Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-08-30 / 67. szám

Huszonkettedik évfolyam.

67. szám.

Vác, 1908. augusztus 30.

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-száin 17.

Nagy- Budapest.

II.

(Melyik vidéket veszik el Váciéi.)

Vác, aug. 29.

Nem kevésbbé vet világot a város és környezete társadalmi kapcsolatára a köztük való áruforgalom. Sajnos azonban, e tekintetben a részletes felvétel lehetőségének hiányában, teljesen megbízható adatok nem állanak rendelkezésünkre : ennélfogva alig állapíthatunk meg egyebet, mint azt a mértéket, melyben a községek a főváros mezőgazdasági szükségleteinek kielégítésében részt vesz. A mi a fővárosnak mezőgazdasági termékekkel való ellátását illeti, ebben Újpest, Rákosszentmihály, Erzsébetfalva, Albertfalva és Kistétény egyáltalán nem, Kispest pedig s ennek is csak pusztaszenílőrinci része, kismértékben vesz részt; mert e községékben a mezőgazdasági mivelés alatt álló terület csekély, a fogyasztók száma ellenben nagy, a mi mindennél jobban rámutat ezen községek városias jellegére. Már nem a városiasságnak, de a fővárossal való gazdasági szolidaritásnak magasabb fokát mutatják azon községek, melyek mezőgazdasági termékeik túlnyomó részét a fővárosba szállítják; ezek első sorban Rákoskeresztúr, továbbá Rákospalota, Dunakeszi, Fót, Csö- már, Cinkota, Soroksár, Nagytétény, Budaörs, Törökbálint és Nagykovácsi. A többi gazdaság kevésbbé vesz részt a főváros mezőgazdasági szükségleteinek kielégítésében, a minek egy részüknél szintén az az oka, hogy helyben vagy a közelben van piacuk, igy Rákoscsabának (Rákosligeten), Budafoknak, Budakeszinek és Békásmegyernek (Árpádtelepen), másik részüknél a nagyobb távolság és a kedvezőtlenebb szállítási feltételek. Kisebb jelentőséget tulajdonítunk a kapcsolás szempontjából a főváros szerepének a községek ipari és kereskedelmi szükségleteinek ellátásában, mert ha ennek nagyobb mértéke a társadalmi szolidaritás magasabb fokát is jelzi, a közigazgatásra különösebb befolyása nincs. Csak azt kívánjuk megemlíteni, hogy a mi különben természetes, az összes községek ipari és kereskedelmi szükségleteiket többé kevésbbé a fővárosból szerzik meg.

Külön vizsgálat tárgyává tettük — mondja a jelentés — a községek és a főváros közt folyó kölcsönös állandó vándorlást, mely egyfelől a szomszédos községekben lakóknak a fővárosba hivatásuk gyakorlására való rendszeres beF másfelől a fővárosi lakosságnak a

szoli.jZfHos községekben való nyaralásában nyilvánul. Adataink persze csak hozzávetőleges becslésen alapulnak. A rendes foglalkozásukat a fővárosban űző környékbeli községi lakosok száma, családtagok nélkül, a 17.000-et meghaladja, a mely szám, ha a családtagokat hozzávesszük, legalább 60.000-re emelkedik; ennyi—ember él tehát állandóan távol a fő várostól, élvezve ennek minden élőnyét s mentesítve összes téliéitől. E népesség túlnyomó része Újpest, Rákospalota, Rákosszentmihály, Cinkota (Mátyásföld), Rákoske- keresztur, Pécel, Kispest, Erzsébetfalva és Budaörs községekre esik ; ezenkívül mintegy 300 rákospalotai ember Újpesten talál állandó foglalkozást. A szomszédos községekben nyaraló népesség száma pedig közel 18.000 lelket tesz, kik nagyrészt Rákospalota, Rákosszentmihály, Cinkota (Mátyásföld), Pécel, Törökbálint és Budakeszi községek közt oszlanak meg, mig elég tekintélyes szám nyaral Dunakeszin, Csömörön, Rákoskeresztúron, Kispesten (Pusztaszentlőrinc), Budafokon, Kistétény- ben, Nagytétényben, Budaörsön, Pesthidegku- ton és Solymáron is, vagyis a könnyebben megközelíthető erdős vidékeken. Meg kell itt jegyeznünk még, hogy mintegy 200 fővárosi embernek állandó foglalkozása van Budafokon.

Vasárnapi levél.

Beiratások előtt.

Néhány nap múlva ismét megnyílnak az iskolák kapui. Féltő aggodalommal fognak szorongani az anyák a folyosókon, mert nem tudják, vájjon mit rejt a maguk-és gyermekük számára a jövő. Azért mondom a szülők és gyermekek sorsát együtt, mert ma már úgy vagyunk a középiskolai oktatással, hogy a kettő teljesen egy vonalban halad, úgyszólván kiegészíti egymást.

