Barnakenyérliszt 7. sz. 16 K 30 fül. 7V8, sz. 14 K 20 üli. — 73/4. sz. 11 K 50 fül. — Takarmányliszt 8. sz. 08 K 50 fillér — Korpa finom F sz. 6 K 60 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 60 fül. — Ocsu 7 K 50 fül. Anyakönyvi kivonat. 1908. jún. 27-től 1908. júl. 21-ig. Születtek: Paulusz István földműves fia Mihályi rk. —, Kalocsay Ferenc asztalos leánya Mária, Anna rk. —, Hágó János földműves leánya Verona rk. —, Schvarczenberg Ferenc kövezőmester leánya Anna rk. —, Varga István földműves fia Péter Pál rk. —, Haász Izrael rövidárus fia Armin izr. —, Adám Antal közvilágítási pénzbeszedő fia Pál rk. —, Menetto Attilio mérnök-tanár leánya Lujza, Olga, Mária rk. —, Jeszenszky István halász leánya Margit rk. —, Jeszenszky István halász halvaszületett fia iker az előbbivel, — Kurdi Pál fegyőr halvaszületett fia. —Steiner József szatócs leánya Franciska, Jolán izr. —, Deák Judit leánya Piroska, Emma rét. —, Mrella József igás kocsis fia Péter, Pál rk. —, Szalay István földműves leánya Anna rk. —, Nándori! Ignác urasági béres leánya Rozália rk. —, Ruzics Ferenc kőműves segéd fia Ferenc rk. —, Vig József földműves fia János rk. —, Szabó Mihály földmives leánya Mária rk. —, Szandányi János földmives leánya Rozália rk. —, Fábián Pál szabó segéd fia Mihály rk. —, dr. Lázár Ottó jogügyi fogalmazó fia Gyula ág. h. ev. —, Földi Miklós borbélymester fia Miklós, János rk. —, Furtek János földmives leánya Julianna rk. —, Vichitje Etel fia Imre rk. —, Szalay Ferenc máv. pályafelvigyázó gyakornok leánya Paula rk. —, Hubacsek József hentesmester leánya Mária rk. —, Sámuel Sándor vegyeskereskedő fia László izr. —, Vogt Lipót kőműves segéd leánya Margit rk. —, Balog Pál urasági béres leánya Julianna rk. —, Takács Géza szabó segéd fia Lajos rk. —,Behányi József kocsis halvaszületett leánya, — Kozmér Lajos gőzmalmi molnár leánya Erzsébet rk —, Mészáros Béla cipész segéd fia Béla, Károly rk. —, Káprai József földmives fia János rk. —, Szedlák Mihály földmives leánya Erzsébet rk. —, Zá- horszky Imre kaszinó-köri szolga leánya Ilona rk. —, Busái János máv. raktárnnm- kás leánya Anna rk. —, Verdőssy Béla szövőgyári könyvelő leánya Lucia ág. h. ev. —, Csanyiga József csizmadiamester leánya Anna rk. Meghaltak: Zsillé Ernő 16 napos, r. k. (görcsök) —, Sztraka Mária négy hónapos, r. k. (bélhurut) —, Fábián Jánosné, Kalecz Rozália 74 éves, r. k. (aggkori végkimerülés) —, Nagybáró Mihály földmives, 56 éves, ref. (tüdőlob) —, Reszto János három hónapos, gör. kát. (gyomor és bélhurut) —, Tóján Tóth Mária négy hónapos, r. k. (bélhurut) —, Karúba János földmives, 63 éves, r. k. (tüdőgümőkór) —, Belányi Mária három hónapos, r. k. (bélhurut) —, Táholyi Ferenc cipész inas, fegyenc, 25 éves, r. k. (tüdővész) —, Végh János fényképész, 19 éves, r. k. (tüdővész) —, Boros Gulyás Jánosné, Hídvégi Mária 52 éves, r. k. (belső elvérzés) —, özv. Hatos Istvánné, Bacsa Mária 20 éves, r. k. (tüdőgümőkór) —, özv. Füle