Ha a tanuló megfeledkezik az iskolai dis- ciplinákról, előtérbe lép a szülő, a kiket ma már megszokott dolog a bajok féltő orvosának, az elkövetett rossz villámhárítójának tekinteni. No és ez igen természetes, sőt sokszor hathatós orvosság, igaz hogy éppen olyan gyakran magában rejti az eltévelyedés és elbizakodottság táplálékát is. Nem túlozok, ha a serdülő fiatalság botlásait, hanyagságát és gyakori összeütközését az iskola renddel, éppen a szülök hiúságának tudom be. Ki ne hallotta volna még, hogy a rosszaság fiatal hőse, milyen sze- mérmetés arccal és ártatlan pirulással hárítja át a maga bűneit, vagy mulasztásait másokra, vagy éppen elöljáróira, és viszont ki hallotta már, hogy a tanuló éppen olyan bátran bevallotta volna hibáját, mint a milyen merészen és meggondolatlanul azt elkövette.

A hiúság azonban megnyilatkozik sokkal ártatlanabb formák közölt is. Minden szülő — tiszteletteljes bocsánat a kevés kivételeknek— gyermekét predesztinált tudósnak hiszi. Hányszor halljuk arról a kis csemetéről, a ki még a fogzás kellemetlenségein sem esett át, hogy hogy »e fiúból pap lesz, akárki meglássa!« Miután pedig a szentencia ki van mondva, a szegény gyermeknek, a kiből kitűnő kalaposmester lett volna, végig kell szenvednie a középiskola minden kálváriáját s csak akkor emelik le a dédelgető kezek a keresztről, a mikor önbizalmát, kedvét és az ételben való boldogulásának minden reményét elveszítette. Az ilyen, előre kiformált nagyságokból származnak az élet és társadalom proletárjai. Ez az irányzat és nevelési mód már annyira beleetle magát a köztudatba és társadalmi életünkbe, hogy jó ideig nem is remélhetjük azok megváltozását.

Minden iskolának vezér elve, hogy minél több tanuló részesüljön a tudományok áldásaiban, ennélfogva a mennyiben a lehetőség megengedi, az előmenetel mérlegelését mindenkor az egyén képességeihez, szellemi erejéhez mérten intézi. De bizony a legmesz- szebbmenő jóakarat és elnézés is csődöt mond ott, a hol vagy a kellő alap, vagy pedig a haladáshoz szükséges akarat hiányzik. Hány esetben kénytelen az oktatással foglalkozó ember sajnálkozva és bizonyos megilletődéssel végigszenvedni a gyermek gyötrődéseit, a mint vergődni látja a szegény páriát, a tudománnyal szemben való gyengeségeiben. A jóindulat segíthet rajta, de csak ideig-óráig, mert a tudomány nem ismeri a hézagokat s ezek napról-napra nagyobbodva, előbb-utóbb megbosszulják magukat. Ilyenkor a legjobb orvosságba marasztalás, mert módja van a gyengének megerősödni s igy nagyobb erővel megindulni a következő esztendei munkának. Ezt azonban igen sokan nem akarják megérteni s egyszerűen azt mondják, hogy »dacára a sok igyekezetnek, a fiam megbukott.« Pedig dehogy is »bukás« az, legfeljebb mementó arra nézve, hogy vagy képességét kell másként értékesíteni, vagy az akaraterőt megacélozni.

Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy az olyan gyermekek, a kik csak aféle elégséges klaszszissal mennek a magasabb fokú iskolákba, nem képesek a többiekkel való együttes haladásra. Miután pedig a tanterv megköveteli a lépésrőf-lépésre való haladást, a tanár nem érkezik arra, hogy egyesekkel időn túl foglalkozzék a nélkül, hogy a többiek előmenetelét meg ne akadályozza, az ilyen gyengék fokról-fokra lemaradnak.

Ha azonban a szülők nem erőltetnék az ilyen gyermekek tanulmányait, hanem inkább az elemi iskola felsőbb osztályaiban hagynák még megerősödni őket, igaz hogy egy-két esztendővel késve, de annál biztosabb eredménnyel látnák gyermekük haladását.

Ezzel megkímélnék a szegény, éretlen gyermeket a sok zaklatástól és keserűségtől, de másrészt önmaguknak is megszerezhetnék a nyugalmat annak tudatában, hogy a magyar nyelvben és elemi ismeretekben való biztosság elég garancia a felsőbb iskolákban való eredményes haladásnak.

Nem a felsőbb iskoláktól való távoltartás diktálja e sorokat, mert elhiheti, bárki is, hogy valamely iskolának és tanárainak nincsen nagyobb büszkesége és nehéz hivatásának jobb ellenértéke, mintha minél több a tanulók száma, de célja egyúttal és legfőképpen, a tanulók ismeretének a lehető leg-