Andrásné, Csereklye Borbála, 76 éves, ref. (aggkór) —, özv. Kovács Jánosné, Kovács Borbála 72 éves, ref. (vesegyuladás) —, Schi- kora Zsófia egy hónapos, r. k. (bélhurut) —, Hutyan Márton földmives, 68 éves, r. k. (májzsugor) —, Miller Béláné, Muka Erzsébet 56 éves, r k. (szivhüdés) —, Oroszki József kis birtokos, 65 éves, r. k. (koponyaroncsolás) —, Miklós István nyug. fegyőr, 57 éves, r. k. (szivhüdés) —, özv. Fritscher Ferencné, Hegedűs Erzsébet 72 éves, r. k. (aggkór) —, Lukács Mária 15 napos, r. k. (bélhurut) —, Molnár Irén 20 éves, r. k. (agyhártyalob) —, Dömötör Barnabás három hónapos, r. k. (bélhurut) —, Barabás János földmives 55 éves, r. k. (bárzsingrák) —, Pilinyi Lajos cipőgyári munkás, 35 éves, r. k. (tüdőgümőkór) —, Csepregi Ilona három hónapos r. k. (gyomor és bélhurut) —. Ruzicska Ferenc három hónapos, r. k. (bélhurut) —, Kis Sándor hat éves, ref. (agyhártyalob) —, Kövesdi Julianna két hónapos, ref. (bélhurut) —, Pásztor Istvánné, Pichler Mária 55 éves, r. k, (vesegyuladás) —, Trojzer Lajosné, Káposzta Erzsébet 56 éves, r. k. (gyomorrák) —, özv. Ivosdi Istvánné, Franyó Katalin 77 éves, r. k. (aggkór). —, Szikora Jánosné, Kubusz Verona 60 éves, r. k. (hasdaganat) —, Bottlik Mária 11 hónapos, r. k. (bélhurut) —, Herczeg Istvánné, Szikora Anna 19 éves, r. k. (tüdővész). Házasságot kötöttek: Komáromy Kálmán asztalos r. k. és Dob- rovics Julianna r. k. —, Kisparti Márton földmives r. k. és Acsay Erzsébet r. k. —, Sári Lajos ácssegéd r. k. és Borkovits Katalin rk. —, Králik János földmives rk. és Bonafert Mária rk. —, Zsigmond István csizmadia rk, és Trnovszky Ilona rk. —, Solti Gusztáv m. kir. adóellenőr ág. h. ev. és Bentze Margit rk. —, Szabó József szabómester rk. és Chovanecz Rozália rk. —, Fettick György agrárbanki osztályfőnök rk. és Tápay Olga rk. —, Spielberger Jakab fűszerkereskedő izr. és Illovszky Mária izr. —, Hornicsek József kőműves rk. és Baján Verona rk. —, Stadler Jenő ács rk. és Sztan- kovics Teréz rk. —, Hrabálik János cipész rk. és Drahon Mária rk. —, Básti József földmives rk. és Szabados Erzsébet rk. —, Takács Menyhért cipész munkavezető rk.és Kassai Eszter ref. —, Nell István géplakatos rk. és Forgó Mária rk. —, Bánífy Gyula nyomdász rk. és Száder Magdolna rk. —, Wolkóber János siketnémaintézeti tanár rk. és Joó Borbála rk. —, Kajtár Gyula m. kir. honv. h. őrmester ezredtrombitás rk. és B. Kurdi Zsuzsanna ref. —, Weisner Károly magánhivatalnok rk. és Docskal Eugenia rk. —, Cs. Tóth Sáodor m. kir, csendőrőrmester ref. és Kály Aranka rk. —, Radvány Lajos magánhivatalnok izr. és Natonek Irma izr. —, Lengyel Sándor máv. főellenőr rk. és Ilona Ottilia (özv.) rk. —, Lambert Mihály csizmadiamester rk. és Koncz Mária rk. —. Dim János géplakatos rk. és Jakab Mária rk. —. Karecsnyi Károly kőműves segéd rk. és Pop Julianna rk. —, Rajz Károly máv. hivatalnok rk. és Streiter Margit rk. —, dr. Zádor János polgármester rk. és Mátay Ida (özv.) rk.